Somogyi Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-07 / 260. szám
2011. NOVEMBER 7., HÉTFŐ SPORT KÉTPONTOS GYŐZELMET ARATTAK A KOSARASOK A PÉCS ELLENI HAZAI MÉRKŐZÉSEN Szomorú somogyi őszi szezonzáró labdarúgó nb i A Rákóczi nem bírt a Zalaegerszeggel, a Siófok pedig Kecskeméten kapott ki A kaposvári Bőle Lukács (balra) pályafutás első gólját szerezte az élvonalban, amely egy pontot jelentett A Rákóczi FC döntetlent játszott a sereghajtó Zalaegerszeggel, míg a Siófok Kecskeméten maradt alul a 15. fordulóban. Temesvári I., Keszthelyi Z. Zalaegerszegen sem talált vissza a győzelem útjára a Kaposvári Rákóczi, miután a zöld-fehérek újabb döntetlent értek el. Pedig Zalában az utóbbi években nem ment ritkaság számba a Rákóczi- siker, hiszen több alkalommal is sikerült három ponttal hazatérni Egerszegről. Az egyik legemlékezetesebb kaposvári győzelem épp a tavalyi nyitó fordulóban született, amikor 5-3-ra nyert Sisa Tibor csapata, s a mostani első húsz-huszonöt percet elnézve újra feltörtek a közel másfél évvel ezelőtti szép emlékek. A meccs elején ugyan a ZTE egy Szakály Dénes-féle felső kapufával nyitott, ám ezt követően mezőnyfölénybe került a Rákóczi, amely a vezetőgól megszerzésével is párosult. Az élet pedig ismételte önmagát, hiszen Bőle Lukács lekopírozta a néhány héttel ezelőtti Magyar Kupa-mecs- csen, szintén a Zalaegerszegnek lőtt káprázatos találatát, s ahogy az akkori hazai összecsapáson, úgy ezúttal is Jahics volt a szenvedő fél, hiszen a kaposváriak fiatal középpályása mintegy tizenöt méterről újfent látványos gólt ragasztott a kék-fehérek kapujának jobb felső sarkába. Az MK- meccsen lőtt góllal történő párhuzamot mindössze az az egyáltalán el nem hanyagolható „apró- ság“ különbözteti meg a mostani találattól, hogy ez a Bőle-csavarás nem győzelmet, hanem csak egy pontot ért. A védelmét feltoló ZTE ellen ugyan több ígéretes akciót is vezettek a vendégek, akik a meccs ezen szakaszában talán el is dönthettek volna a találkozót, ám az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így csak nem sikerült padlóra vinni az önbizalom fogalmát jól láthatóan csak hírből ismerő, s rengeteg hibával játszó zalaiakat. Sőt, a hazaiak egyre inkább összeszedték magukat, Meye pedig Tököli átadásából ki is egyenlített. A szünetben Sisa Tibor kettőscserére határozta el magát, így Milán Perics és Boris Gujics is az öltözőben maradt. - Perics kapott egy rúgást, ráadásul az utóbbi időben több edzést is kihagyott - tért ki az egyik változtatás okára a Rákóczi vezetőedzője a meccs után. - így utólag azt mondom talán szerencsésebb lett volna, ha a szombathelyi mérkőzéshez hasonlóan egy már fáradt csapat ellen, a mérkőzés hajrájában hozom inkább be. Szünet után azonban inkább az idei első győzelmére hajtó ZTE bizonyult aktívabbnak, s bizony Lubos Hajduch ezúttal is bemutatott egy pontot érő bravúrt. A Rákóczinak a második félidőben nem igazán volt komoly gólhelyzete, így sereghajtó ide, sereghajtó oda, bizony ezt a Zalaegerszeg elleni döntetlent is meg becsülni. A Rákóczi tehát kiesőhelyen zárta az őszt és a még két előrehozott tavaszi fordulóra, a Fradi elleni idegenbeli, valamint a Kecskeméttel szembeni hazai meccsre valahonnan erőt, bátorságot és elszántságot kell meríteni, mert nagyon gyorsan fogynak a mérkőzések és nagyon lassan gyűlnek a pontok. Kétszer is vezetett mégis kikapott Kecskeméten az FGSZ Siófok, mely első alkalommal kapott három gólt a szezonban. A balatoniak kilenc meccs óta nyeretlenek és ezeken a találkozókon szerzett öt pontjukkal a kilencedik helyről a kiesés szélére sodródtak. Nagyon nehéz helyzetbe hozták magukat, elég csak arra gondolni, hogy legutóbbi bajnokságban csak az utolsó előtti fordulóban, Kecskeméten biztosították be az első osztályú tagságukat pedig akkor „félidőben” lényegesen jobban álltak! A jelenleginél néggyel több pontjuk volt (17) és tizenharmadikként négy pont előnyük volt a kieső helyen álló Haladással (13) szemben. Az alföldi találkozó első félidejében - ahogy például Diósgyőrben is - lefocizta ellenfelét az FGSZ Siófok, melynek egy- gólos előnye a hazaiakra nézve volt hízelgő. A másodikban viszont tizenegy perc alatt fordítottak a házigazdák, akik azonnal óvatosabb üzemmódba kapcsolva meg is őrizték előnyüket az elfáradó vendégekkel szemben. A kecskemétieknél telitalálat volt Listingi cseréje a félidőben, aki három perc után máris gólt lőtt, míg Horváth Károly által beállított Melczer egy kiállítással vétette észre magát. Ráadásul a gólt szerző, remekül játszó Haraszti lecserélése és helyette Lattenstein behozatala sem volt telitalálat. - A kiállítás határán volt, ráadásul meg is húzódott - mondta Haraszti cseréjéről Horváth Károly, aki ezúttal Kecskést állította az ék mögötti szerepkörbe. Az utóbbi poszton 12 bajnokin kezdő Huszák még a keretben sem volt, a minden meccsen játszó Fehér pedig kispadon ült, míg Báli első meccsét játszotta, aki eddig a cserepadra sem fért oda. A Kecskés, Szabó, Haraszti hármas - Tusorival kiegészülve- támadásban sokszor remek dolgokat produkált, ám hiába rúgott idegenben két gólt is a balatoni együttes ez még a pontszerzéshez sem volt elég... - Ott játszom, ahol szükség van rám, de korábban az simi Félévi bizonyítvány Bár két előrehozott tavaszi fordulót még lejátszanak az idei esztendőben, az őszi szezon az elmúlt hétvégén véget ért. A félévi bizonyítványt pedig egyik somogyi csapatnál sem lengetik büszkén ezekben a napokban, hiszen a Rákóczi a kiesőhelyről, míg a Siófok szintén tizenhárom pontot gyűjte a tizennegyedik pozícióból várja a november 19-i folytatást. A tabellára nézve talán inkább a Rákóczi-szurkolók arcára ül ki határozottabban a döbbenet hiszen egy évvel ezelőtt még a dobogóért harcoltak a kaposváriak, akik maguk sem hitték volna, hogy a bajnok Videoton legyőzése után az ősszel már nem járnak győzelmi örömtáncot. Siófokon valamelyest kisebb a kontraszt a tavalyi őszi záráshoz képest, ám a visszaesés a Bala- ton-parton is tettenérhető: a kéksárgák egy esztendővel ezelőtt ugyan csak egy hellyel voltak előrébb, ám négy ponttal több állt a nevük mellett. Az osztályzatok tehát mindkét somogyi csapatnál alapos javításra várnak, (ti) MTK-ban már szerepeltem ezen a poszton - mondta Kecskés Tamás, a Siófok egyik legjobbja. - Hogy miért vesztettünk? Egy gyorsan elvégzett szabadrúgásnál nem vettük fel az embert, nem koncentráltunk eléggé. Megint magunkat vertük meg... A balatoniak tizenkilencedik szezonjukat töltik az élvonalban, ahol kilenc meccsnél hosszabb nyeretlenségi sorozatot csak Nagy Lászlóval (11), Kaszás Gáborral (10) és Détári Lajossal (10) produkáltak, de csak utóbbi működése idején estek ki. Détári tízmeccses nyeretlenségi sorozatában elért kilenc veresége és egy döntetlenje egyedülálló, hisz Nagy Lászlóval és Kaszás Gáborral is szerzett négy, illetve három pontot az együttes, még ha győzni nem is tudott. A válogatott szünet utáni két novemberi tavaszi fordulóban előbb a bajnoki címvédő Videoton otthonában lép pályára a Siófok, majd a Lombard Pápát fogadja Mihalecz István együttese. Vasárnap az Óbudai temet& ben helyezték örök nyugalomra a 70 éves korában elhunyt Albert Flóriánt A magyar labdarúgás egyetlen aranylabdását, a Nemzet Sportolóját több százan kísérték utolsó útjára. HALADÁS-DVSC 0-1 (0-1) Szombathely, 6000 néző. V.: Szabó Zs. GÓLSZERZŐ: Rezes (20.) VASAS-DIÓSGYŐR 2-3 (0-2) lllovszky-stadion, 3000 néző. V.: Kovács J. gólszerzők: Kulcsár D. (61.), Katona (86.), illetve Budovinszky (ÍZ), Abdou- raman (25.), Seydi (87.). BP. HONVÉD-PÉCS 1-1 (0-1) Bozsik-stadion, 2500 néző. V.: Oláh. GÓLSZERZŐK: Torghelle (93.), illetve Bajzát (36.). GYŐRI ETO-PÁPA 3-2 (2-0) Győr, 3000 néző. V.: Kassai Gólszerzők: Ahjupera (26.), Trajkovics (42.), Koltai (62.), illetve Ferenczi (66.), Lovren- csics (79.). VIDEOTON-ÚJPEST 3-0 (0-0) Székesfehérvár, 4000 néző V.: Fábián |)9SÍtY9 ygj gólszerzők: Nikolics N. (79., 82.), Álves (85.). kiállítva: Mihajlovics (Újpest, 52.). A Ferencváros-Paks mérkőzés lapzártánk után ért véget. A 16. FORDULÓ PÁROSÍTÁSAI: november 18., péntek, 18 óra: Lombard Pápa-Újpest FC. November 19., szombat, 15 óra: Videoton FC-FGSZ Siófok; 16 óra: Haladás- Pécsi MFC, Zalaegerszegi TE-Diósgyőri VTK, Kecskeméti TE-MVM Paks; 17.30 óra: Győri ETO-Bp. Honvéd. November 20., vasárnap, 16 óra: Vasas-Debreceni VSC- TEVA; 18 óra: Ferencváros- Kaposvári Rákóczi FC. A magyar válogatott november 11-én Liechtensteint fogadja, november 15-én pedig Lengyelország vendége lesz barátságos mérkőzésen. Zalaegerszegi TE 1-1 (1-1) Kaposvári Rákóczi FC ZTE: Jahics - Kocsárdi, Kovács G., Szalai (Bulatovic 63.), Hídvégi - Balázs Zs. (Turkovs 60.), Szakály D., Máté, Kamber - Tököli (A. Delic 72.), Meyé. Vezetőedző: Prukner László. KAPOSVÁR: Hajduch - Graszl, Bank, Zsók, Jánvári - Pedro, Hegedűs - Gujics (Mustapha, 46.), Balázs B., Bőle (Farkas P., 90.) - Perics (Haruna, 46.). Vezetőedző: Sisa Tibor. Zalaegerszeg, 3124 néző. Jv.: Solymosi Gólok: 0-1 Bólé (14.), 1-1 Meyé (30.). Kecskemét 3-2 (1-2) FGSZ Siófok KECSKEMÉT: Németh - Maynard, Gyagya, Radanovic, Mohi - Savic, Bertus (Litsingi, 46.), Foxi - Gyurcsó (Stokic 75.), Lencse, Bori. Vezetőedző: Tomiszlav Szívics. SIÓFOK: Milinte - Mogyorósi, Nyári, Lengyel, Fejes - Haraszti (Lattenstein, 55.), Sowunmi, Tusori, Szabó J. (Melczer, 78.) - Kecskés - Báli (Bozovic, 65.). Vezetőedző: Mihalecz István. Kecskemét 2500 néző. Jv.: Berke Gólok: 0-1 Haraszti (22.), 1-1 Foxi (23.), 1-2 Tusori (45.), 2-2 Litsingi (48.), 3-2 Lencse (60.) Kiállítva: Melczer (88.). Mindkét oldalon akadtak helyzetek prukner László: A helyzetek alapján meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést Azonban néhány játékosom mentálisan nem alkalmas arra, hogy átlendítse ezen a nehéz helyzeten a ZalaegerszegeLValamennyiünknek el kell gondolkodnunk azon, hogy ez a keret alkalmas-e arra, hogy bentmaradjon a ZTE. sisa tibor: Sok mindenre gondoltam, de arra nem, hogy döntetlen lesz ez az összecsapás. Úgy érzem, hogy összességében igazságos eredmény született, hiszen mindkét oldalon voltak helyzetek. Annak örülök, hogy fiataljaink helyt álltak és egyre komolyabb konkurenciát jelentenek a többieknek. Kétszer vezettek három percig tomiszlav szívics: Tudtam, hogy a Siófok veszélyes csapat: szervezetten védekezik, veszélyes kontrákat vezet. Csapatom karakterét mutatja, hogy két kapott gól után is fel tudott állni. Szünet után váltottunk és minőségi játékosaim meg is oldották a feladatot, és így tudtuk feltörni a siófoki bunkert. mihalecz István: Az első félidőben jól játszottunk, többet birtokoltuk a labdát, agresszíváé bak is voltunk a támadó párharcokban, és gólhelyzeteket alakítottunk ki. Ezzel szemben a második játékrészben pont fordítva történtek a dolgok. A fordulópontot az adta meg, hogy kétszer is vezettünk, de csak három percig. 1. DVSC-TEVA 15 11 4 0 30- 9 37 2. Győri ETO FC 15 11 1 3 26 ■14 34 3. Diósgyőri VTK 15 8 3 4 25 •19 27 4. Videoton 15 8 2 5 23 12 26 5. Bp. Honvéd 15 7 4 4 27 ■18 25 6. Kecskeméti TE 15 7 4 4 27 ■21 25 7. Pécsi MFC 15 6 6 3 22 ■ ■25 24 8. Paksi SE 14 5 5 4 2930 20 9. Vasas 15 3 7 5 .15 ■19 16 10. Lombard Pápa 15 4 3 a 16 ■22 15 11. Haladás VFC' 15 4 3 8 15 ■22 15 12. Ferencváros 14 4 2 8 13■15 14 13. Újpest FC 15 4 2 9 2028 14 14. BFC Siófok 15 2 7 6 1216 13 15. Rákóczi FC 15 1 10 4 1824 13 16. ZTE FC 15 0 5 10 1337 5