Somogyi Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-15 / 138. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JÚNIUS 15., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 5 kicsengettek Több mint negyvenegyezer somogyi diáknak ért véget a tanév. Két iskola biztosan bezár a megyében, a niklai viszont megmenekült. Számos oktatási intézményt átszerveztek VAKÁCIÓ, VAN AHOL AZ UTOLSÓ (Folytatás az 1. oldalról) Túl kevesen járunk az iskolába, első osztályba meg már senki nem jelentkezett. A kaposszer- dahelyi iskola diákjai ezeket az okokat sorakoztatták föl, amikor azt kérdeztem tőlük: miért zárják be iskolájukat?- Pedig a tanárok kedvesek, a kirándulások pedig nagyon jók voltak - mondták a kaposszer- dahelyi alsósok, akik a jövő tanévtől már a szennai iskolába, vagy Kaposvárra járnak.- Ám még nem minden gyerek tudja, hol kezdi a jövő tanévet - mondta Baloghné Horváth Teréz igazgató. - A zselic- szentpáliaknál például az iskolabusz kérdéses. Úgy tudjuk, az itt tanító három pedagógus közül egyet átvesz Szenna, kettőnk sorsa azonban bizonytalan, egyelőre én azt sem tudom, hogy kapok-e felmentési időt. Március óta tudtuk, hogy bezárják az iskolát, a végleges döntés azonban két hete született meg. Az 1905 óta működő kapós- szerdahelyi iskolának a mostani, 106. lesz az utolsó tanévzárója. Az erről szóló döntés a pedagógusok számára alighanem tragikus. Az igazgató asszony harminc éve tanít az iskolában. Ám semmiképpen nem hagyható figyelmen kívül az a tény: a tavalyi évben még 29, most 17 gyerek jár az iskolába. A gyerekek elmondása szerint elsőbe pedig már nem is jelentkeztek: Persze a szülők egy része szerette volna, ha ott fejezte volna be gyermeke az alsó tagozatot, ahol elkezdte. A főszereplők, vagyis a kisiskolások azonban úgy tűnt, nem szomorkodnak. A kérdésre pedig, hogy mi lesz a barátokkal, azonnal vágták a választ: a face- book megmarad! ■ Márkus K. Elárvult iskolapadok. Jónéhány kisdiák kezdi szeptembertől új iskolában a tanévet, mert bezárják régi iskoláját. Most viszont még a nyárnak örülnek A niklai iskola egyelőre megmenekült szeptembertől újra becsön- getnek viszont a niklai iskolába, mivel a fenntartásáról sikerült megegyezni a bodrogi baptista egyházzal Nikla és Csömend, Nikla gesztorságával működteti a Berzsenyi Dániel nevét viselő iskolát és óvodát. Az iskola erőn felüli fenntartása majdnem a csőd szélére vitte a niklai önkormányzatot, mivel a központi támogatás csak a működés töredékét fedezte. Ezért került terítékre korábban, hogy lakatot tesznek az iskolára, ahol úgy hetven diák tanul, s a romagyerekek aránya kilencvennyolc százalék. Az utolsó mentsvár volt a településen, hogy megpróbálják a bodrogi baptista egyházi iskola fenntartásába adni az intézményt, a több mint harminc gyermeket fogadó óvodával együtt. A tárgyalások végül eredményesek voltak. egy Év múlva azonban ismét felülvizsgálják a helyzetet, amit befolyásolhat az, hogy a kormány miként valósítja meg az oktatást érintő változtatásokat. S persze a gyereklétszám alakulása is. VIGMOND E. Siófokon összevontak, Barcson még nem sok a vezető és egyre kevesebb a diák Siófokon - ennek jegyében vonnak össze két általános iskolát a következő tanévtől. A négyből a Beszédes és a Vak Bottyán önállósága megmarad, a Széchenyi és a Somogyi iskolák azonban szeptembertől közös irányítás alatt működnek Ezzel együtt egyetlen intézménnyé alakítják a hét siófoki óvodát Barcson a közelmúltban napvilágot látott független szakértői jelentés a két városi általános iskolának az összevonását javasolta 2011-ben. Egyelőre ezt nem lépték meg, mivel az önkormányzat a meghatározott osztálylétszámokat így is biztosítani tudja A 2012/13-as tanév előtt a beiratkozott gyermekek létszámától függően azonban ismét napirendre tűzik a két iskola összevonását Nagyatádon a Bárdos Lajos Iskola felújításával lehetővé vált az intézményegységi integráció: 2011. július elsejétől a Babay József Iskola a megújult Bárdos épületébe költözik, és egy intézményegység keretében zajlik tovább az oktatás. FŐNAI I., JEKI G. Hiába tiltakoztak MEGSZŰNIK A TANÍTÁS a zá- kányfalui kastélyiskolában szeptembertől. Néhány éve már csak az alsó tagozatosok tanultak itt, most ők is a zá- kányi iskolába fognak járni. A szülők nem örültek a döntésnek, aláírásgyűjtésbe kezdtek, petíciót fogalmaztak meg, levelet írtak Gelencsér Attila közgyűlési elnöknek, Hoffmann Rózsa államtitkárnak és Orbán Viktor miniszter- elnöknek, szakmai, etikai, anyagi támogatásért. Palotai Hajnalka zákányfalui polgár- mester azt mondta: a település rossz gazdasági helyzete kényszerítette őket. A 600 lelkes falu 14 millió forintos hiánnyal küzd, ami havonta plusz egy millióval gyarapszik. Ha nem tesznek radikális lépéseket, novemberben nem tudnak fűteni, kikapcsolják a villanyt, számláikkal már most jelentős elmaradásban vannak. szeptembertől ugyancsak a zákányi iskolát gyarapítja a gyékényesi felső tagozat. Korábban a gyékényesi 6. és 7. osztály Csurgóra járt, a többiek helyben tanultak. Kisiván István polgármester elmondta: anyagi okok miatt kényszerültek váltani, noha amúgy elégedettek voltak Csurgóval.- kezdetben kétszázezer forint körüli hozzájárulást kellett Csurgónak fizetnünk egy gyerek után - mondta a polgár- mester. Idén ez már 638 ezer forint volt, amit nem tudunk kigazdálkodni. Az előzetes kalkulációk szerint Zákánynak csak 200 ezer vagy még kicsivel kevesebb hozzájárulást kell majd fizetnünk. varga a. Ismét kinyitott az alkotóház Zselickislakon. Kihasználják az inspiráló közeget A Berzsenyi-napon együtt játszott a diáksereg a szülőkkel és a tanárokkal A kaposvári Kinizsi iskola diákjai Bene János zselickislaki alkotóházában töltötték az utolsó tanítási napokat Ki az erősebb? Kötélhúzó versengésen is jeleskedtek kedden a kaposvári Berzsenyi tagiskola diákjai a kaposvári Kinizsi iskola hetedik osztályos diákjai rajzoltak, agyagoztak kedden Bene János festőművész zselickislaki alkotóházában, s a kertben. Az idei alkotótábor ugyan családi okok miatt elmarad, ám az alkotóház továbbra is várja a képz& művészetek, fotózás iránt érdeklődő iskolásokat.- EDDIG ÖT ALKOTÓTÁBORNAK adott otthont a zselickislaki alkotóház - mondta a Bene János festőművész -, s az idén is megtapasztalhatják az érdeklő dő diákok azt a különleges atmoszférát, ami feltétlenül alkotásra inspirálja őket Hiszen az alkotóházban, abban a műteremben dogozhatnak, ahol én is alkotok. Bizonyára a közeg teszi, hogy már megérkezésük után az alkotó szemével nézik a fiatalok a vidéket is. bene János szeptemberi terveiről szólva azt mondta: általános és középiskolások háromnégyfős csoportokban együtt dolgozhatnak majd a művészbarátokkal az alkotóházban. - S az itt elkészült munkákat az iskolákban szervezett vándor- kiállításon mutatnánk be a fiatal alkotóknak s az érdeklő dőknek egyaránt - mondta. MÁRKUS KATA pörgős programok vártak kedden a kaposvári Berzsenyi tagiskola diákjaira. ISMERED a BERZSENYIT? - érdekes kérdések sokaságára válaszolhattak a diákok, ahol a névadó költő életét, pályafutását és a patinás kaposvári tanintézmény múltját villantották feL A sporttagozatos berzsenyis diákok szép sikereket értek el az utóbbi időben is, így a sport, a mozgás sem hiányozhatott a programból Büntető rúgás-, futóverseny, kosárra dobás továbbá röplabdás ügyességi verseny is szerepelt a műsoron. A közelgő vakációra gondolva pedig közlekedésbiztonsági bemutatót szerveztek, ahol a bringával iskolába érkező gyermekek járművét a rendőrök átvizsgálták, s igazolást állítottak ki, ha az megfelelt a követelményeknek A TANÁROK ÉS SZÜLŐK ÍS Vállalták a megméretést, sportvetélkedőn bizonyíthatták ügyességüket Jó hangulat, felhőtlen kikapcsolő dús: ez jellemezte a folytatást is. Hagyományteremtő szándékkal hívták életre a keddi rendezvényt, amelyet a szülői munkaközösség - a tanári kar valamint a diákönkormányzat támogatásával - először rendezett meg. HARSÁNY! MIKLÓS ■ ön szerint elég iskola van Somogybán? Szavazzon hírportálunkon / SONLINE.hu Wt A szavazás eredményét csütörtöki számunkban közöljük.