Somogyi Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-16 / 268. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2011. NOVEMBER 16., SZERDA HÍRSÁV Szabadlábra helyezték az őrizetes labdarúgót labdarúgás szabadlábra helyezték A. Attilát, az NB Il-es Kozármisleny labdarúgóját, akit még múlt szombaton vettek őrizetbe. Vele szemben egy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. Mint ismert vasárnap vallomást tett, őrizetét pedig azért szünették meg, mert az ügyészség szerint már nem állnak fenn a kényszerintézkedések feltételei. Százhatvanöten a futóparkban SZABADIDŐSPORT A Siófoki, Sóstói Futóparkban rendezet mezei futóversenyen százhatvanöten álltak rajthoz hat iskolából, nyolc korcsoportban. A legtöbb első helyet a Siófok és Környéke DSE szerezte, szám szerint hetet. A siófoki általános iskolák közül a Beszédes hatot, a Vak Boty- tyán ötöt, a Széchenyi négyet gyűjtött, az ádándiak- nak négy, a ságváriaknak pedig egy arany jutott, (zk) A Fradi vendége a siófoki ligacsapat labdarúgás A Ferencváros otthonában vendégszerepei szerdán 19 órai kezdettel az FGSZ Siófok együttese labdarúgó Ligakupában. A B-csoport utolsó körének mérkőzése a hazaiak szempontjából már semmiféle téttel nem bír, hiszen eddig öt mérkőzésen mindössze egyetlen pontot szereztek. A negyeddöntőbe a csoportgyőztesek mellett a három legjobb második helyezett jut be. Tőzsér ismét kezdő, öt változás a csapatban labdarúgás A múlt pénteki barátságos mérkőzéshez hasonlóan Tőzsér Dániel ismét helyet kapott a kedd esti Lengyelország ellen pályára lépő magyar válogatott kezdőcsapatában, amelyben öt változás történt. Az összecsapást lapzártánk után rendezték. Több kiemelkedő eredményt is elértek megyénk sakkozói a különböző versenyeket. Kiemelkedett a nagyatádi Szíjártó Attila, aki egyéni és csapatbronzérmet nyert a főiskolai és egyetemi bajnokságon. Kun Zoltán. Budapesten rendezték a Magyar Főiskolai Egyetemi Sakkbajnokságot. A versenyen több éves kihagyás után ismét volt Somogy megyei induló a nagyatádi csapat versenyzője Szíjártó Attila, akinek kiemelkedő játékával sikerült felkapaszkodni a dobogóra. Külön elismerést érdemel, hogy a Pécsi Tudományegyetem csapatával csapatban is a harmadik helyet szerezték meg. Az eredmény értékét növeli, hogy a versenyen több címviselő is indult és Szíjártó Attila erős mezőnyben szerezte meg az előkelő harmadik helyet. Eséllyel vette fel a harcot a későbbi bajnok Balog Imre nagymester ellen is, sajnos azonban nyerőesélyes játszmáját időzavarban elrontotta. A végeredmény A MAGYAR FŐISKOLAI EGYETEMI SAKKBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE: 1. Balog Imre GM (2552) Pénzügyőr SE 5,5 pont, 2. Szepes Tamás (2145) Tabáni Spartacus 4 pont, 3. Szíjártó Attila (2092) Sakk Egylet Nagyatád 3,5 pont, 4. Radnai Ádám (2259) Rákosligeti AC 3,5 pont, 5. Jacsó Ádám (2238) Mátra SE, 3,5 pont, 6. Bognár Csaba EM (2258) 3 pont. A hölgyek között a pécsi Vizeli Mária Beáta végzett a második helyen, akivel együtt csapatban Szíjártó Attila meg szerezte a harmadik helyet. Szíjártó Attila kiemelkedő eredményt ért el a főiskolások és egyetemisták országos bajnokságán Kiválóan játszottak a fiatal résztvevők a kaposvári Böszörményi Nagy Géza emlékversenyen KAPOSVÁRON A SEFAG Székházában rendezett versennyel emlékeztek Böszörményi Nagy Gézára, az egykori kiváló orvosra és sakkozóra. Az emlékversenyen sok fiatal vett részt, ráadásul a legjobbak közülük kiválóan és igen eredményesen játszottak. A fő csoportban 28 versenyző sakkozott. A díjazottak: 1. Haszon Dávid (Balatonboglár, legeredményesebb 18 éven aluli), 2. Dankhá-zi András (Kaposvár, legeredményesebb 14 éven aluli), 3. Máthé Gáspár (Bárdudvarnok), 4. Havanecz Bianka (Kéthely, legeredményesebb hölgy versenyző), 5. Székács Márk (Kaposvár, pénzdíj), 6. Tóth Dániel (Csurgó, pénzdíj). A ío éven aluliak csoportjában 20 (!) játékos ült asztalhoz. Eredmények, leányok: 1. Király Lilla (Marcali), 2. Léránt Boglárka (Kéthely), 3. Molnár Viktória (Balatonlelle), 4. Proics Barbara (Balatonlelle), 5. Mika Anna (Kéthely), 6. Dudás Eszter (Kéthely). Fiúk: 1. Pálfi Péter (Kéthely), 2. Jankó Sebestyén (Kaposvár), 3. Murphy Erik (Kaposvár), 4. Pálfi Gergő (Kéthely), 5. Takács András (Kéthely), 6. Tóth Marcell (Kéthely). Jubiláltak Lellén három csoportban nyolcvan- ketten ültek asztalhoz a IX. Lelte Kupa Jubileumi Sakk- bajnokságon. A balatonlellei Művelődési Ház kitűnő gazdája már évek óta ennek a rendezvénynek, amely idén Balatonlelle önálló várossá válásának 20. évfordulója alkalmából rendeztek. A mezőnyt túlnyomó részben diákok alkották, kevesebb, mint tíz felnőtt versenyzett A legfiatalabb induló csak 7 esztendős volt Tíz kupa és több ajándék talált gazdára, a fő- versenyt a 13 esztendős Dankházi András nyerte. EREDMÉNYEK, „A” CSOport: 1. Dankházi András (Kaposvár) 2. Birkás György (Balatonsze- mes) 3. Kántor Sándor (Debrecen). „B” csoport korosztályainak bajnokai: Misefa Nóra (Balatonlelle), Felde Bence (Nagykanizsa), Pergel Kitti (Nagykanizsa), Lengyel Péter (Kéthely). „C” csoport: Balogh Eszter (Nagykanizsa), Pálfi Péter(Marcali,Kéthe1y), Léránt Boglárka (Kéthely), Kurucz Levente (Nagykanizsa). Különdíjasok, legjobb középiskolás lány: Hamrik Bianka (Kéthely). Fiú: Király Máté (Marcali). legjobb női versenyző: Trombitásné Zádeczki Ildikó (Balatonfóld- vár). A Bagonyai Attila emlékére alapított vándorkupát a legeredményesebb nagykanizsai versenyző: Felde Bence vihette haza. Bajnoki bronzot nyert Szíjártó sakk Bravúros teljesítménnyel, erős mezőnyben szerzett érmet a fővárosban Sikeres versennyel kezdtek sorozatot a siófokiak küzdősportok Három kategóriában mutatták be tudásukat az első Balaton Kupa indulói Siófokon rendezték az első Balaton Kupa 2011. Jitsu versenyt, Három város, közel ötven sportolója mutatta be tudását - A jó hangulatú viadal ígéretes kezdet volt, jövőre újabbakat szeretnénk rendezni még több részt vevővel - mondta Csima János 3. Dan-os Jitsu mester, a siófokiak klubvezetője. - Az idei viadalon három versenyszámban - önvédelem, formai küzdelem és fóldharc - hirdettünk eredményeket.. eredmények (a külön nem jelöltek siófokiak), önvédelem, 6- 10 éves fiúk: 1. Forró Balázs (Szeged), 2. Vörös Gergő, 3. Vörös Ádám, 4. Kiss Péter. 6-10 éves leány: 1. Séféi Fanni, 2. Barkes Anna, 3. Szakái Adél. 11- 14 éves fiúk (-12 havi edzésidő): 1. Jentetics Márk, 2. Szabó László (Szeged), Szabó Norbert (Szeged) holtverseny, 3. Kotán Dávid. 11-14 éves fiúk (+24 havi edzésidő): 1. Schulcz Máté, 2. Sípos Péter. 15-16 éves fiúk: 1. Sípos Roland, 2. Ónodi Ádám (Szeged). 16-19 éves leány: 1. Gonda Klaudia (Szeged), 2. Greffer Kinga (Marcali). Felnőtt nők: 1. Fonyó Lüla, 2. Spanicsné Simon Tünde. Felnőtt Férfi: 1. Rácz Attila (Szeged), 2. Berkes Csaba, 3. Horváth Gábor. Gió: Sípos Ro- land-Schulcz Máté 1. hely (kihívó nélkül). Földharc: gyermek 8- 9 éves +35 kg.: 1. Vörös Gergő, 2. Vörös Ádám, 3. Vass Péter. Gyermek 10-11 éves +35 kg.: 1. Harangozó Valentin (Marcali), 2. Ágoston Koppány (Marcali). Gyermek 11-13 éves -50 kg.: 1. Jentetics Márk, 2. Halász Krisz- tofer (Szeged), Szabó Norbert (Szeged) döntetlen. Gyermek 12- 13 éves +50 kg: 1. Berkes Bálint, 2. Farner Ádám, 3. Szabó László (Szeged), 4. Sípos Péter. Ifi 14 év felett: 1. Sípos Roland (magasabb súlycsoport), 1. Jakab Marcell, 2. Schulcz Máté. Felnőtt +95 kg: 1. Horváth Gábor, 2. Bogdán Vendel (Marcali). ■ K. Z. Már edzenek a fesztiválra szabadidősport Idén is telt házat várnak a szervezők Michael Fey kaposvári marad kosárlabda nb i/A, férfiak A szezon végéig szerződtették December 2-án, pénteken 16 órától rendezik a Kaposvári Városi Sportcsarnokban az idei Látvány- sport Fesztivált, amely már a tizenkettedik lesz a sorban.- Az esztendők óta rendre nagy közönségsikert arató eseményre idén tizenhárom csapat adta le nevezését - mondta Szerb György főszervező. - A hagyományoknak megfelelően a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban lesz az előzsűri- zés. A november 25-én pénteken rendezett előválogató zárt körű, ezen csak a benevezett csapatok vehetnek részt Az előválogatást öt fős zsűri értékeli, a válogató végén eredményt hirdetnek. A benevezett tizenhárom csapat mindegyikének meg kell jelennie az előválogatón, amely tulajdonképpen egyben főpróbája az egy héttel később esedékes fesztiválnak. A szokásoknak megfelelően van olyan iskola és egyesület, amely több csapatot is indít a megméretésen, s a korábbi évekből kiindulva igen erősnek tűnik a mezőny. Amennyiben a jövő pénteki előválogatón sikerrel veszik az akadályt, akkor december 2-én az összesen tizenhárom csapat produkcióját láthatják az érdeklődők. A fesztivál végén a mezőny tagjai egy közös produkciót is bemutatnak majd. A megadott határidőig az alábbi együttesek adták le nevezésüket: Ametiszt Tánc SE, Corso Tánc SE, Crystal Gy. Sport Club, Mikrokozmosz AMI I., Mikrokozmosz AMI II., Munkácsy Mihály Gimnázium I., Munkácsy Mihály Gimnázium II., Roppantós Táncegyüttes, Somogyi Rendőr SE, Táncsics Mihály Gimnázium, Team Kaposvár Sportklub I., 12. Team Kaposvár Sportklub II., 13. Zrínyi Ilona Általános Iskola, Kaposvár. Á Látványsport Fesztiválra idén is díjtalan a belépés. A fesztivál után 19 órától a Kaposvári Városi Sportcsarnokban jótékonysági koncertet rendeznek, a bevételt egy súlyosan gerincsérült kaposvári fiatal megsegítésére ajánlják fel. ■ Kun Z. Lejárt a két hetes próbaidő, így dönteni kellett az NB J/A-csopor- tos Férfi kosárlabda-bajnokságban szereplő Michael Fey további sorsáról. Az amerikai játékos eddig két találkozón lépett pályára, s ezalatt - valamint az edzéseken tanúsított munkájával - sikerült meggyőznie a somogyiak szakmai stábját alkalmasságáról Szerződését ennek értelmében a szezon végéig meghosszabbították a kaposvári klubnál. A légiós center a Pécs elleni összecsapáson volt ponterősebb, akkor 19 egységig jutott, Zalaegerszegen 6 pontot tett a közösbe. Mindkét találkozón nyolcnyolc lepattanót jegyzett és egy- egy blokkot osztott ki. Michael Fey meggyőzte a kaposváriak szakmai stábját Tagadhatatlan, hogy a két korábbi jelöltnél (Tremaine Ford és Andrew Keister) mindenképp jobb választásnak tűnik. Az 1983-as születésű, 213 cm magas kosárlabdázó jóval nagyobb játékrutinnal és tapasztalattal rendelkezik, mint két előde. Testi adottságait is jobban kamatoztatja a palánkok alatt. Amennyiben nyilvánvaló erőnléti lemaradását ledolgozza, valódi erősítést jelenthet a kaposváriak számára. Fekete Ádám vezetőedző együttese szombaton 18 órai kezdettel vívja következő bajnoki összecsapását a Kaposvári Városi Sportcsarnokban. Az ellenfél az Atomerőmű SE csapata lesz. ■ Kun Z.