Somogyi Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-03 / 257. szám

2 Megabírság a láncoknak összesen 345 millió forint­ra bírságolt öt kereskedel­mi láncot a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH). A termékpálya­felügyeleti bírságot azért rótta ki a hivatal, mert a beszállítókkal szemben tisztességtelen magatartást tanúsítottak. Szép summa... Vajon meny­nyit fizethetne az ötös fogat, ha a vásárlókkal szemben tanúsított tisztességtelen magatartás miatt vonnák felelősségre őket? (hm) Tizenhat pap utazott a bizalom zarándokúba balás Béla kaposvári püs­pök, a bizalom zarándokú­jára hívta 16 papját, köz­tük Kiss Ivánt, marcali plé­bánosát is. A tanulmányi út Olaszországban kezdő­dött, majd a több országon átívelő zarándoklat Pas- sauban ért véget, (ve) Somogyjádon már szántják a földeket csaknem 800 hektáron végzik el az őszi mély­szántást a somogyjádi me­zőgazdasági szövetkezet dolgozói; a munka lassan félidejéhez ér. A napokban fejezték be a kukorica be­takarítását. Hét tonna volt az átlagtermés, (hm) Téli bevetésre készítik fel a járműveket a kaposvári életmentők megkezdték a járműállo­mány téli felkészítését. A gépjárműfecskendőből 2000 liternyi vizet leen­gedtek, s ellenőrzik az ak­kumulátorokat is. (hm) Mindörökké reiki a tékában ezoterikus könyvbemuta­tó volt a marcali Berzse­nyi könyvtárban. Petrik Márta Magdolna tradicio­nális reikimester, a Mind­örökké reiki című köny­véről beszélgetett az ér­deklődőkkel. (ve) 20 EVE IRTUK égtek a halottak napi gyer­tyák azokon a sírokon is, amelyeket a minap ledobott bombatartó kazetta darabjai tönkretettek. Az ünnepre va­ló tekintettel rekordgyorsa­sággal helyreállították a sír­emlékeket Miközben a bar­csi temetőben a halottaikra emlékeztek az emberek, megfordult a fejekben, mi­lyen szerencse, hogy az idei mindenszenteken nem kel­lett a robbanások áldozatait is gyászolni. a helyiek közül vélhetően kevesen gondolták volna akár csak egy héttel koráb­ban, hogy a város nevét az ENSZ Biztonsági Tanácsá­ban is napi szinten emlege­tik majd. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Elfelejtették visszakapcsolni az áramot Balatonendréden Tüntetés az igazgató ellen igal Nem hosszabbították meg a mandátumát, elúszhat a beruházás Fürdőfejlesztés. Nem kizárt, hogy a vezető menesztése kihat a beruházás alakulására, hiszen a pénzintézetnek is mérlegelnie kell az új helyzetet (Folytatás az 1. oldalról)- Az igali fürdő a Dunántúl szin­te egyetlen nyereséges fürdője - mondta a testületi ülésen Varjú László polgármester. - Nemhogy nyereséges, hanem mintegy het- venmillió forint tartalékkal is rendelkezik. Igainak más kincse nincs. Ha a fürdőfejlesztés el­úszik, a városnak szembe kell néznie azzal, hogy esetleg még az uniós pályázaton elnyert pénzt is vissza kell fizetnie. Ha hagyjuk, hogy személyes okok miatt ez a beruházás ne valósul­jon meg, akkor méltatlanok va­gyunk a lakosságtól kapott biza­lomra. A polgármester hangsú­lyozta: nem Pozsár Sándorért, hanem, a fürdőért aggódik. Szakmailag nincs ellenvetés a fürdővezető ellen, csak szemé­lyes bosszúról lehet szó. A fürdővezető menesztését kö­vetelők szerint az igazgató visz- szatartott információkat a beru­házásról, s a jelenlegi szemlélet és marketing mellett nem látják biztosítva a fürdő versenyképes­ségét - Igal lakossága azért vá­lasztott meg minket, mert