Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-29 / 228. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI.KORKÉP Elvonás halálos dózisokban eskü ellenség A betegek életét veszélyeztetheti az egészségügy ellehetetlenülése (Folytatás az 1. oldalról) Az orvoskamarai tagság ismételt kötelezővé tétele, az április óta kibővült tagság léte indokolta, hogy az alapszabályát és etikai kódexét is megújítsa a MOK. Somogybán 650-ről mintegy 900-ra nőtt az orvostagok száma, amihez hozzájön még mintegy száz fogorvos. A küldöttek közgyűlése azonban nem nélkülözhette az aktuális állásfoglalást sem: egyhangúlag fogadták el a Nincs tovább! című, segélykiáltásként értelmezhető dokumentumot. Szó esett a túlmunkavállalásról is: a munkahelyi vezetők gyakran erre kényszerítik az alkalmazottakat, fogalmazták meg többen. Andrásofszky Zsolt, a kamarai megyei elnöke szerint mindkét véglet megtalálható a szakmában, a mártírként, odaadással dolgozó, csak a hivatásának elő, valamint a családfenntartási és jövőtervezési nehézségek miatt aggodalmakat megfogalmazó orvos. Tény viszont: az egészségügyben meglévő körülmények már szülte elviselhetetlenek, aminek csak az egyik jól kitapintható oka az öt-nyolcezres orvoshiány. Más lenne a helyzet, ha minden orvosi diplomával rendelkező a gyógyításban dolgozna, és nem a gyógyszercégek alkalmazásában állna vagy jogi másod- diplomával lenne szakértő valahol, tette hozzá az elnök.- Az orvosok nagy része nem A kamara felállította az egészségügy diagnózisát. Ismeri a páciensek betegségeit is, de a gyógyításra nem jut annyi, amiből többet tehetne értük azért gondolkodik abban, hogy külföldre vándorol, mert több pénzt akar keresni, hanem mert a lehetetlen munkakörülmények erre kényszerítik. Ezt a szakmát ma Magyarországon már tényleg csak elhivatottságból lehet gyakorolni - mondta Andrásofszky Zsolt. A gyermektüdőgyógyász főorvos sokat gondolkodott már azon, hogy miként alakulhatna a betegek ellátása, ha az orvosok mindig a szakmailag a legjobbnak tartott gyógyszert írhatnák föl, nem csak azt, amit a szabályok megengednek. Reumatológusként nem tapasztalja a gyógyszerfelírás visz- száságait a nagyatádi kórház osztályvezető főorvosa, Gara István. A labor- és a képalkotó diagnosztikában azonban érezhetők a pénzügyi nehézségek, és a leletezés csúszása. A jellemző várólistás, költséges ortopédiai beavatkozások is sok időt vesznek igénybe. A szívkatéterezéseket is nagyon visszafogták a pénzügyi korlátok a nagyatádi főorvos szerint. A forráskivonások, ágy- számleépítések, az orvosutánpótlás elmaradása, a munkakörülmények, a fizetések nívója együtt eredményezik a gondokat, melyeket maga előtt görget az ágazat.- A betegek további állapot- romlásának megállítását talán országszerte garantálni tudja az egészségügy - mondta Gara István -, de a kamara éppen azt fogalmazta meg, hogy a gyógyításuk érdekében jó ideje nem akkor és nem azt a kezelést kapják, ami indokolt lehetne. Ez nem új keletű probléma, több mint tíz éve várat magára, hogy a helyzetet végre komolyan vegye valaki. Tizenöt éve kerültem az orvosszakmába, és visszaemlékezve akkoriban lényegesen jobbak voltak a körülmények. Ma is az orvosi esküjéhez méltón próbál tevékenykedni minden orvos, de ez egyre kilátástalanabb. Kollégáim jelentős része csak nagy erőfeszítések árán tudja működtetni a rendszert, az uniós bérek töredékéért.- Pécsen felvételiztetve rezidenseket korábban azt láttam, tízen jelentkeznek egy helyre, a következő évben hat helyre jutott egy, aztán egy sem - mondja Gara István. Sokat kell dolgozni, sokat kel tanulni, nagy a felelősség, nagy a rizikó, amitől jócskán elmarad az anyagi és erkölcsi megbecsülés, summázta a MOK dél-somogyi választmányi elnöke. ■ Balassa T. Marcaliban szemüveg kell a várkiállításhoz Térhatású képek tárlata nyílt a marcali Kulturális Korzóban Várunk, sőt váraink. Történelmi magyar várak és ereklyék térhatású 3D-s tárlata nyílt meg a marcali Kulturális Korzóban. A Marcali Turisztikai Egyesület meghívására hozta el a kiállítást Dalnoky Ferenc Szoboszló és Győr után Marcaliba is. A tárlathoz színszűrős szemüveg kell, mivel a képek anaglif technikával készültek.- Ez azt jelenti, hogy két képet készítünk a váraknál 7 centiméteres távolsággal, ennyire van egymástól ugyanis a két szemünk és egy számítógépes utómunkának köszönhetően, ha valaki felvesz egy kétszínű szemüveget, akkor egy kicsit becsapjuk az emberi agyat és térhatásban látjuk a várakat - részletezte Dalnoky Ferenc, akinek neve ismerősen csenghet a marcali közönségnek is. Akár a Homokkerti Capriccio című könyve után, vagy az első retrómúzeum miatt, de a debreceni kulcsos kapu ötlete is az ő nevéhez fűződik. - A könyv után a Csinibaba rendezője, Tímár Péter megkeresett, hogy készítsünk egy forgatókönyvet. Meg is lett, bár ez egyelőre stagnál, mert a filmgyártásban nincs pénz - folytatta Dalnoky Ferenc. - Ennek kapcsán azonban gyűjteni kezdtük a családdal a 70-es évek jellemző tárgyait. Mikor már nem tudtuk hova tenni azokat, jött az ötlet: rendezzünk be retrómúzeu- mot. Olyan sikere lett, hogy a tárgyak gyártásába is belevágtunk: ilyen például a kacsintós pénztárca. Ha más szemszögből nézzük a rajta lévő női arcot, akkor ránk is kacsint. így ismerkedtem meg az anaglif technikával, ami az alapja a tárlatnak, s amit Rónai Attila, Vígvári Tamás és Vékony Gábor közreműködő munkájával sikerült létrehozni. ■ Vigmond Erika HIRDETÉS Sokoldalúan kihasználható tér az ötletekhez, hatékony dinamizmus az izgalmakhoz vezető úthoz, akár xDrive összkerék-meghajtás a korlátlan szabadsághoz és biztonsághoz - a BMW X1 tökéletes társ az élmények felfedezésében. A teljes gondtalanságról pedig az automata sebességváltó gondoskodik, amely most valamennyi BMW X1 modellhez ajándék felszereltségként, felár nélkül rendelhető.* A BMW X1 ajánlatának további részleteiért kérjük, forduljon a Schneíder Autóház hivatalos BMW Márkakereskedéseihez vagy keresse fel a www-bmw.hu webokfeit. BMWX1 MODELLEK AJÁNDÉK AUTOMATA SEBESSÉGVÁLTÓVAL Schneíder Autóház - Kaposvár 7400 Kaposvár, Előd vezér u. 1. Tel.: (+36 82) 528 290 www.bmw-schneider.hu Schneíder Autóház - Pécs 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3. Tel.; {+36 72)539000 www.bmw-schneider.hu * Az ajánlat 2011. július 1. és 2011. szeptember 30. között forgatómba helyezett új BMW XI modellekre vonatkozik. A kép csak illusztráció, BMW X1 sOrive 18Ó-BMW X1 xDfive28i fogyasztás (városbarVvároson kivül/átiag); 6,1/4,7/5,2-13,0/7,3/9,4 i/100 km. CQ2-kibocsátás: 136-219 g/krn. 3 KERCZA IMRE Az édes illatok háza ŐSZI reggeleken megint beteríti a fél várost a cukorgyár édes illata: jelezve, hogy Kaposváron immár több mint száz éve dolgozik a feldolgozó. Többször kongatták a gyár feje felett a vészharangot. Nevezték öregnek és elavultnak, írtak róla tudományos dolgozatot, szőttek álmokat a jövőről. Ezek az álmok valóra váltak. A gyár egyedüliként az országban ma is él, és bizonyítja, hogy ennek a tájnak az élelmiszer feldolgozás és a mezőgazdaság az egyik sarkalatos pontja. EZALATT A száz ÉV alatt Somogy is átesett az iparosítás nagy kalandján. Épültek itt gépipari üzemek, feldolgozók, aztán legtöbbjük lassan elsorvadt. Az első szocialista nagyüzem a - Textil művek - ma már csak emlék, ahogy a Finommechanika. Az élelmiszeripar viszont dacol az idővel. A húsfeldolgozásnak múltja van Kaposváron, és szomorú végű múltja van a gabonaiparnak is. A táj adottságaira épülő feldolgozóipar tudott csak gyökeret verni. Kaposvár akkor volt virágzó város, amikor ezek az ipari üzemek dolgoztak. Ne felejtsük, a virágos és a virágzó nem szinonim fogalmak. Az egyik erősítheti, de el is takarhatja a másikat. MOST AMIKOR válság sújtja a gazdaságot, kitörési pontot keres mindenki. Azt a lehetőséget amellyel munkát, megélhetést és kenyeret lehet biztosítani. Orbán Viktor jelentette ki, hogy a válság kitörési pontja a mező- gazdaság és mezőgazdasági feldolgozóipar. Érdemes volna elgondolkodni ezen és tenni is érte. S talán akkor a virágos jelzőnél a virágzó erősebb lenne. Tenni ezért mindenkinek kell. Csak így maradhat továbbra is a város felett ez az édes illat, mely beteríti a várost Protestáns napok lelkHiitbeli megújulással Az országos protestáns napok keretében a homokszentgyör- gyi, istvándi, kálmáncsai és darányi református gyülekezetben hálaadó istentiszteleteket tartanak. Homokszentgyör- gyön és Istvándiban a 185, illetve 380 éve templomépítő ősökre emlékeznek, Kálmáncsán Szegedi Kis István püspök török rabságára, az istvándiak Ábrok György 1566-os áldozat- vállalására, aki száz tallért fizetett a töröknek a XII. századi torony megmentéséért. Da- rányban a 215 éve született templomépítő Erőss Sándor és az elődök előtt tisztelegnek, akik 180 éve rakták le Isten háza alapjait. ■ G. A. ai Ön szerint min múlik leginkább a magyar betegek gyógyulása? Szavazzon hírportálunkon^. y ma 16 óráig: * SONLINE.hu A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük. VALÓRA VÁLT SZABADSÁG.