Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-01 / 204. szám
10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 1, CSÜTÖRTÖK Szabó János Paksról érkezett a Siófokhoz Katzirz Dávid Csurgóért harcol kézilabda A válogatott átlövő szerint a dobogóért küzd majd a somogyi csapat Haraszti Zsolt után Szabó János személyében újabb labdarúgót szerződtetett az MVM Pakstól erre a szezonra az első osztályban hét forduló után nyolc ponttal tizedik helyen álló BFC Siófok. Az utóbbi tagja volt a két éve Egyiptomban, az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett nemzeti együttesnek, melynek alapembere volt. Hat meccsből ötöt - az első Honduras ellenit (0-3) leszámítva - végig a pályán volt Egervári Sándor csapatában. Az élvonalban 2008-ban mutatkozott be, ahol ötven meccsen egy gólt ért el. A szezon előtt a bajnok Fehérvár is hívta, ám végül további négy évre elkötelezte magát Paksra. Ebben a szezonban viszont csak két első és egy másodosztályú találkozó jutott számára a zöldfehéreknél, mielőtt Siófokra került volna. A bal lábas, még mindig csak huszonegy éves védekező játékos Horváth Károly szerint több poszton bevethető, ezért is igazolta a hét meccsén hét gólt kapó klub. A balatoniaknak egy távozója is van Farkas János személyében, aki visszatér Tatabányára. A támadó nyáron érkezett a bányászvárosból. Három első és két harmadosztályú meccsen szerepelt és az utóbbiakon két gólt szerzett. ■ Z. K. Farkas Zoltán a Vasashoz szerződött Többször beszámoltunk arról, hogy a nyáron komolyan megerősödött a Csurgói KK kerete. Válogatott játékosok érkeztek a meghatározó posztokra. Talán a legismertebb név közülük a magyar válogatottban is alapembernek számító Katzirz Dávidé. Tóth Tihamér Katzirz Dávid igazi sportcsaládból származik. Ki ne tudná, hogy édesapja a legendás labdarúgókapus Katzirz Béla. Fia, az átlövőként szereplő kézilabdázó a bajnoki rajt előtt adott interjút lapunknak. Katzirz Dávid SZÜLETÉSI HELY/IDŐ: PÉCS, 1980. 06. 25.' MAGASSÁG/SÚLY: 194 Cm/105 kg EDDIGI KLUBJAI: Pécsi KK (1998-2002); Pécsváradi SSK (2000-2001); Dunaferr (2002- 2004); Tatabánya Carbonex KC (2004-2005); Pallamano Secchia (olasz) (2005); Wilhelmshavener HV (német) (2006); Essen (német) (2007); Pick Szeged (2008-2011); CO Zagreb (horvát) (2011); Csurgói KK (2011-). VÁLOGATOTTSÁGOK SZÁMA: 74. Junior Eb 6. helyezett csapat tagja. Felnőtt vb-n 6. és 9. helyezett csapat tagja.- Nyáron a szegedi távozás után egy rövid zágrábi kitérővel került Csurgóra. Többeknek ez meglepetésnek tűnt pedig valójából nem volt ez előzmény nélküli.- Igen, már évek óta hívtak a csurgói vezetők, de eddig élő szerződésem volt Szegeden . Most a lejáratkor is egy nagyon korrekt ajánlatot tettek a somogyiak, de közben jött a zágrábi lehetőség is egy európai élcsapattól. Nem is igazán tudom miért nem jött össze, de ez már nem is érdekes, mivel szerencsére nagyon jó helyre kerültem.- Szinte egész életében nagyvárosban élt. Pécsen született, Szeged is hasonló méretű. Hogyan sikerült beilleszkedni a kisvárosi életbe?- Az az igazság, hogy a korral sokat változik az ember. Én „már” 31 éves vagyok, így számomra teljesen más dolgok fontosak, mint mondjuk 20 évesen. Már nem a pezsgés, hanem a nyugalom és a munkámra történő maximális koncentrálás a fontos. Ehhez ideális hely Csurgó. Ebből adódóan nagyon jól érzem magam, teljesen kiegyensúlyozott vagyok. Az is nagy előny, hogy ilyen közel még sosem játszottam az otthonomhoz, így gyakran haza tudok ugrani.