Somogyi Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-12 / 85. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. ÁPRILIS 12., KEDD KORKÉP Egy éjszaka kilenc autót pakoltak ki Nagyatádon Egy éjszaka kilenc autót tört fel cét fiatalember Nagyatádon. A kocsmában ittak, majd éjjel felke- 'ekedtek, s kirámolták az autó­dat. CD-lejátszókat, napszemüve­geket, mobiltelefonokat is elvit- :ek, ezen kívül a gépkocsik és :öbb járműtulajdonos okmányait s elemelték. A nagyatádi rend­őrkapitányság összehangolt nunkájának köszönhetően még íjszaka bilincs kattant az elköve­tik kezén.- A két fiatalembert gyanúsí- ottként hallgatták ki, s ennek során beismerték a bűncselek- nények elkövetését - számolt be létfőn Bíró Gábor megyei rend­őrségi szóvivő. Megtudtuk: a negszerzett okiratok egy részét - azt egyébként ők sem tudják, niért - elégették, a többit pedig így hulladékgyűjtőbe dobták. A tét fiatal előzetes letartóztatásba terült. ■ Harsányi M. Hálóztak, de lebuktak a rapsicok irvhalászokat fogtak a balatoni űzi rendészet keszthelyi őrsének nunkatársai Balatonberényben. \ két férfi egy üdülőben rendez­gette a 77 keszeget, a hat kárászt, i pontyot és az öt balint, amikor i rendőrök elfogták őket. ■ H. M. Eszem, iszom, meg pihengetek... rabszolgaper Az ügyvédek felmentést kértek, a bíróság jövő kedden hirdet ítéletet Jövő keddre halasztotta az ítéletet a rabszolgaper né­ven elhíresült esetben a kaposvári bíróság. Az ügy­védek bűncselekmény, il­letve bizonyítottság híján jórészt felmentést kértek. Vas András- Nem megmondtuk, hogy nem akarunk benne lenni a tévében!- zúdulnak fel a családtagok a- hogy megérkezünk, majd élénk vita bontakozik ki köztük a fény­képező és a kamera közötti kü­lönbségről. Van idő polemizálni, ugyanis rendőri biztosítás híján jó órát csúszik a tárgyalás kezde­te. A tárgyalóban pedig a harmad­rendű vádloű közli a sajtosok lát­tán, fel fogja jelenteni őket Mivel velünk van elfoglalva, nem hallja, hogy az ügyész mó­dosítja a vádat, hozzácsap egy aljas indokból elkövetett köny- nyű testi sértést az aljas indok­ból, a sértettek sanyargatásával és jelentős érdeksérelmet okoz­va elkövetett személyi szabad­ság megsértéséhez. A kaposvári férfi ugyanis élettársával és ap­jával rabszolgaként tartott, dol­goztatott és kínozott általában hajléktalan munkanélkülieket, akiknek munkát és egyben lak­hatást kínáltak. Irataikat elvet­ték, fenyegetésekkel, bántalma­zással arra kényszerítették őket, hogy fizetés nélkül dolgozzanak Jó egy óra csúszással kezdődhetett meg a tárgyalás különböző bontási munkálato­kon, illetve a ház körül, ahonnét önszántukból nem távozhattak. Egy komfort nélküli koszos suf­niban szállásolták el őket, na­ponta legfeljebb kétszer kaptak enni, s gyakran meg is verték őket.- Nem emlékszel, persze... - jegyzi meg a másodrendű vád­lott a rendőrtanúk vallomásai során, majd megvádolja a tavaly áprilisi a Cseri úti akcióban résztvevőket, hogy olyan papírt írattak alá vele, amit nem olvas­hatott el. - Azt is mondta egyi­kük, hogy találnak rá módot, hogy engem is lecsukassanak. Fia élettársa bólogat mellette a vádlottak padján. Hozzáteszi, neki a fejét verték a járólapba.- Nem folyásolt be senki - ál­lítja hosszas hallgatások köze­pette az egyik sértett tanú, akit újra megidézett a bíróság. Elő­ször ugyanis terhelő vallomást tett, majd a vádlottak mellett val­lott, jelen esetben rövid időn be­lül fenntartja mindkét nyilatko­zatát, majd közli, nem emlék­szik semmire. Láthatóan fél, s csak egyik sértett társát, a So­mogyi Bicskást emlegeti.- Eszem, iszom, pihengetek - közli aztán ügyészi kérdésre, hogy mivel tölti napjait mostaná­ban még mindig a vádlottak csa­ládjánál lakva... Nem maradhat el a szokásos egészségügyi félóra sem, a má­sod- és a harmadrendű vádlott - az elsőrendű apja és élettársa - sokadszorra sorolja fel különbö­ző betegségeit, melyek miatt el­viselhetetlen számukra a bör­tönélet.- Allergiás is lettem mostaná­ban - panaszkodik a női vádlott -, például fémérzékenység jött ki rajtam. Ezt sem bírom - mu­tatja a bilincsét... Az intermezzo után a bíró le­zárja a bizonyítási eljárást, meg­kezdődhet az iratismertetés: a több mint kétezer oldalas paksa- méta átlapozása majdnem más­fél órán át tart.- Bár a vádlottak tagadtak, a sértettek egyöntetű és részletes vallomást tettek élet- és munka- körülményeikről, bántalmazá­sukról - kezdi a tárgyalás hato­dik órájában a vádbeszédet az ügyész. Minden vádpontban bű­nösnek látja a vádlottakat: a sze­mélyi szabadság korlátozása mi­nősített esetében úgy véli, nem bezárással, hanem lelki és fizikai bántalmazás hatására valósult meg a bűncselekmény. A minősí­téseket is bizonyítottnak értékeli, s ezek, és a súlyosbító körülmé­nyek alapján börtönbüntetést kért. Ezzel szemben a védők bűn- cselekmény vagy bizonyítottság hiányában felmentést kérnek a legtöbb vádpontban védenceik­re, igaz, a harmadrendű vádlott elismeri az ellene felrótt közok­irat-hamisítás tényét.- Jogi tévedésben van az ügyészség - véli az elsőrendű védője, aki felhívja a bíró figyel­mét, a semmisségi törvény alap­ján érdemes lenne csak a köz­vetlen bizonyítékok elfogadását, azaz a sértetti tanúvallomások elvetését - a személyi szabad­ság korlátozása ugyanis ez eset­ben nem áll meg. Maximum a kényszerítés, s az is csak két esetben, nem ötben - teszi hoz­zá, s felfüggesztett börtönt kér ügyfelére. Hogy a bíróság melyikükkel ért egyet, a jövő keddi ítélethir­detésen derül csak ki. 4 < 4 4 RTL I^ÜB TV2^ ' ' '''' ^ ^ ™W‘fBB mT“ "HM| ‘ SPEK 6.00 Trendmánia (Ismétlés) 6.25 Tények reggel 5.50 Ma reggel 9.00 A hangszerkészítés 5.15 Ki ez a lány? © 6.00 Reggel a Dunán 6.00 Reggel a Dunán 'O 6.25 Fókusz reggel © 7.00 Mokka© 9.00 Kék fény© mesterei (14/7.)© 6.10 A kifutó© 9.00 Család-barát 9.00 Család-barát 6.55 Reggeli 9.00 Mokka habbal © Bűnügyi magazin (ismétlés) 9.25 Ismeretlen Budapest 7.05 Gyilkos sorok © 10.00 A történelem útvesztői 10.00 A történelem útvesztői £Éj 9.05 Te vagy az életem 9.45 Stahl konyhája © 9.55 Nappali 9.45 Domovina 8.00 Egy kórház magánélete © (ismétlés) (ismétlés) M (argentin sorozat) © 10.15 Babapercek© 12.00 Híradó délben 10.15 Nemzet és védelem 9.00 A narancsvidék © 10.30 Anya, az állatorvos 10.30 Anya, az állatorvos '£3 10.05 Top Shop 10.25 Teleshop Benne: Sporthírek. Időjárás 10.40 Körzeti magazin 9.50 New York-i bújócska © 11.30 Kívánságkosár 11.30 Kívánságkosár Q 12.00 Híradó 11.55 Árva angyal © 12.30 Kárpát expressz 11.30 Hol élsz te? (amerikai akcióvfgj., 2004) 14.00 Híradó 14.00 Híradó 12.20 Asztroshow (mexikói románt, sor., ism.) 13.00 Átjáró 12.00 Híradó délben 11.55 Amerika csillagai 14.20 Csellengők (ismétlés) 14.20 Csellengők (ismétlés) ^ 13.30 Fél kettő © 12.45 Illegális kivándorló © 13.30 Nemzetiségi magazinok 12.30 Kárpát expressz 13.55 A médium © 14.45 Beavatás (ismétlés) 14.45 Beavatás (ismétlés) 2 14.15 A szerelem rabjai © (amerikai vígjáték, 1987) 14.30 Mindentudás Egyeteme 2.0 12.55 Záróra 15.50 CSI - A helyszínelők 15.00 Clipperton, 15.00 Clipperton, (argentin sorozat) 14.20 Ezo Tv 15.25 Tudástár 2011 14.00 Élő hagyomány (amerikai krimisorozat) © a rejtelmes sziget a rejtelmes sziget j-T 15.15 NekedValó Talkshow (élő) 15.25 Rex felügyelő © 15.55 Szomszédok © 14.25 Kőbe zárt karátok 16.45 Gyilkos számok © 15.30 Délvidéki várak 15.30 Délvidéki várak M 16.15 Mindörökké szerelem © 16.30 Marina © 16.30 Híradó. Körzeti híradók 15.15 Afrika gyöngyszeme © (amerikai krimisorozat) 16.00 Képes krónika 16.00 Képes krónika M (mexikói sorozat) (am.-mexikói románt, sor.) 16.55 Teadélután 16.05 Úri házak titkai © 17.35 A dadus © 16.30 Múlt idő ’90 16.30 Múlt idő ’90 'W 17.25 Ezel - Bosszú mindhalálig 17.30 Árva angyal © 17.25 India - Álmok útján © 16.55 Bűvölet© 18.10 Gordon Ramsay 17.00 25. szélességi fok délre © 17.00 25. szélességi fok délre © Q (török sorozat) © (mexikói romantikus sorozat) (brazil-indiai sor. -160/88.) 17.25 Magyar pop - A konyha ördöge © 18.00 Híradó 18.00 Híradó 18.30 Híradó 18.30 Tények 18.15 A királyi ház titkai © 18.20 Átjáró 19.05 Christine kalandjai © 18.35 Mese 18.35 Mese 19.05 ValóViiág Hírműsor (dél-koreai sorozat-60/30.) 18.45 Sherlock Holmes, (amerikai vígjátéksorozat) 19.00 Térkép 19.00 Térkép- Összefoglaló (élő) © 19.00 Aktív © 19.20 Alkotmány utca a mesterkopó □ 19.30 Két pasi 19.40 Kikötő - Friss 19.40 Kikötő - Friss 20.10 Fókusz© 19.30 Jóban Rosszban 19.30 Híradó este 19.10 Mindig zöldebb © - meg egy kicsi © 20.00 Híradó 20.00 Híradó W 20.45 Barátok közt© (magyar sorozat) © 19.55 Sporthírek. Időjárás (ausztrál sorozat-28/20.) (amerikai vígjátéksorozat) 20.05 Sport 20.05 Sport Ej (magyar sorozat) Fsz.: Gesztesi Károly, 20.05 Önök kérték! 20.00 Híradó este 20.25 Gyilkos számok © 20.10 Váltó 20.10 Váltó w Közben: Hírek Tóth Roland, Bálizs Anett, 21.05 Az este 20.30 Mindentudás Egyeteme 2.0 (amerikai krimisorozat) 20.20 Közbeszéd 20.20 Közbeszéd W .21.25 Vészhelyzet © Brózik Klári, Fábián Anita 21.40 Elveszett paradicsom © 21.25 Montalbano felügyelő 21.25 Éden Hotel © 21.00 A kaméliás hölgy © 21.00 A kaméliás hölgy© (amerikai sorozat) 20.30 Bajnokok Ligája (magyar film, 1962) FF - A hegedű hangja © (valóságshow) (francia tévéfilm, 1997) (francia tévéfilm, 1997) 22.20 A Grace klinika © Manchester United-Chelsea Fsz.: Pálos György, (olasz krimi, 1999 - 2/2.) 