Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-11 / 238. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 11., KEDD SZOLGÁLTATÁS 13 BALATONFÖLDVÁRON a közösségi házban 14 órától véradás. KAPOSVÁRON az Agáréban 18 órakor Asztroklub Balogh Ildikó előadásával. SIÓFOKON a kulturális központban 17 órakor az Európa Filmklub keretében a Maléna (2000) című film vetítése. SZÁNTÓDPUSZTÁN az Idegen- forgalmi és Kulturális Központban „Erdőn, mezőn járva” című kiállítás Szappan László, Kovrig Miklós, Seres József és Boros Andrea természet- és vadászfestők alkotásaiból; a Mezőföld Természetfotó Egyesület kiállítása. HIBABEJELENTŐ Mindennapjaink megszokott, észrevétlen része a közvilágítás, melynek működése mindaddig fél sem tűnik, amíg az üzemszerűen működik. Meghibásodása esetén azonban azonnal érzékelhető a hiánya, komfortérzetünk csökken, botladozunk a sötétben. Ilyenkor gyakran gondoljuk azt hogy valamelyik szomszéd biztosan szólt már, bejelentette a hibát aztán több nap után kiderül, hogy mindenki így gondolkodott, az illetékesek pedig még mindig nem tudnak a problémáról. Pedig minél előbb szereznek tudomást a szakemberek a közvilágítási hibákról, annál előbb tudják javítani azt Ezért fontos, hogy amikor valaki ilyen hibát tapasztal, jelezze azt az illetékesek felé. Kaposváron az elmúlt időszakban több problémát is jeleztek a városlakók.- Bejelentéskor fontos, hogy igyekezzünk minél pontosabban leírni a hibajelenséget, valamint a pontos címet (tehát azt hogy melyik házszám előtti lámpáról van szó) - mondta Varga Ivett, az E.on sajtóreferense. - Ha azt tapasztaljuk, hogy egyetlen lámpa nem ég, tehát valószínűleg kiégett az izzó, a Kaposvári Városgondnokság 82/526-043-os telefonszámán vagy varosgondnoksag@hu.inter.net e-mail címén tehetünk bejelentést. Azokban az esetekben, ahol na- gyobb hibákat látunk, több egymás melletti lámpa nem világít a nap 24 órájában ingyenesen hívható a 06- S0/20-50-20as telefonszám, amely mind vezetékes, mind mobiltelefonról elérhető. Bejelentés elektronikus úton is tehető a www.eon-hungaria.com honlap elektronikus ügyfélszolgálatán a Hibabejelentés menüpont segítségével. Észrevett valami rendkívülit a környezetében? írja le, s ha fontos vagy érdekes, akkor mi közzétesszük (vagy ha kell, utánajárunk). Címűnk: 7401 Pf.: 31. E-mail: sonline@sonline.hu A tésztája adja el Olaszországot, irigykedhetünk... Olaszországban is megerőltető az embereknek a fizetésükből megélni. Azonban náluk bizonyára sok euro növeli havonta az ország bevételét, melyet igazi, vérbeli hazai tésztáinak köszönhet Az olaszok rengeteg tésztát esznek, de mégsem any- nyit, amennyit mi magyarok gondolnánk róluk Viszont az ország elárasztja tésztakülönlegességeivel a világot. Amelyek betörtek már a hazai boltok polcaira. Ugyanis szinte mindegyikfajta olasz tészta megvásárolható most már itthon is. Kíváncsi lennék, mikor mondhatnánk el ugyanezt mi magyarok magunkról, hogy Valamely hazai termékünkért versenyezzenek a külföldi piacok.. Mondhatnánk, hogy az olaszok szerencsések ezért, de mi is lehetnénk azok, hiszen nem egy saját jellegzetes termékünk van, amikre büszkék lehetünk, amelyek valamiért még sem váltak annyira híresé a világban, mint az övék Jó persze, van egy-két nevesebb, minőségi árucikkünk, amely a határokon túl is kapható, de mi mégsem jártunk soha ekkora szerencsével, hiába a kiváló hazai jellegzetességek Pedig Olaszországnak sincs semmiféle nagy titkos receptje a sikerre. Amit mi titoknak nevezünk, ott talán az összefogásban, a közös munkában, a türelemben rejlik. Hiszen ott kint még a legkisebb, legelhagyatottabb falvak, tanyák is szépen rendezettek Ott még nem felejtették el a régi mondást, miszerint a vidékben az erő. De talán egyszer Magyarországon is változik a helyzet Addig pedig irigykedve nézünk a szupermarketek polcain pihenő olasz tésztákra... N„ KAPOSVÁR OLVASÓI ÜZENETEK Várjuk üzeneteiket a 20/968-9444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, hozzászólnának cikkünkhöz vagy feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, nyomják a mobilt! Legyen a Somogyi Hírlap fotósa Ön is! Észrevett valami rendkívülit a környezetében? Fotózza meg vagy írja le, s ha fontos vagy érdekes, akkor mi közzétesszük (vagy ha kell, utánajárunk). *aÉÍÉmm Cica a szilvásládában, szabó Ottó, kutasi olvasónk Piroska cicája megunta a hét- I végi szilvaszüretet, bevackol- | ta magát az egyik ládába dél- j f utáni pihenőre. Gazdáit annyi- J ra elbűvölte kedvencük, hagy-aj ták szundikálni míg szorgos- 'Jflj kodtak. Azért a leszuretelt . Jj szilvának is jutott hely >9 MACSKÁK. Három fekete-fehér kandúr cica szerető gazdira vári 06/20/445-6600. NEMZETI GYÁSZNAP. A nemzeti gyásznapra a Rózsika új alkotmányt ajándékozott az általános iskolásoknak! Nagyon stílszerű... Csoknyai * Tisztelt Szerkesztőség! Október 6-án, az aradi vértanúk napján egy pici megemlékezés nem ártott volna! István (A 6-i ünnepségről írtunk, miután azt megtartották. - a szerk.) LACI BÁCSI. Tisztelt Laci bácsi! Te mikor veszed észre, hogy az ország nem az utolsó másfél évben ment tönkre? Nem akarom és nem is tudnám idő és hely hiányában 57 év baloldali ámokfutását ecsetelni. Egy idős nyugdíjas, akit 1952-ben teljesen kifosztottak. POLITIKA. Folyik az ország ideológiai újragyarmatosítása. Az adózók pénzén arra biztatják az embereket, hogy ha nem is gyakorolják vallásukat, hazudjék, hogy katolikusok. Igen, ebből még tőkét lehet kovácsolni, akár más egyházak kárára. Erdő Péter számolja meg híveit a templomban! „Pogány" * Szerintem Gyurcsánynak, az üzletembernek, tudnia kellett, hogy egy vízparti telek többet ér, mint amire cserélte! * Gyurcsány hozta a színpadi formáját, elég szánalmas, mert azt képzeli, neki mindent lehet! Szerki ezt is közöld, ne csak a hozzád közel álló véleményeket! (A beküldött SMS-eket nem pártállás, hanem normalitás szerint válogatjuk, amelyik nem személyeskedő, az olvasható. - a szerk.) * Állítsátok meg Orbán Viktort! Csoknyai * Feri! Az anyukádat miért vitted ki a tüntetésre? Mi köze a hülyeségeidhez? (szégyelld magad!) * Ennyire birkák a megyei közgyűlési elnökök, hogy egy tál levesért befekszenek? PARLAGFŰ. Kedveseim! A szeptemberi, nagy felhajtás közepette végrehajtott megyei helikopteres parlagfűfelmérés eredménye szinte nulla. Még örülhetnék is, hogy a repült 120 ezer hektáron csak 97 hektár fertőzést észleltek, mely a területnek még a 0,1 százalékát sem érte el. Sajnos a valóságban ezzel ellentétben ez a növény szinte mindenhol felbukkan. Ez a komolytalan és használhatatlan módszer nagy kár, hogy az adófizetőknek közel egymillió forintjába került. Állítólagosán 10 milliós a költség. Tessék mondani, hol van ilyenkor az ombudsman? Szigetvári VÁLÁSOK. Nagyon sok a válási árva, mert a szülők rájuk sincsenek tekintettel, önzőek, hajszolják az életet megbecsülés helyett, alkoholizálnak, a jobb szex, jobb gazdasági élet reményében meglépnek, hátrahagyva a lelkisérült gyerekeiket, pedig éppen nekik kellene jó példával elöl járni. Fájdalmas ilyet látni! Jka Kegyelet