Somogyi Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-24 / 275. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Csak a KIKK nem spórolt: fölmondott az igazgató Karád választásai a „falubékéért" új testület Nem lesz könnyű összefogni ott, ahol nyugdíjasklubból is kettő működik Csendes hétköznapi utcakép Karádon. Bár megoszlanak a vélemények, a falu népe ilyen békés időszakra vágyik az időközi voksolás után (Folytatás az 1, oldalról) Kiss Lászlónak, a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ (KIKK) igazgatójának az ötéves kinevezése éppen néhány hónap múlva járt volna le. A vizsgálati jelentés által feltárt ügyekről és lemondásának okairól is szerettük volna megkérdezni Kiss Lászlót, de ő csak annyit mondott lapunknak, hogy nem kívánja kommentálni. Csak a KIKK nem spórolt a városi intézmények közül, de mivel az összes többi igen, ennek köszönhetően lesz cafete- ria-kifizetés a közalkalmazottaknak még karácsony előtt - ezt már Balázs Árpád siófoki polgármester közölte lapunkkal a helyi Közalkalmazotti Érdekegyeztető Tanács ülését követően.- Félreértések elkerülése végett, a KIKK közalkalmazottai is részesülnek a cafeteria-juttatá- sokból, azaz a többi intézmény takarékoskodásából, hiszen ők nem tehetnek arról, ha vezetőjük mulasztott - így a siófoki polgármester. - Márpedig két belső ellenőri vizsgálat is átvilágította az intézmény gazdálkodását és egyéb hiányosságok mellett azt állapította meg, hogy a bevételekkel tízmilliós elmaradásban van a KIKK, a kiadásai ugyanakkor nem csökkentek ezzel arányosan. A részletes jelentés a képviselő-testület csütörtöki ülése elé kerül. Balázs Árpád annyit bocsátott előre a belső ellenőri vizsgálat megállapításaiból: szabálytalansági eljárás miatt az illetékes állami szervezet megvonta a 2010-es Stefánia fesztivál KIKK-nek odaítélt támogatását. Ezen kívül bevételi lehetőségeket mulasztottak el, például a szabadtéri színpad előadása után nem készpénzbevételt kaptak, hanem utólag nem is teljesülő bartermegállapodást kötöttek.- Az intézmények ma már nagyon szigorúan, havonta számolnak el kiadásaikkal és bevételeikkel - tette hozzá a polgár- mester. - Világosan látható a számokból: mindegyik tudott megtakarítani, a kulturális központnál egyetlen takarékossági intézkedésről sem tudunk, vagyis a hozzáállás is megkérdőjelezhető... ■ Fónai I. Öt év alatt negyedszer járultak urnához a karádi- ak múlt vasárnap. Schádl Szilárd, az új polgármester első munkanapján arról beszélt: oly sok viszály után itt az ideje a nyugodt építkezésnek. Fónai Imre- Fellélegzett itt mindenki - mutat maga mögé egy, a karádi polgármesteri hivatal ajtaján éppen kilépő hölgy, a vasárnapi választás eredményére utalva. Mire kérdezném, hivatali dolgozó-e vagy ügyfél, már el is tűnik a posta irányában.- azt reméljük, hogy jobb lesz- mondja egy cekkert cipelő asszonysága hétköznap reggel ellenére meglehetősen forga lmas karádi faluközpontban, a Muskátli italbolt-Karád ABC- Rudi ABC alkotta háromszögben.- MIÉRT, EDDIG ROSSZ VOLT? faggatózom, de csak legyintést kapok válaszul.- én itt születtem, nekem elhiheti: nem lesz jobb - bizonygatja a Muskátli irányából érkező bojtossapkás férfi. - Elmehet- Hallom, mosolygós kedvű dolgozók fogadták - mondom Schádl Szilárdnak, aki első polgármesteri munkanapját kezdte kedden reggel. - Ha így hallotta, bizonyosan így van - feleli a vasárnap megválasztott faluvezető (34 éves, közgazdász, egy gyermek édesapja, születése óta Karádon él). - Magam is azt remélem, hogy oly sok viszály után most már a nyugodt légkörű munka időszaka következik. Ráférne ez Karádra, hiszen nem is olyan régen, 2007 végén egy ízben már fóloszlatta magát az akkori képviselő-testület, s 2008 januárjában is új választásokat tartottak a mostanihoz hasonlóan. Sűrűn járnak tehát nének ezek mind a Vágó műsorába, a Fele se igazba, hiszen ígérni még mindenki tudott...