Somogyi Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-26 / 277. szám

2011. NOVEMBER 26., SZOMBAT 10 SPORT Remek játékkal múlták felül a fővárosiakat a kaposváriak Hazai bajnokin zárnak csapataink labdarúgó nb i A Rákóczi a Kecskemétet, a Siófok pedig a Pápát látja vendégül RÖPLABDA, NŐI NB I. BITT KNRC KAPOSVÁRI EGYETEM- TFSE 3-1 (-23,19,13,14) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 150 néző. V.: Pősze, Dankó BITT: Horváth Zs., Horváth P., Harmath Zs., Pintér Zs., Kovács K., Győrbíró. csere: Schrauff (liberó), vezetőedző: Pálfy Ma­rianna. Fontos hétvégére készült a héten a BITT KNRC Kaposvári Egyetem csapata, hiszen a ki­lencedik helyen álló kaposvári­akra a dupla fordulóban pénte­ken a náluk két ponttal többet gyűjtő TFSE együttese várt, míg vasárnap a tabella tizedik he­lyén tanyázó Budai XI vendége lesz Pálfy Marianna csapata. Pintér Zsanett pontjával in­dult a mérkőzés, majd a TFSE ragadta magához a kezdemé­nyezést, hiszen a vendégek két alkalommal is elléptek a kapos­váriaktól három egységgel. A hazaiak azonban nem hagyták annyiban a dolgot és a szett kö­zepén már négy ponttal is ve­zettek, sőt a hajrához is BITT- előnnyel értek a csapatok, ám végül a fővárosiak a maguk ja­vára fordították a hullámzó nyi­tójátszmát. A második felvonás egyene­sen rémálomszerűen indult so­mogyi szempontból, hiszen a TFSE már 9-1-re is vezetett, de Pálfy Marianna csapata hihetet­len módon összekapta magát és a második tecnhikai szünetnél már 16-12-es kaposvári előnyt mutatott az eredményjelző. A lendületben lévő hazaiakat nem is tudta megállítani az el­lenfél, így egyenlő állásról foly­tatódott a küzdelem. A harmadik felvonásban már valósággal parádéztak Horváth Zsófiáék, akik rendkívül maga­biztosan röplabdáztak, a ki­emelkedő mezőnymunka mellé pedig több szépségdíjas megol­dás is párosult, ami a 25-13-as szettgyőzelmet is elősegítette. A kaposváriak jó játéka és lendülete a negyedik játszmá­ban is kitartott és végig irányít­va újabb simának mondható szakaszgyőzelmet könyvelhe­tett el a BITT, amely egyben a 3-1-es sikert is jelentette. A nyolcba kerülés szempontjából nagyon fontos meccset nyertek a kaposváriak, akik ráadásul remek játékkal is szórakoztat­ták a közönséget. ■ T. I. A kaposvári Jánvári Gábor jó játékára is szüksége lesz a Rákóczinak A somogyiak tervezett kezdőcsapatai Az idei esztendő utolsó bajnoki fordulóját rende­zik a hétvégén az OTP Bank Ligában, a mai já­téknapon pedig a Kapos­vári Rákóczi FC a Kecske­métet, az FGSZ Siófok pe­dig a Pápát fogadja hazai pályán 16 órakor. Temesvári I., Keszthelyi Z. Márpedig az élet ismétli önma­gát: bő egy esztendővel ezelőtt szintén a Kecskemétet várta baj­noki meccsre a Kaposvári Rákó­czi, a találkozó előtti napokban pedig, csakúgy, mint most elkö­szönt egymástól a vezetőedző (Urbányi István) és az alföldiek vezetősége, ideiglenesen pedig Szabó István ült a vendégek kis- padján a Rákóczi-stadionban. Nos, a forgatókönyv ezúttal is hasonlóan alakul, hiszen a hét közepén újfent elváltak a veze­tőedző, ezúttal Tomiszlav Szi- vics és a Kecskeméti TE útjai, a tabella hatodik helyén álló lilá­kat pedig ezúttal is Szabó Ist­ván irányítja a ma 16 órakor kezdődő összecsapáson. Továb- g bi érdekesség, hogy a bő egy év- | vei ezelőtti Rákóczi-Kecskemét | bajnokit is egy Kecskemét- J Paks meccs előzte meg, s csak- 1 úgy, mint tavaly, a múlt héten is 1-0-ás vereséget szenvedtek a hírős városiak a tolnaiaktól.- Úgy erősítették meg a nyá­ron a Kecskemétet, hogy baj­nokesélyes legyen, azaz nem véletlen a mai ellenfelünk jó szereplése - fogalmazott Sisa Tibor, a Rákóczi FC vezetőedző­je. - A Kecskeméten történt Rákóczi FC: Hajduch - Okuka, Bank, Zsák, Jánvári - Balázs, Pedro, Hegedűs, Gujics - Alexeev, Dzsavad. fgsz siófok: Szatmári - Kiss Zs., Nyári, Lengyel, Fejes - Haraszti, Sowunmi, Tusori, Melczer - Kecskés - Báli. mostani változások pedig vár­hatóan egy nagyon motivált csapatot eredményeznek. Ne­künk eltiltás és sérülések is ne­hezítik a dolgunkat, de ezzel együtt is azokat az akarati té­nyezőket szeretnénk viszontlát­ni a csapatunktól, melyeket pél­dául a legutóbbi meccsen, tíz emberrel játszva is megtapasz­taltunk. Nagyon fontos a három pont itthon tartása és reméljük, hogy minden játékos átérzi en­nek a fontosságát. Mint ismert Milán Perics a Ferencváros elleni összecsapá­son a kiállítás sorsára jutott, visszaesőként pedig két mecs- cses eltiltást kapott az MLSZ Fe­gyelmi Bizottságától, így a zöld­fehérek házi gólfövő listáját ve­zető támadója nem léphet pá­lyára ma délután, de Bóján Pavlovics és Petar Mudresa is sérült, sőt Drazsén Okuka sem teljesen egészséges, míg Mi- roszlav Grumics néhány napja kezdte el a labdás edzéseket. Mint fentebb írtuk az élet is­métli önmagát, nos a tavalyi mérkőzésen 2-1-re győzött a Rákóczi... Az egymás után ötször vesz­tő, a bajnoki tabellán tizenhar­madik Lombard Pápát fogadja ma, 16 órakor az éy utolsó baj­noki találkozóján a kieső he­lyen álló, tizenötödik FGSZ Sió­fok. A nyolc forduló óta nyeret­len vendégek mindössze két ponttal gyűjtöttek többet riváli­suknál, így egy esetleges siker­rel a balatoniak megelőznék az október végén edzőváltáson át­esett Veszprém megyeiket. A kecskeméti vereség - pontosab­ban öt egymást követő meccsen gyűjtött két pont - után döntött Bíró Péter klubtulajdonos a há­rom éve Pápán dolgozó vezető­edző, Véber György távozása mellett. A váltás egyelőre nem hozta meg a várt fordulatot, hisz az új trénerrel, Bene Fe­renccel három vereség a mérle­gük. A Fehérvár és Győr elleni mondhatni ^papírforma, ám a legutóbbi, Újpest elleni hazai bukás már-már meglepetés, hisz az Újpest addigi nyolc meccsén mindössze egyetlen pontot gyűjtött vendégként. Eb­ből is látszik, hogy verhető el­lenfél érkezik a tíz hete, au­gusztus húszadika óta nyeret­len balatoniakhoz, akik leg­utóbbi három bajnokijukat el­bukták tucatnyi gólt kapva. Legutóbb a Videoton otthoná­ban hetet kaptak, ami kapura ment, az - egy kapufát kivéve - be is akadt. Tusoriéknak azóta volt egy hetük, hogy kiheverjék a tör­ténteket és hazai közönség előtt a szezon talán legfontosabb meccsén „helyre hozzák” a fe­hérvári eredményt és megsze­rezzék a rég várt harmadik győ­zelmet a szezonban. Ahogy Mihalecz István elmondta a lab­darúgók most bizonyíthatják, milyen sportemberek. A fehérvári hetes után bizo­nyára változni fog a kezdőcsa­pat, melyben akár a házi gólki­rály Melczer Vümos is helyet kaphat. A Kecskeméten kiállí­tott labdarúgó kéthetes eltiltá­sát ugyanis egyre csökkentette a fegyelmi bizottság és ezúttal már Fejes is játszhat, aki a két klub megállapodása miatt hi­ányzott a Videoton ellen. Teher nélkül játszhatnak Szőkéék Székesfehérváron kosárlabda nb i/A, férfiak Felszabadultan léphetnek pályára a kaposváriak az Albacomp ellen Múlt heti bravúros győzelme után újabb komoly összecsapás­ra készül a Kaposvári KK NB I/A-csoportos Férfi kosárlabda­csapata. A somogyiak ezúttal Székes- fehérvárra a Vodafone Sport- centrumban látogatnak. Az ösz- szecsapást szombaton 18 órai kezdettel rendezik az ellenfél a Dzunics Braniszlav edző által vezetett Albacomp lesz. A veze­tőedzőn kívül több egykori ka­posvári is erősíti az eddig kivá­lóan menetelő fehérváriakat. Elegendő csak Simon Balázsra, Hendlein Rolandra, vagy a nyá­ron odaigazoló luhos Leventére gondolni. Az Albacomp a harmadik helyről várja a bajnoki folyta­tást. Holtversenyben az első két alakulattal, hat diadal mellett mindössze egyetlen vereséget számlálnak. Egyértelműen esé­lyesei a szombati összecsapás­nak, ám a papírformára jó len­ne rácáfolni. A Paks ellen ezt si­kerrel meglette Fekete Ádám vezetőedző legénysége, s a ka­posváriak erre készülnek a fe­hérvári fellépésen is. A zsinór­ban három győzelmet arató so­mogyiak ezúttal igazi teher nél­kül, felszabadultan kosárlab­dázhatnak. Az Albacomp ottho­nában - hasonló szituációban - már több alkalommal is sike­rült meglepetést okozni. A kaposváriakkal kapcsola­tos hír, hogy december 4-én, va­sárnap 15 órakor jótékonysági mérkőzést rendeznek a hat esz­tendőn át Kaposváron kosárlab­dázó, idén elhunyt Orosz László emlékére a Budapesti Honvéd Dózsa György úti sportcsarno­kában. Orosz egykori sikercsa­pata, a Danone-Honvéd a 90-es évek magyar válogatottjával csap össze. A rendezvényre in­gyenes lesz a belépés, a helyszí­nen adományokat gyűjtenek Orosz „Benő” gyermekeinek tá­mogatására. ■ Kun Zoltán Kikapott a Siófok a veszprémi edzőmeccsen PROMÓCIÓ Idősebb horgászok kérnek tőle tanácsot zsenipalánta-ösztöndíj Ha tehetné, Fenyő Balázs télen-nyáron lógatna Kézilabdás nosztalgianapot rendeznek A bajnoki szünetben - a Hornyák Dórát is leigazoló - Veszprém ott­honában játszott edzőmérkőzést az NB I-es Siófok KC-Galerius Fürdő. Pályára lépett a balatoni­ak két válogatottja Herr Orsolya és Bódi Bernadett is, hiányzott a csípőjét fájlaló Ábrahám Szilvia, a beteg Mikó Gréta, illetve a juni­or válogatottal Lengyelországba utazó Varga Nikolett. VESZPRÉM BARABÁS KC- SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 31-28 (18-14) SKC: Herr - Bódi 3, Bloj, Kiss 0. 4, Mörtel 7 (3), Bogdanovic 1(1), Szepesi 2. csere: Laczkó, Lajtos (kapusok), De Souza 4(1), Szalai 4, Kovács A. 2, Németh 1. szakmai igazgató: Imre Vilmos. ■ Z. K. A Zsenipalánta-ösztöndíj egy te­hetséges gyereknek segít meg­valósítani álmát és kibontakoz­tatni átlagon felüli készségét. Tudjuk jól, hogy számos felfede­zésre váró kis művész, zseni él Magyarországon, akik olyan eredményeket érhetnének el anyagi támogatással, amelyre va­lamennyien büszkék lehetünk. Ilyen segítséget kívánunk nyúj­tani egy 8 és 14 év közötti fiatal­nak a Zsenipalánta-ösztöndíjjal. A Disney Csatorna kiválasztott egy-egy tehetséges gyereket, a- kit érdemesnek tart a 200 ezer forintos ösztöndíjra. Az ajánláso­kat a Disney Csatorna új soroza­tának, a Zsenipalántáknak - pre­mier DECEMBER 10-ÉN, SZOMBA­TON 9 Órakor! - a főszereplője, China Anne McClain bírálja el. Egyáltalán nem szokványos történet a kilencéves kaposvári Fenyő Balázsé. A nővérét, Fannit 2004-ben Budapesten meg kel­lett műteni, s utána még sokáig kellett járnia utókezelésre a ü. sz. Gyermekklinikára. Itt taná­csolták az orvosok, hogy Fanni egyen minél több halat Igen ám, csakhogy nem szereti. Viszont ha ő fogja ki, akkor talán meg­szereti... Igazából így kezdődött a horgászos történet Fanni - aki szerencsére meggyógyult - be­csülettel horgászott, miközben a kilenc évvel fiatalabb öccsét, Ba­lázst is megfertőzte ez a szenve­dély, s az addig zárkózott gyer­Fenyő Balázs novemberben közel hétkilós, termetes csukát akasztott mek a pecázásnak köszönhető­en nyitottá vált Fenyő Balázs mindenféle „horgászstílust” is­mer és kipróbál(t), télen-nyáron pecázna; szívesen kísérletezik az etetőanyagokkal, s bár a ha­lak jelentős részét visszaengedi - többször is előfordult, hogy vagy tucatnyi pontyot akasztott -, mégis bőven 100 kilón felüli hal került be idén a horgásziga­zolványába. A Kaposvár melletti tavakon már ismerősként kö­szöntik, idős és tapasztalt horgá­szok kíváncsiak a véleményére, kérnek tőle tanácsot Az ösztöndíjat horgászkel­lékekre fordítaná, s más gyer­mekekkel is megismertemé a pecázás rejtelmeit és örömeit Kézilabda Nosztalgia Napot ren­deznek szombaton 16 órai kez­dettel a Kaposvári Városi Sport- csarnokban. A színes program célja, hogy a legkisebbektől az idősebbekig jó hangulatú gálán újra összehozzák a somogyi me­gyeszékhelyen kézilabdázókat. Elsőként a gyermekek szivacské­zilabda bemutatót láthatnak a szurkolók, majd a volt Kaposvári Kézilabda Klub lányai a volt fiú ifistákkal mérkőznek. Összemé­rik tudásuk a Szépasszonyok a Daliákkal, valamint a Veteránok a Szülőkkel. Megemlékeznek az egykori kézilabdásokról és vetél­kedőket is rendeznek nyeremé­nyekért. A Kézilabda Nosztalgia Napra díjtalan a belépés. ■ K. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom