Somogyi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-30 / 202. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. AUGUSZTUS 30., KEDD SPORT 11 Akadémián képzik az utánpótlást kézilabda Csurgón kidolgozták saját képzési rendszerüket, de csatlakoznának is Információink szerint állami szerepvállalással hoz- • nának létre öt férfi és öt női kézilabda-akadémiát az országban, az egyik férfi intézmény Csurgón működne. Tóth Tihamér Az elmúlt időszakban többször hírt adtunk a Csurgói KK környékén történő változásokról a célokról, melyek többnyire a felnőtt csapattal kapcsolatos hírek információk voltak. Az NB I-es pontvadászat kezdete előtt Erdélyi Pétert, az egyesület ügyvezető-igazgatóját kértük meg arra, hogy két másik területről, az utánpótlásról, illetve társasági adóból érkező sporttámogatásról adjon tájékoztatót.- Nem is tudom melyik témával kezdjem, mindkettő még elég képlékeny és ráadásul össze is függenek egymással - kezdte a beszámolót Erdélyi Péter. - Az utánpótlás területén az állami szerepvállalású akadémiákkal kapcsolatban jelenleg hivatalosan semmilyen információval nem rendelkezünk. Persze, ha ezek megvalósulnának és mi is szerepet tudnánk kapni benne, szívesen élnénk a lehetőséggel. Ettől függetlenül saját magunk is elkezdtünk egy programot, hogy egy regionális utánpótlásközpontot hozzunk létre. Kidolgoztunk egy komplett modellt a működésre. Már neki is láttunk a megvalósításnak. Megszületett az első személyi vonatkozású döntés is. Csurgóra hoztuk Kopornyik Zsolt utánpótlás edzőt, akinek ennek a megszervezése is a feladata. Vele együtt egyébként tucatnyi fiatal tehetség érkezett az ország minden pontjáról. A fő cél, hogy a régióból összeszedjük a tehetséges fiatalokat, és mind szakmai, mind tárgyi feltételek biztosításával magas szintű képzést biztosítsunk számukra. A sporttörvény változásával kapcsolatban Erdélyi Péter hangsúlyozta; miután a köztársasági elnök úr aláírta és kihirdette az új sporttörvényt gőzerővel láttak munkához. Voltak egy budapesti konferencián, ahol a helyettes államtitkár tarRemek lehetőség volt a felkészülésre a német élcsapat korosztályos együttesével vívott összecsapás tott tájékoztatót az új sporttörvényről. A törvény szövegének értelmében az már biztos, hogy milyen feladatokra lehet ezeket a pénzeket fordítani. Az egyik és talán a leghangsúlyo- zottabb az utánpótlás-nevelés. A másik nagyobb tétel lehetne az önkormányzati sportingatlanokon végezendő fejlesztések, ami Csurgón még mindig nem egyértelmű, jelenleg a csarnok státusza még pont a PPP-rend- szer lezárása miatt nem tisztázott, tehát ezt meg kell várni. Viszont a tárgyi eszközfejlesztés területén vannak lehetőségek amiket ki is szeretnének használni. Ami biztos, hogy minden sportszervezetnek be kell adni egy kérelmet, vagy ha úgy tetszik egy projektet, hogy mire kíván és mennyit fordítani ezekből a bevételekből. Amennyiben ez a jogszabályoknak megfelel megkapja a jóváhagyást és a támogató cégeknek ez alapján állíthatja ki az igazolást. Nagyon sok felületen elhangoztak már mindenféle összegek és különböző variációk, az esetleges támogatási limitekről. A jelenleg meglévő információk viszont erről hivatalosan nem rendelkeznek. Erdélyi Péter hozzátette; a törvény szövegében sincs meghatározva, hogy gyerekek után állapítják-e meg az összegeket, vagy sportágakra van meghatározva egy nagyságrend, tehát még itt is meg kell várni a teljeNémet kapcsolat INFORMÁCIÓINK SZERINT me-lyet Erdélyi Péter ügyve- zet&igazgató is megerősített, egy európai topcsapattal is szorosabb együttműködés készül az utánpótlás területén. Ennek első lépése hogy a Rhein-Neckar-Loewen szervezésében nemzetközi tornán vesz részt az ificsapat. A csurgói sportcsarnokban a Csurgói KK a Rhein- Neckar-Loewen csapatát fogadták hétfőn szintén az ifjúsági korosztályban. Információink szerint arra is lehetőség van, hogy csurgói utánpótlás edzők utazzanak a Németországi városba, edzői továbbképzésekre, valamint az ott már évek óta jól működő akadémiai modell tanulmányozására. Képernyőn a Csurgó IMMÁR HIVATALOSSÁ Vált, amiről lapunkban már kosábban beszámoltunk, vagyis sporttörténelminek nevezhető, élő televíziós közvetítésben számolnak be a Csurgói KK idénnyitó bajnoki összecsapásásról. Bizonyára remek választás lesz az első fordulóban rendezendő rangadó, melyen a Balatonfüred gárdáját látja vendégül a a somogyi együttes. A nagy érdeklődéssel várt öszecsapás éppen ezért szeptember 3-án, szombaton 18 óra helyett 16.15-kor kezdődik a csurgói Városi Sportcsarnokban. A mérk& zést a Sportklub csatornán követhetik figyelemmel a kézilabda iránt érdeklődők. sen végleges szabályokat. A lehetőség persze óriási és a közeljövőben nagyon komoly fejlődést indíthat el a látványsportok területén, ami azért nagyon hasznos.- Remélhetőleg itt is az ősz folyamán eldőlnek még a gyakorlati megvalósításhoz elengedhe- teüenül fontos dolgok, és legközelebb már a pontos projektről tudunk beszámolni - zárta szavait Erdélyi Péter, a Csurgói KK ügyvezető-igazgatója. Helsinkiben futottak maratont a kaposváriak atlétika Nagyszerű eredményeket értek el kaposvári sportemberek a Helsinkiben megrendezett City maraton versenyen. A több ezer fős mezőnyt felvonultató, igen nehéz emelkedőkkel tarkított viadalon a felnőtt férfiak mezőnyében Siska Sándor az MG Produkt Kaposvári AC sportolója a 168. helyet szerezte meg 3:28.50mp eredménnyel. Péter Attila (Kaposvári Fuszekli SC) kategóriájának 73. helyén ért célba 3:50.17 mp eredménnyel. (kz) Kővágó és Fazekas is kiesett a vb-n atlétika Csalódást keltve a világranglista vezető Kővágó Zoltán, valamint Fazekas Róbert sem jutott tovább a diszkoszvetés hétfői selejtezőjéből a tegui atlétikai világbajnokságon. Kedden eldőlhet a kapitánykérdés kézilabda Kedden eldőlhet, hogy ki lesz a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A három jelölt: Kari Erik Böhn, Hajdú János és Kovács Péter. A korábbi szakvezető, Mátéfi Eszter azok után mondott le június 12- én, hogy a csapat a németek elleni világbajnoki selejtezőn alulmaradt, így nem jutott ki a vb-re, és szinte biztos, hogy a jövő évi londoni olimpián sem szerepelhet. Öt telitalálatos szelvényt volt a totón TOTÓNYEREMÉNYEK A 34. fogadási heti totó második fordulójában öt darab 13 plusz egy találatos szelvény 5 db, nyereményük egyenként 1 millió 016 ezer 090 forint. 13 találatos szelvény nem volt. A 12-esek egyenként 14 010, a 11-esek 1155 forint, a 10- esek 315 forintot érnek. A Góltotón sem 6, sem 5 találatos szelvény nem volt. A tucatnyi 4 találatos szelvény nyereménye egyenként 7685 forint. Rajtolnak a kaposváriak kispályás labdarúgás Tizenegy fordulót rendeznek ősszel Gyomirtás után focizhattak kispályás labdarúgás Ú] győztest avattak a mosdósi tornán A műfüves pályán valamennyi korosztály képviselői nagy csatákat vívnak A Sportpálya 2004 Egyesület szeptember 5-től ismét beindítja a kaposvári városi kispályás labdarúgó bajnokságot. A három osztályban összesen harminchat csapattal induló küzdelemsorozatba augusztus 30-ig, keddig még lehet jelentkezni. Az Arany úti sportcentrum műfüves pályáján az őszi szezonban 11 forduló vár a résztvevő együttesekre. Jelentkezési feltételek és bővebb információk az egyesület honlapján láthátóak. A Sportpálya 2004 Egyesület nagy sikert könyvelhetett el a 2010/2011-es évadban: hetente rendszeresen csaknem ötszáz embert mozgattak meg a három osztályban és az öregfiúk- csoportban. A somogyi megyeszékhelyen tehát napjainkban is a foci az egyik legnépszerűbb szabadidősportos elfoglaltság. A parlagfűvel a legjobban fertőzött megyék egyike Somogy. Erre hívják fel a figyelmet immár hosszú évek óta különféle sport- rendezvényekkel Mosdóson. Az idén is remek csapatok részvételével rendezte a Steiner Rezső Olimpiai Baráti Kör a XVI. Parlagfű Kupa kispályás labdarúgótornát. Ezúttal is megjelentek a szokásos csapatok Somogyból, Tolnából, Baranyából, köztük a korábbi győztesek. A torna érdekessége, hogy - országosan egyedülállóként - a nevezési díj csapattagonként egy-egy zsák gyökeres parlagfű szedése és leadása volt. Sorra indultak a csapatok a búzatáblák szélébe, vagy a főútvonal mellé, hogy teljesítsék a nevezés kitételét. A legügyesebb együttes idén a Kaposke- resztúr gárdája volt. Végül a rendezvényen több mázsa gyökeres parlagfű esett áldozatul, és találó volt az ajándék póló feliratai is, amely egy felhívást fogalmazott meg. Boldogan virított minden résztvevőn az „irtsd a parlagfüvet!” feliratú póló. A pályán nem sikerült a címvédés a tavalyi győztesnek, mivel a Kaposvári M-Car Autókereskedés kimagaslott a mezőnyből. A Kaposkeresztúr fiatal csapata ezúttal a döntőig jutott. A bronzmérkőzést nagy csatában nyerte Mosdósi 7-es Presz- szó a Kaposhomok ellen. VÉGEREDMÉNY: 1. M-Car Autó- kereskedés Kaposvár (döntőben 6-2), 2. Kaposkeresztúri Detox, 3.7-es Presz- szó Mosdós (kis- döntőben 3-1), 4. Kaposhomok. ■ A XVI. Parlagfű Kupa kispályás labdarúgó torna legjobb kapusa Schaul Imre (7-es Presz- szó Mosdós), legtechnikásabb játékosa Pápai Tamás (M-Car Autókereskedés Kaposvár), míg a gólkirály 5 góllal Czekes Ló- ránd (7-es Presszó Mosdós) lett. ■ A nevezők több mázsányi parlagfüvet téptek ki gyökerestől. t i i