Somogyi Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-07 / 209. szám

12 KÖRKÉP&MŰSOR SOMOGYI HÍRLAP - 2011. SZEPTEMBER 7., SZERDA Tűzoltókat riasztottak a kórházba Kaposvár Csaknem negyven embernek kellett elhagynia a szemészet épületét kedden Tűzoltók szállták meg kedden a kaposvári kór­házat. Füst csapott fel a szemészeten, csaknem 40 ember hagyta el az épüle­tet. Négy járművel 20 tűz­oltó vonult ki a Kaposi Mór Oktató Kórházhoz. Harsányi Miklós- Azonnal menjünk az udvarra: erre szólítottak fel - mondta egy idősebb férfi, aki szemészeti ke­zelésre jött a Kaposi Mór Oktató Kórházba. - Mint utóbb kiderült, nem volt komoly gond, az azon­ban tény, hogy magam is érez­tem a füst szagot. Tekintettel a körülményekre, a kaposvári tűzoltók nagy erő­ket mozgósítottak a szemészet­re. A járóbeteg-szakrendelésen lévő negyven embert a kórház dolgozói az udvarra menekítet­ték, az épületben nem volt fek­vő beteg. Úgy tudjuk, egy steri­lizáló berendezésben lévő anya­gok olvadtak meg, s ettől kelet­kezett a füst. Gulyás László alezredes, Ka­posvár tűzoltóparancsnoka a helyszínen azt mondta lapunknak: a feltételezések sze­rint a berendezés meghibásodá­sa, illetve túlhevülés idézhette elő a bajt. - Úgy tűnik, hogy szerencsére csupán kisebb kár keletkezett - mondta a parancs­nok. - A munkatársaim átvizs­Tűzoltók szállták meg a megyei kórházat; azért érkeztek nagy erőkkel, mert füst csapott fel a szemészeten gálták az épületet, áramtalaní- tottak, s kiszellőztették a helyi­ségeket. Nővérek és betegek figyelték eközben a tűzoltók munkáját. Egy balatonboglári nyugdíjas lézeres szemészeti kezelése éppen az eset miatt szakadt fél­be.- Meglepődtem a riasztáson, ám nem ijedtem meg - magya­rázta az udvaron a férfi, akit fia kísért el a kaposvári kezelésre. - Még egy darabig várunk, az­tán majd csak visszaengedik az embereket a tűzoltók. Harmincmilliós kár a leltei étteremtűzben A FŐZŐTÉRBEN KELETKEZETT d hétfői balatonlellei étterem­tűz, dhonndn d lángok to­vábbterjedtek d tetőszerkezet­re, az előkészítő helyiség többi részére, a berendezési tár­gyakra majd a raktára és a szociális helyiségekre is. A lángok két másik vendéglőre is átterjedtek. A tűzben egy ember megégett, az anyagi kár meghaladja a 30 millió forintot - tájékoztatott a So­mogy Megyei Katasztrófává delmi Igazgatóság. A meg égett férfinak a karja és az ar­ca sérült, őt a mentők a siófo­ki kórházba szállították, de nem kellett kórházban tarta­nt A tűzben az egyik étterem teljesen kiégett, további kettő pedig csak részben károso­dott. A tűzoltók megakadá­lyozták a lángok átterjedését a közeli kétszintes társasház­ra. Az anyagi kár több mint 30 millió forint. A helyszínen egy másik személyt is orvosi ellátásban részesítettek, de úgy tudjuk, ő nem a tűzben sérült meg, hanem a sokkha­tás miatt kezelték. A tűz góc­pontja az olajsütőnél lehetett, egyelőre arról nem érkezett szakértői állásfoglalás, tör­tént-e emberi mulasztás. Hor­váth Iván, balatonboglári tűz­Teljesen kiégett az étterem oltóparancsnok elmondta, hogy a több tízmilliós kár mel­lett a több vendéglátáipari egységre is kiterjedő tűzben körülbelül 50 millió forint ér­tékű a megmentett érték. A parancsnok aláhúzta, hogy a lángokból 15 pbgázpalackot hoztak ki a tűzoltók. Könnyen tragédiába torkollhatott volna a mentés is, hiszen ezek közül kettő már robbanásközeli ál­lapotba került a tűzben. A vendégeket már nem a tűz­oltóknak kellett kimenteniük, mert szerencsére a tűz kelet­kezése után nem sokkal egy, a sétányon tartózkodó rendőr- járőr-pár megkezdte a kigyul­ladt étterem kiürítését. FÜLEKI TÍMEA H RTL KLUB--------------m TV 2 Ml "HBB M2 TBji VIASAT3 """""""""TjH DUNA TV j SPEKTRUM~~’,""^B|I H 5.30 Top Shop 5.25 Teleshop 6.00 Ma reggel 6.00 Ma reggel 5.20 KI ez a lány? © 7.05 Magyar elsők 6.00 A jövő műemlékei *0 6.00 Autómánia (isrrU 6.00 Két Testőr © 9.00 Kalandozó (5-6.) 9.00 A rejtélyes 20. század 6.05 Kincsek a padláson 7.30 Híradó 6.35 Top 10 magyar építész pj 6.25 Fókusz reggel © 6.25 Tények reggel 10.00 Házaspárbaj © 9.25 Barangolások... 7.00 Chicago Hope 7.40 Család barát 7.10 A medlterráneum M 6.55 Reggeli Magazinműsor 7.00 Mokka© (olasz sorozat - 22/3.) 9.50 Emberek a természetben Kórház© 8.35 Az idő örvényében gyöngyszemei 9.05 Rubí, az elbűvölő szörnye- 9.00 Mokka habbal © 11.00 Drága doktor úr! © 10.10 Napló 7.55 Őrangyal © 9.05 Az utolsó mohikán© 8.25 Állati rekordok © teg (mexikói sorozat) © 9.40 Stahl konyhája © (olasz vígjátéksor. - 52/51.) 10.15 Roma magazin 8.50 Nyomtalanul © 9.35 Szelek szárnyán 9.25 Nagy ötletek kis jjj 10.05 TopShop 9.45 Babapercek © 12.00 Híradó délben 10.40 A kölcsönkapott Föld 9.45 Columbo-Testvéri szere- (kanadai sorozat-65/65.) bolygónknak H 12.00 Híradó Déli kiadás 9.55 Teleshop Benne: Sporthírek. Időjárás 11.05 Körzeti magazin tét (am. krími, 1995) © 10.25 Derrtck (német krimisor.) © 10.00 A póráz két végén Hp 12.15 Asztroshow 11.20 A titokzatos Schut © 12.20 Nemzetiségi magazin 12.00 Híradó délben 11.40 Két pasi meg egy csajszl 11.30 Kívánságkosár n.oo a világ legszigorúbb szülői 2 13.30 Fél kettő © (német-fr. kalandfilm, 1964) 13.50 Médiaguru 12.20 Kárpát expressz 12.10 Egy kapcsolat szabályai© 14.15 Élő népzene © 2 14.30 Leszek a feleségem! © 13.30 Ezo Tv Jósok, látók, médiumok 14.20 Tunézia © 12.45 Záróra 12.40 Lehetetlen küldetés 14.45 Beavatás (ismétlés) 12.10 Megakatasztrófák H (kanadai vígjáték, 2007) 84' 14.30 Seherezádé © 14.55 Bűvölet (62-63.) © 13.10 Nyitott stúdió 13.50 Őrangyal (am. sorozat) © 15.00 Szigeti veszedelem As^|y p 16.15 A szív útjai (török sor.)© 15.30Lassie© 15.55 Liszt Ferenc (16/3.)© 13.15 Háttértudomány 14.50 Doktor House © 15.45 Utazás a Marsra 13.05 Állati rekordok © p 17.20 Ezel - Bosszú mindhalálig 16.30 Második élet© 16.25 Kisváros (magyar sor.) © I 13.45 Kalandozó (amerikai sorozat, ismétlés) 16.35 Duna-anzix (60/48.) 14 05 Esv birodalom felénítése sfifl (török sorozat)© 17.25 Update-konyha © 17.00 Robbie, a fóka © 14.10 Gyaloglás... © 15.45 Nyomtalanul © 16.55 Mussolini és én, 15 00 Kifedezte fel Amerikát’ p 18.30 Híradó Esti kiadás 17.30 Seherezádé (török sor.) © 17.50 Angyali érintés (13/8.) © 15.05 Caterlna és a lányok 16.40 Gyilkos számok © Gabazzo Clano (4/3.) © ls'ss Elveszett világok © 19.05 A széf 18.30 Tények Hírműsor 18.40 Szerelemhajó © 16.00 Elit giml © 18.30 Jó barátok © 18.00 Híradó 16 55 Eeészséeünk 20.10 Fókusz© 19.20 Aktív© (amerikai sorozat-25/8.) (olasz sorozat-9.) (amerikai vígjátéksorozat) 18.35 Mese Ténvekés tévhitek © 20.45 Barátok közt © 20.15 Jóban Rosszban 19.30 Híradó este 16.50 Kalandozó (40/38.) 19.25 Két pasi 19.15 Robog az úthenger 1701; É.H W AmVrikáti W (magyar sorozat) (magyar sorozat) © 19.55 Sporthírek. Időjárás 17.15 Magyar válogatott - meg egy kicsi © (magyar sorozat-6/1.) ™ 21.20 Ölve vagy halva © 21.25 Doktor House 20.05 Szilveszter 1985 © 18.15 Szabadlábon Erdélyben (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Híradó 1 o 1 k Aitó« i« ... ... (am. akciófilm, 1990)86' (amerikai sorozat) © A szomjas magyar - koncert 1 18.40 Zorro legendája 20.25 Doktor House © 20.10 Sport 1 19.15 Avilag legszigoruDD szuioi CíJ 1 R.: Bruce Malmuth 22.25 Született feleségek © alkoholisták javára j 19.05 Két zsaru egy pár © (amerikai sorozat) 20.20 Közbeszéd „n . H Fsz.: Steven Seagal, Kelly (amerikai vígjátéksorozat) 21.00 Linda © 20.00 Híradó este 21.25 Aranypart © 21.00 0’Horten © Z0.Z5 E^öirodatóm LeBrock. William Sadler, Közben: Kenósorsolás (magyarsorozat-7/1.) 20.25 Sporthírek. Időjárás (valóságshow) (norvégfilm, 2009) _____TewpiMse ^ Bonnié Burr oughs 23.20 Aktív extra © 21.55 Az este 20.30 McLeod lányai © 21.55 A Bourne-csapda Fsz : BaardOwe, 21.20 Foldrengeto katasztrófák Utána: Hírek 23.25 Szellemekkel suttogó © SMS: 06-90/631-331 (ausztrál sorozat) (am.-németthriller, 2004) ® Espen Skjonberg Egy csillag halála , 23.15 Csalóból csali © 0.25 Tények este 22.30 A főnökök főnöke © | 21.15 24 - Hatodik évad © 23.55 Top Gear © 22.30 Dunasport 22.20 48 órával később © j (amerikai-kanadai 0.55 Ezo Tv Jósok, látók, médiumok (olasz krimisorozat-12/8.) (merikai krimisorozat) (autósmagazin) 22.35 Dokureflex 23.20 Megakatasztrófák W akcióvígjáték, 2005) 88' 1.30 Bukott angyal © 23.30 Kapcsoskönyv © 22.00 Záróra 1.05 Columbo - Testvéri Benne: Szökőár a keleti parton © j Fsz.: Anthony Anderson, Jay (amerikai thriller, 2004) 93' A francia-magyar 22.25 Angyali érintés © szeretet© Híd a Wadi fölött 0.20 Elveszett világok© *3 Mohr, Kellita Smith, Nicole Fsz.: Alison Eastwood kapcsolatok ezer éve 23.15 Szerelemhajó © (am. krimi, 1995, ismétlés) 24.00 Titkos társaságok © A rettenthetetlen Skócia 'H Ari Parker, Charles Q. Murphy | 3.05 Két Testőr© | 0.05 Sporthírek 24.00 A testőr © 2.45 Top Gear [ (ism.-terjesztő sor. - 4/2.) | 1.20 Róma: egy birodalom 0.55 Reflektor © Életmódmagazin 0.15 Ma reggel (ismétlés) (tadzsik kalandfilm, 1979) (autósmagazin) Az illuminátusok tündöklése és bukása Cfi Sir TV........ATV "Til hálózat _ _ ""'■■II eurospor^^ sporti * *®P.......... ,7T!7"1III öiscoveot'^TTIÍP. 2J I 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Veti- 11.55 Vílághíradó. 12.25 Fórum. 14.55 Pénz 18.00 Arcvonások - A siker női szemmel. 3.00 Tenisz Grand Slam 8.35 Túraautó-vb 12.00 Bikarodeó. 13.00 Sporthorgászma- 6.00 Télapu 735 Filmek és sztárok 8.00 Már 12.00 Autókereskedők. 14.00 Állítólag... 2 tő©. 15.00 Híradó. 15.30 Panaszkönyv. Tv. 15.30Start! 16.15KaschmirGold. 17.05 18.30 Helyzetkép. Közéleti magazin ©. 9.00 Snooker mesterek Tornája, Kína (élő) gazin. 14.00 Uverpool Tv. 17.00 Mai helyzet megint te 9.45 Az időutazó felesége 1130 15.00 Hogyan készült? 16.00 Amcsi moto­16.05 Ősöktere. 16.30 Paletta. 17.00 Hír- Hazai turizmus. 17.55 Híradó. Sporthíradó. 19.00 Science Club ©. 19.30 Bűvölet 1130 Tenisz 13.15 Olimpiai magazin 13.45 17.15 Magyarlabdarúgás. Bp.Honvéd-MTK Berlini vegyes páros 13.05 Paul McCartney- rak. 17.00 Autókereskedők. 18.00 A túlélés N í adó. Sport. 17.30 Iskolapélda. 18.20 Rét- 18.25 Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 (olasz sorozat) ©. 20.35 Hírháló. 21.00 Snooker Mesterek Tornája, Kína (élő közvei'- Budapest. 19.45 Magyar labdarúgás. Fe- koncert 14,05 Reszkessetek, betörők! 15.45 törvényei. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan Cg ; rográd. 19,00 Híradó. Sport. 20.05 Ráját- Egyenesbeszéd.20.45Atét.21.55Híradó. Csoda Sage Creekben (am. western, 2005) tés 16.00 Kerékpár 17.35 Labdarúgás 17.45 rencváros-Pécsi MFC. 22.15 Ökölvívás. Aprédikátorlányal735Szerelemolaszmód- készült? 21.00 A túlélés törvényei. 22.00 Egy P5 szás. 21.00 Híradó 21. 21.30 Lapzárta. 22.15 Vílághíradó. 22.30 700-as klub ©. ©. 23.00 A vasúthistóríás (portréfilm). Tenisz Grand Slam US Open. New York (éló Mayweather-Orííz. 22.45 Arany pillanatok. ra 19.20 Pokolfajzat 21.20 Kéjjel-nappal idióta külföldön. 23.00 Édesvízi szörnyek. Q 22.00 Híradó. 22.30 Ikon. 23.05 Rájátszás 23.10 Hazai turizmus. 23.55 Híradó 24.00 Grand prix közv.) 1.00 Tenisz US Open (élő közvetítés) 23.00 Póker. 24.00 Labdarúgás 23.05 Barátságpróba 0.40 Brúnó 24.00 Autókereskedők SOMOGY W----------m KAPÓS TV _“"“"''■I BOGLÁR MAR91,2 és 88,OnTjOyTBI MR2 PETŐFI RADÍo^BI MRl KOSSUTH^ KA POSVÁRON 08.00 Képújság hírekkel, közérdekű felhívó- Napközben folyamatos képújság hírekkel, in- 18.00Unikum-Különlegesemberek,megle- 06.00-Őránkénthírekkel, közlekedéssel kap- 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Zene ébredéshez Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal 6.00 18.00 Híradó-megyei hírek első kézből 1830 sokkal, hirdetésekkel 17.00 Nóvum: Beveze- formációkkal, hirdetésekkel, közérdekű közle- pö esetek 18.30 Válts életmódot - életmód- csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, 6.30 Hírpercek, Félóránként hírek, körzeti idő- 180 perc 9.00 Napközben U30Vendéga \Q Hozam - gazdasági magazin 19.00 Híradó tés a jövő világába - magyar ism. térj. sor. ményekkel 19.00 Pódium-a tehetségek szín- magazin 19.00 BalaSport Sport a sportma- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- járás, közlekedés 9.02 Sporthírek 10.03 Ze- háznál 12.30 Ütköző 13.04 Rádiószínház H4 19.30 Miért? - napi aktuális műsor20.00 Hír- 1730 Koizó ismétlés 19.00 Kapospont - a pada 19.30 Melanzs - közéleti magazin ism. gazin 1930 Majális 20.00 Megyei híradó - a gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- ne munkához 11.02 Sporthírek 13.00 Közle- 1330Areformátusegyházfélóraja 14.05 Arc­O adó2030Képújság23.00D1.30Anapimű- KaposTelevízió hírműsora 1930 Kapós Sport 20.10Korzó-közéletimagazjn21.20lsmét- megye híreivel 20.30 Szignatúra tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- kedés 13.02 Sporthírek-Rövid összefoglalók, vonások 1435 Tér-idő 15.15 Kihívás 1530 sor ismétlése 01.30- Képújság 19.30 Géniusz - kulturális magazinműsor lések reggelig foglaló 20.00 Zenegép hírek a legérdekesebb sporteseményekről Közelről 17.05 Liszt városai 18.03 Ütköző gr> 20.00 Kapospont-á Kapós Televízió hírmű- ...................................—»................................—m ..................ij................—14.03 Zene tanuláshoz 15.00 Közlekedés 18.30 Határoknélkül 19.05 Sportvilág 19^5 (vi déken soraismétlés2020KaposSport2035hírhá- StFPRA TV...................mH SIÓ TV............................*Í* p®?®.®® .TY................15.02; 19.02 Sporthírek 18.03 Zene olvasás- Tetten ért szavak 19.30 Mese 20.04 Rádió­19 .00 Miért? - napi aktuális műsor 1930 Hír- ló 21.00 Csoda Sage Creek-ben - am. wes- 19.00 Pódium-a tehetségek színpada 1930 16.30 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 16.00,19.00 Csurgói Hírmagazin ism. 1330 hoz 22.00 Kultúrfitnesz 23.00 Netidók 24.00 színház20.30 Kultúrkör21.04 A naptörténe­adó 20.00 Hozam-gazdasági magazin 2030 tem 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Melanzs-közéletimag,ism.20.10Korzó-köz- tűm-és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok így történt... 17,00 Hálózat tv 20.30 Hírháló Himnusz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás tei 22.30 Esi beszélgetés 23.04 Arcvonások I Híradó Kapospont Kapós Sport életimag.2130Kapospont21.40lsmétlések 21.00 Esti film 21.00 Hálózat Tv műsora - Egy kis hazai... 2334 Tér-idő 0.10 Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom