Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-15 / 293. szám

14 KORKÉP 2011. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Országjárás: Lezsák Sándor szerint érezhető már a változás Országjáró körútja során Barcs­ra érkezett Lezsák Sándor, or­szággyűlési képviselő, a Parla­ment alelnöke. Elmondta, hogy 2012-ben új időszámítás kezdő­dik, melyet az Új Alaptörvény, és a most készülő kétharmados tör­vények határoznak meg.- Azt már tudni, hogy megyei és járási kormányhivatalok lesznek és az oktatási intézmé­nyeket átveszi az állam - fogal­mazott. - Sok fontos törvény azonban csak jövőre kerülhet a Parlament elé, például február­ban a hungarikum program és a nemzeti lovas program. ■ Európa is nagy bajban van, napról napra érezni a változásokat. A sajtótájékoztatón elhang­zott, hogy Európa is nagy baj­ban van, szinte napról napra érezni olyan változásokat, amikre nem is számított a ma­gyar ember. Lezsák Sándor szerint ezért egy biztonságvé­delmi állapotra kell berendez­kedni, és az országnak a maga erejéből kell megoldani azt, amit csak lehet. Az alelnök er­re jó lehetőséget lát a Parla­mentben és az önkormányza­tokban. Úgy fogalmazott: a po­litika feladata lesz elérni az összetartást. ■ leki G. Félmilliót hoz a lájkolás adománya kaposvári színház és a Vadvirág is a jelöltek között Félmillió forintos adomá­nyért verseng tíz jelölt a ré­gió kulturális, szociális, egészségügyi intézményei és civil szervezetei közül a Civil karácsony játékon. Még öt napig lehet szavazni. Balassa Tamás A Facebook-használók kapcso­lódhatnak be a baranyai székhe­lyű bank jótékonysági akciójába, melyben tíz szervezetet nomi- náltak, nyolcat Baranyából, ket­tőt Somogyból. A Csiky Gergely Színházra és a Vadvirág Alapít­ványra lehet voksolni naponta egy-egy lájkkal. A játékban szerda déli állapot szerint elhúzott a Pécsi Gyer­mekklinika Életmentő Gyer­mek-Intenzív Alapítványa (1583 voks), melynek célja egy EEG-monitort vásárlása a helyi híradások szerint. E szervezet­tel versenyre kelni nem köny- nyű, a Pécsi Állatkert részered­ménye (1345) mégis közel áll hozzá, a fenntartási költségeket enyhítené az adomány. Harma­dik legtöbb lájkkal állt a listán szerdán a Vadvirág Alapítvány (643), ahol a gyermekek gyó- gyúszásához medencebérletet, tanuláskönnyítő eszközöket is vásárolnának. A Csiky Gergely A kaposvári színház is a tíz jelölt között van. Ha sokan lájkolják, félmilliós adomány kerül a karácsonyfa alá Színház A Pál utcai fiúk szín­padra állítására költené a pénzt, de egyelőre 9. a sorban 213 vokssal. A Villány-Siklósi Borút Egye­sület online marketingre (622), a Mecsek Táncegyüttes kosztü­mökre, terembérletre, új kore­ográfiákra (479), a Pannon Fii harmonikusoknak hangszervá­sárlásra (445), a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesületnek sportfelszerelésekre (344), a Bóbita Bábszínház a Mesekuc­kójára játékokra (258), a Pécsi Szabadtéri Játékok (107) hang- és fénytechnikai fejlesztésre költené. Szavazni december 19-én (hétfő) délig lehet. Ajándékokat a voksolók között is sorsolnak. PROMÓCIÓ Uj központ a mikrotérségnek kaposszerdahely Eu-s támogatással valósul meg a beruházás Integrált Mikrotérségi Alapfokú Egészségügyi és Szociális Szol­gáltató Központ épül Kaposszer- dahelyen - félidejéhez ért a beru­házás, a munka az előzetes ter­veknek