Somogyi Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-02 / 153. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚLIUS 2., SZOMBAT 11 AKTUÁLIS vége a moratóriumnak Inkasszó, lefoglalás, végrehajtás, árverezés: egy tisztes kaposvári polgár egy új világ fogalomkörében, az üzlet és a ház elvesztése után K. ÉS A HITELBEDŐLÉS SZÖGE Akarta adni a nevét, gerinces falusi gyerek, nem akar ő bujkálni, és a történet is hitelesebb, ha nevesített. A hitelességet nem féltve lebeszéltem róla, és mondtam, legyél inkább mostantól K. Balassa Tamás Két okom volt, amiért K.-t (nem Jozef, bár határeset a Kafka- hőssel) arcának és nevének mellőzésére kértem, látszólag a műfaj, s ezzel magam ellen munkálkodva. K. egyrészt még dolgozik, s ezt közel sem köny- nyítené meg, ha magyarázkodnia kellene minden ügyfélnek, vagy ezt meg sem várva azok köszönnék meg illedelmesen, de üzletkötés nélkül a lehetőséget. A másik ok: a történet K- ról szólna, ha nevesíteném. Pedig Magyarország közeljövőjéről szól. Az okiratok és levelezések tömege valósággal eltemeti a középkorú kaposvári férfit, aki családjával évtizedek óta megbecsült polgára a városnak. Közösségi értékeket is létrehoztak szép számmal. Ma is úgy tudni, hiszen a tragikus történet bélyege nincs a homlokukra sütve, hogy minden rendben van.- Az üzletünket már tavaly elárverezték. - Keményen toppan a mondat, a meglepetéstől leforrázva esek a székre. K. egy kövér mappát vesz elő, amin egy bankóriás hirdeti magát, és folytatja.- Kétezer-három végén vettünk föl 15 milliós forinthitelt házvásárlásra. Akkoriban ezeket dobálták az emberek után, sehol sem volt az ördögi pénzügyi válság. Versenyeztek egymással a pénzintézetek, ki tud olcsóbban, minél kedvezőbben, járulékos költségeket elengedve hitelezni. Ráadásul, akkoriban mint köztisztviselő állami garanciavállalással, a hitelbiztosítéki érték fölötti arányban kaptuk a pénzt. Fejünk sem fájt, a családunkban két keresővel, megbecsült munkavállalóként és vállalkozóként biztos bevétellel rendelkeztünk. Egészen 2005-ig. Ekkor, némi eufémizmussal szólván, megszakadt K. közszférában betöltött munkaviszonyának folyamatossága. Elkezdtek elmaradozni a bevételek. A hitelfizetés terhe, a hónapról-hónapról felgyülemlő fizetetlen számlák tömege mind vészjóslóbban me- redezett fölöttük. Az imbolygás két éve ért véget. A pénzintézet beváltotta az állami garanciát, amiből köztartozás lett, a maradékra a hátralékosokat, nemfizetőket kezelő divízió adott ki végrehajtási megbízást. Két év alatt irdatlan mennyiségű, átláthatatlan levelezés, ismeretlen fogalmak, jogszabályok özöne szakad K.-ra és családjára. A folyamat kezelhetetlenné vált. K. egy komplett jogi főosztálynak munkát adhatna, de még ügyvédre sincs pénze.- MOKKA-díj hétezer-ötszáz forint, Takarnet-költség tízezer: csak úgy zuhognak az érthetetlen fogalmak. Miért nem inkább félmillió? K. derűs ember, életigenlése minden barátja és ismerőse szerint példás. De ma már jobbára csak kínjában tud nevetni. Örömszerző családjáról, gyerekeiről, unokáiról kérdezni nem merem, csak magamban: tud-e nekik ajándékot venni ünnepekre? K. ennél már lényegesen tovább jutott.- Adják el a házat, és legyen végre vége! Minden jövedelmem azonnal inkasszózzák, dolgoznom nem érdemes. Negyven százalékos egészségkárosultként elmegyek 28 ezer forintos segélyre! Majd fizetik a végrehajtó urak. Ez kell az államnak? K., az vesse rá az első követ, aki ezen csodálkozik, nem szíveli a végrehajtókat. Sokat nem javított az érzelmi kapcsolaton, amikor először meglátta, hogy esetében (korábbi állapot, lentebb 1,9 milliót írunk) 1,7 millió forintos jutalékért dolgoznak, s amíg ezt a végrehajtás kérő nem teszi a ■ K. egy kövér mappát vesz elő, amin egy bankóráiás hirdeti magát. számlájukra, egy betűt sem írnak el. Mondom K.-nak, hogy azért végrehajtónak lenni sem leányálom, egy rákhalászhajó veszélyességével és egy olajfúró torony mocskával vetekszik, de nem hatom meg. Szerinte luxus, hogy „munka nélkül” keresnek annyit, amiért sokan egy évig dolgoznak. Miért nem licitálnak egy munkára? A „munka nélkül” amúgy a végrehajtónak írott leveléből való, amin ránézésre a felkiáltójelek sora tűnik föl elsőként. K. kikérte magának nemcsak a jutalékot, de az eljárást is, hiszen a temérdek levelezésben nincs két egyforma összeg a tőkekövetelések és kamatok között. Azonos időpontokban számolt dokumentumokban sincs. A legutóbbi, csütörtökön kapott árverezési felhíváson 12 millió 883 ezer 21 forint a főkövetelés, 8 millió 848 ezer 136 forint a kamat, 321 ezer 160 forint a végrehajtást kérőnek járó költség, és ugyanő munkadíjra, jutalékra 1 millió 958 ezer 544 forintot követel. Ez összesen 24 millió 10 ezer 861 forint. Ebből derül ki, saját borsos végrehajtását is, csaknem kétmilliós értékben K. fizeti a végén. A végrehajtást kérő kifizeti előre a végrehajtónak, aki aztán bevasalja az adóson. Vagy nem vasalja. Miből vasalná? K.-ék mintegy 200 négyzet- méteres, jó környéken épült házát először 15 millióéit akarták eladni.- Nem fér a fejembe! Kinek éri meg bagóért eladni mindent? Hiszen ez még a követelésekre sem lenne elég! Az üzlet is féláron ment el, itt 50 százalék a jogszabályi padló, lakóépületnél 70. Szakértő később lakottan 32 millióra, anélkül 19 millióra értékelte az ingatlan. Az érték- becslés 200 ezerért készült. K.- ra terhelik ezt is. A listán elfér. A dokumentumos paksamétá- ban van hely.- Számításaim szerint 11 millió lehet a jogos követelés, de utóbb láttam már 24 millió fölöttit is - tárja szét a kezét K., s levelet mutat, amiben bepanaszolta az eljáró önálló bírósági végrehajtót a bíróságon. A végzés azonban azt az eredményt hozta, hogy a végrehajtó a jogszabályoknak megfelelően járt el. K. kifogyott az ötletekből. Esélye sincs arra, hogy átlássa, kibogozza a szálakat, hogy legalább egy kicsit is sorsának alakítójává lépjen elő. Sodródik csak, és ha segítő kéz nyúl felé, abban sincs köszönet.- Felajánlkozott egy hitelkárosultakkal foglalkozó szervezet - mutatja a nemrégiben írt levelet. Nyílt internetes felületen találtak K. történetére, ke- resve-kutatva, kin is lehetne ezen a világon gyorsan segíteni. Az első pontban egy ingyenes tanácsadást ajánlottak, ami - ez csak merő feltételezés -■ a második pontba irányíthatja a kuncsaftokat. A második pontban tízféle fizetős szolgáltatás volt. A cég védelmében kell elmondanunk, amit maguk is megtettek a levélben felkiáltójellel: jogvédelem nélkül többet veszíthet az adós. Lehet a mindennél többet veszíteni?, kérdezhette K., és mert nincs pénze, el sem mélázott a lehetőségen. Meséli, nemrég ingóságokat ment lefoglalni az adóhatóság. Megértőek voltak. De ő nem érti, két héttel később miért mentek hozzá valakik ismét ingóságokat foglalni? Több lett neki talán? Nem lehetne összehangolni a sanyargatást?, kérdezi.- Fél háromkor árverezés, ha érdekel - mintha moziba hívna, úgy csörgetett meg K. a minap. - Kihagyhatatlan! A minden lében kanál nepperek ott strá- zsálnak majd a ház előtt, leosztva a szerepeket. Félelmetes. Mentem. Valóban posztoltak headsetes, klottgatyás figurák a cégér nélküli iroda előtt. Vártak, elmentek. K. nem ment be időre, később a végrehajtási összegekről vitatkozott negyedórát. A késés miatt nem írhatta alá a jegyzőkönyvet. A következő időpontot augusztusra kapta. A haza alapításának ünnepe utáni napon házat elveszteni - ez meg minek, kinek a fintora. K. hív telefonon. Meséli, bejelentkezett a végrehajtó egy üzleti kapcsolatánál is, akitől olykor jutalékot kap. Minden fillérére van jelentkező. A számláján inkasszó régóta. Ezért a bank számlafigyelés címén tőle kért havi negyvenezret. Megköszönte a fáradozást, és felszámolta az üzleti kapcsolatot.- Hol csúsztunk el? - kérdez vissza K. - Ha nem szabad hitelt felvenni, akkor ott hibáztunk. Ha a bank is felelőtlenül hitelezett, akkor nemcsak mi hibáztunk. De a bankot nem éri kár, minden fillért beszed kamatostul. Velünk meg a kutya nem foglalkozik. Az mindenesetre nem esik jól, hogy amikor a földön vagy, összecsúszva, kikészülve, akkor még tizenhármán kezdenek ugrálni rajtad. így kell ennek lenni? Nem tudom. De a mi életünk, úgy néz ki, rámegy. K. és családja rövidesen újrakezdés előtt áll majd. Ötven fölött. Nulláról vagy mínuszból? Szinte mindegy. ■ Amikor a földön vagy, tizenhármán kezdenek ugrálni rajtad. Szeméttelepre kerülhet egy élet munkája; a kilakoltatás nem azonos a kiköltöztetéssel A VÉGREHAJTÁSI TÖRVÉNY ALAPJÁN a végrehajtó intézi a kilakoltatottak ingóságának elhelyezését.- HA JELEN VAN A TULAJDONOS, Ő nyilatkozik hová vigyék a holmiját - mondta Zsetkei Valéria a kaposvári házkezelés vezetője. - Hajdanán az utcára is kirakták, de nem célja a városnak, hogy szeméttelepet csináljon a közterületeken. Ha nincs otthon a tulajdonos feltörik a lakást, leleltározzák a holmit és az önkormányzat raktárába viszik. Harminc napja van, hogy elszállíttassa. Ha nem jelentkezik érte a szeméttelepre viszik az egészet. A használt bátort, műszaki cikket nem lehet eladni. ha nagyon értékes darab van a holmiban, a végrehajtó a tartozás fejében lefoglalhatja ugyan, de nem ez a jellemző. AKIT MÁR KI KELL LAKOLTATNI, az általában rég eladogatott minden használható darabot. De! Előfordult, hogy a tulajdonosok össze sem pakoltak, otthagytak mindent: ágyneműt, edényeket, ruhákat. Ilyenkor idegen emberek szórják zsákba a holmijukat. De ez nem költöztetés, hanem kilakoltatás. EGY LAKÁS kipakolása mintegy 50-100 ezer forintba kerül az önkormányzatnak és a szeméttelepen is fizetni kell. Megesett, hogy a lakásban maradt az ingóság, a lakást zárták le. Itt is 30 napig juthat hozzá a gazdája. Ha nincs hová vinni a kilakoltatott holmiját, az önkormányzat raktárába kerül Három felsőruha, 1 télikabát, 3 pár lábbeli a végrehajtási eüárás általában a végrehajtási lap kiállításával indul, amit a végrehajtást kérőnek kell kitöltenie, és az első fokú határozatot hozó bírósághoz benyújtania. A bíróság ezt akkor küldi ki végrehajtónak, ha a határozat kötelezést tartalmaz, jogerős vagy előzetesen végrehajtható, és a teljesítési határidő letelt. költségeket a végrehajtást kérő előlegezi, és az adós viseli. A bírósági végrehajtás során a pénzkövetelést elsősorban az adós bankszámlájáról, munkabéréből kell behajtani. Az adós bármilyen lefoglalható vagyontárgya végrehajtás alá vonható, a lefoglalt ingatlant azonban csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve, vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elé gíthető ki. A nettó munkabér 33, kivételes esetben 50 százaléka vonható el. A végrehajtó az adós ingóságait összeírja és lefoglalja. A jogszabály szerint mentes a végrehajtás alól például a rendszeres tanulmányok folytatásához nélkülözhetetlen eszköz, így különösen a tankönyv, tanszer, hangszer, a szükséges ruházati cikk: 3 felsőruha, 1 télikabát, 1 felöltő, 3 pár lábbeli, a szükséges ágynemű, szükséges bútor, legfeljebb 3 asztal és 3 szekrény személyenként 1 ágy vagy más fekvőhely és 1 szék vagy más ülőbútor. Az ingé ságot rendszerint árverésen kell értékesíteni.