Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-15 / 138. szám
ELETMOD Színes képek fekete kartonnal dekoráció Itt az „emlékbefőttek” és más elraknivalók ideje - Kacatból alkotás Az üvegeket jól szárítsuk ki, néhány csepp víz tönkreteheti a munkánkat Hogy egy befőttesüvegből hogyan lesz „képkeret”, a sok kacatból bájos dekoráció? - Elmondjuk ezt is. Lakáskultúra Ki tudna ott hagyni a Duna partján egy gyönyörű kavicsot, a tengerben egy érdekes kagylót, vagy annak a citromnak a héját, amit a gyerekek szedtek a távoli citromligetben, ahová végre először eljutott a család? Otthon aztán tanácstalanul pakolgatjuk egyik fiókból a másikba, hiszen kidobni semmiképp nem akarjuk őket. Ezek „tárolására” ajánl Wein Krisztina, a Lakáskultúra | munkatársa olyan megoldást, | amelynek segítségével mindig ■< szem előtt vannak, mégsem ren- J detlenek, látványosak, és ami a 1 leglényegesebb, visszahozzák a nyár hangulatát... A mi emlékkollázsunkhoz a hozzávalók egy része tetszés szerint alakul, tehát összegyűjtött kavicsok, kagylók, növények vagy bármi, ami nekünk kedves. Aztán jöhetnek az emlékeket megörökítő fotók, néhány színes karton, vékony alumíniumdrót, tű, ragasztópisztoly, olló, sniccer, fogó és természetesen a képkeret, melynek üvegére ezúttal nem lesz szükség. A kiválasztott fényképet ragasszuk fel egy keményebb kartonpapírra, majd vágjuk körbe, a szélein hagyjunk egy fél centis szegélyt, így majd jobban kiemeljük a képet. Ragasztópisztollyal ragasszuk fel a képhez kötődő kiválasztott tárgyat (kagylót, virágot stb.), majd tűvel szúrjunk lyukakat a tárgy köré, azokon lűzzük át a vékony drótot úgy, hogy keresztezzék egymást a szálak. Akár ajándékba is adhatjuk ÉRDEMES KÜLÖNBÖZŐ méretű üvegeket és képeket használni, és nem egyenként, hanem csoportba rendezve elhelyezni őket Amikor válogatjuk a képeket, gondoljunk arra, hogy ebben a rendhagyó képkeretben nagyon jól mutatnak a közeli, erőteljes színű portrék. Ha mégis inkább fekete-fehér képeket szeretnénk használni, tekercseljünk színes „dugókat” az üvegekbe. Befőttes- üvegeinket használhatjuk gyerekeink kincseket érő, féltve őrzött rajzainak tárolására is, a fényképbefőtteket pedig ajándékba is adhatjuk. Amikor minden a helyére került, rakjuk keretbe a kompozíciót. Használhatunk fekete-fehér képeket színes kartonpapír alappal, vagy színes képeket is fekete kartonnal. Ha növényekkel dolgozunk, érdemes felragasztás előtt kiszárítani őket. Az emlékek dekoratív megőrzésének akad egy másik, hasonlóan egyszerű, de mégis hatásos módja, nevezzük „emlékbefőttnek”. Az elkészítésüket segíti az a körülmény, hogy szinte nincs olyan háztartás, ahol ne gyűlnének össze különböző méretű, formájú befőttesüvegek. Sokszor annyi, hogy azt se tudjuk, mit kezdjünk velük. A legjobb esetben befőzések idején újra használatba kerülnek, jó esetben szelektív gyűjtőbe visszük őket, legrosszabb esetben pedig egyszerűen a kukában végzik. Ne dobjuk ki, tartsunk meg néhányat, hiszen különleges „képkeretként” új életet kezdhetnek. Először is mossuk el és jól szárítsuk ki őket. A szóba jöhető családi fényképeinket az üvegek magasságát és átmérőjét figyelembe véve vágjuk megfelelő méretűre. Csavarjuk össze a fotókat, és tegyük bele az üvegekbe. Ezek után szükségünk lesz egy kis filcre, melyből vágjunk 1-1,5 cm széles csíkokat és csiga formában szorosan tekerjük össze, majd a filccel dugaszoljuk be az üvegeket. Tetszés szerint papírral, textillel is lefedjük, mint a „rendes” lekváros üvegeket. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD _________AUTÓ & MOTOR ►S ZERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK________ÍNYENCSÉGEK SZ OMBAT CSALÁD & NEVELÉS Nagyvárosi kiskerttől a konyhafelújításig A pihenés és felüdülés kimeríthetetlen forrásai az erkélyek, teraszok, ezek praktikus berendezéseire ad több példát a lakáskultúra júniusi száma. A magazin a konyhák felújításához is ad többféle használható tanácsot. A lap új „Reforma” rovatából pedig megtudhatják, mire lehetnek jók a használt bevásárlószatyrok. Lakáskultúra HIRDETÉS Figyelmeztetés spontán üvegtörés kockázatára Az átlagosnál némileg nagyobb számban regisztráltuk az 1997 és 2003 között gyártott és értékesített, adott típusú kisméretű ablaküvegek váratlan törését. Különösen a téli időszakban, bizonyos hőmérsékleti körülmények között kis valószínűséggel előfordulhat, hogy a belső üvegtábla váratlanul széttörik és az üvegcserepek a belső térbe hullanak. Termékeink minőségére kiemelt figyelmet fordítunk, ezért döntöttünk úgy, hogy ezzel a figyelmeztetéssel tájékoztatjuk vásárlóinkat. Annak megállapítása érdekében, hogy az Ön tetőtéri ablakában olyan 8-14 éves ablaküveg van-e, amely az érintett termékkörbe tartozik, kérjük, kövesse az alábbi lépéseket: 1. Mérje le az üveget 2. Fordítsa át a szárnyat 3. Olvassa le az üveg kódját 1) Mérje meg az ablaküveg szélességét. Amennyiben az 39 cm vagy annál kevesebb, folytassa a 2. lépéssel. Ha az ablaküveg 39 cm-nél szélesebb, az üveg nem érintett 2) Nyissa ki az ablakot és a szárnyat fordítsa át 180 fokban tisztítási pozícióig. 3) Keresse meg az üvegkódot az üvegek közötti távtartón és írja le. Az érintett üvegek kizárólag azok, amelyek kódjának egy részében (a csillagok között) 59 vagy 34 számjegyek találhatók 8-as számmal vagy Y betűvel kombinálva. 4) Látogasson el a www.velux-pw.hu weboldalra és adja meg az üvegkódot. Azonnali választ kap arról, hogy az Ön üvege érintett-e, és ha igen, milyen megoldási lehetőségek közül választhat. _, . . _ _. 0JÖJÍP Ha nem rendelkezik internet-hozzáféréssel, készítse elő az üvegkódot és hívja a (06-1) 436-0600 telefonszámot, ahol munkatársaink a segítségére lesznek j A www.vélux-pw.hu weboldalon megtalálható tájékoztató videofilmünk. “"9l?eJÍ Amennyiben okostelefonnal rendelkezik, az itt található kódot leszkennelve a filmet megtekintheti. Javasoljuk, hogy vásárlóink a figyelmeztetésben leírtak szerint járjanak el. A kényelmetlenségekért elnézésüket kérjük! VELUX Magyarország Kft. Web: www.velux-pw.hu E-mail: pw@velux.hu Telefon: (06-1) 436-0600 VELUX® JUNIUS 20-T0L 18 részes egészség-sorozatot indítunk, melyből megismerheti teste működését, emellett praktikus tanácsokat is adunk, hogyan előzze meg, vagy tartsa kordában korunk tipikus betegségeit. LAKBEEENDEZÉS^