- ÉN nem voltam szavazni - hárítja el az érdeklődést egy ifjú hölgy a Rudi ABC ajtajában, majd politológusi szintű mondattal folytatja távoztában: - Úgyse a polgármesterségnél dőlnek el a dolgok, hanem a minisztériumban.- korai még A kérdése, kedvesem - így egy fejkendős néni a fölállványozott katolikus templom tövében arra, hogy mit az urnákhoz a karádiak, Schádl Szilárd szerint azonban most a testület összetétele talán garancia arra, hogy vége a 2006 óta tartó vitasorozatnak.- Tavaly októberben azért jelöltettem magam képviselőnek, hogy ha bejutok, lesz rá négy évem megismerni az önkormányzat működését - emlékszik vissza a polgármester. - Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan „csatasorba” kell áll- nom. De nem várhattunk tovább, a megosztottság olyan méreteket öltött és annyira nem tudtunk tovább együtt dolgozni a korábbi polgármesterrel, hogy nem volt más választásunk, mint az új választás. vár a lezajlott választás után.- De azért csak-csak jobban csinálják majd az újak, mert az örökös veszekedésből már elég volt.- EGY ÉVE LAKOM ITT, városból jöttem, és nekem nagyon furcsa, hogy nem tud összetartani egy ilyen kis faluközösség - toldja meg beszélgetőtársa, egy jóval fiatalabb hölgy. - Nagyon nehéz lesz itt összefogást teremteni De most, hogy új a polgár- mester és a testület, megint meg lehet próbálni... A megosztottság az új faluvezető szerint közel sem csak a testület munkáját bénította meg.- Két nyugdíjasklub működik, ez is sokat elmond a karádi állapotokról. Idősek és fiatalok se értettek szót. Nincs munka, se szórakozási lehetőség, így aztán nem csoda, hogy aki csak tud, elmenekül a faluból. Ezt a folyamatot lenne jó visszafordítani. Kisbusz, körzeti megbízott rendőr, a templomfelújítás befejezése, a híres karádi népművészet és a néptánc hagyományainak ápolása, turistavonzó fesztivál, tiszta utca mozgalom, őstermelői piac - szemezSchádl Szilárd pogármester szerint nyugodt időszak következhet Vágó műsora, avagy a polgármesterségen dőlnek-e el a dolgok? getek az új polgármester kampányleveléből, s mondom neki, hogy három év múlva bőven lesz mit számon kérni rajta. - El kell kezdenünk végre dolgozni - feleli. - Eddig alig pályáztunk, pedig jóval többet lehetne. A mezőgazdaságnak van múltja Karádon, hatalmas földterületeinkhez számos támogatott program kapcsolható, munkahelyeket lehetne teremteni az agrárium révén. E téren magam is sokat tudok segíteni, közgazdász és pénzügyi szaktanácsadó végzettséggel az agrárkamaránál dolgozom főállásban, amit meg is tartok, tiszteletdíjas polgármester leszek. Azt remélem, hogy a falu megosztottsága is szűnik ha majd látják, hogy idősek és fiatalok is együtt tudnak tenni a községért. Az ezernyolcszázas évek második felében Karád még Tabbal és Kötésével versengett a járási székhely címért. Azóta nagyot fordult a világ; nem ennyire régen, az ötvenes-hatvanas években is még négyezernél is többen lakták a falut, ma már alig ezerhétszá- zan. ló néhány omló-málló épület hirdeti: a múlt dicsőbb lehetett a jelennél. Az iskola épülete viszont kirí a községközpontból a maga takarosságával. Az épület előtt Kodály Zoltán szobra, aki 1933 és 1936 között gyakran megfordult a településen karádi népdalokat gyűjteni. A falon pedig Gárdonyi Gézára emlékeztet a tábla, „állíttatta a somogyi vármegye tanítósága, 1924”, az író ugyanis tanított a karádi oskolában. Akkoriban persze nyilván több diák koptatta a padokat. Schádl Szilárd szerint azonban ma is ragaszkodnak az iskolához és az óvodához, ezek nélkül szerinte a község jövőjét adnák föl.- Iskolafenntartásban Bala- tonlellével társultunk, előtte Andoccsal közösködtünk; néhány éve a tahitól a Fonyódi kistérséghez ment át a falu. Minden partnerrel sikerült összeveszni, most ezeket a kapcsolatokat is rendezni kell, van tehát teendő bőven - jegyzi meg a polgármester, akit né- gyen-öten is várnak az ajtaja előtt. Pedig ez még csak az első munkanapja. PROMÓCIÓ Szálloda télen-nyáron: nyitva van a La Ríva PROMÓCIÓ Mindentudó munkagép uniós támogatásból A diszkrimináció ellen, az esélyegyenlőségért Telt házzal üzemelt az elmúlt hétvégén a Balaton Maraton kétnapos tóparti futóversenynek köszönhetően a siófoki La Riva Hotel a Petőfi sétányon, közvetlenül a Balaton-parton. A szálloda az Új Széchenyi Terv 78 millió forintos támogatásával közel 200 milliós fejlesztést hajtott végre az idei nyári szezonra, lehetővé téve ezzel, hogy egész éven át üzemeljen.- Eddig csak nyáron voltunk nyitva, ez az első telünk - mondta Varga Tamás tulajdonos-ügyvezető. - Szálláshelybővítést hajtottunk végre és wellness részleget alakítottunk ki jacuzzival, szaunákkal, só- és gőzkabinnal. Ezáltal nemcsak téli-nyári nyitva tartásra térhettünk át, hanem több dolgozót is tudunk foglalkoztatni. Az a tapasztalatunk, hogy van igény a szállodára télvíz idején is. Wellness nélkül ma már nem lehetne vendéget vonzani, de csábítóak vagyunk amiatt is, hogy bár közel a városközpont, de közvetlenül a Balaton partján helyezkedünk el. A hetven ágyas La Rivában a családias jelleg miatt minden egyes vendégre oda tudnak figyelni. Plusz szolgáltatásuk az ételkiszállítás Siófokon és környékén. A LA RÍVA HOTEL ELÉRHETŐSÉGEI: E-MAIL INFO@LARIVA.HU , TELEFON: 84/310-152. 0 SZÉCHENYI TERV Földmunkagép-beszerzéshez kért és kapott támogatást az Új Széchenyi Tervből Tarjányi László siófoki egyéni vállalkozó annak érdekében, hogy bővíteni tudja eredetileg szobafestéssel foglalkozó vállalkozását. A gépbeszerzés összes költsége 12,2 millió forint, ebből négymillió forint a támogatáson elnyert összeg a „GOP 2.1.1 - 11/M mikrovállalkozások fejlesztése” alapból, a többi önerő, illetve hitel.- Nehéz- és könnyű gépkezelői vizsgát szereztem, majd profilbővítés céljából pályáztam erre az univerzális munkagépre; úgy éreztem, az Új Széchenyi Terv megfelelő kereteket nyújt ehhez - mondta Tarjányi László. - Házépítéssel és bontással, viakolorozással, területfenntartói- és gondozói tevékenységgel bővíthetem a vállalkozásomat. A gép ugyanis nagyon sok mindenre alkalmassá tehető: így például hótolásra, fűnyírásra, térkőlerakásra, sövényvágásra, rönkmarásra és darabolásra, talajlazításra, mélyásásra, aszfalt- vágásra - igény szerint. Tarjányi László elérhetőségei: tarji@freemail.hu ; 30/225-88-38. Nemzeti Fejlesztés! Ügynökség ■■■MHMMMMMNNMIM www uiszet nenyitef v gov hu HMWM ■ A projekt u Európai Unió timogeUsóval. az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozóiéval valósul mag. A párbeszéd és a tapasztalatcsere motiválta az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) kaposvári workshopjának résztvevőit: a találkozó a diszkriminációmentességre, a hátrányos megkülönböztetés áldozataira, illetve a jogaik érvényesítésében szerepet vállaló szervezetekre fókuszált. Az előadók olyan információkat osztották meg az érdeklődő szakemberekkel, melyek hozzájárulhatnak, hogy a civilszervezetek következetesen érvényesíthessék az egyenlő bánásmód és a diszkriminációmentesség követelményét tevékenységeik során. A rendezvény - melyet Pán- czél Mária, az EBH projektvezetője nyitott meg - első felében a civil szférát érintő prezentációkat hallgathattak meg az érdeklődők. Gregor Katalin, az EBH főosztályvezető-helyettese az érdekérvényesítés eszközeiről és fórumairól beszélt, Szabados Tímea és Wéber Andrea pedig a mai magyar társadalom jogtudatosságáról tartott előadást. Délután szekcióülésekkel folytatódott a workshop, mely a rendezők szerint remélhetőleg elérte célját, s a résztvevők a jövőben képesek lesznek felismerni és kezelni a diszkriminációs mechanizmusokat, s hozzájárulnak, hogy a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlőségének feltételei megerősödjenek. ■ A. V.