Somogyi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-30 / 202. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2011. AUGUSZTUS 30., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP Emberfeletti munka a talpra állás felülvizsga Támogatásra szoruló rokkantnyugdíjasok a szabadpiac versenyében (Folytatás az 1. oldalról) A hírek szerint mintegy 220 em­ber esik majd át a tüzetes felmé­résen. A kormány ezzel a rend­szerrel visszaélőktől akarja meg­szabadítani a költségvetést, mindannyiunk érdekében, és tel­jes joggal, értékelik a folyamatot átélő érintettek. Csakhogy a kö­löncök több szempontból is ve­szélyesek a „nem egészségesek”, de munkát vállalni képesek nem kis táborára nézve, hiszen mél­tatlanul ellenük hangolhatja a közvélekedést. Erre lenne most a legkisebb szükségük. A kaposvári Praktikum Kft. a gazdaság viharos vizein próbál túlélni. A 74 embert, köztük 65 megváltozott munkaképességűt foglalkoztató céget sem kímélik a válságjelek. Tavaly kapaszkodtak vissza ismét a felszínre, de a nyüt versenyben nincs idő pihenni. Beleznai Csilla ügyvezető azt mondja: teljes értékű munkára nem képes dolgozóikkal hátrány­ban vannak, s csak a bér- és költ­ségkompenzációval lehetnek pa­riban a versenytársakkal. Ez az állami támogatás a személyi ki­adások 45 százalékát fedezi. Enélkül rolót húzhatnának. A cégvezető egyetért a felülvizsgá­lattal, de kihangsúlyozza: amint a gyerekek körében sem mindenki integrálható az oktatásba, úgy itt sem mindenki használható a nyüt piaci versenyben. Minden egyes személyiséget egyedileg, személyre szabottan szabad érté­kelni és megfelelő munkahelyet találni neki. Minden más megol­dás embertelen leheti A megfele­lő munkahely csak elkezdődik az akadálymentesítésnél, de nem ér véget ott. Egy munkaállomás ki­alakítása odafigyelés, és költség, mondja Beleznai Csilla. A megváltozott munkaképes­ségűek jellemzően lassabban dol­goznak, fáradékonyabbak, több munkaközi szünetre van szüksé­gük, még egy rehabilitációs mun­kahelyen is. Nem tudnak úgy ter­melni, ahogy egészséges társaik. A közismert közcélú munkákkal szinte bizonyosan nem terhelhe­tők. Átképzésük nehéz, nagy ré­szük 50 év feletti.- A megváltozott munkaképes­ségűek a legtöbb esetben még egy rehabilitációs munkahelyen sem tudnak az épekhez hasonló­an teljesítem - véli Beleznai Csú la. - Rettenetesen féltem őket, ne­Kerek a világ. Az uniós Guruló-projektben az életvitelhez és a munkához szükséges berendezéseket teszik személyre szabottá a kaposvári műhelyben Testre szabott rehabilitáció a Guruló-projektben Felülvizsgálatok Somogybán: 3614 fél év alatt NÉMETH ANDRÁS ű MoZgÓSSé rült Emberek Rehabilitációs Központjának (MEREK) ka­posvári, s egyben régiós mű­helyvezetője. Elmondta: az or­szág hét műhelye a mozgás- korlátozottak foglalkoztatását, önálló életvitelét segítő eszkö­zök fejlesztésével, szervizelésé­vel szolgáltat Ezt most az uni­ós Guruléprojekt 1,4 milliárd- dal támogatja. Jövő tavaszig kitart a forrás. Kaposváron né gyen dolgoznak, megváltozott munkaképességűek alakítják a kerekes székeket, speciális eszközöket a megváltozott munkaképességűeknek mozgásterapeuta és rehabili­tációs orvos, utóbbi Brigovácz Éva főorvos is részt vesz a programban, mely az élethez, munkához - vagy inkább együtt a kettőhöz - alkalmas technikai hátteret ad a páci­enseiknek A berendezések ugyanis csak személyre adap­tálva érnek valamit, ezt a dán mintát követik Január óta 300 embernek segítettek somogybán azév elején 11 e- zer 465 korhatár alatti rok­kantsági nyugdíjas élt, emel­lett 477-en részesültek rehabili­tációs járadékban és 7273-an kaptak egészségkárosodás mi­att szociális járadékot (rend­szereset, átmenetit, bányász- és egészségkárosodásit), tájé koztatott a Somogy Megyei Kormányhivatal hétfőn. Tavaly összesen 5891 somogyi egész­ségkárosodásának mértékét véleményeztették az orvosi bi­zottságokkal, ebből soros orvo­si felülvizsgálaton - tehát már folyósított ellátással összefüg gésben - 3654-en vettek részt az idő első féléves adatok szerint 3614-en voltak június 30-ig felülvizsgálaton, ebből soros orvosi felülvizsgálaton 2570-en. Valamennyi orvosi felülvizsgálatra, illetve a so­ros felülvizsgálatra az ügyfél kérelmére indított új eljárás­ban, illetve már folyósított el­látással összefüggésben előírt felülvizsgálati eljárás kap­csán került sor. hogy a szabályok szigorításával földönfutók legyenek. A Praktikumban a 37 éves Papp Csaba cipészmester az is­kolakezdés előtti pörgésben tüs­ténkedik. Iskolatáskákat varr, lábbeliket ragaszt, s mindent, amire más „rá sem néz”. Legyen az kabát vagy bőrönd. Szereti a kihívásokat. Az orvosi műhiba miatt születésétől mozgássérült férfi sporttal tartja karban magát, versenyszerűen asztalitenisze­zik, és úszik is. A szomszéd kis varrodában Czeider Károlyné 53 évesen dolgozik, hatórás munká­jáért 50 ezer forintot kap. A 40 százalékos, nemrég felülvizsgált leszázalékolása 27 ezres bevételt hoz, amiből nem tudna megélni. Szereti és félti a munkáját, ezért társaihoz hasonlóan keményen odateszi magát, s ha nagy a haj­tás, még jobban. A Kaposvári Villamossági Gyár Kft. a rehabilitációs hozzá­járulás bevezetése óta törekedik a megváltozott munkaképessé­gűek alkalmazására, s ezzel részt vállalni a társadalmi fel­adatból. A 20-nál több embert foglalkoztatóknál, ahol a megvál­tozott munkaképességűek ará­nya öt százalék alatti, megemel­ték a hozzájárulást, esetükben 177 ezerről 960 ezerre, tudtuk meg Sebestyén Mónika munka­ügyi osztályvezetőtől. Huszon­egy dolgozót „kellene” foglalkoz­tatniuk, jelenleg tizenegyet tud­nak e körből. Hiába akarnak, en­nél nagyobb arányban még munkaügyi rehabiütációs men­torokkal, alapítványokkal, egye­sületekkel együttműködve sem találnak alkalmas munkaerőt. „Veszélyes üzemükben” szinte csak „egészséges leszázalékol­tat” vehetnek föl, a foglalkozás­egészségügyi orvosi vizsgálat nem is engedne mást. Igen sok otthon végezhető szerelési-be­dolgozói munkát is adnak, ezt azonban, igazából érthetetlenül, nem számolja el nekik a rend­szer. ■ Balassa T. JEGYZET BALASSA TAMÁS Elmúlt évek országa TÉNYLEG ANNYIRA Szívesen egyetértenék egyszer egy kormánnyal, és ez pillana­tokra többször sikerült is, de aztán elmúlt. Az alapok­kal még tudok azonosulni, de a felépítménnyel a leg­többször gondom van. Itt van a rokkantnyugdíjazás. Gondolhatnánk, miért épp ezt a szegmenst ne hatotta volna át az „elmúlt 40 év” ügyeskedésre szocializált magyarsága, mely szentül hitte, az állambácsit lehúzni „félnetek nem kell”. Igaz is volt ez sokáig. Már nem az. Aki ma az államot átveri, a szomszédját veri át, ami megint csak lidércesen hangzik minálunk, ahol a szomszéd helyből megér­demli az átverést, ördög vinné a zöldebb kertjét, s persze a tehenét. értem én a rokkantnyugdí­jazás felülvizsgálatát. Pénzt az ablakon nem dobálunk kifelé. Mindez viszont ko­rábban nem jelentette jutta­tásban részesülők megelőző csapását, kriminalizálását. A csalókeresőgép viszont egyelőre nem igazolja a tö­meges leszázalékolási pana­mát, mondja Hegedűs Lajos szövetségi elnök, rosszallva, hogy kormányzati előirány­zatként keresnek 150 ezer lógóst a rendszerben. S ha ez nem sikerül, akkor az át­lagosan 28 év szolgálati idő­vel szerzett rokkantnyugdí­jazást - ami nem állami kegy tehát - bizonytalan mértékű szociális segélye­zésre változtatják? A sorstársakat közben nem kérdezi senki. Ezért, követve a kormány példáját, a néphez fordulnak, kérdő­íveiken a Szociális Konzul­tációhoz hasonló kedves kérdésekkel. Közben las­san, de biztosan sikerül mindent elkonzultálni az „elmúlt évek” országában. nem fájna semmi jobban, mint egy bohóccá lett, tett kerekes székes. A túlóra elvonásával a somogyiak jövedelmük ötödét bukhatják el Betiltja az előzést a szaktárca az M70-esen Az MSZOSZ levelet küldött az összes somogyi országgyűlési képviselőnek. „A közelmúltban ismertté vált a Munka Törvénykönyvé­nek tervezete - írta egyebek mellett levelében Svajda József, az MSZOSZ régiós elnöke. - Egyetértünk azzal, hogy a tör­vényeket hozzá keU igazítani a modern gazdasághoz. A terve­zet tartalmát munkavállalóink növekvő aggodalommal és fe­szültséggel figyelik. A tervezet heti növekvő munkaidőt és csökkenő jövedelmeket jelez. Somogybán a túlóra- és mű­szakpótlék megvonása elveszi a jövedelem egyötödét. A munka­üggyel kapcsolatos elképzelé­svajda József: a tervezet miatt ag­gódnak a somogyi dolgozók sek teljes kiszolgáltatottságot jelentenek az emberek számá­ra. Számos paragrafus a szemé­lyi szabadság megsértését je­lentheti.” Svajda szerint senkinek sem lehet érdeke, hogy rosszkedvű, megalázott, rosszul fizetett em­berek egyre nagyobb intenzi­tással dolgozzanak. Az érdekvé­dők most arra kérik a somogyi országgyűlési képviselőket, hogy tanulmányozzák a tör­vénytervezetet, s küldjék el vé­leményüket. Az MSZOSZ a beérkező vála­szokat összegzi, s erről rövide­sen tájékoztatják a hetvenkét somogyi alapszervezetet. ■ Harsányi Miklós Azonnali forgalombiztonsági be­avatkozások elvégzését és a két­szer két sávos bővítéshez szüksé­ges tervezési feladatok elindítá­sát rendelte el Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az M70 autóúton - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel. A tárcavezető a 2x1 sávos autóutak közlekedés- biztonsági helyzetének áttekinté­sére létrehozott eseti munkacso­port állásfoglalásának figyelem- bevételével, azzal egyetértve dön­tött az intézkedések mellett. A szaktárca jóváhagyása nyo­mán - a szükséges előkészülete­ket követően - az Útpénztár ter­hére mintegy 100 millió forint értékben forgalombiztonsági be­avatkozások kezdődnek az M70­esen. A részben már bevezetett előzési tilalmat a 2x1 sávos sza­kaszok teljes hosszára kiterjesz­tik. A két sávot kettős záróvonal­lal, közötte piros színű, akuszti­kus hatású burkolati jelekkel vá­lasztják el. E szakaszokon a ha­ladási irányt jelző nyílpárokat festenek fel. A kétirányú jármű- forgalmat függőleges műanyag terelőelemekkel is elválasztják. Az M70 2x1 sávos útként ka­pott építési engedélyt, ezért a bő­vítéshez új engedélyeztetésre van szükség. Az előkészítés idő­igénye így legalább három, a ki­vitelezésé további mintegy más­fél év. A beruházás az előzetes becslés alapján hét-nyolcmüli- árd forintba kerül. Figyelmetlenség okozta a balesetek zömét Fekete hétvége az utakon: 401 személyi sérüléses baleset tör­tént péntektől vasárnapig az országban. Tizenegy tragédiá­ban 13-an vesztették életüket. Somogybán is az átlagosnál gyakrabban helyszíneltek a rendőrök. A hat súlyos balese­ten kívül egy könnyebb sérü­léses esetet jegyeztek fel. Ezek zömét a figyelmetlenség okoz­ta. Az M7-es autópályán egy román rendszámú jármű le­tért az útról, a balesetnek egy súlyos sérültje volt. A sztrá­dán egy másik, ráfutásos üt­közés is történt. Csurgónál frontálisan ütközött két jár­mű: ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. ■ Harsányi M. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom