Somogyi Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-01 / 281. szám
14 2011. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK KORKÉP Szellőztessünk télen is, engedjük be a frissességet rendszeres szellőztetésre akkor is szükség van, amikor kint tombol a hideg. A levegőcsere nem csak a szervezet szempontjából hasznos, de jó tudni, hogy az elhasznált, párás levegő penészképző. A szellőztetés alapszabálya: rövid ideig, gyakran és intenzíven. Tárjuk ki naponta többször az ablakot, és tartsuk nyitva minden alkalommal két-három percig. A szellőztetés legjobb módja a huzat. Ennek a szobanövények azonban nem fognak örülni, s az arra érzékenyek sem, ezért érdemes ilyenkor huzatmentes helyet keresnünk. A nyílászárókat támasszuk ki. Reggel és este, sőt még esős időben is járja át friss levegő a lakást. Ne két szobát nyissunk Nyissuk ki naponta pár percre, többször is az ablakokat a lakásban össze, az elhasznált levegő ilyenkor legfeljebb csak helyet cserél, de egyáltalán nem frissül fel. Ugyancsak hatástalan, ha az ablakot csupán résnyire nyitjuk ki. ■ HIRDETÉS 65 évvel ezelőtt, 1946. december 1-jén kötött házasságot HÓVÁRI JÁNOS és GYÓCSI IRÉN Szeretettel gratulálunk és jó egészséget kívánunk. Gyermekeitek, unokáitok Biztonságban otthonunkban balesetmegelőzés Az idősek és gyerekek védelmére is gondoljunk Nem is sejtjük, milyen gyakoriak a háztartási balesetek. A sérülések nagy részét zuhanások és esések okozzák. Egyszerű praktikákkal elejét vehetjük a bajnak. AS-összeállítás A házimunkához öltözzünk kényelmesen és praktikusan. Ne legyen túl bő a nadrág vagy a szoknya, hogy ne akadjon bele a kilincsbe, a szék karfájába. A cipő még ennél is fontosabb. Legyen zárt, ne csússzon a talpa. A lötyögős klumpa, gumipapucs könnyen leesik, ha létrára lépünk, lépcsőn járunk benne. A portörlés nem akrobatikus gyakorlat: stabil létra helyett nem szabad egymásra tornyozott székekkel vagy hokedlivel kísérletezni. Ne álljunk fel forgószékre, billegő sámlira. A létrára cipőben lépjünk, soha ne papucsban. A függöny leszedése és visszaakasztása, ablakmosás közben sem szabad spórolni a mozdulatokkal, a létra odébb helyezésével: ha jobbra-balra messzire nyújtózkodunk, bármikor elveszíthetjük egyensúlyunkat. Az alumíniumlétrát könnyű áthelyezni, a lábak gumiborítása fokozza a stabilitást. A portörlést, ablakmosást megkönnyítik a teleszkópos, műanyag tollsep- rűk, ablakmosók. A csúszós szőnyeg különösen idősebbeknél veszélyes, sokszor ennek köszönhető a combnyaktörés... A szőnyeg fonákjára erősített csúszásgátló csökkenti a balesetveszélyt. A szőnyegalátét a kívánt méretre és formára vágható, mosógépben negyven Cel- sius-fokon tisztítható. Az elesést megelőzendő, rögzíteni kell, sőt érdemes elrejteni a számítógép, telefon és a többi háztartási eszköz elektromos kábelét. Vasalót, vízforralót nem szabad felügyelet nélkül hagyni a szobában. Mielőtt bekapcsoljuk, győződjünk meg róla, nincs-e gyúlékony anyag a közelben. Ha szikrázik a kapcsoló vagy a konnektor, azonnal vizsgáltassuk meg. Gondoljunk a gyerekek biztonságára is. A pelenkázóasztal csak akkor biztonságos, ha legalább három oldalról tíz centi magas perem veszi körül. Soha ne hagyjuk magára a kicsit, ha például csöngetnek az ajtón. Tegyük le a főidre, vagy vigyük magunkkal. Ne rakjuk a kisgyereket bébikompba. A guruló szerkezettel lezuhanhat a lépcsőn, és megtámaszkodni sem tud, ha felborul. Ráadásul a mozgásfejlődésben is visszavetheti a csemetét a szerkezet. A lépcsőket alul és felül is ráccsal zárjuk el. A kicsit csak zokniban és gumitalpú cipőben hagyjuk szaladgálni, játszani a társaival. Kényelmes és praktikus viselet a tapadós gumitappan- csokkal ellátott zokni. Veszélyes anyag (például hideg zsíroldó, rovarirtószer) használata után kezet kell mosni a mérgezés, bőrsérülés megelőzése miatt AZ ON MESTERE LAKASSAL, LAKBERENDEZESSEL KAPCSOLATOS SZOLGÁLTATÁSOK ROVATA Függöny: amitől igazán otthon lesz a lakásunkból HIRDETÉS A függöny megváltoztathatja lakásunk hangulatát és stílusát. Ez a lakberendezés utolsó és egyben legfontosabb mozzanata. A választásnál vegyük figyelembe, hogy milyen színeket alkalmaznunk otthonunk kialakításánál. A függöny szerepe, hogy a szobát, az ablakot díszítse, tompítsa a fényt, és megakadályozza kívülről a belátást. Világos árnyalatú textíliát olyan szobába érdemes helyezni, ahol kevesebb a napfény. A függöny takarhatja csak az ablakot vagy a teljes falfelületet is. Ne díszítsük túl az ablakot, amennyiben az HIRDETÉS nagyon széles, ellenben a kicsi szobák ablakát célszerű apró mintás és világos anyaggal borítani. A meleg és naposabb helyiségeket hidegebb színekkel tehetjük kellemesebbé. Egy szép kilátás esetében a dekoráció legyen visszafogottabb. Tisztántartásukról jó tudni, hogy amennyiben színes függönyünk van, az utolsó előtti vízbe kevés ecetet is érdemes tenni. A gépi mosást a függöny anyagától függően 30-45 fokos vízben végezzük. Függönyeinket ajánlatos legalább négy havonta frissíteni. íl~fi ÉPÍTÉSI homok 3.000 R+áfa/m bőse &\ OlXtOY AGYAG 3.000 R+áfa/m3 .2SSJSSSSk m|Jí| NAGY TÉTELBEN KEDVEZMÉNY! UW,*L Telefon: 30/457-2136 DOHÁNYZÓASZTAL ___ ____ ____ 90 00 Ft ÚJ VIRÁGTARTÓ W % 10.900 Ft HTAXI^BM AT.FA.TÓTH Kaposvár,BajcsyZs.u.2.Tel.:82/417-440 " I Kaposvár, Szent László u. 5. Tel.: 82/419-819 nyi a szaró Szárított lambéria, hajópadló, Qvegtégla. szególylécek. műanyag. Alapítva 1991 ja nyilászárók akár szerkezetkészen Is. asztalosoknak, Siegenia WWW.alfatOth.hu ablak, apó vasalat, Mllesi lelületkezelő lazúrrendszer kaphatói § GAZDASÁGOS FŰTÉSI MEGOLDÁS A PRÉMIUM-ABLAK KFT-TÖL! NOBO elektromos fötőpanelek 10 év garanciával most bevezető áron!- akár 70-75%-al kevesebb beruházási költség a gázüzemű rendszerhez képest - otthonában, irodájában, üzlethelyiségében, hétvégi házában, bérleményében - programozható fűtési idő, akár 30%-os megtakarítás - minden helyiség külön fűthető - könnyen szerelhető, kis helyigényű - tiszta, kényelmes, esztétikus és hordozható Továbbá nyílászárok 50%-os kedvezménnyel, ingyen beépítéssel! Spóroljon velünk fűtésszámláján! Nézzen be hozzánk, megéri! Kaposvár, Zárda u. 16. Tel./Fax:+36-82/311-094 • Mobil:+36-20/450-45-95 e-mail: info@premium-ablak.hu , www.premium-ablak.hu TORZSOK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Temetkezési szolgáltatás az ország egész területén Tel.: 82/41Ü-500 Halottszállítási ügyelet éjjel-nappal (ünnepnapokon is) + 36-30-256-5444 +36-30-636-7003 Önöknél minden jól ÁLL? Mert nálunk; IGEN!!! Merevedési zavarok kezelése. Urológiai magánrendelés: 06-20/541-7007 HHócIa IISÉiUíSÉS KAPOSVÁRON az Irányi D. u. 2. sz. alatt (a Somogy Áruházban) Kiváló minőségű felnőtt-, gyerekruhák • és kiegészítők (fehérnemű, táska, játék stb...) 2990 Ft/kg DECEMBER 2-ÁN (PÉNTEKEN) TELJESEN ÚJ TÉLI ÁRUKÉSZLET! ÓRIÁSI VÁLASZTÉK 300 NM-EN! £*««« |QNSMLE DOROTHY PERKINS