válto­zást akart, különösképpen a für­dőn - mondta Gellért Attila alpol­gármester. - Tavaly az IgalVíz Kft éléről a testület leváltotta Pozsár Sándort, és az elmúlt időszak bi­zonyította a döntés helyességét. Az igali fürdőfejlesztéshez 200 milliós hitelt kellett felvenni, amit Nagybajom és Vidéke Takarék­szervezet biztosított. - Stabil, szakmailag megalapozott, jól me­nedzselt fürdővezetés mellett lát­juk biztosítva az általunk biztosí­tott hitel megtérülését - hangsú­lyozta Kiss Géza, a takarékszö­vetkezet elnöke. - Ha ebben vá­kuum keletkezik, bizonytalanná válik a megtérülés, a pénzintézet­nek joga van, hogy mérlegelje a hitel folyósítását Nem szokás egy ekkora beruházás közepén hozni egy ilyen nagyságú döntést. Vagy előtte, vagy utána... Varjú László polgármester vé­gül feltette a képviselő-testületnek a kérdést, hogy meghosszabbítja- e Pozsár Sándor szerződését úgy, hogy mellé megkeresik az utód­ját? A képviselő-testület tagjai há­rom nem és három igen szavazat­tal nem hosszabbították meg Pozsár Sándor mandátumát Az biztos, hogy a fürdőberuhá­zásnak 2012. március 31-ig el kell készülnie, s december 31-ig biztosítani kell a fürdő vezetését. Pályázatot írnak ki, hogy mie­lőbb megtalálják a megfelelő szakembert a fürdő élére. - Rendkívül sötéten és tragikusan látom a jövőt - mondta Varjú László polgármester. - Ezt az em­bert két hónap alatt nem lehet pótolni. ■ F. Sz. Á. Délután háromkor hazamentek az eonosok, de azóta sincs villany az egész faluban - hívta munka­társunkat szerdán este negyed hétkor Késmárki Tibor balaton- endrédi polgármester. Hozzátet­te: órák óta próbálgatja ő is és má­sok is elérni az áramszolgáltató ü- letékeseit, sikertelenül.- A falubeliek bár nyugodtak és nem háborognak, de nagyon mérgesek - így Késmárki. - Tü- domásul vettük, hogy öt álló na­pon át az egész falu áram nélkül marad reggeltől délutánig, de azt nem, hogy estig „elfelejtik” visszakapcsolni. Se orvosi ren­delés, se patika, se hivatali ügy­intézés ezeken a napokon. Ez rendben van, „túléljük”. De dél­után öt óra óta már a fél falu fel­hívott, hogy csináljak valamit Mit tehetnék? Magam sem érek el egyetlen ületékest sem az E- ON-nál, akivel beszélni tudtam, az nem hivatalosan arról tájé­koztatott: azt a két embert, aki a visszakapcsolásért felelős, tanfo­lyamra rendelték Kaposvárra és majd ha végeznek, akkor lesz áram a községben. Közben kis­gyermekesek nem tudnak fűte­ni, világítani, egy internetes el­osztó központ is van a települé­sen és ők is háborognak, hogy a Balaton-part egy részén nincs emiatt internet Az épülő lulla-endrédi úttal van összefüggésben az eonos hálózatépítés. Szerda este ne­gyed hétkor Varga Ivett, az E-ON szóvivője azt mondta: húsz per­cen belül lesz' villany Balatonendréden. Arra nem tu­dott felelni, hogy voltaképpen miért is maradt sötétségben az 1400 lelkes falu. ■ Fónai Imre Uj biztosító után kacsintgatnak a járművezetők somogy Kedvezményre hajtanak az autósok, megyénkben is ezrek válthatnak biztosítót (Folytatás az 1. oldalról) Összesen 15 társaság verseng az ügyfelek kegyeiért, ádáz csatát vívnak a cégek. Több, lapunk­nak nyilatkozó szakértő állítja: azok a társaságok, amelyek most eredményesen szerepel­nek és sok ügyfelet gyűjtenek, hosszú távon is egészen bizonyo­san jól bírják majd az üzleti ver­sengést. Egyes vélemények sze­rint jelenleg a piac újrafelosztá­sa zajlik.- A somogyi autótulajdonosok minimum 30, de akár 40 száza­léka is új biztosítónál kötheti meg a kötelező felelősségbizto­sítását (kgfb) - magyarázta szer­dán lapunknak Kovács Zsolt, a megyei veteránjármű szövetség elnöke. - Az utóbbi időszakban hihetetlen mértékben elszalad­tak a járműtulajdonosok költsé­gei: jelentősen drágult az üzem­anyag, jön a baleseti adó. Ezek a legtöbb autóst arra késztetik, hogy minél kedvezőbb anyagi feltételek mellett kössék meg a szerződésüket. Az első hírek szerint a koráb­ban beharangozott öt százalék­kal szemben 10-15 százaléknyi árengedményt adtak a társasá­gok. Persze jókora a szórás: a ki­sebb cégek - bizonyos esetek­ben - ennél lényegesen nagyobb - akár 30-70 százalékos - ked­vezményt nyújthatnak. Országo­san nagyjából négymillió kgfb-t tartanak számon, s egyes számí­tások szerint bő egymillióan le­hetnek azok, akik a következő hetekben új biztosító után néz­nek. Más szakmai vélekedések szerint ennél jóval nagyobb le­het majd az arányuk. Maradni vagy váltani? Tobak Ferenc, a Somogy Bróker Bizto­sítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatója óvatosságra inti az au­tótulajdonosokat Szerinte a kap­kodásnak kellemetlen következ­ményei lehetnek.- Az alapdíjak mellett célsze­rű összegyűjteni a kedvezmé­nyek körét is - húzta alá. - Az összes lényeges információ bir­tokában érdemes meghozni a végső döntést. Az biztos: ki­fizetődő mindennek utánaszá­molni... Megyén, de adott városon be­lül is számottevő eltérések for­dulhatnak elő. Tobak Ferenc pél­daként azt hozta fel: egy 40 éves, BlO-es besorolású férfi számára - aki egy hatéves, 1,4-es Opel Astrát hajt - Kaposváron a leg­kisebb kgfb-díjtétel jövőre 9624 forint lesz, de akad olyan bizto­sító, amelyik ezért a szolgáltatá­sért 34 068 forintot számláz. Sió­fokon a minimum éves díj 8712 forint, a legmagasabb tarifa vi­szont meghaladja a 27 ezer forin­tot. Ehhez hasonló díjjal kalku­lálhatnak például a nagyatádiak is. A fővárosban viszont a példá­ban említett középkorú férfinak legkevesebb 13 140 forintot kell fizetnie, ám ha egy másik társa­ságot választ, akkor 45 276 fo­rintot utalhat át kötelező felelős­ségbiztosítás címén.- Gyaníthatóan Somogybán is sokan gondolkodnak ezekben a napokban a váltáson - húzta alá Tobak Ferenc. Társaságuknál - megyénkben, Tolnában, Bara­nyában és Zalában - közel 20 e- zer gépkocsi biztosítását kötöt­ték meg. A szakember rámuta­tott: egyes cégek kifejezetten a fi­ataloknak - elsősorban a 30 év alattiak számára - igyekeznek kedvezményt nyújtani. A koráb­ban gyakran hallott „büntető szankciókat”, azaz az átlagosnál nagyobb kockázat miatt alkal­mazott magasabb tarifát most számos társaság különféle ked­vezményekkel mérsékli. Mészáros Ákos, a közúti fuva­rozók egyesületének megyei tit­kára amondó: hiába a seregnyi akció, a járműtulajdonosokat rengeteg kiadás nyomasztja. A drága gázolaj áron kívül igen­csak sérelmezte a rövidesen be­vezetendő baleseti adót, amely - szerinte - a költségvetés kiigazí­tására szolgálhat majd.- Szerintem három-négyezer forint árelőnyért új biztosítóhoz fordulnak az autósok; ez az ösz- szeg már érv a váltáshoz - je­gyezte meg Kovács László, a ka­posvári Fáraó Taxi ügyvezetője. Aláhúzta: a taxisok az „átlagau- tósoknál” is nehezebb helyzet­ben vannak. ■ Harsányi Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom