Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-19 / 219. szám
somogyi hírlap - 2011. szeptember 19., hétfő SPORT 11 Az agyafúrt Szili és a motoros gnúk megyei 1. osztályú baínokság Idénybeli negyedik vereségét jegyezte a tavaly még NB Il-es Nagyberki Megszerezte első hazai győzelmét a Mezőcsoko- nya, mely a sokat futó, ám még többet hibázó Nagyberki ellen kozmetikázta otthoni statisztikáját. Vas András Egy évvel ezelőtt vélhetően kisebbfajta népünnepélyt jelentett volna Mezőcsokonyán a Berki fellépése, s a kutya sem gondolta volna, hogy a két csapat belátható időn belül bajnoki tétmeccsen fut össze, melyen ráadásul a hazaiak nyerési eséllyel indulnak harcba. Ám tizenkét hónap alatt sok víz lefolyt a Kapóson, az egykori Kaposvölgye tulajdonos-főszponzora megelégelte, hogy a klub feneketlen kútként nyeli el a pénzét, így vevőt keresett az egyletnek, az új tulaj pedig első lépésként szélnek eresztette a keretet, majd az új gárdát Vácra költöztette, s csak a bajnokik erejéig jöttek vissza Somogyba- senkit sem lepett meg, hogy a csapat búcsúzott az NB II-től. Szerencsére Berkiben nem halt meg teljesen a futball, a megyebajnokságot vállalni tudta a község, igaz, NB-s álmok nélkül vágtak neki a bajnokságnak. A régi dicsőség múlását jól jelezte, hogy négy kör után három zakó, s mindössze egyetlen siker állt a csapat neve mellett - némi reményre adott okot a vasárnapi meccs előtt, hogy az egyke győzelmet idegenben - Lábodon - jegyezték. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy a Csokonya az idén mindkét hazai bajnokija után pont nélkül maradt - a Csurgótól például egy hatost kapott... -, akár reménykedhettek is a vendégdrukkerek. S a kezdeteket látva nem is ok nélkül: bekezdett a Nagyberki, gyors csatárai könnyedén kerültek a védők mögé, ám használható labda nem érkezett feléjük, így helyzet még véletlenül sem alakult ki a hazai kapu előtt. így aztán volt ideje bemelegedni a Csokonyának, ám a nagyérdemű így sem látott futballra emlékeztető jelenetet az első fél órában - egyedül Sallai megmozdulásai emlékeztettek valamelyest a sportágra. Illetve a túloldalon Szili estében, úgy tizenötről leadott lökete, melyet bravúrral védett Závec. Magabiztos házigazdák. A vendég nagyberki egylet csak a ráadás harmadik percében tudott szépíteni Otthon kapott ki a Balatonkeresztúr XVI. KÉK-TÓ ÖREGFIÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 3. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Tab-Balatonszemes 6-2; Balatonlelle-Visz 4-2; Bala- tonőszöd-Balatonföldvár 4-3; Balatonszárszó-Ma- gyaregres 3-2; Balaton- keresztúr-Balatonberény 2- 3; Fonyód-Balatonboglár 0-3; Lengyeltóti-Marcali 3- 7; Andocs-Siófoki Bányász 1 -6; a Balatonkiliti csapata szabadnapos volt A 4. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA: Balatonberény-Balatonlelle; Balatonszemes-Balatonszár- szó; Fonyód-Siófoki Bányász; Balatonboglár-Len- gyeltóti; Balatonkiliti-An- docs; Marcali-Balatonke- resztúr, Magyaregres-Bala- tonföldvár; Tab-Visz, a Balatonőszöd csapata szabadnapos lesz. (A mérkőzéseket egységesen hétfőn 17 órakor játsszák.) FENYŐ G. Két piros lap színesítette a mezőcsokonyai találkozót; mindkét csapat elveszítette az egyik emberét MEZŐCSOKONYA- NAGYBERKI 2-1 (1-0) Mezőcsokonya, 130 néző. Vezette: Nagy A. (Révész, Kántor). mezőcsokonya: Galabár B. - Horváth F, Vízhányó, Kuti S. - Kuti}. - Bath, Ceglédi (Galabár P. az 58. percben), Szili, Kovács Z. (Gyenesei a 80. percben) - Kovács G. (Domokos a 84. percben), Dobos (Kuti R az 54. percben), edző: Brunc- vig Róbert. NAGYBERKI: Závec - Androkity (Juhász Á. a 68. percben), Sallai, Tóth R., Vezdényi (Balogh B. a 79. percben) - Földi (Hor- nyák a 79. percben), Varga R, Bojtos, Bakdelgereh - Körösi, Dekkert (Súlyán az 56. percben). edző: Gáspár András. GÓLSZERZŐK: Ceglédi (a 45. percben), Szili (a 87. percben), illetve Juhász Á. (a 93. perc-ben). kiállítva: Kuti J. az 53. percben ütésért), Tóth R (az 53. percben utánrúgásért). AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Mezőcsokonya-Nagyberki 2-8.- Ez sem, te kerge kanári! - találta meg automatikusan egy vendégdrukker Nagy sporttársat, aki előbb egy buktatás után intett nagyvonalúan továbbot, majd akkor sem sípolt, amikor Földit fejberúgták - mindkét eset a tizenhatosán belül történt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, szegény embert az ág is húzza alapon gólt kapott a Berki: ceglédi szépen lépett ki a vendégvédők között, Závec pedig feleslegesen sprintéit elé vagy húsz métert, s már ünnepelhetett is a publikum csoknyai része, hiszen egy remek emelést követően a labda a hosszú sarokban landolt. Ezek után nem csoda, hogy visszhangzott a vendégöltöző a szünetben, Gáspár edző hangját még tizenöt méterre a büfében is hallani lehetett.- Nem értem, miért ordibál - jegyezte meg egy kissé elfogult hazai drukker -, ennyivel jobbak voltunk. Mi játszottunk, hiába mentek ezek, mint a motoros gnúk... A Berki a második félidőben sem változtatott a tempón, s ha egy kicsit is ügyesebbek az elöl lévők, gyorsan fordíthatott volna a vendégcsapat, ám hiába érkezett megannyi labda a csoknyai kapu elé, akadt olyan támadás, amikor a befejezésnél három támadó is lyukat rúgott. Az ötösön belül... Tóth viszont telibe talált: a kilépő Kuti J.-t akarta kirúgni taccsra, a vehemens rivális viszont felpattanva azonnal ütött - mindketten mehettek zuhanyozni.- Gyere be az öltözőbe, lerendezzük! - heveskedett a hazai középpályás, szerencsére a kihívottnak több esze volt... Társainak viszont kevés szerencséje, mentek ugyan előre becsülettel, ám rengeteg hiba csúszott a játékukba. Pedig a Csokonya láthatóan fáradt, igaz, kontrából viszont ők lőhettek volna akár hármat is. Negyed órával a vége előtt aztán úgy tűnt, hiába rombolnak hősiesen, Körösi szépen lépett ki a védők közül, ám a csatár, aki az idén már háromszor is ünnepelhetett, csúnyán az égbe lőtt. Szili ezzel szemben erő helyett ésszel élt, s egy kisszögletet követően az alapvonal közeléből a hosszú sarokba tekert - a mozdulat tapsot érdemelt, még ha kapus és védelem egyaránt vastagon benne volt a gólban. Mely, mint utóbb kiderült, a győzelmet jelentette a hazaiaknak, ugyanis a hosszabbításban Juhász váratlanul szépített - többre már nem jutott idő, a középkezdéssel véget is ért a mérkőzés. A Mezőcsokonya megszerezte első hazai győzelmét, a Nagyberki vesszőfutása viszont tovább tart. További eredmények: BABÓCSA-MARCALI 5-0 (0-0) Babócsa, 150 néző. V.: Rapkai. Gólszerzők: Bogdán R 2, Szóvári, Vastag, Pingiczer (11-es- ből). Az ifjúsági mérkőzésen: Babócsa-Marcali 4-3. CZUKK SÁNDOR LÁBOD-BALATONSZABADI 4-1 (2-1) Lábod, 100 néző. V.: Mohai. Gólszerzők: Kovács R 2, Lóki R, Sára, illetve Horváth T. Az ifjúsági mérkőzésen: Lábod- Balatonszabadi 2-3. SZEKERES JÓZSEF BUZSÁK-SOMOGYVÁR 2-0 (0-0) Buzsák, 250 néző. V.: Cservölgyi. Gólszerzők: Rosta, Varga G. Az ifjúsági mérkőzésen: Buzsák-Somogyvár 0-10. MEGGYES! ISTVÁN BALATONKERESZTÚR- LENGYELTÓTI 1-0 (1-0) Balatonkeresztúr, 100 néző. V.: Ballér. Gólszerző: Horváth M. Az ifjúsági mérkőzésen: Bala- tonkeresztúr-Lengyeltóti 2-6. SZABÓ ZOLTÁN KARÁD-KISKORPÁD 1-0 (1-0) Karád, 150 néző. V: Kovács Zs. Gólszerző: Hadaró. Az ifjúsági mérkőzésen: Karád-Kiskorpád 0-18. NAGY LÁSZLÓ KAPOSMÉRŐ-CSURGÓ 0-0 Kaposmérő, 150 néző. V: Deák T. Kiállítva: Somogyi (Csurgó) a 62. percben utolsó emberként kézzel ütött a labdába. Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposmérő- CsurgÓ 3-1. SZABÓ FERENC TAB-BALATONSZÁRSZÓ 3-3 (2-1) Tab, 250 néző. V: Pankász. Gólszerzők: Pretz, Csizmadia, Kaveczki, illetve Pfeiffer 2 (egyet 11-esből), Császár. Kiállítva: Miraider (Tab) a 41. percben utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért, Gere (Tab) a 63. percben a második sárga lap után, Baranyai D. (Balatonszárszó) a 78. percben a második sárga lap után, Kovács N. (Balatonszárszó) a 88. percben durva szabálytalanságért, Naász (Tab) a 89. percben a második sárga lap után. Az ifjúsági mérkőzésen: Tab-Bala- tonszárszó 1-1. GOMBÉR GYÖRGY Kilencig jutott a Berzence megyei ii. osztály/dél Taszáron is nyert az újonc Juta Balatonberényi gólparádé megyei ii. osztály/észak Kilencen maradtak a somogyjádiak KAPOSFURED-TARANY 4-0 (1-0) Kaposfüred, 100 néző. V.: Kántor P. Gólszerzők: Horváth L 2, Szabó A., Nikolausz. Kiállítva: Horváth T. (Tarany) az 51. percben utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért Az ifjúsági mérkőzésen: Kaposfüred-Ta- rany 1 -0. szabó csaba SATELIT FC SOMOGYTARNÓCA- CSOKONYAVISONTA 3-3 (0-3) Somogytamóca, 120 néző. V.: Golubics. Gólszerzők: Gyaraki 2 (egyet 11-esből), Hegedűs, illetve Kovacsevics, Csortos, Csordás (11-esből). Kiállítva: Antal G. (Csokonyavisonta) az 50. percben a második sárga lap után. A? ifjúsági mérkőzésen: 3-6. HORVÁTH JÓZSEF BERZENCE-SOMOGYSZOB 9-1 (3-0) Berzence, 80 néző. V.: Nagy J. Gólszerzők: Szőke 2, Illés M. 2, Sass K. 2, Sass D., Kozma, Hrankai (öngól), illetve Németh R. Kiállítva: Gödé (Somogyszob) a 30. percben a második sárga lap után, Németh R. (Somogyszob) a mérkőzés lefújása után a játékvezető megsértéséért. Az ifjúsági mérkőzésen: Berzence- Somogyszob 13-0. pintér rezső BÖHÖNYE-SOMODOR 4-1 (3-1) Böhönye, 80 néző. V.: Godina. Gólszerzők: Csizmadia, Sámóc- zi, Kulcsár K., Tóth T. (11-esből), illetve Bera. Az ifjúsági mérkőzésen: Böhönye-Somodor 9-1. BÍRÓ ATTILA TOPONÁR-SEGESD1-0 (1-0) Toponár, 200 néző. V.: Szántó J. II. Gólszerző: Kelemen P. (11- esből). Kiállítva: Horváth Á. (Se- gesd) a 60. percben a második sárga lap után. Az ifjúsági mérkőzésen: Toponár-Segesd 5-0. KELLER IMRE TASZÁR-JUTA 0-1 (0-0) Taszár, 60 néző. V.: Horváth J. El. Gólszerző: Ágoston L. Az ifjúsági mérkőzésen: Taszár-Juta 4-1. KOPÁCSI LÁSZLÓ TAPSONY-KADARKÚT1-4 (0-2) Tapsony, 150 néző. V.: Főnye- di. Gólszerzők: Fenusz L., illetve Lóki P. 2, Jutái, Bakos. Az ifjúsági mérkőzésen: Tapsony-Kadar- kút 0-15. KOVÁCS LÁSZLÓ A Magyaregres csapata szabadnapos volt. SOMOGYJÁD-FONYÓD1-0 (0-0) Somogyjád, 120 néző. V.: Tóth B. Gólszerző: Orsós J. Kiállítva: Orsós J. (Somogyjád) a 79. percben könyöklésért, Beles (Somogyjád) a 89. percben belerúgott az ellenfelébe. Az ifjúsági mérkőzésen: Somogyjád-Fonyód 12-0. ress antal BALATONBERÉNY- ÖREGLAK 7-3 (3-1) Balatonberény, 100 néző. V.: Hegyi. Gólszerzők: Gazda 2, Gaál, Kocsis, Vörös B., Horváth A., Kiss P., illetve Balogh Zs. 3. Az ifjúsági mérkőzésen: Bala- tonberény-Öreglak 15-2. BALOGH BÉLA BALATONSZEMES- BALATONFÖLDVÁR 1-0 (1-0) Balatonszemes, 100 néző. V.: Agócs. Gólszerző: Mátyás. Kiállítva: Andorka (Balatonföldvár) a 80. percben utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért. Az ifjúsági mérkőzésen: Bala- tonszemes-Balatonfóldvár 6-4. SZENTJVÁNYI GÁBOR IGAL-ZAMÁRDI1-1 (0-1) Igái, 80 néző. V.: Konczlik. Gólszerzők: Léber, illetve Szabadi. Kiállítva: Tóth D. (Zamárdi) a 73. percben a játékvezető megsértéséért. Az ifjúsági mérkőzésen: Igal-Zamárdi 1 -3. IDŐSEBB TANÍTÓ TIBOR KÉTHELY-BALATONI VASAS 4-4 (1-0) Kéthely, 180 néző. V.: Szakács. Gólszerzők: Maros 2, Kórosi, Kormos (11-esből), illetve Vájná, Feri K., Takács R., Molnár F. Az ifjúsági mérkőzésen: 2-1. IDŐSEBB NIKULA ANDRÁS BÁLVÁNYOSBALATONBOGLÁR 2-3 (1-2) Bálványos, 70 néző. V.: Kiss Sz. Gólszerzők: Virth, Szenft- lében (11-esből), illetve Takács Gy. 2, Kiss L. (11-esből). Az ifjúsági mérkőzésen: Bálványos-Ba- latonboglár 7-0. molnár gyula BÁBONYMEGYER-NÁGOCS- SZŐLŐSGYÖRÖK 2-3 (0-2) Nágocs, 90 néző. V.: Béres. Gólszerzők: Németh K., Barczi A., illetve Molnár Gy., Horváth G., István J. Az ifjúsági mérkőzésen: 3 -1. HORVÁTH ISTVÁN A Balatonszentgyörgy csapata szabadnapos volt.