Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-09 / 288. szám

2011. DECEMBER 9., PENTEK 6 GAZDASÁG 'HUH;­Czomba: A cél a munkahelyek bővítése a kormány célja, hogy a munkahelyek bővítésére fordítható, elsősorban uniós támogatások nagyobb része a következő időszakban a versenyszférában álljanak rendelkezésre, és a kkv szektor fejlesztését segítsék- jelentette ki Czomba Sán­dor, a Nemzetgazdasági Mi­nisztérium foglalkoztatás­politikáért felelős államtit­kára Nyíregyházán. Jó gya­korlatnak nevezte a kis­és középvállalkozók számá­ra munkahelyteremtésre kiírt 5 milliárd forint érté­kű pályázatot, amelyre - a várakozásokat meghaladva- mintegy 10,5 milliárd fo­rint támogatási igény érke­zett be. FAO: csökkentek az árak, de lassabban lassult a globális élelmi­szerárak csökkenése no­vemberben az ENSZ Élel­mezési és Mezőgazdasági Szervezetének friss elem­zése szerint. A FAO élel­miszerárindexe, amelyet a gabonafélék, az olajos magvak, a tej- és húster­mékek, valamint a cukor árának változása alapján számol ki minden hónap­ban a nemzetközi szerve­zet, 215 pont volt novem­berben. Most az árak 10 százalékkal alacsonyab­bak, mint a februári csúcs idején. Ezer milliárd az építőiparnak A MÁR BE­ADOTT, de el nem bírált építőipari pályázatok értéke 890 milliárd, a kiírásra váróké 300-350 mil­liárd forint, ekkora megren­delésre számíthat 2013-ig az építőipar - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke az Építési Vállalkozók Orszá­gos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közgyűlésén. Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyet­tes államtitkára a közgyűlé­sen arról számolt be,-hogy az építési törvény módosítá­sa februárban kerül a parla­ment elé, és e szerint az épí­tési engedélyeket a települé­si jegyzők helyett a járási hi­vatalok adják majd ki 2013 elejétől. Benyújtotta lemondását Fellegi váltás Másfél éves miniszteri működését folyamatos konfliktusok jellemezték Másfél év után történhet meg az első minisztervál­tás az Orbán-kormány- ban: Fellegi Tamás, a fej­lesztési tárca vezetője be­adta lemondását. A poszt sorsáról Orbán Viktor dönt, amint visszaérkezik Magyarországra. VG-összeállítás Nem volna energiája arra, hogy egyszerre vezesse a minisztériu­mot és az IMF-tárgyalásokat - ez volt Fellegi Tamás hivatalos indoka arra, miért mondott le a Nemzeti Fejlesztési Minisztéri­um (NFM) vezetéséről. A gyakor­latban viszont így érdekesen nézne ki a magyar tárgyalódele­gáció: csupán a jegybank képvi­seltetné magát a legmagasabb szinten, a kormányból egy le­mondott miniszter és egy állam­titkár tárgyalna. Az utódlásról, az NFM további sorsáról, a tárgyalásokról, sőt, egyáltalán a lemondás elfogadá­sáról Orbán Viktor dönt. A mi­niszterelnök péntek este érkezik vissza az országba - ezzel az in­doklással hárította el Fellegi a jö­vőt firtató kérdéseket. Az a meg­jegyzése azonban sokatmondó lehet, amely szerint még szoro­sabb lesz az együttműködés a Nemzetgazdasági Minisztéri­ummal. ■ Az utódlásról, a minisz­térium sorsáról, sőt, a lemondásról is Orbán Viktor dönt majd. Fellegi Tamás és Matolcsy György nemzetgazdasági mi­niszter, pontosabban a két tárca közt a kezdetektől fogva folya­matos a presztízsharc. Feszültsé­geket szült, hogy már a kormány megalakulása kiderült: az NFM megkapja az állami