Somogyi Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-07 / 81. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS 7., CSÜTÖRTÖK 2 MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV A bevetési egység a középiskolában A BEVETÉSI EGYSÉG tartott bemutatót a somogyi TISZK siófoki Baross középiskolájának diáknapj&n az intézmény és a megyei rendőrség közti együttműködés részeként. A TISZK egyes iskoláiban rendészeti képzés is folyik, (fi) Az élbolyban végeztek az éprtőiparis diákok Szolnokon rendezték a középiskolai szakmai érettségi tantárgyi verseny országos döntőjét: a faipari alapismeretek, illetve az építészeti versenyen 30-30 maturáló vett részt. A kaposvári építőipari iskola diákjai 4., 6., és 8. helyezéseket szereztek, (szá) Kétmilliós támogatás iharosberényi civileknek 2,3 millió forinttal támogatja a társadalmi szervezeteket Iharosberény. A Polgárőr és Tűzoltó Egyesület és a hagyományőrző egyesület 500 ezer, az Ifjúkor Egyesület, az iskola sportegyesülete 200 ezer forintot kap. A helyi sportegyesület a megítélt 900 ezer forint ütemezésének módosítását kérte, (va) Civilekkel újult meg a malom előtti palit önkéntesek tették rendbe a péterhidai Ratalcs-malom elhanyagolt környezetét. Egy nap alatt elvégezték a vasúti megállóig húzódó sétány parkosítását. A Péter- hidáért Egyesület pályázaton nyert 200 ezer forintos támogatást, (jg) Helyi szereplőkkel a nagyatádi turizmusért TURISZTIKA! EGYESÜLET alapítását készítette elő Nagyatád. A képviselő-testület vállalta az önerőt, cserébe az egyesület átveszi a Tour- inform iroda működtetését. Kárpáti László alpolgármester elmondta: az Új Széchenyi Terv lehetőséget biztosít, hogy fellendítse Nagyatád turisztikai fejlődését, növelje a belföldi és külföldi iátogatószámot. (jg) Leszállópálya épül a tetőn kórház A gyógyítás zavartalan, az építkezés türelmet kíván Influenzajárvány: az utolsókat fertőzi a kórokozó Somogybán Az oktatókórház több mint másfél évtizedes, az elmúlt években felpörgött „építkezése” mára valósággá vált: az intézmény északi tömbjének nagy része építési terület. A kivitelezők látványos részekhez értek. Balassa Tamás Alig több mint három hónapja vonultak föl a Kapós Kórház Konzorcium munkagépei a Ka- posl Mór Oktató Kórház területén, mintegy harmincezer köbméter föld kitermelése és az alapozási, mélygarázs-építési munkák után szerdán megjelentek az első falszakaszok a tömbkórházi építkezés D-épületén. A 12,4 milliárdos uniós Pólusprogram mellett kisebb értékű, de nem kevésbé fontos építkezés is folyik: a kórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának (SBC) félmilliárdos fejlesztése. E két beruházás párhuzamos vezénylése nem kis feladat a projektmenedzsment, s benne a kivitelezők részéről, akik fontosnak érzik, hogy folyamatosan tájékoztassák a betegeket, hozzátartozókat, és a város, a környező utcák lakosságát. A januári lakossági fórum után április 14- én, csütörtökön ismét várják az érdeklődőket: helyszínéről, időpontjáról és a résztvevő előadókról a jövő héten részletes tájékoztatást adunk lapunkban és a Sonline hírportálon egyaránt. Mint az építkezések általában, egy ekkora beruházás, 34 ezer négyzetméter új gyóA legérdekesebb munkát a tetőn végzik: hely épül a helikoptereknek gyítótér létesítése pláne: amíg tart, okozhat bosszúságqt a környezetének, de minél nagyobb az időleges felfordulás, annál nagyobb lehet az azt követő pozitív változás. A sürgősségi centrum építkezése jelenleg három helyszínen zajlik. A műtéti tömb udvar felőli bejáratát március 10-től teljes szélességben lezárták, itt egy új, zárt közlekedőt és nyitott mentőbeállót építenek. A lezárás várhatóan június 10-ig tart, addig a gyalogos közlekedés az SBC mentőbeállón és SBC bejáraton keresztül történik. A régi sebészeti épület földszintjén, a volt fül-, orr-, gégészeti szakrendelés helyén a gyermeksürgősségi-ellátást és az elkülönítést igénylő kórképek sürgősségi ellátásának színterét alakítják ki. Jelenleg a gipszkarton válaszfalakat szerelik. Betegek és látogatók nem láthatják, de az egyik legérdekesebb munka a tetőn folyik: a leendő mentőhelikopter-leszálló helyéről átszerelték a légkondicionáló-gépészetet egy részét, s rövidesen épül a három-négy méter magas vasszerkezet a „gépmaradarak” fogadására. Mindezt rohammunkában teszik, hogy a tetősík alatti szemészeti osztály lehetőség szerint ne érezze az átszerelés kényelmetlenségét. Varga Csaba orvosigazgatóhelyettes, az SBC vezető főorvosa szerdán elmondta: a lezárások és a megváltozott gyalogos közlekedési rend miatt továbbra is nagy szükség van a kórház területére érkező betegek, hozzátartozók és az ott dolgozók megértésére és toleranciájára. Fontos, hogy a dolgozók közül csak az vegye igénybe a sürgősségi építési területeket, akiknek feltétlenül szükséges, és a betegek és hozzátartozóik is a megváltozott kijelölt helyeken, döntően a nagy váróban tartózkodjanak az építés és a gyógyítás zavartalansága érdekében. Egy hónapja ért véget az influenzajárvány, azonban az elmúlt héten még mindig 65 új megbetegedés jutott százezer lakosra Somogymegyében. Erről tájékoztatta szerdán lapunkat a megyei kormányhivatal népegészségügyi szak- igazgatási szerve. Közölték: a megelőző héthez képest 16 százalékos az esetszám csökkenése. Összesen két beteg szorult emiatt kórházi kezelésre a 13. héten az előző heti öt után. Az elmúlt héten beküldött felsőlégúti mintákból kórokozót nem mutattak ki. Az idei influenzajárvány január közepén kezdődött, és a kilencedik héten esett a járványküszöb alá az új megbetegedések száma. ■ Balassa Tamás Influenzaszeríí megbetegedések (fő) Orvoshoz fordulások száma 100 ezer lakosra vetítve Somogybán (hét/betegszám) Egy kályhából kipattanó szikra okozott tüzet A kályhából kipattanó szikrától égett ki egy szoba Lakócsán. A tűzoltók kiérkezésekor a nagyjából 200 négyzetméter alapterületű családi ház egyik szobája és tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. Az épületben lakóknak volt annyi lélekjelenlétük, hogy a tűzoltóság értesítését követően kihoztak az 'épületből három PB gázpalackot. ■ H. M. Háziállatok pusztultak 8Í Bsdegkéren Két sertés és hat házinyúl - pusztult el a kedd esti bedegkéri tűzben. A kár közel 250 ezer forint Lopott sínnel bukott le egy férfi Lengyeltótiban Újabb sikeres felderítés Somogybán - a MÉH telepen akarta eladni a korábban a csisztapusztai volt kisvasútról ellopott síneket egy férfi, akit a fonyódi rendőrök fogtak el. A közelmúltban elszaporodott fémlopások miatt fokozott ellenőrzéseket végeztek a lengyeltóti MÉH telep környékén az egység munkatársai - tájékoztatott szerdán Bíró Gábor megyei rendőrségi szóvivő. Mivel a síneket meglátták a férfinél, igazoltatták, ugyanis a vasat éppen el akarta adni a fémhulladék-átvevőben. Az illetőt gyanúsítottként kihallgatták, ennek során elismerte a bűncselekmény elkövetését. A fonyódi rendőrkapitányság lopás miatt indított ellene eljárást. ■ Harsányi M. „ Pedagógus képzés Szeutbalázson” Megkötésre kerüli a TÁMOP-3.1.5-09/ A-2-2010-0585 azonosítószámú, i Pedagógusképzés Szentbalázson című projekt támogatási szerződése a Körzeti f. Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint | támogató képviseletében eljáró Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága közölt. Utóbbi a 2010. november 27-én hatályba lépett 259/2010. (XI. 16.) Kormányrendelet szerint Wckcrle Sándor Alapkezelő néven folytatja működését, közreműködő szervezeti feladatait pedig 2011.01.01 óta az ESZA Nonprofit Kft. vette át ' A projekt célja az új tanitási és tanulási módszerekhez, a megváltozott pedagógus szerepekhez, informatikai fejlesztésekhez való gyors és hatékony alkalmazkodáshoz biztosítsa a pedagógusok módszertani és szakmai fejlesztését. i; A projekt keretében 1 fö pedagógus vesz részt a felsőoktatás rendszerében tanári : mesterképzésen és részismereti képzésen. Megvalósítás időszaka: 2010. 08. 01. -2012.07. 31. Kedvezményezett: Körzeti Általános Iskola és Napköziotthonos óvoda 7472 Szentbalázs Fő utca 33. Közreműködő szervezet: ESZA Nonprolit Kit. 1134 Budapest. Váci út 45. „CT A projekt összköltsége 5 000 000 Ft, a támogatás mértéke a projekt összköltségének 100 %-a. /»«&■/ .:iÍÍÜt\ F«P«nMMÍ Ugry«»k«ég ÚMH--római-06ZG638 638 ÍJ' ifiOJhjíXfOf^sÁQ NfV xMMv.gov.hu • www.ntu hu i ; „Mindannyian mások vagyunk* Megkötésre került a TÁMOP-3.3.2-08/2-2008-0060 azonosítószámú. Mindannyian mások vagyunk... című projekt támogatási szerződése a Surján Oktatási Intézményfenntartó Társulás nevében Szentbalázs Község gesztor Önkormányzat és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint támogató képviseletében eljáró Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatás kezelő Igazgatósága között. Utóbbi a 2010. november 27-én hatályba lépett 259/2010. (XI. 16.) Kormányrendelet szerint Wekerle Sándor Alapkezelő néven folytatja működését, közreműködő szervezeti feladatait pedig 2011.01.01 óta az ESZA Nonprofit Kft. vette át A projekt célja a szociális és gazdasági háttérből adódó esélykülönbségek csökkentése, a továbbtanulási esélyek kiegyenlítése, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak nyújtott oktatási szolgáltatások minőségének javítása, minden tanuló képességének maximális kibontakoztatása a személyiségközpontú oktatás-nevelés által, a társadalmi és kulturális különbözőség iránti érzékenység fejlesztése a pedagógiai gyakorlatokban, a kisebbségi-, a gyermek- cs emberi jogok tudatosítása, érvényesítése. Megvalósítás időszaka: 2010. 08. ül. 2012. 07, 31. Kedvezményezett: Surján Oktatási Intézményfenntartó Társulás nevében Szentbalázs Község gesztor Önkormányzat 7472 Szentbalázs Fö utca 85. Közreműködő szervezet: ESZA Nonprofit Kft. 1134 Budapest, Váci út 45. „C” A projekt összköltsége 41 794 069 Ft. a támogatás mértéke a projekt összköltségének É NmuK F^MiUd „ üw*>«d:06 4CdMM8 u mAjmrtzóa NtU fauOntu.gov.hu • wvuwiWi.hu i f y/H)U*«lU»****J HIRDETÉS Szentbalázs „Intelligens Iskola" program Megkötésre került a TlOP-1.1.1-07/1-2008-0915 azonosítószámú, Szentbalázs „Intelligens Iskola”program című projekt támogatási szerződése Szentbalázs Község Önkormányzata és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint támogató képviseletében eljáró ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. között. A projekt célja az iskolarendszerű oktatás informatikai infrastruktúra fejlesztése, egységes alapinformatikai infrastruktúra biztosítása, a j kompetenciaalapú oktatás elterjesztése, a területi különbségek mérséklése és kiegyenlítése. A projektben beszerzésre kerül 15 db iskolai pc monitorral, valamint 4 db tantermi csomag alkalmazás szerverrel és wifi csomaggal. Megvalósítás időszaka: 2011. 01.01. - 2011. 06. 30. Kedvezményezett: Szentbalázs Község Önkormányzata 7472 Szentbalázs Fő utca 85. Közreműködő szervezet: ESZA Nonprofit Kft. 1134 Budapest, Váci út 45. „C” A projekt összköltsége 7 885 692 Ft, a támogatás mértéke a projekt JSsszköltségén^ swAe iáSSN É N*mx*t* F«{lMxté«i Ugymluóf , jj: UaauCnrízáa NHÍ ftMhAf.gw.hu • wwwftKhy **/ íj //«*»«*»<***♦*¥/