utólag i KAPOSVÁRI OLVASÓNK a nagyhajóim önkormányzatot érintő panaszaival fordult szerkesztőségünkhöz. Azt írta, hogy bizonyos hagyatéki ügyben szeretett volna beszélni a polgármester asszonnyal, de jó másfél órai várakozás után derült ki, hogy be kellett volna jelentkezni. Olvasónk állítja, ha ezt tudják, nem várnak ennyit. Másik kérése: valaki közölje vele, hogy az édesapja Nagybajomban lett-e eltemetve, vagy sem? Szeretné néhány szál virággal utólag lerpni a kegyeletét, de nem tudja, hol nyugszik az édesapja. czeferner józsefné Nagybajom polgármestere válaszolt: senkinek nem kell bejelentkeznie, ha velem akar beszélni. Kivéve, ha tárgyalok, ha vannak nálam, illetve ha a feladataim elszólítanak a hivatalból. Ezekben az esetekben nem tudom az ügyfeleket fogadni. Ilyenkor kénytelenek más időpontban visszajönni és nem árt megkérdezni, hogy ez mikor legyen. A másik kérdéssel kapcsolatba kérem a levélírót, hogy a nagybajomi temetőgondnokot keresse fel. Ő a temetési nyilvántartásból évekre visszamenőleg meg tudja mondani, hogy kit, mikor temettek el a sírkertünkben. POSTÁNKBÓL F. SZARKA ÁGNES ÜGYELETESEINK Bármilyen érdekes információval, hírrel hívja BALASSA TAMÁS ügyeletes újságírónkat a 82/528-143-es telefonszámon. Hirdetéssel kapcsolatban tárcsázza a 82/528-113-as telefonszámot Az újság kézbesítésével és előfizetésével kapcsolatban munkanapokon a 06-82/528-120, vagy az ingyenes 06-80/200-434-es, hétvégén pedig a 06-20/428-9268-as telefonszámon érhetei minket. Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ Művészeti szerkesztő: BÍRÓ PÉTER. A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Hifdetésvezetó: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133. E-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés a kiadónál (telefon: 82/528-120, telefax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 2450 Ft, negyed évre 7350 Ft fél évre 14 700 Ft egy évre 29 400 Ft Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem. Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. Megrendelés száma: 537011. Nyomtatás időpontja: 2011. október 10, Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk visz- sza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által szeméi lyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt, Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és.fektolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125 ÁTMENETI ENYHÜLÉS Somogy megyében ma délelőtt borongós idő lesz, de délután várhatóan etvékonyodlk a felhőzet és a Nap is kisüt helyenként. Csak futó zápor fordulhat elő. Gyenge, nyugatias szél fúj Pár napra kissé megenyhül az idő. A jellemző hőmérséklet reggel 3, délután 15, holnap reggel 9 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: szerdán és csütörtökön várható folytatódik az kissé enyhébb, változóan felhős-napos idő helyenként gyenge esőkkel Péntek, szombat, vasárnap viszont országszerte hideg, reggelenként, párás, ködfoltos, a talajon foltokban fagyos, napközben azonban nagyobbrészt napos idő Ígérkezik. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: ilyen időjárási helyzetben aluszékonyab- bak. bágyadtabbak vagyunk. Azaz, hosszabb autóutakat több megállással célszerű megtervezni Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSt". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: wvrw.eomet.bu Vízhőmérséklet Duna 14-18 "C m. ti ie*& Balaton 12 °C Velencei-tó ■ 12°C Fertő 10 “C Tisza-tó 17 °C Pollen Gombák magas Parlagfű közepes Csalánfélék alacsony t