Somogyi Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-23 / 274. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. NOVEMBER 23., SZERDA 11 AUTÓ&MOTOR Erősebb motor a Nanoban fogyasztás Száz kilométeren 3,9 liter üzemanyaggal is beéri Újítás után. Alapfelszerelés lett az első kanyarstabilizátor, s a szakemberek szerint jobb lett az irányíthatóság Megállapodás vagy külön úton: újabb átalakulás az autóspiacon A Volkswagen még mindig bízik benne, hogy végre lesz valami foganatja a Suzukival kötött megállapodásának. A Suzuki bejelentette, hogy a részéről befejezettnek ítéli meg a Volkswagennel kötött együttműködését, és felszólította a Volkswagen konszernt, hogy adja vissza a 19,9 százalékos részvénycsomagját, és ha nem tesz így, akkor egy nemzetközi bíróság elé viszi az ügyet. A megállapodás két éve alatt egy közös projektet se valósított meg a német és a japán cég. A Volkswagen alaptalannak nevezte a Suzuki vádaskodását, és a hivatalos álláspont szerint még mindig bíznak a közös munkában. Elemzők szerint a Volkswagennek most már nincs sok alternatívája, visz- sza/el kell adnia a Suzuki részvényeit. Menteni próbálja a menthetőt a Tata, ennek megfelelően fésülte át a Nano típusát. Hatalmas hírverést csapott a Tata a Nano körül, majd a gyártás beindulása körüli nehézségek és az ígértnél magasabb vételár miatt aztán mégse forradalmasította az indiai autózást a mini- málautó. Ezen próbálnak változtatni az új változattal. Persze a mérnökök csak a lehető legszükségesebb mérték- I ben nyúltak az autóhoz, a ben- | zinbefecskendezés finomhan- g golásával a 624 cm3-es kéthen- í geres teljesítményét 35-ről 38 5 lóerőre növelték, a nyomaték § 48 Nm-ről 51 Nm-re emelkedett. A szabványos fogyasztás 4,2 1/100 km-ről 3,9 1/100 km- re csökkent. Az ígéretek szerint a beltér sokkal jobb minőségűinek látszik) a korábbinál, és új a szín- választék is, amiben például mojito zöld, papaya narancs és pezsgőmetál is megtalálható. Alapfelszerelés lett az első kanyarstabilizátor, kicserélték a kormánygépet, így jobb lett a irányíthatóság. Izomautó a hazai piacon, s újabb modellek jönnek Magyarországra Az idén 100 éves születésnapját ünneplő Chevrolet a Camaro izomautóval koronázza meg kínálatát. Hivatalosan is megérkezett Magyarországra a Chevrolet Camaro, amely a márka idei hetedik új modellje, és az egyedüli, újonnan megvásárolható izomautó Magyarországon. A kupét 15,5 millió-, a kabriót 16,2 millió forintos áron lehet megvásárolni. Már a forgalmazás megindulása előtt, fénykép alapján eladtak két autót, jelen pillanatban már öt aláírt szerződéssel rendelkeznek. A Camaro érkezése egyébként csak egy rövid pihenőt jelent az új modellek áradatában, hiszen jövőre érkezik majd az új Malibu, a kombi és az 1,7 literes dízelmotorral szerelt Cruze, valamint a Volt elektromos autó - a Colorado pickup forgalmazása még mindig nem eldöntött kérdés.----------------------W—1--------AZ ON CAR-BANTAKTOJA Téli gyors védekezés a fagyás és a kopás ellen Megelőzhetjük a zárszerkezet befagyását és kopását, ha időben kenjük a zárakat. Gondos autóápolás híján különösen télen érhetnek minket kellemetlen meglepetések, ilyen például a befagyott zárszerkezet. Az ajtó kinyílik, csak becsukni nem lehet, nem reteszelődik a zár - ez bármely, akár páréves, központi- zárás autóval is előfordulhat, nem „öregautós” probléma. Juttassunk kenőanyagot a zárszerkezetekbe is. Ezzel a befagyás mellett a kopást is gátoljuk - hangoztatják a HIRDETÉS szakemberek. Ez persze nem is olyan könnyű - jelzik a szakértők - hiszen a személygépkocsik zárjait a porvédelem érdekében nagyon jól tokozzák. Azt sem árt tudni: szétszerelés nélkül hosszú csőrrel felszerelt, jó kúszóképességű olajat tartalmazó spray-t használjunk a kenésre. Másodlagos hatás, hogy az egymáson csúszó műanyag és fém alkatrészek közé jutó olaj nemcsak a befagyást gátolja, hanem keni is a rendszert, a zár finomabban működik és kevésbé kopik. Műszaki vizsga (gázos is) Autógáz tanúsítvány kiadása Eredetvizsga. Injektorok javítása, kódolása. Nagynyomású szivattyúk javítása. í Több mint félezer lóerő dübörög a Fiestában MAJOR ÉS TÁRSAI AtHÓCENIER Kft Kaposvár, Gyár a. 64.82/429-400 I MAJOR-AUTO KFT. Juta, Szabadság a. 1/a 82/310-387 Autófelvásárlás! ■ Szakemberek megerősítették a féltengelyt is. KÉSZPÉNZÉRT DivitAl© Mobil: 20/ 9324-693 Pécs, Árnyas utca /Honved kórtiaz mellett/ Egyszerű tuningautónak látszik a Ford Fiesta, pedig több annál: egy Sierra Cosworth-ot rejtettek . el alatta. Eladásra kínálják ezt az autót, ami csak első pillantásra egy hét- ■ Szakem köznapi tuning Fi- megerő esta. Még 2009-ben a félten készítette a Field Motorsport az autót, amelynél az átalakítás lényege az volt, hogy egy Sierra Cosworth padlólemezét építették be a karosszéria alá. Igen, hosszában helyezkedik el a soros négyhengeres turbómotor, amely a mind a négy kereket hajtja. Persze nem széria a technika, a 2,0 literes erőforrás teljesítménye 556 ló- erő/722 Nm, többek között a Garrett GT30-as turbónak köszönhetően. A fokozott igénybvé- tel miatt az olajozás például olyan, amelyet a ierek WRC raliautókban ítették is használnak. A relyt is. gyári ötfokozatú váltóhoz nem nyúltak, a kuplungot azonban hattárcsás egységre cserélték, és megerősítették a féltengelyeket is. Igazi raliautóhoz hasonlóan teljes alsó burkolatot kapott az autó, és van fedélzeti tűzoltó- rendszer is. Az autó vételárát azonban csak komoly érdeklődőnek árulják el. 1 Bosszantó meglepetés a befagyott zár. SZÉLVÉDŐ SZERVIZ H díjmentesen Somogy megyében az Ön kényelme érdekében! l J • CASCO-s | üvegkárfelvétel i £ 0 10 év garancia 0670/265-37371 www.pelczautouveg.hu I | HIRDETÉS • „ . ... -___ __ _ , Kaposvár, Kossuth L. u. 1-9. IR ODÁK, LAKÁSOK TGfVBZÓS, (a Nyugdíjbiztosító melletti KOMPLETT gyártás, Tel/tax: 82/410-877 BERENDEZÉSE! kivitelezés MEP • BÚTOR irodabútorok, üzletberendezések, iskolabútorok, konyha-fürdőszoba bútorok, szalagfüggönyök Az év találmánya 2006-ban Több mint 30 nagy nemzetközi díjas, tudományosan igazolt találmány, mely műtét nélkül, fájdalom és szövődménymentesen kezel. IXyM m flfHnÉíMlrl&JzfflwTzWA