22.25 Szex és New York © Fsz.: Christiana Reali, Fsz.: Christiana Reali, (amerikai sorozat) Közben: Kenósorsolás Páger Antal, Törőcsik Mari 22.20 Záróra (amerikai sorozat) MichaelCohen MichaelCohen 23.25 XXI. század - A legendák 23.20 Aktív extra © 23.15 Szellem 23.15 Űrhajós pilóták 23.40 Esküdt ellenségek 23.00 Dunasport 23.00 Dunasport hJ velünk élnek © 23.25 A médium © a palackból... 0.40 India - Álmok útján © - Bűnös szándék © 23.05 Lugosi Béla, 23.05 Lugosi Béla, ££| 23.55 Róma © (amerikai krimisorozat) 23.45 Hírek (brazil-indiai sor. -160/88.) (amerikai krimisorozat) a bukott vámpír© a bukott vámpír © l“9 (amerikai kalandfilmsorozat) 0.25 Tények este 23.50 Sporthírek 1.25 A királyi ház titkai © 0.40 Top Gear © (francia-holland dok.-film) (francia-holland dok.-film) ^ 1.00 A hatalom hálójában 1.00 Ezo Tv Rövid képes összefoglalók (dél-koreai sorozat-60/30.) (autósmagazin) 0.10 Kikötő - Friss (ism.) 0.10 Kikötő - Friss (ism.) 'W (amerikai krimisorozat) © 1.30 A kanyaron túl © 23.55 Prizma 2.30 Magyar pop 1.45 Gyilkos sorok © 0.25 Labdarúgó-mérkőzés 0.25 Labdarúgó-mérkőzés 1.50Reflektor © (magyar film, 2001) 104' 0.10 Ma reggel (ismétlés) 3.25 Nemzet és védelem (amerikai krimisorozat, ism.) Újpest FC-DVSC-TEVA Újpest FC-DVSC-TEVA ® MIK TV ..........ATV .,.............................._ _ _ _ _ _ _ _ _ ,'IÉR EÜBOSPORT............................................INÉ SPORTl tiHít ' " _ ' _\"......'Mi II IJ J.l.1,1 jll I..........IBM _l _ 13.05 lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Ke- 16.45 Egyenlítő. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai 1730 Bencze-show D. 18.00 Kalózsziget 830tabdarúgás9ÜOLabdaiúgásl0.15Sú- 10.30 Angol labdarúgás. 1130 Magyar láb- 730 MichaeUacteon'sThists It 9^0 Cariitos 15.00 Hogyan készült? 16.00 Amcsi mo­*5 resztmetszet. 15.00 Híradó. 1530 BBC Re- turizmus. 17.55 Híradó. 18.25 Fórum. 1855 (ausztrál kalandfilmsorozat) ©. 1830 25. lyemelésl2.00Kerékpárl3.00Szertoma-Eb darúgás. Újpest-DVSC-Teva. 14.30 Magyar nagy dobása 11.05 FBmek és sztárok 1135 torok. 17.00 A túlélés törvényei. 19.00 Állí­J5 portéra. 16.05 Pálya. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.40 Hírek. szélességi fok (félre (francia sorozat, ism.) 14.00 Súlyemelés 17.30 Sportmagazin labdarúgás. Siófok-Ferencváros. 17.00 Mai Őrangyal Rt 13.15 Életa birtokon 14.55 FYiskás tólag...20.00Szétépítők.2030Hogyanké­Híradó. 1730 Zöldövezet. 18.05 Vonalban. 20.45 A tv ügyvédje. 2135Híradó. 22.15 Vt- ©.1930Bűvőlet(olaszsorozat)©.2035 18.00 Súlyemelő-Eb 20.00 Ökölvívás 21.00 helyzet. 17.15 Monicomp liga extra. 17.45 Hungary 16.55 StarTrek 8.18.45 Nem kellesz szült? 2130Titkok a fekete dobozból. 2230 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Hír- lághíradó. 2230 Hazaiturizmus. 23.15 700- Hírháló.21.00DillingerésCapone(amerikai Ökölvívás23.00Extrémsportok23.15Autó- Magyar labdarúgás. Ligakupa (élő). 20.15 eléggé 20.50 Nevelésből elégséges 21.20 Szeptember 11.-A katasztrófa után. 2330 adó 21.21.35 lapzárta. 22.05 Riasztás ®. as klub ©.23.55 Híradó. 020 Világhíradó. krimi, 1995) ©. 23.00 Dérnek (német kri- verseny 23.45 Sportmagazin 0.15 Sú- Spanyol labdarúgás. 21.15 Sportverda. Törtetők 2130 író és kamu hős 2220 Sparta- Mike Brewer-Célkeresztben. 0.30 Trükkös Q 2230 Hitvilág. 23.05 Rájátszás 0.30 Vidám vasárnap lyemelő-Eb 22.00 Póker. 23.00 Magyar labdarúgás. cus23.15Sziklákvéie0.40Acsúfigazság tesók SOMOGY ül bogÍS""tV1 HHi 81,2 és 88,0 KAPOSVÁRON 08.00 Képújság hírekkel, közérdekű köziemé- Napközbenfolyamatosképújsághírekkel,in- 06.00- Óránként hírekkel, közlekedéssel 6.00 Muzsikáló reggel 12.05 A Bécsi Frlhar- 6.00 Hírek, időjárás 6.03 Zene ébredéshez Óránként Hírek, időjárás 5.00 Hajnal 6.00 18.00 Híradó - megyei hírek első kézből 1830 nyekkel, felhívásokkal, hirdetésekkel 17.00 formációkkal, hirdetésekkel, közérdekű kő- kapcsolatos információkkal, időjárásjelen- monikus Zenekar hangversenye 14.00 A hét 6.30 Hírpercek, Félóránkénthíiek, körzeti idő- 180 perc 9.00 Napközben 11.30Vendéga Hozam - gazdasági magazin 19.00 Híradó Viva Natura - Vivát Natura - életmód maga- zleményekkel 19.00 Pódium archív 1930 Ko- téssel, közérdekű közteményekkel 06.00 En- zeneszerzője 15.04 Muzsikáló délután 1630 járás, közlekedés 9.02 Sporthírek 10.03 Ze- háznál 12.30 Ütköző 13.04 Rádiószínház Nj 19.30 Miért? - napi aktuális műsor 20.00 zin 17.30 Korzó ismétlés 19.00 Kapospont- rzó - közéleti magazin 2030 UNIVTV 21.00 Is- joy Reggel 10.00 FM kommandó 15.00 Dé- Rejtvény 16.40 Komolyzene 18.00 Új zenei ne munkához 11.02 Sporthírek 13.00 Közle- 1330Arómaikatolikusegyházfékjrájal4.05 0 Híradó 20.30 Képújság 23.00-01.30 A napi a Kapós Televízió hírműsora 19.20 Kapós métlések reggelig lutáni Koktél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 újság 19.00 Társalgó 19.35 MassanetThais kedés 13.02 Sporthírek-Rövid összefoglalók, Arcvonások 14.35 Tér-idő 15.15 Kihívás műsor ismétlése 0130-Képújság Sport 1930 Közelkép: Család a pedagógus Hírösszefoglaló 20.00 Zenegép 22.10 Hang-fogó 23.00 Éjszakai dzsesszklub hírek a sporteseményekről 14.0J Zene tanú- 15.30 Közelről 18.03 Ütköző 18.30 Határok Pj VIDÉKEN szemével - Farkas István piarista atya 20.00 — w ............................................. ...............................' láshoz 15.00 Közlekedés 15.02; 19.02 Sport- nélkül 19.05 Sportvilág 1925 Tetten ért 19 .00 Miért? - napi aktuális műsor 19.30 Kapospont-ismétlés 2020 Kapós Sport is- .......................jlllil SIOIV...............................rPPP. CST^GO TV.................rPPP. hírek-Rövid összefoglalók, hírek 18.03 Zene szavak 19.49 Mese 20.04 Rádiószínház Hír adó 20.00 Hozam - gazdasági magazin métlés 20.30 Hírfrák521.00DillingerésCapo- 19.00 Pódium archív 1930 Korzó 20.30 UNIV 16.30 Hírek, időjárás, információk, doku- 07.00,10.00,13.00,16.00,19.00 Csurgói olvasáshoz22.00 Kultúrfitnesz23.00 Netidök 20.30 Kultúrkör21.04Anaptörténetei2230 2030Híradó ne-am.f.23.00KaposKrónika,éjszakaima- TV 21.00 Kapospont 2130 Ismédések mentum- és ismeretterjesztő kisfilmek, Híradól0.2Ó,17.30CsurgóKK-PécsBBLiga 24.00Himnusz0.02Éjfélimix 1.00Zeneivá- Esti beszélgetés 23.04 Hangalbum 0.10 gazin: Kapospont Kapós Sport reggelig sorozatok 21.00 Esti film ff. kézit 1320 ígytörtént.. 17.00 Hákjzattv logatás - Egy kis hazai Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom