Somogyi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-22 / 195. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ 10 SPORT HÍRSÁV Rónay Tamás jól bírta az éjszakázást tenisz Nyolc lejátszott kört követően Rónay Tamás győzelmével ért véget a Donneri Sportközpontban rendezett Csillagfény Kupa éjszakai verseny. A nagy népszerűségnek örvendő megméretésen tizenkilenc mindenre elszánt induló ragadott ütőt, ahol Pomozi László szerezte meg a második helyet, míg a dobogó harmadik fokára Kordély Zoltán, valamint Borhi Zsombor állhatott fel. (ti) Hetesekkel nyert a Felsőszentmárton labdarúgás A Felsőszent- márton nyerte a kispályás labdarúgótornát, miután a döntőben hetesekkel verte a házigazda potonyiakat. A kilenc csapatos mezőnyben a Drávasztára szerezte meg a harmadik helyet, s ez az együttes adta a legjobb kapust Gergics László személyében. A gólkirály a felsőszentmártoni Varga Ervin, a,legjobb játékos pedig a potonyi Zsárácz Roland lett. (ga) A férfiak mellett a ladi hölgyek is jól fociznak labdarúgás A nőknél és a férfiaknál egyaránt a ladi- ak hagyták el győztesen a pályát a szuloki focitornán. A hölgyek a homok- szentgyörgyieket, míg az erősebb nem képviselői a szulokiakat, illetve Henger Zoltán és csapatát előzték meg. (ga) 1. Dortmurid-Nürnberg 2-0 1 2. Augsburg-Hoffenheim _________0-2 2 3. Bayem München-Hamburg 5-0 1 4. VfB Stuttgart-Leverkiisen______0-12 5. Bremen-Freiburg _____________5-3 1 6. 1. FC Köln-Kaiserslautern 1-1X 7. Maltg-Schalke 8. Everton-QPR__________________0-1 2 9. Chelsea-West Bromwich 2-1 1 10. Bolton-Manchester City_______2-3 2 11. Paks-Győr _________1-2 2 12 . Újpest-Diósgyőr _____________1-1X 13 . FTC-Haladás 1-2 2 Plusz egy mérkőzés:_____________ 14 . Hannover-Hertha BSC_____1-1X Ha t gól született Nagybajomban labdarúgó nb in A Rákóczi II. és a Nagyatád is győzni tudott a nyitányon A somogyi csapatok közül a Nagyatádi FC és a Kaposvári Rákóczi FC II. örülhetett három pontnak az első fordulóban, míg a Balatonlelle egy pontot szerzett és a Nagybajom is döntetlenre végzett a Siófok II. ellen. Temesvári Iván A Dráva csoportban szereplő hat somogyi csapat közül egyedül a Barcsi SC maradt pont nélkül a harmadosztályú labdarúgó bajnokság 2011/2012-es pontvadászatának nyitó fordulójában. A Dráva-partiak ráadásul megyei riválissal szemben maradtak alul, miután a Rákóczi FC II. négygólos sikert aratott a Barcs vendégeként. A hazai pályán játszó Nagyatádi FC hátrányból fordítva győzött a Mohács ellen, a somogyiaknál pedig ezúttal is Vukan Nikolics volt a nyerőember. A két vasárnapi somogyi érdekeltségű összecsapáson egyaránt döntetlen született, hiszen a Balatonlelle 1-1-re végzett a Bonyháddal, míg az újonc Nagybajom hat gólt hozó összecsapáson 3-3-at játszott a BFC Siófok IL-vel. NAGYATÁDI FC-MOHÁCSI TE 2-1 (1-1) Nagyatád, 300 néző. V.: Nyakas nagyatádi FC: Patak - Szabó Sz., Dekanics, Kiss I., Kovács B. - Márton, Mixtai - Iván (Brezovszky, 70.), Androsics (Ivusza, 65.), Keczeli (Keresztes, 46.) - V. Nikolics. EDZŐ: Papp Zoltán. gólszerzők: V. Nikolics (27., 83.), illetve Gál (15.). KIÁLLÍTVA: LutZ (92.). Gál Tibor révén a vendég mohácsiak jutottak vezetéshez, ám Vukan Nikolics nem sokkal később egyenlített, sőt a mérkőzés hajrájában a győztes találatot is megszerezte. Vukan Nikolics tehát úgy tűnik az idén is ott folytatja, ahol az előző szezonban abba hagyta, azaz továbbra is az atádiak első számú gólfelelősének tekinthető. Papp Zoltán pedig nemcsak Nikolics formájának, hanem csapata jó rajtjának is örülhet. Amint az látható igen nagy küzdelem zajlott a pályán Balatonlellén, ahol a Bonyhád vendégszerepeit, a csapatok pedig megosztoztak a pontokon BARCSI SCKAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC II. 0-4 (0-1) Barcs, 200 néző V.: Lakics barcsi SC: Csaba G. - Pókos, Balogh T., Kozma, Pandúr - Banicz II., Hock, Pingiczer (láger, 85), Hajnal (Rengel, 60), Csongár - Gergulás (Pamuki, 77.). edző: Tóth lózsef Rákóczi fc il.: Posza - Vadas, Kardos, Major, Farkas Z. (Laczkó, 78.) - Fenyvesi, Horváth T., - Katona Gy. (Berdó, 53.), Kovács 0., Mustapha (Reszli, 68.) - Haruna. EDZŐ: Barna László, Weimann Gábor. GÓLSZERZŐK: Kardos (45.)., Mustapha (53., 65.), Reszli (88.). Már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a Rákóczi II. csapata, amely rendre veszélyes helyzeteket alakított ki a barcsi kapu előtt. A vendégek Kardos Norbert fejes góljával jutottak előnyhöz a szünet előtt, és a második félidőben is helyzetek sokaságát dolgozták ki a jól játszó kaposváriak, akik a duplázó Mustapha, valamint Reszli Gábor góljaival magabiztos négygólos győzelmet arattak. BALATONLELLE SE-BONYHÁD VLC 1-1 (0-1) Balatonlelle, 300 néző. V.: Erdős BALATONLELLE SE: TombÓkovics - Sylla (Peszt, 81.), Kenéz, Nagy G. (Földes, 62.), Mercz - Tóth A., Himics (Pfeif- fer, 46.), Graszl N., Galgóczi - Petronovics, Kovács D. edző: Készéi Ferenc. GÓLSZERZŐK: Graszl N. (53.), illetve Tálas (36.). Döntetlennel kezdte az idei bajnoki szereplését a Balatonlelle SE együttese, amely a Bonyhádot fogadta. A találkozón a vendégek szereztek vezetést a szünet előtt, ám a második félidő elején Graszl Norbert révén egyenlített a Balatonlelle, s mint később kiderült egyúttal a végeredményt is kialakította a hazaiak játékosa. NAGYBAJOM-BFC SIÓFOK II. 3-3 (1-2) Nagybajom, 250 néző. V.: Bíró nagybajom: Gyenes - Prucsi, Tamás, Károli, Csalló - Horváth P., Simon R., Laki, Babai (Vuk- man, 65.) - Ágoston, Czonev. edző: Bőzsöny János. BFC siófok ii.: Varga Sz. - Bartos, Magyar M. (Balogh T., 65.), Gadó, Borbély (Sowunmi A., 46.) - Pécseli, Balogh G. (Donét, 46.), Lattenstein, Gáspár - Farkas J., Szesztrás. edző: László András. Gólszerzők: Czonev (16., 85.), Ágoston (88.), illetve Farkas J. (2., 78.), Gadó (44.). Gólzáporos mérkőzésen egy-egy pont jutott a csapatoknak, ám dicséri az újonc Nagyba-jomot, hogy kétgólos hátrányból is felállt és a hajrában pontot mentett a több „visszajátszóval” felálló siófoki együttes ellen. további eredmények: Dombóvár FC-UFC Szekszárd 0-5, Szentlőrinc SE-Bölcskei SE 2-2, Bátaszék-Pécsi MFC II. 0-4. Hat aranyat nyertek a mieink a világbajnokságon kajak-kenu Tizennégy ötkarikás indulási jogot szerzett a magyar válogatott Szegeden Aktív családok a hagyományos futóversenyen Storcz Botond szövetségi kapitány elégedett csapata teljesítményével, a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon megszerzett érmek és londoni kvóták számával. A hazai válogatott hat arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel (az olimpiai számokat tekintve két arannyal és egy ezüsttel), valamint 14 ötkarikás indulási joggal zárta a viadalt. „Eredetileg tíz érmet tűztem ki célként, ez pontosan bejött, s annak külön örülök, hogy a dobogós helyek közül hat első hely lett - mondta vasárnapi záró sajtótájékoztatóján a háromszoros olimpiai bajnok szakember, aki külön hangsúlyozta, hogy a paraszámokban is született két hazai érem, egy-egy arany és bronz. - A mi csapatunk tagjai szerepeltek a legtöbb döntőben, mi szereztük a legtöbb olimpiai pontot, másodikak lettünk az éremtáblázaton, és úgy gondolom, a megszerzett kvóták számával is elégedettek lehetünk." Az ötkarikás számokban kettő aranynak és egy ezüstnek örülhettünk. Peking bajnoka, a helyi kedvenc Vajda Attila C-l 1000 méteren, míg a címvédő női kajaknégyes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma) 500-on diadalmaskodott, Kozák pedig ezüstérmes lett K-l 500 méteren. A további hazai győzelmeket Csípés Kovács Katalin kettesben és négyesben is aranyéremnek örülhetett Tamara (K-l 1000 és 5000 m), a Kovács, Kozák duó (K-2 200 m), valamint a kellemes meglepetésre diadalmaskodó Tóth Dávid, Kulifai Tamás 500-as kajakpáros szolgáltatta. Harmadik lett a Medveczky Erika, Sarudi Aliz kajakpáros és a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs alkotta kenunégyes 1000 m-en, valamint a Takács Kincső, Baravics Gyöngyvér C-2-es 500-on. Az ötnapos világbajnokságot - amelyet a nemzetközi szövetség elnöke, Jósé Perurena López minden idők egyik legjobb vb-jé- nek nevezett - több mint 40 ezer szurkoló tekintette meg a helyszínen, a Maty-éren. Szulokban az óvodásoknál Hu- ber Lotti és Engis Szabolcs győzött a falunapi futóversenyen. Az alsótagozatosoknál Frányó Dzsesszika és Nagy Bálint, a felsősöknél Szecsei Fanni valamint Orsós Péter futott be az első helyre. A felnőtteknél a mezőny korelnöke az 1967-es születésű Hengeriesné N. Zsuzsanna, illetve Orsós László tette meg a leggyorsabban a kijelölt távot. A legfiatalabb induló a 2 éves Török Balázs volt. A családjával és gyermekeivel három-három kategóriában indult Szakács Zoltán és Antal Judit pedig a legaktívabb famíliának bizonyult. ■ Gamos A.