Somogyi Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-13 / 162. szám
Ifi 2011. JÚLIUS 13,. SZERDA^ Demi Moore a vándorcirkuszok elefántjait védi, A színésznő levelének hatására Georgia államban már megszavazták a képviselők, hogy betiltják a szöges botokkal való idomítást. Az áilatkertekben már kiiktatták ezt az eszközt de a cirkuszokban nem NAPKELTE 4.59, -NYUGTA 20.39 HOLDKELTE 19.15, -NYUGTA 2.56 JENŐ napja jenő. A hatodik magyar honfoglaló törzs neve volt. Helységnevek viselik máig az ott letelepedettek törzsi nevét: Pilisborosjenő, Diósjenő, Budajenő. Később azonosították az Eugennel, amelynek jelentése: nemes születésű. Védőszentje: Szent Eugenius karthagói püspök, aki hite miatt a vandálok üldözése idején számkivetésbe kényszerült. Savoyai Jenő Mária Terézia korának kiváló hadvezére volt. Értett a gazdasági élethez is, mintagazdaságokat alakított. Egykori kastélyai ma műemlékek, köztük a ráckevei is: a területet Buda várának a töröktől való visszafoglalásáért kapta, ezért a tető török sátort mintáz. Wigner Jenő No- bel-díjas fizikus, aki az egykori kimagasló tehetségeket képző fasori evangélikus gimnázium növendéke volt. 1941-ben ő tervezte meg a világ első atomreaktorát az Egyesült Államokban. Idős korában többször hazalátogatott, volt a Paksi Atomerőműben is. egyéb névnapok: Herkules, Kaplony, Milda, Sára, Sarolta, Szüas, Szilvánusz, Szólát, Szórád, Szovát, Üdvöske. PALACE KAPOSVÁR Micimackó (MB) (KN) Kaposvár Premier! 10:00,11:30,13:00.14:30, 16:00,17:30,19:00 Transformers 3. (MB) (16) 12:00,15:00,18:00, 21:00 Mr. Popper pingvinjei (MB) (KN) 10:15,12:15,14:15, 16:30,18:30 Szerelem Kölcsönbe (MB) (12) 20:45 Az Igazság Ára / The Lincoln Lawyer (f/subtitled) (16) 14:45,18:45, 21:15 Kung Fu Panda 2 (MB) (12) 10:30, 17:00 Másnaposok 2. (MB) (16) 12:30, 20:30 Tarka sorok Férj és feleség sétál a parkban. A közelben egy fiatal pár vadul csókolózik.- Mondd, fiacskám - kérdi az asszony - te miért nem csinálsz ilyet?- Ne viccelj, nem is ismerem azt a lányt! Két férfi beszélget:- Nem értem, hogy vehettél ilyen méregdrága étkészletet a feleségednek!- Drága volt, de megérte. Azóta a mosogató közelébe se enged. Aforizma Az optimista egyáltalán nem az, aki soha nem szenvedett, hanem az, aki átélte és legyőzte a kétség- beesést. (A. Ny. Szkrjabin) Titanic Balatonberényben művészeti fesztivál Nyolcszáz gyermek táncolta át a délutánt A napsütés ellen még a Tánc az esőben című koreográfia kellékei, az esernyők is jól jöttek. Amúgy a Balatonban hűsítették magukat a fellépők Álomvilág, Titanic, Kardtánc, s még sok más ötletes koreográfia volt látható a színpadon. Nyolcszáz gyerek és fiatal mutatkozott be Balatonberényben a Dunántúli Amatőr Művészeti Fesztivál Modern Tánc és Mazsorett találkozóján. A szabadtéri színpadon már délelőtt elkezdődtek a próbák. Még a kánikulai meleg sem tartotta vissza a versenyzőket az alapos bemelegítéstől, egy-egy mozdulat pontosításától, vagy részek újratáncolásától. Legfeljebb gyakrabban mártóztak meg a Balatonban. A napsütés ellen még a Tánc az esőben című koreográfia kellékei, az esernyők is jól jöttek. Barjákné Martin Judit szervezőtől azt is megtudtuk: harminckét dunántúli tánccsoport érkezett a tizennegyedik alkalommal megrendezett, s egyre népszerűbb művészeti fesztiválra. Estébe nyúlóan összesen hetvennyolc műsorszámot adtak elő a zsűrinek, melynek elnöke a táncművészeti főiskola egykori tanára, Balázsné Pomezsánszky Judit volt. A fiatal táncosok a mazsoret- től a jazzbaletten át a showtán- cig és a hiphopig, több kategóriában mutatták meg tehetségüket, tudásukat. A fesztivált este ír kocsmarockkal zárták, a Firkin együttes zenéjére. ■ Vigmond E. A segítség lapunk közreműködésével érkezett a Tahin családról és segítőjükről, Sára Jánosról többször írtunk már. Legutóbb annak kapcsán, hogy a nehéz anyagi körülmények közt élő Tahinék néhány hónapja nem tudták kifizetni kedvezményes ebédjüket. Sára János pedig - aki közmunkásként dogozik a Liget otthonban havi harmincegynéhány ezer forintért - ügy sietett a segítségükre, hogy jelentkezett: kiegyenlíti a család tartozását. Akkor tudta meg, hogy mosógépre, centrifugára volna szüksége a családnak. Szerkesztőségünkhöz küldött SMS-ére jelentkezett olvasónk, aki centrifugát ajánlott föl a családnak, amit el is szállított Tahinéknak kedden délben Ügyességi és vizes verseny a marcali gyógyfürdőben Egész napos vízitúrán voltak a városi gyógyfürdő és szabadidő központban a marcali mozgás- korlátozottak. Salamon György- né csoportvezető arról beszélt: hatvanan vállalkoztak az oklevéllel járó megmérettetésekkel összekötött fürdőzésre a marcali strandon. Úszóversenyt szerveztek külön azoknak, akik otthonosan mozognak a vízben, s akiknek szörfdeszkás, vagy úszógumis segítség kellett. Idén a csúszdát is bevették a versenyszámokba. Volt még műhalas horgászás, labdagurítás, malmozás, sakkparti is. ■ V. E. Több ezer kilónyi élelmiszercsomag a Rinya mentére Több ezer kilogramm lisztet, tésztát, kekszet és instant italokat osztanak szét a napokban a Rinyamenti Kistérség 16 településén. A 30 ezer kilónyi élelmiszerrel a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ igyekszik segíteni a rászorulókon a Magyar Élelmiszerbank segítségével. Simonovics Józsejhé igazgató elmondta: a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat segített kiválasztani a rászorulók körét, elsősorban a nagycsaládosokon, nyugdíjasokon, fogyatékkal élőkön és hajléktalanokon tudnak segíteni. ■ J. G. Elefánt légkondival B ókora cirkuszi sátrat vertek föl Siófokon, a balatonszéplaki városrészben. Pár lépésnyire tőle egy valódi elefánt járkál komótosan körbe négy facölöp között, amikre sárga fóliaszalagot erő sítettek. Tűz a nap.- Jaj, szegénynek milyen melege lehet - sóhajt nagyot a szalmakalapos kislány.- De butus vagy, az elefánt Afrikában él, ahol mindig forró ság van - próbálja nyugtatni az anyukája.- De akkor is nagyon sajnálom.- Ne sajnáld egy picit sem. Nézzed csak, nem is izzad. Némi csönd után a kislány megszólal: - Tényleg.- Azért, mert nagyon vastag a bőre - magyarázza az édesany- ja. Mire a kislány: - És alatta ugye légkondi van? (ca) mm mám rák (VI.22-VII.22.). A mai bolygóállások azt üzenik, hogy a sors szeszélyes. Életpályája másképp alakul, mint ahogyan szeretné. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Munkájában, de akár a szabadidős tevékenysége közben is meglepetések érhetik. Vagyontárgyaira és pénzére idegenek fenik a fogukat, őrizze jobban az értékeit! szűz (VIII.24-IX.23.). A nap zűrösen kezdődik és zűrösen végződik. Vigyázzon, ne veszítse el a jó kapcsolatot munkatársaival csak azért, mert más beállítottságúak. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.). Az igazi nyár beköszöntével napról napra lesz jobb a kedve. Ezt nemcsak a napsütésnek köszönheti, hanem annak is, hogy ön mellé szegődik a szerencse. skorpió (X. 24—XI. 22.). Egy munka végeztével tapasztalni fogja, hogy nem mindenki olyan egyenes jellem, mint ön. Ne legyen álszerény, kérje meg az árát annak, amiért megdolgozott. nyilas (XI. 23-X11.21.). Nagyra törő tervei vannak, amelyeket vasakarattal igyekszik megvalósítani. Sikereiben, de még a szerencséjében is nagy része van az indokolt önbizalmának. bak (XII. 22-1.20.). A Bakoknak ma is jó napjuk lesz, hiszen felkínálkozhat egy jobban fizető állás is, mint a régi, és párjukkal is nagyon harmonikus a kapcsolatuk. vízöntő (1.21-11.20.). A Vízöntőknek ma érdemes elmenniük szórakozni a barátaikkal, mert nagyon jól fogják érezni magukat. Családjával is minden rendben lesz. halak (II. 21-111.20.). A Halak ma gyengének érezhetik magukat, ezért érdemes maguknál tartani ametisztet, ami erőt ad. Munkahelyén brilh'rozik. kos OH. 21—IV. 20.). Ön ma szerencsés lesz, és ebből akár egy sorsdöntő fordulat is kialakulhat. Esélye van arra, hogy soha többé ne legyen pénzszűkében ön és a családja. bika (IV. 21—V. 20.). Ön most tele van munkakedvvel, és örül, hogy dolgozhat, annak ellenére, hogy tombol a nyár. Lehet, hogy a barátai nem nézik ezt jó szemmel. ikrek (V. 21—VI. 21.). Az Ikreket sérülés érheti, ha nem eléggé elővigyázatosak. Családjában felmerülhetnek bonyodalmak, de ezeket kezelni tudja. Este olvasson egy könyvet. HIRDETÉS Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGnan rz .. -tn nemzetközi pénztranafer i v U. i L> Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 264,00 271,99 USD 189,00 196,99 CHF 224,50 233,99 ÉRVÉNYBEN: JÚLIUS 12. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva minden nap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSI ARANY ÉRTÉKESÍTÉS