- Gondolom a csapatba történő beilleszkedés még zökkenő- mentesebb volt - Nagyon könnyen ment, hiszen Herbert, Simon, Kos, valamennyien csapattársaim voltak Szegeden, de a többieket is jól ismertem és nem csak ellenfélként Szöllősi Szabit például a válogatottból, de több volt Dunaferr-es fiatal is van itt, akik már akkor is ott voltak, amikor én (Nagy Széles L., Miss Z., - a szerk.). Szóval szinte pillanatok alatt sikerült beilleszkednem, de igaz ez a többiekre is. Nagyon jó közösséget alkotunk.- Sokat foglalkozott a sajtó azzal, hogy Szegeden többnyire egyedül kellett megoldania az áüövő posztot, ami sokszor megnehezítette a rehabilitációját. Ráadásul a magyar bajnokság mellett még a BL-ben is hétről hétre teljesíteni kellett. Csurgón más lesz a helyzet?- Igen, az elmúlt években nagyon sokszor úgy alakult, hogy sérülések, vagy egyéb problémák miatt egyedül voltam a posztomon. Ez természetesen engem is nagyon megviselt fizikálisán. Nem tudtam kellőképpen kipihenni kisebb sérüléseket, amik aztán folyamatosan zavartak. Ezért kicsit nem is bánom, hogy idén csak a bajnokságra kell készülni. Ráadásul nagyon jó játékosok vannak még a posztomon, tehát végre újra 100 százalékos állapotra tudom magam felhozni és jövőre megint jöhet a nemzetközi szereplés is.- Mire lehet képes a megerősített játékosállományú Csurgó?- Nagyon komolyan erősített a csapat. Valóban meghatározó válogatott játékosok sora érkezett, akik mind erősítést jelentenek. A minimális cél a legjobb négybe jutás és ezáltal nemzetközi kupaszereplés elérése, de természetesen ezen belül a minél jobb hely elérése a célunk. Nagykanizsán kezdik a felkészülési meccseket kosárlabda A kaposvári tornán a Jászberény, a Kecskemét és a Pécs lesz a hazaiak ellenfele Az átigazolási időszak szerdán éjfélkor lejárt, s lapzártánkig egy változás történt a Kaposvári Rákóczi FC élvonalbeli labdarúgó csapatának keretében. Farkas Zoltán távozott a somogyi megyeszékhelyről és a Vasas együttesénél folytatja pályafutását. A Kaposvári Rákóczi középpályása hároméves megállapodást kötött az angyalföldiekkel. Farkas Zoltánnak 2013-ig szóló szerződése volt a zöld-fehérekkel, így a bal lábas játékost kivásárolta élő kontraktusából a Vasas. Farkas Zoltán negyvenhat alkalommal lépett pályára a Rákócziban élvonalbeli bajnoki mérkőzésen. ■ T. I. Szeptember 1-jén Nagykanizsán kezdi a Kaposvári KK NB Í/A- csoportos férfi kosárlabda csapata a felkészülési mérkőzések sorozatát. Az első hazai előkészületi összecsapást szeptember 8-án csütörtökön rendezik, az ellenfél a Pécs lesz. Az is eldőlt, hogy a kaposváriak szeptember 16-17 között rendezik hagyományos felkészülési tornájukat. Fekete Ádám vezetőedző együttese többnyire edzőmérkőzésekkel készül az október elején rajtoló idényre. Felkészülési tornára idén nem utaznak, csak a két napos hazai rendezésű erőfelmérőn szerepelnek. A hagyományos tornán az NB 1/A-csoportos újonc Jászberény mellett a Kecskeméti KSE, valamint az SZTE Szedeák együttese lesz a házigazda Kaposvári KK ellenfele a somogyi megye- székhelyen. Az előkészületi torna szeptember 16-án pénteken kezdődik. A nyitónapon Szedeák- Kecskeméti KSE, valamint Kaposvári KK Jászberény összecsapásokat rendeznek. Másnap a két vesztes, illetve a két győztes vívja a helyosztókat. A FELKÉSZÜLÉS TERVEZETT PROGRAMJA: SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK is ÓRA: Nagykanizsa-Kaposvá- ri KK (zártkapus), szeptember 6. KEDD (EGYELŐRE KEZDÉSI IDŐPONT nélkül): Zalakerámia TE KK-Kaposvári KK. szeptember 8., CSÜTÖRTÖK, 18.30 ÓRA: Kaposvári KK-Pécsi VSK Pannonpower. szeptember 13., kedd, 18.30 óra: Kaposvári KK-Zalakerámia TE KK. szeptember is., péntek is óra: Kaposvári KK-Jászberény (Előkészületi torna), szeptember 17., SZOMBAT 14.45 VAGY 17 ÓRA (Előkészületi torna helyosztó mérkőzések), szeptember 20., kedd 16.30 ÓRA: Kaposvári KK-Léva. szeptember 27., kedd 18 ÓRA: Pécsi VSK Pan- nonpower-Kaposvári KK. szeptember 29., CSÜTÖRTÖK (EGYELŐRE KEZDÉSI IDŐPONT NÉLKÜL): Kaposvári KK-Eszék. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK: 10 óra: Kaposvári KK-Eszék. október 4., KEDD 18.30 ÓRA: Alba- comp-Kaposvári KK. ■ Kun Zoltán A Ligakupában sem megy a Ferencvárosnak Negyedik helyen zártak a Mágusok kosárlabda Nemzetközi mezőnyben álltak helyt a kaposvári leányok LABDARÚGÓ LIGAKUPA BFC SIÓFOK-FERENCVÁROS 2-1 (1-1) Siófok, 500 néző. V.: Radványi bfc siófok: Mester - Mogyorósi, Lengyel, Fehér (Huszák, 46.), Pécseli - Horváth A., Lattenstein (Gadó, 77.), Szabó J., Rebrik (Köntös, 63.) - Horváth B. - Sowunmi. vezetőedző: Mihalecz István. FERENCVÁROS: Jova - VaSS M. (Pölöskei II., 85.), Vattai, Balog Z., Tóth A. - Peszmeg (Antal, 74.), Józsi - Fitos (Szabó R., 71.), Varga B. (Nyilasi B., 46.), Gárdos (Papp M., 63.) - Pölöskei I.. VEZETŐEDZŐ: Nagy Tamás. gólszerzők: Lengyel (14.,), Sowunmi (62.), illetve Pölöskei I. (20.). Az új szakmai igazgató, Détári Lajos nélkül érkezett a siófoki Ligakupa meccsre a Ferencváros, miután a fővárosiak kedden kinevezett szakvezetője inkább edzést tartott az Üllői úton... Változatos első félidőt produkáltak a csapatok, a Fradi még gól nélküli állásnál büntetőt is hibázott, majd gyors gólváltás után 1-1-es eredménnyel vonultak a csapatok az öltözőbe. A második félidőben kicsit visszavettek a tempóból a csapatok, ám Sowunmi gólja így is győzelmet ért a siófokiak számára. ■ Keszthelyi Zoltán Remekül szerepelt a Százhalombattán harmadik alkalommal rendezett Nemzetközi Batta Kupa leány serdülő kosárlabdatornán a Kaposplast Mágusok együttese. A mezőnyt alkotó nyolc csapat két négyes csoportban kezdte meg szereplését. A Mágusok együttese a ^csoportban a Debreceni Sportiskola, a BC Valbon - Arad, és a Mosir Bochnia (Lengyelország) csapataival mérkőzött meg. Kaposplast Mágusok előbb 48-24-re verte az Aradot, majd 63-32-re kikapott a Debreceni Sportiskola alakulatától. Ezt követte a lengyel Mosir Bochnia 52-40-es legyőzése. A B-csoport- ban megszerzett második helyeA negyedik helyen végzett a Mágusok csapata Százhalombattán zéssel a döntőbe jutásért vívhatott újabb csatát a Kaposplast Mágusok. Az ellenfél ezúttal a rendező Battai Villámok csapata volt A Körmendiné Hajdú Gyöngyi, valamint Schreck Katalin edzők által felkészített kaposváriak 58-42-es vereséget szenvedtek. A torna záró napján rendezett helyosztón a bronzéremért az euroligás Visla Kraków kor- osztályos együttesével játszott a somogyi együttes, amely végül 52-34-es vereséggel zárt és negyedik lett. A torna All Star ötösébe beválasztották Pordány H. Esztert, a büntető dobó versenyben Orbán Hanna hetedik helyen végzett, míg az edzők által saját csapatukból kiválasztott legjobb teljesítményt nyújtó játékos Bázel Bianka volt A kimagaslóan jól szervezett tornán a rendezők a csapatok minden kérését teljes mértékben teljesítették. A mérkőzések pedig remekül szolgálták a felkészülést az őszi korosztályos tornákra. Ráadásul a különböző országokból érkezett gyermekek rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtak. A Kaposplast Mágusok tagjai: Hosteczki Eszter, Párkányi Kira, Zsigrai Zsófia, Rakotorainy Colett, Pordány H. Eszter, Bázel Bianka, Holló Tamara, Németh Réka, Küplein Kata, Budai Dorina, Orbán Hanna. Edzők: Körmendiné Hajdú Gyöngyi, Schreck Katalin. ■ Kun Z.