Somogyi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-06 / 183. szám

10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2011. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT Bogdanovics személyében újabb válogatott igazol a Baíaton-partra Hibátlant fogad a Siófok labdarúgó nb i A jól rajtoló Pápánál vendégeskedik a Rákóczi Szombaton lesz a hagyományos Pek-Snack Balaton-átúszás Vácon vendégszerepeit a Siófok KC-Galerius Fürdő női kézilabda csapata, mely kettős győzelmet aratott a házigazdák ellen. Az el­sőn (30-28) Bódi Bernadett hét, Ábrahám Szilvia hat, Szepesi Ivett öt, a brazil légiós Karoline Souza pedig négy góllal volt a leg­eredményesebb. A másodikon (29-28) Mörtel Renáta és Souza termelte a gólokat, az előbbi tízet, utóbbi hetet. A balatoniak augusztus 10-én mutatkoznak be hazai pályán, a Dunaújvárosi REK elleni kettős edzőmérkőzéssel, majd hétvé­gén a Bet-at-home Szabella- Kupán láthatja őket a hazai kö­zönség. Az utóbbi sztárparádét ígér, hisz a legutóbbi Bajnokok Ligája döntős Itxako, illetve a ta­valyi döntős Oltchim Valcea is részvevője a tornának. Sőt, a nyolcszoros BEK (kétszer a Va­sas ellen, 1993-ban és 1994-ben), illetve BL győztes, Németh And­rás által irányított, Rédei-Soós Viktóriával, Temes Bernadettel és a volt siófoki Silvia Pinheiro- val felálló Hypo is pályára lép, csak úgy, mint a jelenlegi KEK győztes Ferencváros, mely szin­tén játszott már BL döntőt 2002- ben a Skopje ellen. ■ Kétszer is legyőzték a hazai pályán játszó Vácot a siófokiak. A hatodik résztvevő - a házi­gazdák mellett - a már állandó BL négy közt szereplőnek mond­ható Győri ETO KC. A Siófok KC csoportellenfelei a FTC, illetve az Itxako lesznek. A torna iránti ér­deklődést jelzi, hogy román és magyar sportcsatorna is élőben közvetít a Beszédes iskolából. Időközben eldőlt, hogy a deb­receni Bogdanovics Annamária Siófokra igazol. A válogatott ké­zilabdázó a közelmúltban írt alá 2013-ig szóló szerződést a hajdú­ságiakkal, amit tegnap felbontot­tak. - Egy irányítót mindenképp szerettünk - volna igazolni, így került a képbe Bogdanovics, akit remek játékosnak tartunk - mondta Takács Zsolt ügyvezető. - Egyértelmű erősítést jelent, bár az aláírt szerződés még nincs a kezünkben. Bogdanovics az előző bajnok­ság alapszakaszában tizennyolc meccsen nyolcvanegy gólt szer­zett, a rájátszásban pedig továb­bi harminchetet. ■ Z. K. A Kaposvári Rákóczi FC a két győzelemmel és egy döntetlennel rajtoló Pápa otthonában vendégszere­pei, míg a BFC Siófok az eddig hibátlanul menetelő Győrt fogadja az OTP Bank Liga negyedik fordu­lójában. Temesvári I., Keszthelyi Z. A bajnoki rajt előtt sokan úgy gondolhatták, hogy az első három forduló után kicsit talán köny- nyebb ellenfél kerül a Rákóczi út­jába, hiszen a Ferencváros, Kecs­kemét, Videoton sorozatot követő­en - mely során nem mellékesen négy pontot szereztek a zöld-fehé­rek - a negyedik körben ma 19 órakor a Pápa következik. Véber György csapata azonban nem kis meglepetésre igen jól indította a szezont, hiszen az Újpest, Siófok, Paks hármasból hét pontot „szed­tek ki“ Szűcs Lajosék. A Rákóczi­nak tehát egyáltalán nem lesz könnyű dolga, ám a múlt heti Vi­deoton ellen nyújtott produkció­ból bizony erőt, önbizalmat és hi­tet is meríthetnek a kaposváriak.- Rendkívül jól igazolt a Pápa, hiszen minőségi játékosok ér­keztek mai ellenfelünkhöz, így nem a véletlen műve a jó szerep­lésük - mondta Sisa Tibor, a Rá­kóczi vezetőedzője. - Nálunk né- hányan kisebb sérüléssel bajlód­nak és volt, aki edzést is hagyott ki a héten, így még kérdéses, hogy kik tudnak pályára lépni, s hogy mennyit tudnak vállalni. Ezzel együtt nekünk minden mérkőzésen, így természetesen Pápán is száz százalékot kell ad­ni a küzdeni tudásból, hogy megállhassuk a helyünket. A Pápa elsősorban a támadó­focit helyezi előtérbe, s mivel a Rákóczi labdarúgói sem jönnek zavarba az ellenfél kapuja előtt, megkockáztatható a kijelentés, hogy nem fognak unatkozni a mérkőzésre kilátogató nézők. A Rákócziban egyébként Daniane Dzsavad, Bóján Pavlo- vics és Kovács Olivér mellett a Videoton elleni meccs hajrájá­ban ujjficamot szenvedő Lubos Flajduch bajlódik sérüléssel, rá­adásul a kapus csak néhány hét múlva állhat újra a csapat ren­delkezésére. Mint beszámoltunk róla Milán Perics a héten a spa­nyol másodosztályú Gimnastica A legfrissebb meteorológiai szakvélemények alapján - egyetértésben a Balatoni Vízi­rendészettel - úgy döntöttek, hogy szombaton megrendezik a Révfülöp és Balatonboglár közti 5,2 kilométeres, sorrend­ben 29. Pek-Snack Balaton-át- úszást. A Balaton várható víz­hőmérséklete reggel 22-23 fok lesz, ami tovább emelkedik majd napközben. ■ A szeszélyes nyári időjárás miatt három­szor is el kellett halasz­tani a nagy balatoni úszópróbát júliusban. hajrában a Détári Lajos irányí­totta siófokiaknak. A zöld-fehé­rektől Brüsszelbe, a Cercle együtteséhez távozott, melyben huszonnégy meccsen hat gólig jutott mielőtt két évre Siófokra igazolt. A győriek remeklésüket a vé­dekezésnek köszönhetik, hisz legalább négy gólt kilenc klub is szerzett, viszont egyet csak ők és a Pápa kaptak! Az előjelek nem ígérnek gólzáport, ráadásul a legutóbbi szezonban is egygólos meccseket játszottak. Akkor ide­genben és otthon is kikaptak a siófokiak, mindkétszer Alek- szidze miatt, aki ebben a szezon­ban csak csereként kap lehető­séget...- Ilyet nem lehet mondani - válaszolt Horváth Károly, arra a kérdésre, hogy most is „egygó­los” meccset játszanak-e? - Hi­bátlan Győrt fogadunk, ami megfontoltságra int. Csertői kol­légát jól ismerjük, reméljük ezt sikerül a javunkra fordítani. A vendégeknek is van gyenge pontja, hogy sikerül-e kihasznál­ni, arra a találkozó ad választ. Csertő Aurél 2003/2004-ben Az Újpest-meccshez hasonlóan a Győri ETO ellen is nagy küzdelem vár a siófoki labdarúgókra Tarragona csapatánál járt teszte­lésen, így az ő mai játéka is kér­déses. A három győzelemmel nyitó Győri ETO-t fogadja ma 19 óra­kor a BFC Siófok, mely szerződ­tette Bóján Bozsovicsot, aki leg­utóbb a megyei rivális Rákóczi­ban szerepelt hazánkban. A 2008/2009-es bajnokságban húsz meccsen öt találatot ért el, 2008-ban győztes gólt rúgott a A kezdőcsapatok Rákóczi FC: Horváth László - Drazsén Okuka, Bank István, Zsák József, Boris Gujics - Balázs Benjámin, Hegedűs Dávid, Pedro Sass, Kulcsár Kornél - Miroslav Grumics, Milán Perics. bfc siófok: Milinte Árpád- Kiss Zsolt, Lengyel Dániel, Fehér Zsolt, Fejes András - Haraszti Zsolt, Kecskés Tamás, Tuson Richárd, Melczer Vilmos- Huszák Tamás - Farkas János. irányította a siófokiakat, akikkel az alapszakaszt másodikként zárta, majd a rájátszást elrontva - 10 meccs, 9 pont - negyedik lett. A szakvezető nélkülözni kénytelen Dudást, aki a négy ETO gólból kettőt szerzett. Ott lesz viszont Koltai, aki szóraja a gólpasszokat, de a belső középpá- , lyás Pilibaitís, Ji- Paraná, Trajkovic ® trió feltörése sem \ ígérkezik könnyű-1| nek. - Nagyon számi- 1 tünk a közönségünkre, melyet az Újpest ellen si- \ I került tűzbe hozni - tette hozzá Horváth Károly, aki szerint szükségük lenne most is a támogatásukra a si­kerhez. Győrben nagy az érdeklődés, hisz három győzelemmel töb­bel - héttel - csak 1997-ben kezdtek. A hetediket ráadásul épp Siófokon érték el, Készéi Ferenc többek közt Poszával, Szabadival, Bimbóval, Soóssal, Lászlóval, Pergerrel felálló együttese ellen (1-3). A világon egyedülálló nagy próbára reggel 7 órától lehet nevezni Révfülöpön a labdarú­gópályán, az első úszók pedig 8 óra környékén rajtolhatnak el. A tervek szerint a szerve­zők 13 órakor zárják a neve­zést. Hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is minden rendben menjen, arról a Szán­tó László vezette közel kétezer fős rendezői csapat ügyel majd. Mint ismert, a nyári szeszé­lyes időjárás miatt júliusban háromszor is - előbb 2-án, majd 23-án, végül pedig 30-án - el kellett halasztani a hagyo­mányos Pek-Snack Balaton-át- úszást. Remélhetőleg ezen a hétvégén az időjárás kegyes lesz a várható több ezer lelkes és elszánt próbázóhoz. ■ Fenyő Gábor Eddig várniuk kellett a bátor próbázóknak, szombaton viszont remélhetőleg már újra úszhat­nak Együtt marad a NagyberkhAttala ezüstöt szerzett csapata teke nb i/FÉRFiAK A biztos bentmaradás kiharcolásában bízik a Baráti Kör SZE Kaposvár lelkes egylete TEKE BARÁTI KÖR SZE KAPOSVÁR A Teke Baráti Kör SZE Kapos­vár férfi tekeegyüttese - amely két éve jutott fel az NB I-be, s legutóbb bronzérmet szereztek - a napokban kezdte meg (heti két tréninggel) a nyári felkészü­lést.- Több változás is történt a csapatnál - tudtuk meg Magyar Józseftől, a Teke Baráti Kör SZE Kaposvár egyik meghatározó játékosától. - Borbás András visszatért Pécsre, idősebb Hor­váth László pedig visszavonult; Koncsecskó Jenő viszont újra csatasorba állt. Ami az utánpótláscsapatot il­leti, Gyürüsi Zsolt - aki a Köz­utasok Kaposvári TK tekézője, s kölcsönjátékosként szerepel(t) a Baráti Körben - helye biztos. Szilasi Péter kiöregedett, míg Oláh Krisztián II. munkahelyi elfoglaltsága miatt nem biztos, hogy tudja tovább vállalni a já­tékot; ez esetben viszont egy új ifjúsági játékosra lesz szüksé­gük. A Teke Baráti Kör SZE Kapos­vár játékoskerete. NAGYCSAPAT: Vörös Gábor, Magyar József, Kálny Krisztián, Oláh Krisztián I., Miklós Gyula, Illés Richárd, ifjabb Horváth László, Koncsecskó Jenő. UTÁNPÓTLÁS CSAPAT: Gyürüsi Zsolt, Oláh Krisztián II. (?). az együttes célja: a bent­maradás. Németh Tibor továbbra is a Nagyberki-Attala csapatát erősíti Egy kis történelem A NAGYBERKI-ATTALA SE elő­ször 2002-ben jutott fel az NB I-be, majd három évvel később - ha csak egyetlen idény erejéig is - a hazai elitcsapatok társaságában, azaz a Szuper Ligában sze­repelhettek. Más kérdés, hogy ezután két év alatt két osztályt is zuhantak, ám csak egyetlen évadot töltöt­tek az NB Il-ben; 2008 óta újra NB I-esnek vallhatják magukat; a legutóbbi sze­zonban a Répcelak mögött másodikak voltak. I Dombóvári ifistákkal erősítenének. NAGYBERKI-ATTALA SE A Nagyberki-Attala SE férfi tekecsapata - amely legutóbb a második helyen zárta az NB I- es pontvadászatot - ezen a hé­ten kezdte meg a munkát.- Heti két alka­lommal edz a társa­ság - mondta Herr Ferenc, a Nagyberki-Attala SE csapatvezetője, egyben játéko­sa. - Több edzőmeccset terve­zünk a környező települések csapataival, s a terveink szerint egy dombóvári tornán és a ka­posvári Tamás József-emlékver- senyen is megmutatjuk majd magunkat. A 2011/2012-es bajnoki sze­zonban is a tavalyi ezüstcsapat szerepel majd. Elképzelhető, hogy a rutinos, sok nagy csatát megélt Páll Andor visszatér a Közutasok KTK alakulatához, ugyanakkor több dombóvári tehetsé­ges ifista leigazolá­sa is képben van. A Nagyberki- Attala SE játékoskerete. nagycsapat: Németh Tibor, Sághy Tamás, Nagy Róbert, Lelovics Zoltán, Kisházy Nor­bert, Herr Ferenc, Páll Andor (?). UTÁNPÓTLÁS CSAPAT: Horváth Gábor, Horváth Bence, Horváth Balázs, Gnand Szabolcs. az EGYÜTTES CÉLJA: a közép­mezőny. ■ Fenyő Gábor t > I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom