Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-24 / 224. szám

MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 24., SZOMBAT Aki kétbőröndössé tette Az ügynök halálát a fotó nagyasszonya Saját elhatározásból hatvanesztendősen, húsz évvel ezelőtt tette le a gépet Keleti Éva nem szereti, ha fotóművész­nek nevezik, hiába készített megannyi mamdandó képet a színház világáról, fotóriporter­nek tartja magát. Aki megle­hetős kacskaringók után ju­tott el a szakmáig, hiszen ve­gyésznek készült, amikor lehe­tőséget kapott, hogy gyakorlat­ra a váci Fortéhoz kerüljön. Húszévesen otthagyta az egye­temet, s az MTI elődjénél, a Magyar Fotónál kezdett dol­gozni Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként - első alkalommal meszelnie kellett, azaz egy reflektorral megvilá­gítani egy gépet, önálló nyitó­munkaként pedig egy turbinát kellett lefotóznia a Láng Gép­gyárban. Elég messziről közelí­tette meg tehát a színpad vilá­gát, ám 56 után, amikor meg­csappant a fotósok száma, ja­vasolták neki, fotózza a szín­házat Vélhetően az MTI-től ment volna nyugdíjba, ha egy Indiában tartott fotótanfolya­ma után nem azzal fogadják a kollégái, mennyit kellett he­lyette dolgozniuk. (gy KERÜLT az Új Tükörhöz, ahol riporterként, majd kép- szerkesztőként, végül főszer­kesztő-helyettesként dolgozott. A rendszerváltással megszűnt a lap, ismét váltania kellett, így került a HT Hírügynökség hez, majd a Ferenczy Euro- presshez, mely végül beolvadt a Springer-birodalomba. A jb- tószerkesztőséget mindvégig ő vezette, s szoros kapcsolatba került SomoggyaL két évtizede egyik szülőanyja volt a Somo­gyi Hírlap fotókiállításának. A hírügynökségi munka kez­detével saját, korábbi fogadal­mának megfelelően letette a fényképezőt, noha munkássá­gát addigra már Balázs Béla-, s Érdemes művészi díjjal is­merték el, majd megkapta a Magyar Fotóművészek Szövet­ségének életműdíját, a köztár­sasági érdemrend lovagke­resztjét, s a Táncsics-díjat is. A legbüszkébb azonban Príma Primissima kitüntetésé­re, melyet három éve szavazott meg számára a közvélemény. Illetve, ahogy vallja, nemcsak neki, de a sajtófotónak is. A nyolcvanadik születés­napja alkalmából életmű­kiállítással jelentkezett. Képein a rendszerváltás előtti három évtized szín­házi világa elevenedik meg más által elérhetetlen szemszögből, nézőpontból. Vas András- Mit szólt Kálmán György, amikor felküldte egy fára?- Azért ennek volt előzménye- nevette el magát Keleti Éva. - Egész nap a Duna-parton autóz­tunk, aztán a Lánchídnál fotóz­tam, végül kimentünk a Margit­szigetre, ahol megkérdeztem, tud-e fára mászni.- Reakció?- Nem vagyok én majom, felel­te. De azért felment. _ S cg- Képzelem, miket mondott vol- j na, ha egy mezei fotós kéri... \- Barátok voltunk, vélhetően I nem tudtam volna olyat kérni, amit ne csinált volna meg.- Hová jutott a „meszelő”...- Sohasem gondoltam volna, hogy a színház és a tánc lesz az életem. Igazi fotóriporter akar­tam lenni, s amikor 57-ben az MTI-nél kitalálták, hogy enyém lesz a színház, tiltakoztam.- A balul sikerült balerina-kar­rier miatt?- Ááá, ez legenda! Nem tudom, ki találta ki, hogy balettművész akartam lenni. Anyukámék úri- lány-nevelést szerettek volna ad­ni, s így hatévesen egy fél évig jártam Nádasi mesterhez.- A vegyészi ábrándok is más képzeletének a szüleményei?- Kémia-fizika szakra jártam, még szigorlatoztam is, ami amúgy csak időpocsékolás volt.- Viszont a Fortéba sem jutott volna el.- Színesfilm-gyártásra osztot­tak be, s fogalmam sem volt, mi a fotózás, így kértem, hadd menjek valahova, ahol megtanulhatom.- Ha folytatja az egyetemet, most...- Fogalmam sincs, mihez kezd­tem volna vele. Mindig humán beállítottságú voltam, csak éppen Ilidtarn, ha Kádár elvtárs hasra csmjttBi exponálok, hanem elfordulok... A háttérben Avar István, a jóbarát. Keleti Éva képeiről három évtized színházi világa köszön vissza akkoriban oda ment továbbtanul­ni az ember, ahová irányították.- A fotózással visszatalált.- Előtte akadt még egy kanyar, a geológia, de aztán tényleg kikö­töttem a Magyar Fotónál.- Ahol egy riporton elájult.- Leküldték egy téeszbe, s az is­tállóban éppen ellett egy tehén...- Nem vette el a kedvét?- Szégyelltem magam!- Az istálló után mégiscsak eli­tebb hely egy színház.- Eleinte tényleg nem tetszett az ötlet, úgy gondoltam, nem az élet maga. Aztán rájöttem, ha az ember beleteszi magát...- Három évtized legnagyobbjait fotózta naponta. Kivel volt a leg­nehezebb együtt dolgozni?- Szerencsére sohasem adódott olyan konfliktus, amit ne tudtam volna feloldani. Persze más világ volt, kaptam időt dolgozni, s fix fi­zetést. A maiak nem engedhetik meg maguknak, hogy végigüljék a próbákat, s többször megnézze­nek egy előadást. Rohannak, pénzt kell keresniük.- így viszont sokkal kisebb a sanszuk, hogy örökéletűt alkos­sanak. Mint az Extázis, Az ügy­nök halála, a Gábor Miklós- portré vagy a Levegőben.- Kicsit szomorú, hogy mindig mindenki ezt a négy képemet emlegeti, esetleg még a Ruttkait. Pedig sok mindent csináltam...- Maradandóan dokumentálta harminc év színjátszását...- Ehhez szerencse is kellett. És hogy befogadjanak.- Ennél azért több! A legendás korlátos Latinovits-Ruttkai-kép, vagy Az ügynök halála tényleg a pillanat rögzítése.- Latinovitsékkal három napig együtt éltem, ebből kettőig csak figyeltem őket.- Minden képen a szerelmük látszik, csak az a korlátos...- Pletykálták, hogy elhidegül- tek, de Éva végig azt mutatta, lán­gol. S sokáig Latinovits is elját­szotta, ám amikor elköszöntem, még egyszer hátrafordultam...- És Az ügynök halála?- Elmentem megnézni a dara­bot, s mivel a mestereim arra ta­nítottak, mindig legyen nálam gép... Álltam a színpadon, amikor az előterébe lépő, már halálos be­teg Tímár József megemelt két bőröndöt, melyiket bírja el. Hi­szen eredendően csak egy koffer szerepel a darabban. Ettől kezdve játszották kettővel.- Történelmi pillanat?- Ekkor jegyeztem el magam a színházzal.- Nem volt nehéz elválasztani a barátságot a művészettől? Pél­dául úgy dolgozni Darvas Iván­nal, hogy tudták, hamarosan el­viszik az 56-os szerepléséért?- Felhívott, nincs-e kedvem a börtön előtt még egyszer lefotóz­ni. Amikor végeztünk, elmentünk sétálni, s jött egy bácsi egy szama- ras kordéval. Darvas pedig az első szóra felült a csacsi hátára.- Képzelem, mi mindent bele­magyaráztak a képbe...- Naná, pedig ez is csak egy vé­letlennek köszönhetően született.- Ennyi véletlen egy életben?- Remélem, lesz még több is.- Nem erre gondoltam...- Most mit mondjak? Szeren­cse, képesség, hozzáértés, alázat.- Időtálló dolgok. Mégis hatvan­évesen befejezte a fotózást.- Nem akartam öregasszony­ként géppel az oldalamon szalad­gálni. Akkor kell abbahagyni, amikor még hiányzik az ember.- Mikor határozta el?- A kezdetekkor. A színházak­nál volt egy idős kolléganő, akitől szánalomból vették meg a képeit. Nem akartam így befejezni.- Épp jókor váltott: a rendszer- váltással új fotó- és hírügynök­ségek alakultak.- Hirtelen ott találtam magam a másik oldalon.- Nehéz volt átállni?- Átülni. Az asztal egyik olda­láról a másikra.- Előfordult, hogy egy anyagot látva magában csak annyit mondott: Űristen!- De hányszor... Viszont el is tudtam-tudom magyarázni, ho­gyan lehetne megragadni a lehe­tőséget.-Akad?- A tehetség megtalálja az utat, de nehéz érvényesülni, kevesebb az újság, értéktelenedik a fotó.- Ezért is nagy szó, hogy meg­kapta a Príma Primissima-díjat.- Ami nemcsak az én elismeré­sem, de a hazai sajtófotóé is.- Az ellenségeinek is megkö­szönte...- Nem számítottam rá, hogy én kapom. Rögtönöztem, s úgy gon­doltam, az ellenfeleknek is sokat köszönhetek, rengeteget tanul­tam általuk.- Kicselezni a cenzúrát?- Nem volt! Élt bennünk az egészséges óvatosság, mit sza­bad. Tudtam, ha Kádár elvtárs hasra esik, nem exponálok, ha­nem elfordulok. Nem is dobták vissza egyetlen képemet sem.- Manapság erre is akad példa...- Olvastam az indexes és ori- gós fotósok parlamenti kitiltásá­ról... Más korban élünk, ami nem a fotónak kedvez...- A lakásában is ezért van csak egy fotó?- Ami az unokámé. A sajátjai­mat eleget néztem már. Meg az­tán egy jó családban nem illik ha­zavinni a munkát... Három lovassal kezdődött a kaposvári posta története emelt fejjel A telefonról 1877. március 13-án írtak legelőször a somogyi sajtóban, nagyszerű találmánynak nevezték A 18. század végén mindössze három lovas tartotta fenn a kap­csolatot Kaposvár és a legköze­lebbi postaállomás között, Ami­kor a vármegye közgyűlése az 1790. évi országgyűlésre kül­dendő somogyi követek utasítá­sait állította össze, a postaforga­lom ügye sem maradhatott ki a sérelmek közül: „...A közügyek nagy akadályára, a kereskede­lem hátrányára és a magánosok­nak is nagy kárára érezzük, hogy ebben az egész megyében csak egyetlen postajárat létezik, ez is a határon, Kanizsától Nagy- Szigethig (azaz Szigetvárig) tart, és csak ezen lehet az ország köz­pontjával érintkezni.” A postai közlekedés feltételei Előző heti feladványunk: a főposta a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán csak az 1850-es évek elejére ja­vultak számottevően, mivel lét­rejött a Sopront Keszthelyen, Marcalin és Kaposváron át Péccsel összekötő postaút, majd megindult a heti postakocsi­járat Pestről Kaposvárra. 1850- ben állították fel Kaposváron a királyi postahivatalt, ahová Hónig Józsefet nevezték ki pos­tamesternek. A posta Honig úr Fő utcai házában, egy kis udva­ri szobában működött. A postai lóváltó állomást a Szarvashoz címzett fogadó mellett helyez­ték el. Hamarosan Kaposváron is megjelentek a hírközlés techni­kai vívmányai, megpróbálván helyet szorítani maguknak a hagyományos postai szolgálta­tások mellett. Telefonról először 1877. március 13-án írtak a so­mogyi sajtóban, mégpedig ek­képpen: „Nagyszerű találmány. Bell Graham amerikai tanár Te­lephont talált fel. Ez oly készü­lék, mellyel akusztikai vezetés által az emberi hangot nagy tá­volságra is érthetővé lehet tenni...” A királyi postahivatal 1903- tól a főtéren, az új városháza épületében működött, de ez a hely nemsokára igencsak szű­kössé vált. A mai Bajcsy-Zsi­linszky utcában találtak alkal­mas telket az új postaépület számára... ► Bővebben: S0NUNE.hu Ugye milyen szép ez az épületrész? Vajon hol látható? írja meg: Somogyi Hírlap Szerkesztősége, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/A, vagy emeltfejjel@sonline.hu 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom