Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-12 / 213. szám
2011. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ SPORT A CSURGÓI KÉZILABDÁZÓK MEZŐKÖVESDEN GYŐZTEK, MÍG A SIÓFOKIAK BÉKÉSCSABÁN IKSZELTEK „ Lefékezték a győri menetelést labdarúgó nb i Helyzetei alapján közelebb állt a győzelemhez a Rákóczi A Pécs ellen szerezte meg idei elsQ győzelmét az Újpest Gól nélküli döntetlent, ám ezzel együtt egy jó mérkő- zést hozott a Rákóczi-Győr összecsapás, melyet az is jól bizonyít, hogy a lefújás után mindkét csapatot taps kísérte az öltözőbe. Temesvári Iván Sőt, a győri csapatot szállító busz mellett várakozó kisalföldi drukkerek még háromnegyedórával a lefújást követően is elégedettségüknek adtak hangot, sőt nem éppen irodalmi stílusban ugyan, de a fehérvári szurkolónak is megüzenték, hogy az idén az ETO lesz a bajnok... A Rákóczi a Videoton, a Paks, a Ferencváros és most a Győr ellen is jól teljesített az említett meccsek több periódusában, ám a bajnoki címvédő fehérváriak elleni találkozóval ellentétben nem sikerült feltenni az i-re a pontot. A Győr elleni döntetlen ezzel együtt komoly fegyvertény, ráadásul nem egy rossz napot kifogó rivális ellen jött össze a pontszerzés, ami erőt és hitet kell, hogy adjon a csapatnak. Pénteken ugyanis a Diósgyőr vendégeként pokoli kilencven perc vár a Rákóczira, amely az eddig eltelt meccsek pozitívumaival felvértezve és az előforduló hibák kijavításával igenis képes lehet borsot törni a borsodiak orra alá. Nem volt könnyű dolga Szergej Alexeevnek (fehérben), hiszen a Rákóczi támadójára több győri játékos is figyelt játékrész felétől már kis túlzásGólt ugyan nem, ám egy jóiramú meccset láthatott a Rákóczi-Győr összecsapásra kilátogató közönség. A két zöld-fehér gárda találkozója előtt a kisalföldiek tűntek esélyesebbnek, hiszen az ETO a kaposvári kirándulását megelőző hét forduló során nem talált legyőzőre, sőt Csertői Aurél együttese pontot sem veszített szombat estig. A győri delegáció közül valaki azt fejtegette a klubházban a találkozó előtt, hogy ő már Paks- _ ra is úgy utazott, hogy most már J biztos megállítják kedvenceit, egy ? másik vendég szurkoló pedig a í „kocsiban maradt a kabala me- e zem, de már nem megyek ki érte” felkiáltással kapott a fejéhez. A mérkőzés elején több Rákó- czi-szurkoló is azt jósolta, hogy a kaposváriak ma bizony „átöltöztetik” Csertőit, és PUibaitis is levághatja egyre csak növő szakál- lát. Túdni kell, hogy a Győr szakvezetője az első forduló óta bevált „szerelésben” meccsel hét- ről-hétre, míg az ETO litván középpályása azt fogadta meg addig növeszti arcszőrzetét, amíg tart csapata győzelmi sorozata. Nos, a zsinórban hét győzelem meghozta a vendégek önbizalmát, akik a találkozó elején magukhoz is ragadták a kezdeményezést, ám néhány perc elteltével a Rákóczi is felnőtt a feladathoz és kiegyenlítetté vált a játék. Az iramra egyáltalán nem lehetett panasz, a játékba persze hibák is becsúsztak. Érdemes megjegyezni, hogy a vendégeket a korábbi években megszokottal ellentétben igen sokan kísérték el, és a vendégszektorból felzúgó hangorkánra a hazai tábornak is volt válasza, így igen jó hangulatban zajlottak az események. Bár négy győri drukker nem élvezhette a meccset, akiket a találkozó előtt rendzavarás és rendbontás miatt állítottak elő. A Rákócziból Szergej Alexeev és a távoli lövésekkel operáló Hegedűs Dávid volt igen aktív, míg a másik oldalon Ji-Parana és Dinjar adott feladatot a védelemnek. Szünetben általános vélemény volt, hogy tipikus egygólos meccs és a második félidőben többször is inkább a hazaiak jártak igen közel ahhoz a bizonyos találathoz. A forduló előtt a góllövőlistát vezető Milán Perics például egy labdaszerzést követően került nagy helyzetbe, de Szasa Sztevanovics bravúrral védte a csatár lapos lövését Nem sokkal később újra Perics tehetett volna sokat az áhított Rákóczi-győzele- mért, ám Bank István felívelt szabadrúgását követően hat méterről amolyan félfordulatból a bal felső sarok fölé bombázott. .Mindkét edző győzelemre játszott, hiszen Csertői Aurél Jarmo Ahjuperát küldte csatába, míg Sisa Tibor a becserélt Boris Gujicsot vezényelte a megszokottnál feljebb és a Ligakupameccsen jól teljesítő így a bizonyítási lehetőséget megkapó Diallo Mustaphát is csatasorba küldte a Rákóczi trénere. Sőt a hajrában az NB III-as csapatban már gólt jegyző Haruna is pályára lépett Milán Perics helyett.- Milán Perics nagyon értékes játékosunk, ám sajnos begörcsölt a lába - tért ki a cserére Sisa Tibor, a Rákóczi vezetőedzője. - Milánnak ezúttal is megvoltak a helyzetei, de most sajnos kimaradtak ezek a lehetőségek. A játék képe alapján egyáltalán nem lehetett volna megállapítani, hogy melyik csapat bír hibátlan mérleggel, hiszen a szünet után és különösen a második KAPOSVÁR: Hajduch - Okuka, Bank, Zsók, Ján- vári - Hegedűs, Pedro (Haruna, 76.) - Balázs, Safarics, Alexeev (Mustapha, 87.) - Perics (Gujics, 76.,). Vezetőedző: Sisa Tibor. sál egykapuzott a Rákóczi. A Győr tizenhatosa előtt több forró pillanat is akadt: előfordult, hogy a gólvonalon táncolt a labda, de egy büntetőgyanús szituáció is kialakult. Gól tehát nem született a mérkőzésen, a Rákóczi pedig újabb, immár a negyedik hazai döntetlenjét könyvelte el. Ám amíg a Paks ellen elszalasztott győzelem alkalmával gyorsan kiürült a Rákóczi-stadion, addig ezúttal tapssal köszönte meg a játékot kedvenceinek a hálás publikum. Tapsban a vendégszektor előtt sem volt hiány, hiszen hosszú percekig éltette Sztevanovi- csékat a több száz fős ETO-tábor. GYŐR: Sztevanovics - Babics, Fehér Z., Djordjevics, Völgyi - Trajkovics, Pilibaitis, Kottái (Dudás, 64.), Ji-Parana (Tokody, 87.), Dinjar - Alekszidze (Ahjupera, 64.) Vezetőedző: Csertői Aurél. Kaposvár, 4000 néző. Játékvezető: Németh Á. Kiállítva: Pilibaitis (91.). Kaposvári Rákóczi FC 0-0 Győri ETO KECSKEMÉTI TE-VASAS 1-1 (l-O) Széktói Stadion, 3500 néző. V.: Kovács J. gólszerzők: Lencse (43.), ül. Mehmedagic (85.) PÁPA-BP. HONVÉD 3-1 (O-l) Pápa, 2500 néző. V.: Garda. gólszerzők: Ferenczi (59.), Botis (65., öngól), Lovrencsics (75.), ill. Hajdú (30.). VIDEOTON FC-HALADÁS 1-0 (0-0) Székesfehérvár, 3447 néző. V.: Fábián, gólszerző: Vaskó (91.). KIÁLLÍTVA: Tóth P. (89., Haladás). ÚJPEST FC-PÉCSI MFC 4-1 (2-0) Szusza Ferenc Stadion, 2811 néző. V.: Andó-Szabó. gólszerzők: Dvorschák (13.), Mihaj- lovic (18.), Kabát (85., 11-esből), Rajczi (92.), ill. Andorka (51.). PAKS-DIÓSGYŐRI VTK 1-1 (0-0) Paks, 2500 néző. V.: GÓLSZERZŐK: Montvai (79., 11-esből), illetve Budovinszky (86.). kiállítva: Sifter (85.), illetve Rados (76.). FERENCVÁROS-ZTE 2-0 (0-0) Albert-stadion, 4000 néző. V.: Szabó Zs. GÓLSZERZŐK: Oláh (67.), Tóth B. (75.). KIÁLLÍTVA: Méyé (56., ZTE). PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK: BFC SIÓFOK-DEBRECENI VSC 0-0 a 9. forduló párosításai: szeptember 16., péntek, 18 óra: DVTK- Rákóczi FC. Szeptember 17., szombat, 15 óra: Vasas-Video- ton; 16 óra: ZTE-KTE, 17.30 óra: Bp. Honvéd-Újpest, 19 óra: PMFC-Siófok, Haladás-Pápa. Szeptember 18., vasárnap, 16 óra: DVSC-Paks, 18 óra: Győr-FTC. 1 TOTÓ 1 1. Sayern München-Freiburg 7-01 2. Dortmund-Hertha BSC 1-2 2 3. Mainz-Hoffenheim 0-4 2 4. M.gladbach-Kaiserslautern Ü-01 5. VfB Stuttgart-Hannover 3-01 6. Bremen-Hamburg 2-01 7.1. FC Köln-Nürnberg 1-22 8. Arsenal-Swansea 1-0 1 9. Manchester City-Wigan 3-01 10. Stoke-Liverpool 1-0 1 11. Sundertand-Chelsea 1-2 2 12. Wolverhampton-Tottenham 0-2 2 13. Bolton-ManchesterUtd. 0-5 2 Plűszmérkőzés: 14. Wolfsburg-Schalke 2-1 1 Hegedűs Dávid bátran próbálkozott a távoli lövésekkel labdarúgó nb i Csertői Aurél úgy érzi, nem adott okot arra, hogy elküld]e őt a játékvezető a hajrában a kispadtól Nem született tehát gól a Kaposvári Rákóczi FC-Győri ETO bajnoki mérkőzésen, a találkozó után pedig mindkét vezetőedző kiemelte, hogy küzdelmes, helyenként jó meccset vívtak egymással a csapatok.- Szervezett, nagyon egységes ellenféllel találkoztunk - kezdte értékelését Sisa Tibor, a Rákóczi szakvezetője. - Úgy érzem, hogy jól játszottunk és talán győzelmet érdemeltünk volna. Sajnos nem sikerült három ponttal gazdagodni, ám ha a továbbiakban is ezt a játékminőséget tudjuk nyújtani, akkor az eredmények is jönni fognak. A helyzeteink ezúttal is megvoltak, sőt a labda a gólvonalon is táncolt, ráadásul egy büntetőgyanús szituáció is volt a győriek tizenhatosán belül. Ennél az esetnél egyébként már szinte kijelöltük a tizenegyesrúgót a kispadnál.- Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, de tisztában is voltunk vele, hogy mi vár ránk Kaposváron - mondta Csertői Aurél, a Győr vezetőedzője. - A nagyon agresszíven játszó Rákóczi ellen nem tudtuk jól futballozni. A megszokottól eltérően ideges, kapkodó volt a játé- _ kunk, bár nem volt egy unal- í más mérkőzés úgy gondolom ? reális eredmény a döntetlen. J Linas Pilibaitis meccs végi ki- I állítása Után a pályára belépő Hegedűs Dávid (balra) harcosan és egyben kapura veszélyesen futballozott Csertői Aurélt is elküldte a kispadtól a játékvezető. - Pedig egy szót sem szóltam hozzá. Úgy látszik valakinek nem tetszik az arcom és szórakoznak velem - zárta rövidre a témát a Győr szakvezetője.- Jó iramú, hajtós meccset játszottunk - fogalmazott a mérkőzést követően Hegedűs Dávid, a Rákóczi középpályása, aki több távoli kísérlettel hívta fel magára a figyelmet. - A Tréner több átlövést kért és ennek próbáltam megfelelni, emellett már elég régen szereztem gólt, és jó lenne most már betalálni. Persze a legfontosabb az lenne, ha újra nyerni tudnánk. A Győr elleni egy ponttal nagyjából elégedett vagyok, hiszen egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, viszont a Paks ellen elrontott mérkőzést még most is nagyon sajnálom. ■ T. I. A bajnokság állása 1. Debreceni VSC 8 7 1 0 165 22 2. Győri ETO 8 7 1 0 155 22 3. Pécsi MFC 8 5 1 2 12 13 16 4. Bp. Honvéd 8 5 0 3 17 10 15 5. Videoton FC 8 4 1 3 126 13 6. Pápa 8 4 1 3 98 13 7. Kecskeméti TE 8 3 3 2 1611 12 8. Diósgyőri VTK 8 3 3 2 129 12 9. MVM Paks 8 2 4 2 1315 10 10. BFC Siófok 8 2 3 3 77 9 11. Haladás 8 2 2 4 710 8 12. Rákóczi FC 8 1 4 3 11 16 7 13. Vasas 8 1 3 4 916 6 14. Újpest 8 1 2 5 913. 5 15. Ferencváros 8 1 2 5 610 5 16. ZTE FC 8 0 1 7 421 1