vagyonkeze­lést, az állami cégeket, amelyek irányítása a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (NGM) volt. Ta­valy hasonló ügy játszódott le a bankok és az NGM között, mint most az IMF kapcsán. Matolcsy dolga volt tárgyalni a bevezeten­dő különadókról, ám amikor a konzultációk megfeneklettek, a kormány felhatalmazást adott Felleginek és Varga Mihálynak, hogy ott legyenek a tárgyalások lezárásánál. Nem sokkal később derült ki, hogy a befektetésösztönzéssel foglalkozó ITDH és a Magyar Tu­rizmus Zrt. (MT) körül is gon­dok vannak. Ezek tulajdonosa Fellegi volt, az irányítás és a pénz viszont Matolcsyhoz tarto­zott. Amikor a kormánypártinak tartott sajtó azt állította, hogy sem az ITDH-nak, sem az MT- nek nem utalja a pénzt az NGM, ezek finanszírozása is átkerült a fejlesztési tárcához. Ugyanekkor az NGM elvesztette az oroszok­kal és a FÁK-országokkal való Fellegi Tamás a jövőben az IMF-fel folytatandó tárgyalásokat vezeti. Ezzel indokolta lemondását is: mindkettőre nem jut energiája kapcsolattartás ügyét, ezt is az NFM kapta. A lépés logikusnak tűnt, hiszen Fellegi volt már ak­kor is az orosz ügyekkel foglalko­zó kormánybiztos. Majd Kína kö­vetkezett: Matolcsyt leváltották a magyar-kínai vegyes bizottság éléről, a székébe Fellegi ült. Ezzel még nem volt vége a ta­valyi „forró októbernek”, Ben- csik János energiaügyi államtit­kár és Olajos Péter helyettes ál­lamtitkár is átigazolt Fellegiék­hez, tovább apasztva az NGM hatáskörét. Ekkor került egy kézbe az energiaügy, addig Ko­vács Pál helyettes államtitkár személyében az NFM-nél is volt szakértője a témának, sőt, a Ma­gyar Energia Hivatal is oda tar­tozott. Ám az államtitkárság és később a tárca szembeszéllel ta­lálkozott: sorra siklottak ki, íród­tak felül az ott készült terveze­tek, stratégiák politikai szem­pontok, ellenérdekű lobbik erős befolyása miatt. Olajost ráadásul nemrégiben menesztették. Ugyanekkor bo­csátották el Nyikos Györgyi fej­lesztési ügyekért felelős helyet­tes államtitkárt is, néhány nap­ja pedig lemondott Bencsik Já­nos. Sajtóhírek szerint Fellegi­vel sem volt felhőtlen a viszo­nya, ráadásul összetűzésbe ke­rült Lázár János Fidesz-frakció- vezetővel. ■ Erősek az aggályok, hogy az áj tárcave­zetésben nem lesz meg az eddigi lendület. A miniszter távozása pozití­van is értékelhető Fidesz-közeli forrásunk szerint, hiszen Felle­gi számára sikertörténet lehet a három hónapos IMF-es megbí­zatás, ennek lejártával pedig időszerűvé válhat a Mól élén hosszabb ideje valószínűsített vezetőváltás. Ám jogos lehet az a fideszes értékelés is, hogy há­rom hónapos feladatért nem szokás négyéves megbízatásról lemondani. És az is, hogy az NFM munkája az elmúlt idő­szakban erős ellenszélben folyt. Máig nem került helyére a kap­csolt energiatermelés támogatá­sa, ahogy a megújulóké sem, nem jutottak olcsó gázhoz a la­kossági piac ellátói, a megújult közösségi közlekedésnek, köz­lekedési holdingnak pedig a nyoma sincs, még a költségve­tésben sem. Elég nyitott, milyen lehet a Fel­legi utáni NFM. Sem szakmai, sem politikai körből nem merült fel alkalmas utód neve a minisz­ter és két államtitkára helyére. Erősek az aggályok, hogy az új vezetés nem fogja az eddigi len­dülettel erőltetni a szakmailag előremutató stratégiák megvaló­sítását, hanem fejet hajt a politi­kának, behódol a miniszterel­nökre nagyobb befolyással ren­delkező csoportok akaratának. Matolcsy György az egyik oldalon, Fellegi a másikon: komoly ellentét feszült tárcáik között is PPP: elhalkuló nagy szavak A FEJLESZTÉSI TÁRCA egyik leg­látványosabb feladata a PPP (priváté public partnership, azaz a magán- és a közszféra közös finanszírozásában ké­szülő projektek) felülvizsgála­ta lett volna. A végeredmény eltér attól, amit Fellegi szere­tett volna: megindultak a ko­rábbi ügyek vizsgálatai, meg­ígérték, hogy leállítanak szin­te minden ilyen beruházást, és kivásárolják a magánfele­ket, ám a gazdasági realitás közbeszólt. A nagy szavak elhalkultak, a 2012-es büdzsé terveiben ugyanúgy benne vannak a törlesztőrészletek, mint a ko­rábbiakban. Malév: csak részeredmények A KORMÁNYVÁLTÁS ÓTA OZ NFM nem tudta megnyugtatóan ren­dezni a Malév helyzetét, csupán részeredményeket ért el. Ilyen az, hogy az orosz tulajdonosok­kal sikerült abban megállapod­ni, nem akadályozzák a cég el­adását, kudarc viszont, hogy nem vezetett eredményre a kínai Hainan Grouppal történt egyez­tetés a Malév átvételét vagy egy új nemzeti légitársaság elindítá­sát illetően. Jelenleg EU-s part­nerekkel folytatnak tárgyaláso­kat, de az idő szűkös: a jövő év első felében rendelheti el az Eu­rópai Bizottság, hogy a Malév visszafizessen 100 milliárd fo­rintot, ez szakadékba lökné a céget Komolytalan tárgyalás első hallásra nem elég bt- tató a lemondás indoklása - mondta Kiszelly Zoltán poli­tológus. Az elemző szerint az IMF/ÉU-tárgyalások előtt a legjobb forgatóköny\' az vol­na, ha Orbán Viktor nem fo­gadná el a lemondást, az ugyanis, hogy nem egy kor­mánytag képviseli az orszá­got, a tárgyalás komolyságát kérdőjelezi meg. Különösen úgy, hogy Matolcsy György persona non grata - tette hozzá. Kiszelly szerint Fellegi miniszterségének eredményei „igen szerények”, sem Kína, sem az arab világ nem figyelt fel Magyarországra, ami ak­kor is elveheti az ember ked­vét a munkától, ha az ered­ménytelenség nem rajta múlt. Bizonytalan külkapcsolatok fellegi tamás egyik fő tár­gyalási terepe volt Kína: Ven Csia-pao kínai miniszterelnök budapesti látogatásán közöl­te, hogy országa magyar ál­lampapírokat vesz majd, az­tán Fellegi októberben ki is jelentette, hogy ez megtörtént. Novemberben Fellegi Kínába utazott, több bank és vállalat, köztük a jegybank, a fejleszté­si bank és a kínai vasúttársa­ság képviselőivel tárgyalt. A konzultációk során újra el­hangzott, hogy Kína újra vesz magyar állampapírokat, de összeget ismét nem említet­tek. Biztosnak látszik az is, hogy a Liszt Ferenc repülőte­ret a főváros belső részeivel összekötő vasutat kínai beru­házásból építik ki, és az ígére­tek szerint egymilliárd eurós projektlistát dolgoztak ki a hazai kínai beruházásokról. OROSZORSZÁGGAL a Déli Áramlat kiépítéséről, gázpia­ci kérdésekről tárgyalt, és a tárca nemrég azt közölte, hogy Indiával is együttműkö­désre törekednek. BÉT-áruszekció (forint/tonna, 12.08.) MALMI BÚZA 2011. december 51000 TAKARMÁNYBÚZA _2011. december 46000 TAKARMÁNYKUKORICA 2011. december 46700 OLAJNAPRAFORGÓ 2011. december 7 111500 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2011. december 8-án: 1€ 1$ 1CHF t t t 30031 Ft 22445 Ft 24234 Ft +0,76 Ft +0,78 Ft +1,32 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom