Somogyi Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-12 / 265. szám
12 KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011 NOVEMBER 12., SZOMBAT A kaposi holdfogyatkozás emlékezetére 1686. november 12. Évszázados elnyomás után, 325 éve ért véget a török hódoltság Kaposváron Metszet a kaposi várról. (Giovanni Giacomo de Rossi művéből, amely 1687-ben jelent meg Rómában) 1686. november 12-én szabadult fel Kapós vára - Kaposújvár - a 131 éves török uralom alól. Bádeni Lajos császári táborszernagy katonáinak rohama ezen a napon törte meg a várat keményen védelmező szultáni csapatok ellenállását. Nagy Zoltán Az 1300-as években épült vár eleinte csak egyszerű uradalmi központ volt, de lassanként mind nagyobb jelentőségre tett szert. A15. század közepétől - akkori birtokosai, az Újlakiak révén - már az ország legnagyobb hatalmasságainak vetélkedésében is szerepet kapott a Kapós folyó mocsaraitól övezett erődítmény. A több évszázad történetét végigkísérő jogi és politikai küzdelmek, a Kapós-völgy birtokosai közötti viszálykodások időszakát aztán drámai akkordokkal zárta le a török ágyúszó. Kaposújvár a török haderő előrenyomulása miatt a 16. század első felében része lett a Drávától a Balatonig húzódó védelmi rendszernek. Pécs elestét követően korszerű palánkvárrá alakították át: sarkain ágyútornyok épültek, a középső és a külső várat rőzsé- vel és földdel megerősített gerendafal védte. Az erőd sorsa 1555 szeptemberében pecsételődött meg, amikor Tujgon budai beglerbég többezres sereggel és nyolc nagy faltörő ágyúval ostrom alá vette, s a derekas ellenállást legyűrve be is vette a várat. A töröknek elsősorban azért volt fontos ez a győzelem, mert sikerült végre bekerítenie Szigetvárt. A szultán kis híján mégis elveszítette legújabb hódítását: 1556 őszén a Ferdlnánd főherceg által indított támadás hírére a törökök kiürítették a kaposi várat. Néhány hét múlva azonban újra őrséggel rakták meg, és sokáig úgy tűnt, nem is lehet őket kiverni onnan... Kapós ezután megerősített török végvárként szolgált. Noha a megszállók egy kisebb közigazgatási egység, a szandzsákon belüli úgynevezett náhie központjává tették, amelyhez 83 helység tartozott, Kaposvárt mégsem valamiféle hivatalközpontként tartották számon, hanem mindenekelőtt katonai bázisként, ahol több száz moszlim harcos védte a szultán érdekeit A végvári csatározásokból az itteni törökök és a szomszédos erősségek magyar katonái is alaposan kivették a részüket A portyák mellett a rabokkal folytatott kereskedelem és a számos török-magyar párbaj is a 16-17. századi végvári élet jellemzői közé tartozott (Nemcsak a kalandfilmekben, hanem a valóságban is.) Az előbbit a váltságdíj, az utóbbit a virtus ösztönözte. A párbajokat egyébként a török és a keresztény hadvezetőség egyaránt tiltotta, nehogy az efféle kisebb csetepaték miatt boruljon fel a nehezen tető alá hozott fegyverszünet Már több mint egy évszázada volt idegen kézen a Kapós mente, amikor Evlia Cselebi, a híres török utazó Kaposújvár várát is meglátogatta. Úti beszámolójában szemléletesen írja le az 1664-ben itt tapasztaltakat. Szerinte a vár „egy nádas, mocsaras, mély % völgyben úgy áll, mint négy lábán a béka. A mocsárnak vize a Kapós folyón s az árkon át folyik, s igen nagy víz. Vára nincs olyan nagy, mint Kanizsa, s hosz- szúkás, négyszög alakban fekszik... Utcái deszkaburkolatúak, éppúgy, mint Kanizsán, mert süppedékes hely. Vize és levegője nagyon kellemes. Szép arcú és egészséges népe van." Kapós vára a török korban egyszer sem cserélt gazdát Zrínyi Miklós 1562-ben ugyan fontolóra vette az ostromot, a hadműveletre azonban nem került sor. 1599- ben a Pálffy Miklós és Schwarzenberg herceg vezette császári csapatok már eljutottak az ostromig, de ágyúik nem birkóztak meg az erődítmény palánkfalával, s a kemény tél is megnehezítette a dolgukat. így hát hamarosan elvonultak a vár alól. A fordulatot csak a Buda várát felszabadító szövetséges csapatok győzelmes előretörése hozta meg a 17. század végén. 1686. szeptember 2-án szabadult fel Buda, s néhány hét múlva már a Dél- Dunántúlon meneteltek a Szent Liga csapatai. A Lajos bádeni őrgróf parancsnoksága alatt álló szövetséges had 1686. október 30-án érkezett meg Kaposvár falai alá, és nyomban hozzákezdett a kis téglavár megvívásához. A huszonnégy ágyúval rendelkező török védősereg nem adta könnyen a bőrét. Abban, hogy a többnapi ágyúzás után itt is elsöprőnek bizonyult a támadók rohama, bizoBádeni Lajos őrgróf, Kaposvár felszabadítója nyára nemcsak a soknemzetiségű nyugati sereg elszántsága és lendülete játszott szerepet, hanem parancsnokuk szakértelme és bátorsága is. Bádeni Lajos (1655-1707) a kor egyik legtehetségesebb hadvezére volt - amúgy Savoyai Jenő tábornagy unokaöccse -, aki a Habsburgok szolgálatában kedvvel és sikerrel hadakozott mind a törökök, mind - a nyugati fronton - a franciák ellen. Már tizenkilenc évesen belépett a császári hadseregbe, és szinte az egész életét háborúskodással töltötte. Vezető szerepet játszott a törökök Magyarországról való kiűzésében. Oly sok csatában aprította a szultán katonáit, hogy megkapta „a török Lajos” melléknevet. Igazán nem volt gyáva ember: a harcmezőn messziről is jól látszott vörös tábornoki kabátja, ami ugyan lelkesítette a saját embereit, de nem könnyítette meg, hogy a parancsnok túlélje az ütközetet. (A kaposvári vár ostrománál egy török tüzér például kilőtte alóla a lovat..) Legnagyobb győzelmét öt évvel Kaposújvár felszabadítása után, 1691 késő nyarán aratta Bádeni Lajos, amikor a Duna és a Tisza összefolyásánál vívott szalánkeméni csatában felmorzsolta a török nagyvezír túlerőben levő százezres seregét. Ekkor már a keleti hadszíntér főparancsnoka volt, de Szalánkemén után a legmagasabb katonai rangot is megkapta: a császár az uralkodót helyettesítő fővezérré nevezte ki. A német őrgróf a török fegyverektől rendre megmenekült, a spanyol örökösödési háborúban mégis elérte a végzet. Az a sebesülés végzett vele - bár két és fél évig még élt ezután -, amelyet az 1704-es höchstádti csatában szerzett Kapós várának ostrománál azonban ereje teljében volt a császári főtiszt, aki előtt a török őrség végül a szabad elvonulás feltételével kapitulált. A várat elfoglaló szövetséges hadak addigra már Pécset és Siklóst is bevették. „Ha a kot- lós kiröppent, mit tehetnek a csibéi?” - jegyezte meg rezignáltan Kaposvár oszmán parancsnoka, akinek valóban megengedték, hogy seregével együtt Szigetvárra vonuljon. De az 1686-os ostrommal nem értek véget a harcok a Kapós mentén. A szultán birodalma még egyszer „visz- szavágott”. A török katonák 1688 nyarán egy váratlan támadással komoly veszteségeket okoztak a kaposi vár védőinek, de mivel hamarosan Szigetváron, majd Kanizsán is lehanyatlott a félhold, a török világ nem tért vissza többé Somogyba. A pusztulás mértéke azonban mellbevágó volt Akik 1691-ben felmérték a kaposvári várhoz tartozó birtokok állapotát, úgy találták, hogy tizenhat helység teljesen pusztává vált, tíz további településen pedig alig néhány ember lakik. Az 1699. évi karlócai békével aztán végleg kikerült a frontvonalból Kaposvár. A régi végvárakra nem volt többé szükség. 1702 tavaszán a császáriak a kaposi erődítményt is felrobbantották, illetve megkezdték módszeres elbontását I. Lipót rendeletére megszűnt a vár hadijellege; a romokból az Esterházy-uradalom tiszttartói magtárat építtettek. Ez azonban már egy másik történet... Mi már tudjuk, hogy a török kiűzése nem hozta el magyar földre a békességet, az a novemberi nap viszont kétségkívül a felszabadulás dátuma Kaposvár újkori történetében. Nem is ment feledésbe az évszázadok során. 1886 őszén a vár visszavívásának 200. évfordulóját egyebek közt a főtéri (most is álló) új római katolikus templom felszentelésével ünnepelték meg Kaposvár polgárai. 1986-ban, a háromszázadik évfordulón emléktáblát lepleztek le a városházán, 1991 novemberében pedig ugyanennek az épületnek a dísztermében avatták fel Z. Soós István festőművész „Kaposvár visszavétele, 1686. november 12.” című freskókartonját. A török hódoltságnak csak európai összefogással lehetett véget vetni a Duna, a Tisza - és a Kapós - táján. Emlékezzünk kegyelettel a messze földről jött szövetséges katonákra, akik 325 éve a vérüket hullatták egy számukra ismeretlen dunántúli váracska falainál... Elszállítják az utcabútorokat A kaposvári belvárosban Is elkezdték a téli felkészülést, üvegházba kerülnek az örökzöldek és a kerámiatartók A kötődés és szerelem lakatjai Hácson lakatfal Elszármazottak és a helyiek is gyarapítják a gyűjteményt Gyarapodnak a lakatok a Hács- ról elszármazottak emlékműjéhez épített lakatfalon. Molnárné Kubik Zsuzsanna polgármester legutóbb már huszonkilencet számolt meg a szerelmet és kötődést szimbolizáló „vaskap- csokból”. Az első gravírozott lakat a Hácsról elszármazottak idei ta- lálkozóján került a falra, amit még Kubik György indított el Hács történetének kutatása közben, hogy a falu volt és mai lakói megismerkedjenek, egymásra találjanak. Hács története most már helytörténeti könyvben is olvasható. Az egykori hácsiakat már harmadszor fogadták a faluban, a polgár- Egyre csak gyarapodnak a lakatok Hácson, az összetartozást erősítve mester beszámolója alapján úgy háromszáz meghívót küldtek szét. Az egyik elszármazott, a Zebegényben élő Visnyei Erzsébet az idei találkozóra egy emlékművet is adományozott a falunak, amit a polgármesteri hivatal előtt állítottak fel. Ennek a kőből készült emléknek a része lett a lakatfal, az összetartozás, a szerelem erősítésére. Mivel a legtöbb elszármazottnak is meglepetés volt, így nem is készültek lakatokkal. Ezért akkor hozták magukkal, mikor egy-egy eseményre, ünnepre legközelebb a faluba érkeztek, de időközben a hácsiak is hozzátettek a gyűjteményhez. ■ Vigmond Erika