megfelelően zajlik. Közel kétszáznegyvenmillió forintba kerül az építkezés, amely 95 százalékos európai uniós támogatással valósul meg - hangzott el a szerdai műszaki bejáráson. Prépost László, Kaposszerdahely polgármestere rámutatott: kiemelten fontos munkáról van szó, a beruházás­sal régi vágyuk teljesül. - Kaposszerdahely, Szenna, Patca, Zselickisfalud és Szilvásszent- márton lakossága rövidesen egy modern épületet vehet birtokba Kaposszerdahelyen szerdán tekin­tették meg az építkezést- emelte ki. - Az egészen bizo­nyos, hogy a létesítmény új feje­zetet nyit a mikrotérség lakói­nak életében. Kulturált körülmé­nyeket teremtünk: a gondozási központ mellett háziorvosi és vé­dőnői rendelő kap helyet, ame­lyet új, korszerű gyógyászati eszközökkel látnak el. Az integrált mikrotérség szol­gáltató központban helyezik el a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatot, valamint családi napközi várja az apróságokat, s egy házi patikát is berendeznek. Az energiatakarékos rendszer­rel felszerelt épület nagyobb kö­zösségi rendezvények lebonyolí­tására is alkalmas lesz. A nagy­terem csaknem 150 fős. AZ ON MESTERE HIRDETÉS Bútorok papírból A sokoldalú és sokoldalúan hasznosítható papír bútoralap­anyagként mind népszerűbb napjainkban. Nemrégiben még a neves dizájner, Agatha Ruiz de la Prada is tervezett egy szín­pompás kartonbútor-kollekciót. A spanyol kezdeményezésére készített puffok és lámpák már túlléptek azon is, hogy a papír­nak a merev tartószerkezet sze­repét kell betöltenie: az ülőbú­torok például darabolt papírral töltött puha, papírhuzatú zsámo­lyok. S továbbra is népszerűek a papírból készült lámpaburák, amelyek készülhetnek egyszerű fehér vagy színes kartonból, de a pár éve népszerű rizspapírból is, vagy maradék papírból. Bőség Bútor Kaposvár, Irányi D. u. 2. (Somogy Áruház) BENCE KANAPÉ Fekvő felület 150x180 cm 59.900 Ft MIKRO ÁLLVÁNY 8.900 Ft Ez itt az Ön hirdetésének a helye! Info: 82/528-113 A reklamáló öngyilkos ■TM hölgy, akit hervadó lő 8 szépsége és fiatalsága *mmm éppen elhagyni ké­szült, ráébredt, hogy barátja megcsalja, új szerelmével le­lépni készül. No, ezt már nem lehet túlélni. Késő este, egy maréknyi altatót vett be, me­lyet kellő mennyiségű vörös­borral öblített le. Előzőleg megírta tragikus hangú búcsúlevelét a csalfa al­fahímnek. A levél elég sablonos volt „mire ezt a levelet megka­pod, én már nem leszek az élők sorában. Nem tudod, mit vesz­tettél el, most, hogy már nem leszek, fogod megtudni, ki vol­tam én néked. ” Biztonság oká­ból azért egy SMS-t is küldött, hasonló szöveggel. Azzal örök álomra hajtotta fejét, mint egy­koron Csipke Rózsika. Azt per­sze tudta, hogy az anyukája egy órán belül érkezik, aki nyil­ván telefonál a mentőknek, hisz a lélekbúvárok nagyon jól ismerik a női lelket. Jutka iga­zándiból nem akart meghalni, csak ráijeszteni, sőt ezen ke­resztül visszaszerezni a jellem­gyenge Don Jüant. így is tör­tént, a mama hazaérvén azon­nal telefonált a mentőknek, akik szirénázva rohantak So­mogy megye egyik kórházának idegosztályára. Jutka pechjére - aki ekkor már hortyogva aludt a hordágyon - az ügyele­tes orvos egy akut életveszély­ben lévő agyvérzéses beteggel volt elfoglalva. Megállapította, hogy Csipke Rózsika még vár­hat, állapota nem annyira vé­szes, vele csak a súlyos beteg el­látása után kezdett foglalkozni gyomormosás és a szokványos gyógyszerek beadása után. Per­sze a mamának minden perc óráknak tűnt. Másnap, bár még kicsit kótyagosan hazame­hetett, egy feltétel mellett, alá kellett írnia, hogy további ön­gyilkossági szándékáról le­mond. Persze, hogy aláírta ab­ban a reményben, hogy hűtlen kedvese otthon várja vörös ró­zsacsokorral. A rózsacsokor meg a kedves elmaradt, helyet­te barátnője, titkai őrzője várta otthon. - Gizi, Jóska nem kere­sett? - Sajnos, nem. - A franc­ba. Képzeld, anyám mondta, hogy rengeteget kellett várni, míg kimosták a gyomrom. Ezektől az orvosoktól akár meg is halhattam volna... (i) PROMÓCIÓ Fejlesztés a fenntartható közlekedésért Lengyeltótiban pályázat Az Új Széchenyi terv lehetőségeivel élve elkészült a Fodor András Általános Iskola kerékpártárolója Az Új Széchenyi terv lehetősé­geivel élve elkészült Lengyeltó­tiban a Fodor András Általános Iskola új, fedett kerékpártároló­ja, ahol összesen ötven kétkere­kű fér el. A biztonságos elhelyezés, parkolás talán ösztönzi a peda­gógusokat, tanulóinkat és szü­leiket, hogy autó helyett inkább a kerékpárral tekerjenek el az iskolába. Lengyeltóti Város Ön- kormányzata a kerékpározás népszerűsítésére nemcsak a tá­rolót építette fel, hanem az eh­hez tartozó öltözőt és vizes­blokkokat is felújították. Zsom- bok Lajos polgármester elmon­dása szerint - a pályázat öt szá­zalék önerejét Lengyeltóti Vá­ros Önkormányzata biztosítot­ta, a fennmaradó 95 százalékot európai uniós forrásból biztosí­tották. A tároló teljes kihasz­náltsággal működik, a kétkere­kű járműveket tulajdonosaik biztonságban tudhatják az idő­járást álló és lopásvédett, moz­gásérzékelős kamerával megfi­gyelt tárolóban. A beruházás célja a rendszeres - közlekedé­si célú kerékpározás elősegíté­se mellett, figyelemfelkeltés a környezetvédelemre valamint a kerékpáros közlekedés előnyei­re. Továbbá ráirányítja a diá­Elkészült Lengyeltótiban az általános iskola új, fedett kerékpártárolója kok és tanáraik figyelmét a fenntartható fejlődés és környe­zetvédelem fontosságára. A pályázat keretein belül le­hetőség volt egy egész napos kerékpáros nap szervezésére, felvonulással, szellemi és ügyességi versenyekkel, Flat- land bmx bemutatóval tarkítva. Kiírták a Fenntartható közleke­dés vetélkedőhöz kapcsolódó fotó- és rajzversenyt. Rengeteg pályamű készült el, amelynek témája a mindennapjainkban a nem fenntartható közlekedési szokások újszerű, figyelemfel­keltő bemutatása. A munkák­ból egy kiállítás keretében, a résztvevőket értékes, a fenn­tartható fejlődést tükröző, hasznos ajándékkal jutalmaz­ták - gazdára talált többek kö­zött kerékpár is és olyan bió- műanyagból készült íróeszkö­zök, amik 100 százalékban le- bomlanak. Bízom benne, hogy ahogy az elmúlt időszakban is, az elkö­vetkezőkben is sokan használ­ják majd a kerékpártárolót, és élvezhetik előnyeit, ezzel is pél­dát mutatva a felnőtt generáció­nak a környezettudatosabb élet­re és a fenntartható fejlődésre - nyilatkozta Gazdagné Fulmer Judit az intézményvezető. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség MMWRIHMNVMMMMWM www ujszechenytterv go* hu * oo so síi ín MMi ■ A projekt az Európai Unió támogatóséval, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozáséval valósul meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom