Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-28 / 149. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚNIUS 28., KEDD SPORT 11 A pályán nem nyert a Somodor megyei labdarúgás Harmincnégy gólnál senki sem rúgott többet Somogybán Berta Gábor és három szemesi csapat állhatott a dobogó tetejére Megérte meccsre járni Nagybajomba és Orciba, a somodori és a bala- tonújlaki szurkolók viszont jobbára csak dühönghettek. Gólséta a megyei bajnokságokban. Vas András Kilencvenhat somogyi csapat számára kezdődött meg tavaly augusztusban a megyei bajnokság - négy osztályban, hét csoportban veselkedtek egymásnak a felek -, ám csak kilencvenket- tőnek sikerült befejeznie az aktuális bajnokságot. A negyedik vonalban a Kálmáncsa és a Som- ogymeggyes, a másodosztályban a Kaposszerdahely és a Mernye dobta be a törülközőt, átírva némiképp a többiek hétvégi programját. A megye legjobb csapata címet az idén a Nagybajom söpörte be, Bőzsöny János csapat ellentmondást nem törően, az ösz- szes csapatot figyelembe véve a legtöbb gólt rúgva, a harmadik _ legkevesebbet kapva utasította § maga mögé a mezőnyt. A bajomi | fölényt jól mutatja, hogy a máso- J dik legjobb Csurgót itt-ott verte, £ s még gólt sem kapott az ezüstérmestől. Ezek után vélhetően fájó emlék számukra április 10., amikor is a Kaposmérő - Nagybajomban! - elvette a bajnok veretlenségét. így aztán csak a negyedosztályú Őrei futballistái mondhatják el magukról, hogy vereség nélkül - két döntetlen- nel - abszolválták az idényt Az ellenoldalon a Balatonújlak szégyenkezhet, győzelem híján csak öt döntetlent tud felmutatni a harmadosztályú gárda, míg a második vonalban a Somodor egyetlen győzelmét a pályán kívül aratta: a Mernye visszalépése után automatikusan kapott három pontot - többet sem sikerült gyűjteniük... A legeredményesebb csatársorral a Nagybajom mögött a másodosztályú Ságvár és a Kiskorpád büszkélkedhet, a legritkábban a Somodor, a negyedik vonalbeli Kaposfő, valamint a harmadosztályú Kötcse drukkerei örülhettek. Ezzel szemben szembeötlően bizonytalannak bizonyult a somodoriak védelme, majd negyven góllal kaptak többet, mint ebben a kategóriáCfjK SOMOGY LEGJOBB GŐLLÖVŐI V- Balogh Zsolt. Csurgó (I o.)~ ... 34 ^ ^TatóKtfcwgsr Szőtgsgyörök(tl/fetr) "" 34 ;* Hermáim Csaba Kutas (IH/Ny. • 34 ^ latogh Zsolt ÖreglaK&i-O.)^ 30 f Léki Péter ______Somogyjád(ll/Dj- - i 29 ** Tak ács György-* Balatonboglár (ll/É. o.) 28 : Ács András ; 1 Patalom (lll/K. o.)_______28 Bih ari Árpád_____Somogybabod (lll/K. o.) 28 itf RofroicsZsolt Magyaregres (ll/D) 27_ . Csiszár Tamás Őrei (ÍV/É. o.)______ 27 .. • ' •’ : .. •. /i.-' • > .. .......................... A NAGYBAJOM RÚGTA LEGTÖBB GÓLT, A NEMESVID KAPTA A LEGKEVESEBBET . .. • v . ' '•■c.--- . /' _______RÚGOTT GÓLOK - • • C KAPOTT GÓLOK GÓLKÜLÖNBSÉGEK Na gybalom (l. o.) . 116 Somodor (ll/D. o.) 133 Nagybajom (I. o.) ___+96 Ság vár (ll/É. o.) 105 Bábonymogyor (Ij/É. o.) 115 Őrei (IV/É. o.) ..+77 Kiskorpád (ll/D. o.) 105 SomogytarnócaJI. o.) 114 Kiskorpád (ll/D. o.) 1 +76 Kötcse (lll/K. o.)________25 Nagybajom (I. o.) 20 Somogytarnóca (I. o.) -79 Ka posfő (IV/D.o.) } 20 ,f-: Somogylád (ll/D. o.) 19 Kötcse (lll/K. o.) -80 Somodor (ll/D. o.) * 1 - 20 Nemesvtd (IV/D. o.) 18 Somodor (ll/D. o.) -133 í'. K A Nagybajom, a Ságvár és a Kiskorpád szurkolói örülhettek a legtöbbször, csapataik rúgták a legtöbb gólt a megyében A Csurgó lett a legsportszerűbb csapat a megyei első osztályban A sárga És piros lapok alapján a Csurgó mondhatja magát az elmúlt idény legsportszerűbb csapatának a megyei I. osztályban: játékosai mindössze 36 sárga és három piros kártyát rugdostak-szövegeltek össze. A legtöbbet a Babócsa meccsein kellett a zsebükben kotorászniuk a sporiknak, a sárga lapot 68-szor, a pirosat ötször húzhatták elő. A legtöbb kiállítást a somogyváriak gyűjtötték be, tizenegyszer villant a piros számukra ebből hármat Varga Lajos kapott, a mezőcsokonyai Horváth Ferenc viszont négyszer mehetett idő előtt zuhanyozni. A sárgák gyűjtögetésében a babócsai Horváth Szilárd bizonyult a leglelkesebbnek, egy híján tucatszor figyelmeztették, de a szárszói Deme Nor- bertnek is sikerült kétszámjegyű eredményt elérnie. Horváth Szabolcs Babócsa 11 Deme Norbert Balatonszárszó 10 Fenusz Tamás Marcali 9 Laki Olivér Nagybajom 9 SarangÁdám Balatonszárszó 9 Takács Tibor Balatonszabadi 9 A LEGTÖBB PIROS LAPOT KAPÓ JÁTÉKOSOK Horváth Ferenc Mezőcsokonya 4 Varga Lajos Somogyvár 3 1: SÁRGA LAPOK ■■ i PIROS LAPOK §§||f| JÉ Mezőcsokonya 35 Karád 2 Csurgó 36 Nagybajom 2 Nagybajom 37 Csurgó 3 B.keresztúr-B.márlafürdő 43 Tapsony 3 Kaposmérő 44 Kaposmérő 4 Karád 47 Babócsa 5 Tapsony 47 B.keresztúr-B.máriafiirdő 5 Somogytarnóca 48 Buzsák 5 Balatonszabadi 50 Tab 6 Marcali 51 Balatonszabadi 8 Tab 53 Balatonszárszó 8 Lábod 57 Lábod 8 Somogyvár 58 Somogytarnóca 8 Balatonszárszó 59 Marcali 9 Buzsák 59 Mezőcsokonya 9 Babócsa 68 Somogyvár 11 bán a második leggyengébb osztálytárs Bábonymegyer. A legritkábban a negyedosztályú Ne- mesvid kapusának kellett a hálóban kotorásznia, de a So- mogyjád is büszke lehet, hiszen megúszták húsz kapott gól alatt. A fentiek alapján nem meglepő, hogy a Somodor negatív gól- különbségét nem tudták überel- ni a többiek: alighanem világrekord közeli, hogy az abszolút első Nagybajom, s a listazáró csapat eredménye között 229 egység a különbség... A megye legeredményesebb gólvadásza címért folytatott harcban hárman zártak 34 találattal, persze jelentős differencia, hogy valaki az első - a csurgói Balogh Zsolt -, a második - a szőlősgyöröki Takács György -, vagy a harmadik - a kutasi Hermann Csaba - riogatja az ellenfeleket. Az ossz Top 10-be huszonhét góllal lehetett bekerülni, s egyedül a megye IV. déli csoportjában lehetett húsz találatnál kevesebbel a góllista élén végezni. Hat érem - közte négy arany - jutott a somogyiaknak a Békéscsabán rendezett kis iskolák (200 fő alatti intézmények) országos diákolimpiái döntőben. A SOMOGYI EREDMÉNYEK. LEÁNYOK. 600 m (28 induló): ... 13. Fejes Csenge (Balaton- endréd); Púpos Cintia (Homok- szentgyörgy) nem jutott a legjobb 16 közé. A csapatversenyben (16 csapat): 1. Balaton- szemes (Fekete Roberta, Hegyi Mirjám, Kadlicsek Zea, Marton Lizett, Schmal Henrietta Júlia, Schmal Lídia, Schmal Petra, Szappanos Anna, Szomorú Luca, Toldi Luca, a felkészítőjük Szentiványi Gábor). fiúk. 600 m (20 induló):... 8. Szabó Lajos (Látrány), ... 16. Kömpf Richárd (Balatonend- réd). 800 m (20 induló): 1. Berta Gábor (Homokszentgyörgy - a felkészítője Fülöp Sándor). Svédváltó (17 csapat): 1. Ba- latonszemes (Farkas Richárd, Lengyel Máté, Molnár Gergő, Németh János Attila, Salamon Máté, Sinka Levente, Tarsoly Attila, Varga Márton, a felkészítőjük Szentiványi Gábor). A csapatversenyben (16 csapat): 1. Balatonszemes (Farkas Richárd, Lengyel Máté, Molnár Gergő, Németh János Attila, Salamon Máté, Sinka Levente, Tarsony Attila, Varga Márton, a felkészítőjük Szentiványi Gábor). ■ Az iskolák közötti pontversenyt a Balatonszemes nyerte. A 16 csapatot felvonultató kézilabdatornán bronzérmet szerzett a balatonszemesi egylet (Balogh Tünde, Fekete Roberta, Hegyi Abigél, Hegyi Mirjám, Kadlicsek Zea, Komáromi Rebeka, Schmal Gabriella, Schmal Henrietta Júlia, Schmal Lídia, Schmal Petra, Szabados Irén, Szappanos Anna, Szappanos Dorina, Toldi Luca, a felkészítőik Szentiványi Gábor és Kocsis Géza), míg a 17 együttest számláló kispályás labdarúgótornán a 15. helyen zárt a balatonszárszói gárda (Bartos Sándor, Bognár Zalán, Bóka Roland, Dalmadi Zoltán, Fónai Milán, Görög Patrik, Kovács Attila, Mócsán Dávid, Orsós Balázs, Susóczki Dávid, Tóth Roland, a felkészítőjük Mikulcza Gábor).* Fenyő Gábor Mohácson adták és kapták a pofonokat ökölvívás A Ring SC Kaposvár volt a legeredményesebb együttes Kardos aranya mellett három bronz is jutott Tóth Richárd (szemben) a nap meccsét vívta a bajai Gálos Rolanddal Nyolc klub - közte a somogyi színeket képviselő Ring SC Kaposvár és a Juta Ring SC - félszáznál is több bunyósa lépett szorítóba Mohácson. Népes küldöttség képviselte a Ring SC Kaposvárt a baranyai városban. A serdülőknél az 59 kg-os Orsós Dániel ellen a második menetben feladta a pécsi Lukácsi Bence. A junioroknál az 54 kg-os Tóth Richárd a nap mérkőzésén egyhangú pontozásos vereséget szenvedett a szintén válogatott kerettag, többszörös korosztályos országos bajnok, Európa-bajnoki ötödik helyezett bajai Gálos Rolandtól. Az ifjúságiaknál a 69 kg-os Szabó Sándor egyhangú pontozással verte a dombóvári Veréb Mátét. A junioroknál az 54 kg-os Nagy Patrik, az 57 kg-os Horváth Tibor Flórián, valamint a 60 kg-os Bogdán Dávid, a felnőtteknél pedig a 75 kg-os Nagy Géza ellen nem álltak ki, míg az ifjúságiaknál az 52 kg-os Sipos Richárd- nak nem volt ellenfele. Heten - a 11 éves Kalányos Dániel és Árvái Attila, a 12 esztendős Mislai Kristóf és Máté Gábor Márk, a serdülő korú Vass Péter és Hardi Barnabás, illetve az ifjúsági Deák Laura - bemutatózott. A Juta Ring SC sportolói közül az ifjúságiak mezőnyében a 64 kg-os Csampisz Zoltán a harmadik menetben feladta a székesfehérvári Birkés Árpád ellen, míg a serdülő korú Hetesi László bemutatómeccsen lépett a szorítóba. A klubok közötti pontversenyt a Vajmi Csaba vezette Ring SC Kaposvár nyerte. ■ Fenyő Gábor Négy érmet - az egy arany mellett még három bronzot - szerzett a somogyi csapat a fővárosban rendezett IV. korcsoportos országos diákolimpiái atlétikai döntőben. Kislabdahajításban a marcali Kardos Evelin diákolimpiái bajnoki címet szerzett, míg 300 méteren a kaposvári Kovács Petra, távolugrásban a kéthelyi Bajnok Eszter, súlylökésben pedig a buzsáki Vetró Dominika a harmadik helyet szerezte meg. A SOMOGYI EREDMÉNYEK. LEÁNYOK. 300 m (24 induló): ... 3. Kovács Petra (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium). Magasugrás (20 induló): ... 10. (holtversenyben) Kalina Kinga (Kaposvár, Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola). Távolugrás (35 induló):... 3. Bajnok Eszter (Kéthely). Súlylökés (18 induló): ... 3. Vetró Dominika (Bu- zsák). Kislabdahajítás (24 induló): 1. Kardos Evelin (Marcali, Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola). FIÚK. 300 m (32 induló):... 10. Győri Szilveszter (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola). Magaugrás (22 induló):... 9. (holtversenyben) Levárdi Gábor (Kaposvár, Berzsenyi Dániel Tagiskola). Távolugrás (21 induló):... 5. Sinka Levente (Balatonszemes, Reich Károly Általános és Sportiskola). ■ Fenyő G.