Somogyi Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-01 / 152. szám
Áramszámla: könnyen megrázó élmény lehet az ügyfeleknek Bokréta a kórház csúcsán pozitív pólus Pillanatnyi ünneplés a tömbépítkezés felénél Péntektől megrázó élményben lehet része az adósoknak. Az energetikai vállalatok az eddigi 90 helyett 60 nap után kikapcsolhatják a rendszerből azokat a fogyasztókat, akik nem fizetik be a számlát. Az E-ON működési területén csak tavaly 55 ezer fogyasztási helyen szüntették meg a szolgáltatást.- Ügyfeleink közül sokaknak jelent problémát a mindennapi megélhetés, s erőfeszítéseik ellenére is sokan halmoznak fel áram-, vagy gázszámlatartozást - közölte lapunkkal csütörtökön Varga Ivett, az E-ON szóvivője. - Az elmúlt néhány évben nőtt a lejárt tartozások mértéke. Az áram- és gázhasználók összességében több tízmilliárd forinttal tartoznak a társaságunknak. Jellemző a helyzetre, hogy a 30 napon túli tartozások mértéke két éve közel 30-, míg tavaly további csaknem 20 százalékkal emelkedett. A szóvivő jelezte: a 90 napos kikapcsoiási türelmi idő nem jelentett a fogyasztóknak végleges megoldást a számlák kifizetésére, ugyanakkor a fizetési hajlandóságot rontotta. A következmények ismertek: egyre többen utaltak késve... így az egyhavi néhány ezer forintnyi tartozás pár hónap alatt több tízezer forintra duzzadt. Július elsejétől változik a helyzet: az új előírás szerint már 60 nap elteltével kikapcsolhatják a fogyasztási helyet az áram-, illetve a gázszolgáltatásból. Ez előtt - hangsúlyozta a szóvivő - két felszólító levelet küldenek ki. S ha az ügyfél ennek ellenére sem rendezi a számlát, és már kikapcsolták a fogyasztóhelyet a hálózatból, úgy a visszakapcsoláshoz igencsak mélyen a zsebébe kell nyúlnia az ügyfélnek. ■ Harsányi M. Több mint húszezer forint a visszakapcsolás VARGA IVETTŐL TUDJUK: a lejárt esedékességű számlán-, a kamat- és a felszólítási díjon kívül a ki- és visszakapcsolással kapcsolatos összeget is be kell fizetni. Ennek díját - az áram esetében - 21 936 forintban állapította meg a Magyar Energia Hivatal, a gázszolgáltatásnál pedig minimum 19 789forintban. Együtt ünnepeltek tegnap egészségügyi dolgozók és döntéshozók kivitelezés, de a legfontosabb pont az lesz, amikor az első somogyi beteg meggyógyul az új kórházban. Ezzel köszöntötte a bokrétaünnepség résztvevőit, a megye és a város közéletének szereplőit Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke. Bejelentette, amit a minap sajtótájékoztató nyomán megírtunk: elkészült Somogy Semmelweis-terve, amivel a kormánydöntések elébe menve szervezték meg a működési és fejlesztési kapacitások elosztását. A koncepciót eljuttatja Szócska Miklós államtitkárhoz. A bokrétaünnepségen a kórház képviseletében Moizs Marianna stratégiai főigazgató-helyettes mondta: a tervezéssel együtt 2006 óta dolgoznak a Pólus-projekten. Azon, hogy a megyének 21. századi kórháza legyen, mely most már csak karnyújtásnyira van. A D. épületet szeptemberben, az északitömb épületeit az év végén adják át. A zeneszó mellett toronydaruzott, színes szalagokkal ékesített bokréták beemelését az orvosszakma és a közélet képviselői nagy számban ünnepelték csütörtökön. Steven G. Kaáli professzor, a kaposvári meddőségi centrum tulajdonosa, Papp Lajos szívsebész professzor és az osz- tályvezető-főorvosgárda mellett a megye országgyűlési képviselői közül is többen megjelentek, köztük Mátrai Márta és Kolber István. Az Országgyűlés sportbizottságának elnökeként Kaposváron tartózkodó Bánki Erik baranyai képviselő is részt vett az eseményen. ■ Balassa Tamás AZ EGÉSZSÉGÜGYI dolgozókat Répa Imre és Steven G. Kaáli professzor köszöntötte csütörtökön. A megyei közgyűlés dicsérő oklevelét kapta Soós Zoltánné adminisztrátor, Jeney Zita egészségügyi ügyvitelszervező, Zubo- nyai Cecília adjunktus, Serman- né Kanász Judit vegyész, Béres András szakorvosjelölt, Szlávik Mária főorvos, Graffits Éva osztályvezető helyettes, Póth Gábor- né szakápoló, Kelemen Lajosné vezető asszisztens, Harkó Attilá- né ápoló. Emléklapot kapott Bogdán Katalin főelőadó, Tóth István főorvos, Sülle Csaba főorvos. Igazgatói dicséretben részesült Présel István gépkocsivezefrí Hnmnrnr'C Tmrórt/5 rniítríc szakasszisztens, Gschwindt Andrásáé szakasszisztens, Mes- kuláné Szilágyi Éva vezető főnővér, Csontosné Molnár Bernadett adminisztrátor, Versjános- né szakápoló, Major Melinda adminisztrátor, Trixler Tibomé szakápoló, Czwick Csabáné orvos- medikus gondnok, Andics Andrea ügyvitelszervező. Min& ségért-díjat kapott Dragovecz Angéla vezető főnővér. adjunktusi kinevezésben részesül Farkas Krisztina, Fridiik Gábor, Gyócsi András, Nyilas Pál, Szabados Péter és Nagy Ferenc. főorvosi kinevezésben részesül Bábiczky Ágnes, Pintér István, Fülöp Norbert, Gilincsek Lajos oo C'cr/nnr TVI/írn (Folytatás az 1. oldalról) Fúvószenekari kíséret mellett toronydaruk emelték a helyükre az építkezés legmagasabb pontjának elérését jelző bokrétákat a Kaposi Mór kórházban csütörtökön. Az uniós támogatású Pólusprogram ezzel a feléhez érkezett. A belgyógyászat melletti diagnosztikai D-épület közel 50 százalékkal szerkezetkész állapotban van, s ehhez közeli az északi tömbösítés épületeinek a készültsége is. Ezt Gerencsér László elnök-vezérigazgató jelentette a kivitelező konzorciumban tagjának, a Hérosz Zrt.-nek a képviseletében. A 12,4 milliárdos tömbösítési program a január eleji alapkőletétel óta gőzerővel folyik, az építők zökkenőmentesen haladnak, s időarányosan teljesítették a penzumot. Ehhez 30 ezer köbméternyi földet termeltek ki, 14,6 ezer köbméter betont és 1,8 ezer tonna betonacélt építettek be. A szerkezetépítéssel párhuzamosan a válaszfalazási, szigetelési, gépészeti és villamos alapszerelési munkák is folyamatosak. A mostani első ütemben 23,8 ezer négyzetméter új gyógyítótér készül. A következő ütemben két új épületszárnnyal és a központi közlekedővel további 10,4 ezer négyzetméternyi alapterület épül meg. A legmagasabb pontot elérte a Tetőponton a kaposvári kórházépítés: daru a magasba a JEGYZET Téli-nyári viselet még nem borult ki, csak megbillent a bili, de már folyik a trutyi szerteszét: bundázás miatt vett őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda három futballistát, s négy játékvezetőt - erős a gyanú, hogy egy távolkeleti szindikátus embereiként csaltak gőzerővel. jellemző, hogy igazából senki sem lepődött meg: a lefo- gottak neve pillantok alatt nyilvánosságra került, s nem akadt, aki csak egyikükkel kapcsolatban tamáskodna. Sőt, újabb és újabb futballisták kerülnek képbe, és mécsesek, azokon belül is konkrét szituációk, melyek annyira egyértelműnek tűntek, hogy még a hazai futballal kapcsolatban mindent megkajáló szurkolóknak is csípte a szemét. Laza mozdulattal fölé lőtt büntető, a gólvonalról kaput sem találó csatár - ahelyett, hogy fejét fogta volna a drukker, sokat sejtetően a fogadási oddsokat kezdte sorolni. Hatszoros, hétszeres, kilencszeres pénzt fizetett a botlábúság, közepes összeggel is a havi kereset dupláját vehették fel a beavatottak, s még izzadniuk sem kellett. Partnert mindig lehetett találni, a mai játékoskeringőben nincs olyan csapat, ahol ne játszana korábbi társ, aki, ha a pályán már nem is tud érdemben beleszólni a játékba, megteszi az öltözőben, kávéház sarkában. Hiú ábránd az érintetlen klub, minden gárdánál akad néhány meccs, mely eredményével bankot lehetett robbantani. S egykori vagy mai spüer, akinek a neve feltűnik a különböző nyo- mozóhatóságok aktáin. Csak a cukorgyári gödörnél maradva: a Szobrok elleni zakót, valamint a Németországból indult bundabotrány kapcsán már őrizetbe vett szlovén Kapicot bizony sokáig nem felejtik majd a drukkerek. akik azt hitték, kedvenceik csak a futballal állnak hadilábon... Franciaországba utazott a Somogy Táncegyüttes Alapkő: újjáépítik a nagybajomi termálfürdőt somogyikum A megye igazi termálvíz-nagyhatalom, de a hasznosításában vannak még teendők Szerdától július 4-ig tart a francia- országi Saumur-ban az a nemzetközi összművészeti fesztivál, amelyen a Somogy Táncegyüttes is bemutatkozik, képviselve Magyarország kulturális örökségét. Csikvár Gábor, az együttes menedzsere elmondta: a Francia- Magyar Kulturális Klub elnöke hívta meg őket - Másfél és egyórás előadásokat tartunk - mondta -, s a Kárpát-medence különböző tájegységeinek néptánc elemeiből építkezünk. Július 4-én Párizsba utazunk, majd tovább Compiegne-be, ahol részt veszünk egy Nemzetközi Folklór Fesztiválon. Itt szintén autentikus koreográfiákat láthatnak tő'-*! 1- 1 "1 "1_ --- H* JjT (F olytatás az 1. oldalról)- A hungarikumok között igazi somogyikum a termálvíz -mondta Gelencsér Attila a megyei közgyűlés elnöke megnyitójában. - A víz az éltető elemünk és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy - kis túlzással - bárhol lefúrunk, ott gyógyvizet találunk. De ez kevés, mert magunkat is ki kellene találni, magunkat tudni kellene eladni. Ezért öröm ez a fejlesztés, ami munkahelyeket fog teremteni és kitörési pontot jelenthet nehéz helyzetű megyénknek. Hiába rendelkezünk termálvízzel, a gyógyturiz- mus tekintetében évszázados leli Ön szerint a termálkincsünk felien drtheti a somogyi gazdaságot? Szomorú jelen és biztató jövő a nagybajomi termálfürdőn san törvény születik a hun- garikumokról, amik közé akár a somogyi termálvíz is beférhet. Csakhogy a hozzá kapcsolódó UÍA*XXTrwl\r CH hez a beruházáshoz is kétféle forrásra van szükség: jelen esetben az egyik a termálvíz a másik, mint mindenhol a pénz. Az Új Crró/ Homrí Tort/ marrfűlűln olíinnf Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SONLINE.hu A szavazás eredményét szombati számunkban közöljük. biztosít a kezdéshez. Czeferner Józsefné a város polgármestere reményét fejezte ki, hogy Nagybajom a gólyák városa mellett a fürdő városa is lehet A fürdő Nagybajomban a Széchenyi utcában található, a beruházás az Új Széchenyi Tervből 450 millió forint támogatást nyert. Az alapkőbe egy kétszázforintos érme került Széchenyi képmásával, valamint egy Somogyi Hírlap, az ünnepség meghívója és egy üveg siófoki meggypálinka.- Tudjuk, hogy borban az igazság - utalt az alapkő tartalmára Fedoszov Oleg -, de tegyük hozzá, hogy fürdőben az egészség. A pálinka pedig hungarikum és fin nm ■ F .Szarka A. SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚLIUS 1., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 VAS ANDRÁS Elismerések és kinevezések a Semmelweis-napon