Somogyi Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-06 / 234. szám

11 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK SAJTÓ ÉS TANULÁS TIPP CSAJOKIG Az örök darabok Az a dolog, ami nélkül egy igazi nő nem élhet, az örök darab, a legnagyobb ütőkártya vagy ép­pen a Joliié Joker, a kis fekete (ru­ha - little black dress): általában egyszerű szabású, térdig érő, kissé felsliccelt szoknya. Nem árt, ha egy ruhatárban kettő is van belőle, egy egyszerűbb és egy elegánsabb változat is, hi­szen ezekben a ruhákban bár­hol meglehet jelenni, csupán a képzelet és a kiegészítők variá­lása szab határt. Már a 20-as évek közepén rájöttek a ruhában rejlő különlegességre, amelynek Coco Chanel volt a megálmodó­ja. Nincs olyan nő, akinek ne lenne a szekrénye mélyén egy ilyen darab. A ruhadaraboknál maradva, manapság újra hódít a ceruza­szoknya: karcsúsító és nem utolsó sorban nőies viselet. For­málja, optikailag kerekíti a kes­keny csípőt, és még nyújtja is az alakot. Stílusa miatt gyakran kötik az üzleti élethez, de meg­felelő kiegészítőkkel bárhol me­gállja a helyét. És amire talán senki sem gondol, a hálóruha vagy nevez­hetjük úgy is, hogy babydoll: az igazi csábítás kelléke. Lehet csipke, organza, tüli vagy akár szatén anyagból. Ezekután már csak a megfe­lelő párosítás szükséges a hódí­táshoz...: (de ezek persze csak „kiegészítők”...) PÓKOS PATRÍCIA L. PANNON EGYETEM Nem hiányozhat a ruhatárból az egyszerű szabású fekete szoknya Az életre nincs szabály stílus Mitől szenved a modern kamasz, aki megmutatná magát? Istrófa e» ^ Részleteid g Imádom a szádat, qt,, a lábad, csöpp arcodat, §* a búbánatos hangodat, 5* a kicsiny kis kacsádat, a kusza ráncokat, a sötét karikákat. Szeretem a hajadat, ^ a nyári tarkódat, a kis csupasz nyakadat, a formátlan derekad, «s» a kellemes jellemed, ^ a szellemes küllemed. Kedvelem a színeid, a bozontos, télit, Sj,. a sok apró áldást, az ezernyi szitkozódást, e* a boldog percet, a gondtalan szerelmet. g* Utálom a meddő órát, e* a cifra palotát, 5® a ménkűs napot, §* azt, ha nincs kalapod, 53* ha esik és fúj, ha nem vagy, nincs kiút e* KELE DÓRA Mindenki azt mondja, hogy a fiatalok viselkedé­se egyre közönségesebbé válik. Vajon ez csak rossz pletyka, vagy tényleg ezt mutatja a valóság? Nagy kérdés, hogy esetleg csak rossz stílus terjedéséről van szó vagy a modern élet egyik velejárójáról? Általános felháborodást kelt, mi­kor a fiatalok iskolába menet, buszra várva, úton útfélen, cifra káromkodásokat engednek meg maguknak. Bevésődtek szókin- csiekbe ezek a szavak, ebből ki­folyólag számukra ez már szin­te természetes, egyszerűen ész­re sem veszik magukat. A modern kamasz a közönsé­gességtől szenved a legjobban. Felgyorsult világban élünk, ahol minden percről percre vál­tozik. A változás ritmusát fel kell vennie az embernek, hozzá kell szoknia az állandó pörgés­hez, együtt kell élnie azzal. Ami még olykor egy idősebbnek sem sikerül, nemhogy egy fia­tal éveit taposó tininek. Aki még tanulja az élet sza­bályait, hogy mit hol il­lik és mi az, amit nem szabad tennie. Aki még keresi az útját, keresi önmagát. És még nem érzett rá az élet valódi ízére. Pró­bál a legjobb lenni, min­denkinek megfelelni, próbál kitűnni a tömeg­ből. Azonban attól még, mert valamiben eltér a megszokottól, akár öltözködés­ben, akár külsőségekben, akár természetében, még lehet ment­hetetlenül közönséges. Ez álta­lában a fiatal lányoknál jól meg­figyelhető, amikor még a külső számít náluk. Úgy szeretnének kinézni, mintha a divatlapok címlapjairól ugrottak volna elő, és hogy ezt a látsza­tot keltsék olykor mindent meg is tesznek. Azon­ban elfelejtenek egy fontos dol­got, hogy egy valódi nő far­merben és stoplisán is vérbeli nő, de A fiatalok szeretnek orrot mutatni a világnak elegáns ruhában, dekoratív kül­sővel is lehet valaki viccesen buta. Az életben borzalmasan ne­héz lenne minden helyzetre megtalálni az éppen odaillő sza­bályt. Éppen ettől szép. Az élet­ben semmi sincs ingyen. Az ember is bármelyik pillanatban árucikké válhat. Egy tömeggyártott termékben pedig nincsen semmi különle­ges. Egy olyan példányra, amelyből már számtalan van, senkinek nem lesz szüksége. Kipróbálni ugyan lehet, hogy kipróbálja, kóstolgatja, azonban miután rájön az ürességére, el­dobja magától és többet még csak hasonló termék felé sem nyúl. Ebben az értelemben te­hát a közönségesség már nemcsak egy stílus, ha­nem egy életforma is. A közönségességből pe­dig csak egy kiút létezik, mégpedig az a pillanat, amikor az ember rádöbben saját értékére és elgondol­kozik azon, hogy a teste csak egy áru vagy hús, vér test melyben mélyen ugyan, de megbújik a lélek. És ha erre rájön, akkor észreveszi majd, hogy minden stílus jól áll neki. NÉMETH NIKOLETT Az oldalt szerkesztette: Gáldonyi Magdolna E-mail: magdolna.galdonyi@axelspringer.hu Dallam a szél suttogásától a szív dobbanásáig zene A muzsika körülölel, elvarázsol, és nem veszünk el, hisz kell az életben maradáshoz Amikor zenekari próbára men­tem, drága nagyapám mindig megkérdezte tőlem: „zenébe mész?” Eleinte furcsának tartottam, hogy miért nem teszi fel egészé­ben a kérdést, de most már rájöt­tem, nem is olyan szokatlan ez, s milyen érthető. Mert belegondo­lok, néha mennyire jó volna, ha beleírhatnám magam egy dalba. Együtt suhanhatnék a triolák és nyújtott ritmusok között, a dal­lammal együtt változna a han­gulatom. Egy olyan varázslat ré­sze lehetnék, amit ember, egy nálam, sőt sokaknál bölcsebb ember alkotott Persze, vannak, akik azt vallják, nem szeretik a zenét, de a zeneszeretet nem csak azt jelentheti, hogy éjjel­nappal mp3 lejátszóval sétálga­tok, és egy idő után nem észle­lem, hogy mit beszélnek hoz­zám. Mert nemcsak az számít zenének, amit ember alkotott, hanem a rigók éneke, a fako­páncsok kopácsolása a fatör­zsön, a gépek zaja, két szív dob­banása, a szél suttogása, mind­mind zene. Csak oda kell ügyel­ni, és máris olyan elképesztő szimfóniát hallhatunk, amit a fülhallgatókon keresztül soha! Az embereknek szüksége van a zenére. Ha szomorúak, akkor egy lassabb, melankolikusabb hangulatú lágy dal megóvja őket a további bánattól! A vidámak kedvét pedig egy gyors, ütemes zene még tovább fokozza. Képzeljük el, mi lenne, ha megszűnne a zene, és csak a be­széd, valamint lépteink hangja maradna meg, milyen borzasztó dolog történne velünk. Jó, így el­ső hallásra nem tűnik olyan ret­tenetesnek, hogy hajnalban nem a szomszéd motorjának bő­gősére ébredünk, de valójában igenis az! Mert, ha mennénk az utcán, csak a cipőtalpunk mono­ton, tompa puffanását hallanánk a szürke betonon, kedvünk is be­tonszínűvé változna egy idő után. Ebbe még belegondolni is rossz! Hogy a Valahol Európában cí­mű musicalből idézzek: „A zene az kell, mert körülölel és nem veszünk majd el...” Tehát muzsikára szükség van az életben maradáshoz, leg­alábbis a boldog élethez. MEISZTERICS ADRIENN TÁRCÁN ÖVE LLA A tulajdonképpen tengerész FILMAJÁNLÓ A Hópárduc talpra áll .■cm I több férfi hagyná ott a | családját, ha tudná, ha « gyan kell összecsomagolni | ÉLVEZD AZ ÉLETET, amíg még öreg vagy. 1 az élet sokkal de sokkal § _ boldogabb lenne, ha 80 I évesen születnénk, és on- I ■ nan közelítenénk fokozata- ■ ■ san a 18 felé. ■ I HA MEGÉLTED a Százat, ük- I B kor megúsztad. Nagyon | kevesen hatnak meg 100 I eves koruk után. | OLYAN szigorú diétára fog- | - tak, hogy még egy bélyeget _ I sem nyalhatok meg. I az EGYETLEN baj a semmit- | ■ tevéssej hogy nem tudod, " I mikor végeztél. 1 ne vígy engem a kísértés- | be: odatalálok magam- I 6. rész Hol is tartottam? Tehát mikor leteremtettem Tónit egy- ügyűségéért, azzal mentegető­zött, hogy én alkottam ilyenné, úgyhogy ne elégedetlenkedjek. Mikor ily módon ráébredtem sa­ját csacsiságomra - avagy inkább Tóni ébresztett rá igazán -, elha­tároztam, hogy egy időre - már ha a tulajdonképpen tengeré­szem engedi - nem zavarom meg a Balaton (és a történet) vi­zét. Apropó, víz! Szegény árva Toncsi már a 4. rész óta a „tengerpartion bandukolt, egyre elesettebben, ahogy az előző epizódokban megfigyel­hettük...- Hogy az a fránya Lilly! ­mérgelődött. Nagyon jól tudta, hogy gyűlölöm, ha bárki is a ne­vemen szólít. De csak azért se szólok bele a történetbe! Azzal megváltoztatnék mindent. Na de, térjünk vissza Tónihoz! - Ej­nye, Tóni, hát kapd már össze magad, a kutyafáját! - ekként győzködte magát. Megpróbált tudomást sem venni rólam, mintha nem is én lennék alkotó­ja, emberré formálója... Azzal a mérhetetlen daccal „megáldott” ifjú útnak indult. Félig-meddig a bizonyítási vágy vezérelte, végre saját kezébe akarta venni sorsát, meg akarta ismerni saját múltját A másik ok az lehetett, hogy megsértő­dött, amiért a múltkor meglec­kéztettem. De ha megtagad is, adósom marad. Tartozik nekem egy szí­vességgel. Mégis hogy mondhat olyat saját magának, hogy am­putálni fogja egyik végtagját? Persze nem szó szerint... De az­zal nálam túlment a „bóján”. Ugyanazzal az erős elhatáro­zással, egy laza lendülettel a de­rékig érő vízbe vetette magát Különös... A Balaton vize a szo­kásosnál sokkal hamarabb mé­lyült. Tóni apja stégjéhez gázolt, és apja csónakjába szállt. Miu­tán kioldozta a korláthoz erősí­tett kötelet, nekivágott az evezés­nek. MÁTÉ LILLY Élhet-e az ember fél lábbal is tel­jes életet? 2010. január 2-án Erőss Zsolt, a legeredményesebb ma­gyar hegymászó lavinabalesetet szenved a Magas-Tátrában, jobb lábát amputálni kell. Zsolt már a kórházi ágyán elhatározza, hogy szeptemberben ismét nekivág a Himalájának, hogy újabb 8000 méter fölötti csúcsot meghódít­son. A stáb végigkíséri Zsolt fel­épülését az első kórházi járáskí­sérletektől az expedícióig, hogy bemutassa azt az emberfeletti küzdelmet, amivel Zsolt vissza szeretne térni a hegyek világába. i 1 A I

Next

/
Oldalképek
Tartalom