Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-22 / 144. szám
11 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚNIUS 22., SZERDA KÖRKÉP berzsenyi-kultusz Hetvenöt esztendeje avatták föl a nagy költő kis szobrát a ma róla elnevezett parkban, erről az ünnepségről készült az első hangosfilm Kaposváron A KÖLTŐ, AKI NEM FÉLT A MOHÁTÓL A Berzsenyi (Horthy, majd Szabadság) park új korában. Akkor még nem voltak fák... Hetvenöt esztendeje, 1936. május 29-én országos ünnepség színhelye volt Kaposvár. A fővárosból tizenhárom iskola növendékei jöttek el a somogyi megyeszékhelyre, hogy részt vegyenek a nagyszabású kulturális eseményen. Ganz-gyári leventék, tanárok és tisztviselők is elkísérték a tanulmányi kiránduláson levő diákokat. Nagy Zoltán Hogy a több mint ötszáz budapesti vendég véletlenül se tévedjen el a városban, a vasútállomástól a Horthy parkig (mert akkor így nevezték a mai Berzsenyi parkot) villanypóznákra helyezett nemzetiszínű zászlócskák mutatták az utat. A ragyogó időben nemsokára négy-ötezer főnyi közönség szorongott a parkban, hogy tanúja legyen, amint egy nagy költő kis szobrának felavatásával tovább gazdagodik a somogyi Berzsenyi-hagyomány. A Niklán élő Berzsenyi Dániel Somogy vármegye táblabírájaként gyakran feltűnt a kaposvári megyegyűléseken. (Számára az 1812. márciusi nagygyűlés lehetett a legemlékezetesebb, amikor a megyei urak nyilvános ünneplésben részesítették.) Ezenkívül többnyire a könyvtár vonzotta a költőt Kaposvárra. Nem annyira azért, mert 1826-ban őt is beválasztották a vármegye „könyvvásárló bizottságába", hanem inkább a kölcsönzés lehetősége miatt. Berzsenyi még betegen is a vármegyei könyvtár legbuzgóbb olvasói közé tartozott, nagy lelkierővel szinte kéthavonként vállalva a nikla- kaposvári kocsiút nehézségeit. Mindhalálig kitartott a könyvtár mellett: még 1836 januárjában, huszonhárom nappal a halála előtt is meglátogatta a kaposvári tékát. (Élete utolsó négy évében 134 kötetet kölcsönzött ki.) A költő elhunyta után csakhamar szárba szökkent a Berzsenyi-kultusz, amely - méltán - mindmáig virágzik Somogybán. Döbrentei Gábor író, a Magyar Tudós Társaság első titkára már 1843-ban a kaposvári könyvtárnak adományozta Berzsenyi összes műveinek egy példányát, a megyegyűlés pedig elhatározta, hogy a költő emlékének megörökítésére díjat alapít Berzsenyi-koszorú néven, és gyűjtést kezd a niklai remete szobrára és emlékkövére. 1860- ban obeliszket emeltetett sírja fölé a vármegye, s néhány évtized múlva róla nevezték el a kaposvári Hosszú utcát. A múlt század elején az ő nevével alakult szabadkőműves-páholy és irodalmi társaság a megye székvárosában. Cserkészcsapat, majd polgári (és általános) iskola is viselte-viseli a Berzsenyi nevet Kaposváron, akárcsak 1989 óta a város legszebb parkja, 2004-től a megyei bíróság könyvtára. Egykori niklai kúriájában emlékmúzeum működik. Rendezvények soráVal szintúgy ébren tartották a költőóriás emlékezetét. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 1926-ban és 1936-ban ünnepséggel tisztelgett névadója előtt (az utóbbi alkalommal rendezett irodalmi estet a Magyar Rádió is közvetítette), Berzsenyi Dániel a vas vármegyei nemes családból származó költő (1776-1836) 1804- ben költözött Niklára. Csak átmenetileg kívánt megtelepedni a kis somogyi faluban, de haláláig itt élt és gazdálkodott. Teljesen körülvette a magány, magát „niklai remetének” nevezte, mégis Somogybán fejlődött jeles poétává. Költészete a nagy közösségi eszményekért való lelkesülés és az eltűnésük feletti elkeseredés között ingadozott; verseinek alapélménye a múlandóság, alaphangja a kiábrándultság volt. Műveiben a magyar nemesség életszemlélete mellett a felvilágosodás gondolatai is tükrö ződnek. A klasszikus verselés kiemelkedő mestere, a magyar romantikus líra legfontosabb előkészítője volt. A polgári fiúiskola, amely végzős diákjai oly sok hírnevet szereztek Kaposvárnak Fetter Károly Berzsenyi-szobra (1936) 1948-ban pedig a kaposvári városháza nagytermében szerveztek Berzsenyi- emlékűnnepséget, többek közt Németh László, Illyés Gyula és Takáts Gyula részvételével. A költő kisméretű mellszobrának avatására is az 1936-os Berzsenyi-centenáriumon került sor. A kezdeményezés legfőbb támogatója természetesen a Berzsenyi Társaság volt, de a város is sorompóba állt (a „szoborbizottságot” Vétek György polgármester elnökletével hozták létre), s sokat fáradozott az ügy érdekében Gálos Ferenc, a polgári fiúiskola igazgatója. A növendékek sem maradtak ki a közös erőfeszítésből: a szobor anyagához a fiúiskola tanulói gyűjtötték a rézhulladékot. Az ünnepség napján, ezen a hetvenöt évvel ezelőtti péntek délelőúön azonban nemcsak ők, hanem minden kaposvári iskola diákjai ott sorakoztak a Horthy parkban, Fetter Károly dombóvári szobrász alkotása előtt. A rendezvény jól példázta a kaposvári iskolák együttműködését. Bíró Lajos leánygimnáziumi igazgató, majd Merényi Oszkár irodalomtörténész, a felső kereskedelmi iskola tanára mondott beszédet, fellépett a polgári fiúiskola szavalókórusa és a reálgimnázium énekkara is. (Az említett tanintézetek mai jogutódjai: Munkácsy Mihály Gimnázium, közgazdasági szakközépiskola, Berzsenyi Dániel Általános Iskola, Táncsics Mihály Gimnázium.) így kezdte 1936. májusi kaposvári avatóbeszédét Merényi Oszkár: „Berzsenyi Dániel az egész magyarságé. Magáénak nevezheti őt a nemesség, amelynek oly hősi emléket emelt verseiben. Magáénak vallhatja őt a nép, hiszen sorsáról és rendeltetéséről oly szép eszméket és javaslatokat tett a maga idejében. Magáénak érzi őt két magyarvármegye; földjét és embereit megdicsőítette költeményeiben. Magáénak vallja őt az egész ország, amelynek sorsáért aggódott, és amelynek dicsőségét megénekelte. De elsősorban az ifjúságé Berzsenyi Dániel, a magyar ifjúságé!” Az ünnepségre eljött a főispán és a polgármester, látni lehetett a Berzsenyi család tagjait, s Nikla község küldöttsége is letette koszorúját. Erről a rendezvényről készült az első hangosfilm Kaposváron. Amikor Bodnár Gyula budapesti operatőr engedélyt kért a várostól, hogy filmfelvételeket készíthessen a szoboravatásról, Siposs Kálmán gazdasági tanácsos örömmel tett eleget a kérésnek. Hiszen így valóban országos ismertségre tehetett szert az ünnepség - s vele a város. A Városi moziban már a 30-as évek elején bemutatkozott a hangosfilmleadó berendezés, de a filmgyártás munkájába most először kóstolhattak bele a derék kaposiak. Az egyik helyi napilap bölcs tanáccsal is ellátta az érdeklődőket: „Aki tehát látni akarja magát hangosfilmen, ejtse módját annak, hogy a felvételnél ő is rákerüljön a filmre.” (Vajon megvan még valahol ez a felvétel?) A filmes nem csupán a budapesti vendégek érkezéséről és magáról az ünnepségről forgatott. A városkép legszebb pontjain hozta működésbe a kamerát: egyebek közt az állomás előtti 44-es emlékművet, az igazságügyi palotát (a bíróság épületét), a református és az evangélikus templomot, a Berzsenyi park legszebb részeit, a polgári fiúiskolát, a főutcát, a megyeházát, a Kossuth- szobrot és a színházat is megörökítette. A hajdani ünnepség nem kis részben éppen erről szólt: az értékek megóvásáról, megbecsüléséről és továbbörökíté- séről. Annak a Berzsenyi-idézetnek a jegyében, amely háromnegyed évszázada a költő kaposvári szobrán is olvasható: „A derék nem fél az idők mohától.” Az egyik korabeli kaposvári lapból idézünk: „Szerény és nem valami káprázatos ez a szobor, s a megválasztott felállítási helye sem vall kérkedésre, de így stílszerűen illik az egykor Somogybán élt költőhöz, aki maga volt a megtestesült igénytelen szerénység, és aki épp így húzódott vissza niklai udvarházának árnyas fai alá, mint ahogy most kaposvári szobra is a Horthy park bokrai és fái között emlékeztet a magyar Horatius ra. A szobor áll, az emlék él, amíg csak magyar nyelven beszélnek ebben a magyar városban.” (uj-somogy, 1936. május 30.) 'l'" ^ *
