Somogyi Hírlap, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-14 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 32. szám
2011. AUGUSZTUS 14., VASARNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ HÍRSÁV Hétköznapi klasszikusok: blog zenekedvelőknek zenehallgatás és élménybe- számolók egy helyen. Ezt kínálja a klasszikusok.blog.hu, a 2010-ben alapított internetes napló. A látogatók találkozhatnak egy ahhoz a naphoz köthető zenével, zenésszel, s azt is megoszthatják egymással, hogy hogyan találkoztak egy-egy zeneművel. Természetfilmes Oscar a Vad Magyarországnak? versenyben van a rangos Wildlife Film Festival egyik díjáért Török Zoltán Vad Magyarország című természetfilmje, magyar alkotás korábban még nem jutott a műfaj Oscar-díjaként emlegetett elismerés közelébe. A seregszemlére harminc ország 510 alkotását nevezték. Megröntgenezték Schiele festményeit EDDIG ISMERETLEN vázlatokat fedeztek fel Egon Schiele két festményén a festékréteg alatt - jelentette be a bécsi Leopold Múzeum. A skicceket Az eremiták és A Moldva menti Krumau című alkotások rejtik. Montrealban lesz a Kaland világpremierje sípos József Kaland című új Márai Sándor-adaptációjá- nak a montreali filmfesztiválon lesz a világpremierje. A romantikus drámát négyszer vetítik a fesztiválon. A főszerepeket Marozsán Erika, Csányi Sándor és a Derrickből ismert Gerd Böckmann játssza. Zenebuddhizmus, Mivel játszol, Budepesmód, Hisz tori - Süveg Márk (Said) és Závada Péter (Újonc) alkotta Akkezdet Phiai talán legismertebb számait éppúgy megtaláljuk a középiskolások lejátszójában vagy egy menő sportkocsiban. Hallgatják nyolc általánost végzettek és profi költők. A végleteknek egyszerű oka van: a hiphop, ami képes megszólítani azokat is, akik soha verseskötetet a kezükbe nem vennének, de vad képzettársításaikon, frappáns rímeiken a kortárs költészetet jól ismerők is remekül szórakoznak. Talán nem véletlen, hogy legutóbbi dupla albumuk, a tavaly megjelent Kottazűr zajos sikere után ők maguk is főként a költészet irányában látják a további utat Závada Péter - a Kossuth-díjas Závada Pál író fia - úgy véli, a mai populáris hiphop jelenleg nem sok újat tartogat számára, a Kottazűrt ő egy korszak lezárásának tekinti. „Zenélni mindig szeretnék, de szívesen kipróbálnék valami mást is a vegytiszta hiphopon kívül” - mondja, ugyanakkor leszögezi, továbbra is mondott szövegben gondolkodik, de szívesen dolgozna együtt például dzsessz-zenészekkel. Egy lemezben gondolkodik, amin a magyar dzsesszisták játszanának, egyelőre azonban elő kell rá teremteni az anyagi hátteret. Süveg Márk és Závada Péter 1996-ban találkoztak először egy pesti kocsmában, ahol annak idején olykor-olykor hiphop is került a lemezjátszóra. „Gördeszkás voltam, és rögtön feltűnt, hogy van még egy srác, aki hasonló cuccokban van, mint én. Ma már sok bő gatyás, deszkás arcot látni, de akkor ez még nem így volt” - meséli, majd rögtön hozzáteszi, hogy végül a barátságot és a közös zenélést, rappelést a legendás New York-i hiphop csapat, a Wu Tang Cián iránti rajongás alapozta meg. Együtt skandálták a szövegeket, később maguk is megpróSüveg Márk (Said) és Závada Péter (Újonc). Marad a mondott szöveg, de szívesebben dolgoznának hangszeres zenészekkel. bálkoztak írással. Akkor még angolul, ezeket a szövegeket ma már megmosolyogják ők maguk is. „Akkoriban nem sok magyar hiphop zenekar volt, egyrészt Geszti Péterék és a Ganxsta Zoliék csinálták a maguk zenéit, másrészt voltak olyan csapatok, mint Az Idő Urai, az Árral szemben. Úgy éreztük, egyikük sem adja vissza azt a virtuozitást, azt a nyelvi játékosságot, amit az amerikai előadók tudnak” - mondja, majd hozzáteszi: a sok amerikai rapper a szegénységből bűnözés, drogkereskedelem ré-' vén látja a kiutat, de ezen bűnözők között rendkívül sok tehetség, nyelvi zseni is akad. Amikor arról kérdezzük, hogyan lesz budapesti művészcsalád fiából rapper, szégyenkezés nélkül bevallja, hogy akkoriban elhitték, hogy ez az ő közegük: az utcán éltek, éjszakáztak, hasonló figurákkal haverkodtak. „Mikroszkóp alá vettük ezt az utcai világot, aminek részeseivé is váltunk. Az otthoni életből persze kivonultunk, lázadtunk a polgári élet ellen. Apámmal például évekig alig beszéltem” - meséli. Aztán mint ahogy az a filmekben történni szokott, jött a fordulat: az ifjú rapper rájött, hogy amit olyannyira keresett, az nem is az ő élete. „Nagy pálfordulás volt, de elmúlt a kamaszos lázadás. Akkoriban kezdtem el a versek, az irodalom felé fordulni, akkor kezdtek el igazán érdekelni apám dolgai” - teszi hozzá. Závada Péter szerint apja az első lemeztől még tartott, a második azonban tetszett neki, sőt megmutatta a barátainak is. A költő-rapper szerint a lényeg a költészetben van, azaz annak gyökereiben: hiszen Kisszótár kezdőknek slam poetry: olyan irodalmi est, amelyen az alkotók maguk adják elő szövegeiket, általában zene nélkül. Az el& adás módja legalább olyan hangsúlyos, mint a sorok ritmikája, gondolatritmusa. Az esteken legtöbbször bárki kiállhat a színpadra. slammer: a slam poetry művelője. sampler: olyan zenei eszköz, amely hangmintákat (sample) vesz fel, majd ezeket módosítja, keveri. A sampler megjelenése indította el a remix- kultúrát, de nélküle a hiphop, a breakbeat, a drum'n bass sem lenne olyan, mint ma. hiphop: elsősorban zenei stílus, de határozottan behatárolható stílusjegyekkel rendelkezik az öltözködésben, képzőművészetben is. Magyarországon először Fenyő Miklós próbálkozott a stílus meghonosításával, majd Geszti Péter az Első Emelet számára írt breaknótát, később a Rapülők nevű együttesével egy egész országgal megszerettette a rapet. Ma olyanok képviselik a műfajt Magyarországon, mint a Hősök, Sub Bass Monster, Bobakrome, Siska Finuccsi, Tkyd, Animál Cannibals, Busa Pista, Bankos, NKS, Punnany Massif. a verset egykor előadásra szánták, amihez legtöbbször zenét is szereztek. lelenleg főleg Said írja a zenéket sampleren, de pár számban már hangszeres zenészek is feltűntek, ők játszották fel például a Kis kece lányom dallamát. Vonzódását az improvizatív műfajhoz a hiphoptól eredezteti, hiszen az éppúgy fekete zene, mint a blues, a fűnk, a sóul. Závada Péter és Süveg Márk pedig közben a formálódó hazai slam poetry (lásd keretes írás) közösség alaptagjává vált, tavaly például a Szigeten ők voltak a kiemelt fellépői a műfajban megrendezett versenynek. A tengerentúlon és Nyugat-Európában népszerű slam poetry nálunk még gyerekcipőben jár: új arcok ritkán tűnnek fel a mezőnyben, a „profi” költők közül pedig csak a „bevállalósabbak” járnak el az estekre. „Talán azért, mert Magyar- országon nagyon komolyan veszik a költészetet. A profik nehezebben viselik a gyöngébb pillanatokat, nem szívesen kockáztatnak. Nyugat-Európában nagyobb teret hagynak a humornak, a lazaságnak, nem ciki egy koszorús költőnek sem kiállni slammelni” - vélekedik. Versek lassú hiphop ritmusra slammer Az Akkezdet Phiai nevű duó egy korszak lezárására készül Két koncertet is adott a Szigeten az Akkezdet Phiai nevű duó: felléptek az eddig megjelent két nagylemezük dalaival és verseikkel is. Az előbbi zenei alapjait egy dj, az utóbbiét egy zenekar adta. Mézes Gergely Marozsán Erika feleséget alakít Elbocsátások a József Attila Színházban függöny Két bemutatót tartanak a következő évadban a teátrumban Szeptemberben nyílik Zelnik Aranymúzeuma Októberben indul az évad a ló- zsef Attila Színházban, az új igazgató, Nemcsák Károly őszre és tavaszra tervez egy-egy saját bemutatót a színház eddigi társulatának tagjaira is építve. A színészek alkalmazotti jogviszonyát - csoportos létszámleépítéssel - megszünteti, de többekkel vállalkozói szerződést kötne bizonyos előadásokra. Nemcsák Károly, aki augusztus 1-je óta vezeti a színházat, az MTI-nek elmondta: a jövő évadra 89 szerződést kötött az előző igazgató a színház munkatársaival, a csoportos létszámleépítés 59 dolgozót érint. Ez azonban nem jelenti azt, hogy közülük senki nem dolgozik tovább a színházban. Arra a kérdésre, hogy ki marad a színészek közül a József Attila Színházban, az igazgató úgy válaszolt: „azok, akik eddig játszottak az előadásokban, ha sikerül velük anyagilag is megegyezni, játszani fognak tovább”. A dolgozók tájékoztatására, a jelenlegi helyzet elemzésére augusztus 20. után társulati ülést hív össze az új igazgató.. A háttérszemélyzet alkalmazotti jogviszonyban marad. A Fővárosi Önkormányzat garanciát vállalt a színház adósságainak rendezésére és a végkielégítések kifizetésére, erről a hónap végén dönt a közgyűlés. A színház előadásaira eddig vásárolt bérleteket visszaváltják, és új bérleteket bocsátanak ki. ■ Nemcsak Károly elkezdte a munkát A racionálisabb pályázat nyert? A SZAKMAI JAVASLATTEVŐ bizottság ugyan Horgas Péter tervező pályázatát találta jobbnak, mégis Nemcsák Károlyt nevezte ki Tarlós István budapesti főpolgármester. A döntését azzal indokolta, hogy Nemcsák a pályázatában a színház hosszú távú, zavartalan működtetésére nagyobb garanciát nyújt. A színész nem hozta nyilvánosságra pályázatát, augusztusban tart először társulati ülést. Ezer, főként arany műtárgyon keresztül mutatja be a délkelet-ázsiai képzőművészet elmúlt kétezer évét a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum. A magánerőből létrehozott múzeum várhatóan szeptembertől fogadja a látogatókat az Andrássy úti egykori Rausch-villában. A műgyűjtő-múzeumalapító az MTI-nek elmondta: mostanra az épület gyakorlatilag elkészült, így rövidesen megkezdődhet a kiállítások installálása is, a nyitást pedig szeptember közepére, legkésőbb végére tervezik. Mint az egykori diplomata hangsúlyozta, az új múzeum teljes egészében az 50-60 ezer műtárgyat számláló Ze 1 n i k-gyűj tem é nyre épül. A kollekcióban mintegy 3500 arany és ezüst ötvösmunka található, ezek mellett 5-6 ezer porcelán, 10 ezer fajansz- és agyagtárgy, sok száz elefántcsontból készült műalkotás található, de 10 ezres nagyságú a különböző anyagokból készült gyöngyök kollekciója is. A tulajdonos külön kiemelte burmai ezüstgyűjteményét, khmer kőgyűjteményét, valamint csám fajansz- és kerámiakollekcióját. Zelnik István koncepciója szerint a múzeumi terek végigvezetik a látogatót Délkelet-Ázsia művészetének gazdagságán, bemutatva a helyi kultúrákon kívül a két nagy külső vallási-művészeti hatást: a hinduizmust és a buddhizmust is. ■