Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-01 / 50. szám

SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 1, KEDD 10 A rangsor élére kerültek birkózás A felnőttek, a serdülők és a juniorok is remekeltek A kaposvári Kajtán Olivér a serdülők számára rendezett dorogi rangsorversenyen örülhetett aranyéremnek Ismét rotálja az együttesét Horváth Károly a Fradi ellen A Ferencváros otthonában lép pályára ma 18 órakor a BFC Sió­fok labdarúgócsapata Magyar Kupa mérkőzésen. A tét a nyolc közé jutás, melynek „odavágó- ján” egy remek találkozón a ba­latoniak kétgólos előnyt szerez­tek (3-1) Csermelyi két talála­tával, melyek közül a második igazi mestermunka volt. Már Siófokon eldőlhetett volna a to­vábbjutás, ám Andrezinho a 91. percben szépíteni tudott, esélyt adva a Fradinak. A balatoniak nem a legjobban kezdték a ta­vaszt, búcsúztak a Ligakupától és a bajnokságban is kikaptak otthon a Győrtől, ám máris itt a lehetőség a javításra. ■ Kétgólos előny birtoká­ban utazik a Siófok az Üllői úti visszavágóra.- Tíz helyen változik az ösz- szeállítás a Győr elleni bajnoki­hoz képest - mondta Horváth Károly szakmai igazgató, aki to­vábbra is rotálja a csapatát, va­gyis más-más tizenegyet szere­peltet kupa és bajnoki meccse­ken. Ezúttal azonban nehéz helyzetben van, mert a télen igazolt hat játékosa - Csordás, Nomel, Katona, Melczer, Marozsán, B. Tóth - nem léphet pályára, hisz halasztott mérkő­zésről van szó, melynek eredeti időpontjában nem voltak a klub labdarúgói. - Ebben az összeál­lításban is mindent elkövetünk a továbbjutásért és bízom ben­ne, hogy nem járunk úgy, mint a Ligakupában... A Győr elleni bajnokira visz- szatérve, arra a kérdésre, hogy a jövőben is hasonló támadó szerkezetben játszanak-e igen­nel felelt. - Valóban bátran kezdtünk - tette hozzá - Gólt kell rúgnunk, ezért játszottunk ilyen szerkezetben és ennyi tá­madó szellemű labdarúgóval. A hazai mérkőzéseken továbbra is ebben a felfogásban fogunk játszani. Hogy mennyire voltam megelégedve az újak teljesítmé­nyével? Nomel cseréje erre megadja a választ, de Csordás is csak a rutinja miatt maradt a pályán, míg Katonával csak bi­zonyos időszakokban voltam elégedett. A pontrúgásainkkal valóban gond volt, amin javíta­ni kell, pedig rendszeresen gya­koroljuk azokat, talán már töb­bet is a kelleténél. ■ Z. K. A kaposvári felnőtt, ser­dülő és junior birkózók is igen elfoglaltak voltak az elmúlt napokban, hiszen a Nehézatlétikai SE, vala­mint a Kasi sportolói is rangsorversenyeken lép­tek szőnyegre. Temesvári Iván A BVSC Tatai úti sportcentruma adott otthont a felnőtt kötöttfo­gású rangsorversenynek. A hó­nap elején a szabadfogásúaknái diadalmaskodó Borsos Dávid (KNSE) ezúttal betegség miatt nem vehetett részt ezen a viada­lon, a még csak első éves junior korú, és a szintén 55 kg-os súly­csoportban birkózó Knipli Cson­gor (KNSE) viszont aranyesé­lyesnek számított. A Kaposvári Nehézatlétikai SE sportolója pe­dig érvényesítette is a papírfor­mát és többek között a tavalyi Kadét Eb-n bronzérmet szerző diósgyőri Juhász Bencét is le­győzve az első helyen végzett. A serdülők a dorogi szabadfo­gású rangsorversenyen mutat­ták meg magukat és ez a meg­méretés sem telt el kaposvári arany nélkül, hiszen a 49 kg-os Járfás Luca, a 38 kg-os Kovács Márk, valamint a 46 kg-os Kajtán Olivér is a dobogó leg­magasabb fokára állhatott. Kiss Alexandra (52 kg) ezüstérmet szerzett, míg Popovics Alekszej az ötödik helyen végzett. Bak Barnabás (50 kg) a vi­gaszágon aratott második győ­zelme után megsérült és nem tudta folytatni a viadalt. A csapatversenyben a KASI a A DVSC-Korvex huszonhét éves átlövője Mörtel Renáta - miután a szezon végén lejár a szerződé­se - Siófokon folytatja pályafutá­sát a civishír internetes portál szerint. Takács Zsolt a Siófok KC kézilabda klub ügyvezetője nem erősítette meg, de nem is cáfolta hírt Nem véletlenül esett a bala­toniak választása Mörtelre, hisz utóbbi már dolgozott együtt Imre harmadik helyen végzett a Va­sas SC és a házigazda Dorogi Nehézatlétikai Club mögött. A junior kötöttfogású rang­sorversenyen Knipli Csongor számára igen nagy tét volt, hi­szen az 55 kg-os birkózó azért is küzd, hogy ő képviselhesse hazánkat a korosztályos Euró- pa-bajnokságon, illetve világ- bajnokságon. Nos, a Kaposvári Nehézatlétikai SE versenyzője Vilmossal, a klub szakmai igaz­gatójával a Dunaferrnél, ami egy rendkívül sikeres időszak volt. Bajnoki és Magyar Kupa ezüst mellett EHF Kupa elődöntőig ju­tottak (2007/2008), ahol a Nar- avarra búcsúztatta őket. Sőt a já­tékos tagja volt a 2008-ban szö­vetségi kapitánynak kinevezett Imre Vilmos válogatott keretének is. ■ Keszthelyi Z. három sima győzelmével maga­biztosan szerezte meg az arany­érmet, így jó úton halad céljai felé. A 84 kg-os súlycsoportban Blum Patrik (KNSE) két győzel­met és egy vereséget követően az előkelő harmadik helyen végzett. A 96 kg-os mezőnyben két kaposvári versenyző lépett szőnyegre. Vadkerti Tóth Viktor (KNSE) az első körben elszen­vedett vereségét követően az A harmadik körrel folytatódott a labdarúgó Magyar Kupa Fürge Nyuszi megyei selejtezője. Az NB III-as csapatok magabiztosak vol­tak - a Rákóczi II., a Balatonlelle és a Nagyatád együtt egy híján 20 gólt termelt -, ugyanakkor több meglepetés is akadt. A me­gye egyes Tabot és a Tapsonyt a megyei II. osztályú Böhönye, il­letve a Kiskorpád búcsúztatta, ötödik helyen végzett, míg Ha­lasi Dániel (Kasi) a döntőbe ju­tott. A fináléban a BVSC ver­senyzője, az Európa-bajnoki bronzérmes és világbajnoki ötö­dik Rizmajer György várt rá a kaposvári fiatalra, ám Halasi Dániel az elveszített első menet után, a második felvonásban megsérült, így nem tudta folyat­ni a küzdelmet és ezüstérmes­ként zárta a versenyt. míg a Karád Somogyváron nyert. eredmények: Balatonszemes- Kaposvári Rákóczi FC II. 0-7; Satelit FC Somogytarnóca-Ba- latonlelle SE 0-7; Nagybajom- Nagyatád FC 0-5; Kiskorpád- Tapsony 1 -0; Somogyvár-Karád 1-2; Öreglak-Balatonkeresztúr 1-6; Buzsák-Kaposmérő 1-1; Böhönye-Tab 0-0 (11-esekkel 5-3). ■ F. G. Könnyed játékkal nyert a sereghajtó ellen hazai pályán a Teke Barati Kör SZUPER LIGA - FÉRFIAK: eredmények: Közutasok Kapos­vári TK- Bp. BKV Előre SC 5:3 (3269:3244); Szegedi TE-Zala- egerszegi TK-FMVas 6:2 (3649: 3535); Szolnoki MÁV SE-Gra- vitáció TK Szombathely 7:1 (3660:3337); Ózdi VFTC-Kö- szolg SC Kunfehértó 4:4 (3263: 3283); Szegvári TSE-Ferenc- város 0:8 (3157:3342). NB I. NYUGAT ■■■ FÉRFIAK: TEKE BARÁTI KÖR SZE KAPOSVÁR- HORVÁTH TKSE 6:2 (3221:3127) EREDMÉNYEK: Borbás 548- Bagi 498; Oláh K. 564-Végvári 507; Kálny 538-Horváth Gy. 516; Vörös G. 502-Bokor 522; ifjabb Horváth L. (Magyar) 508-Lóránth 534; Illés R. 561 -Polgár 550. A második helyen álló házi­gazda Teke Baráti Kör SZE Ka­posvár egylete magabiztos győ­zelmet aratott a sereghajtó újonc Horváth TKSE ellen. Már az első pároknál az Oláh Krisz­tián, Borbás András alkotta duó több mint 100 fás előnyt szer­zett, míg középen Kálny Kriszti­án, a befejező embereknél pe­dig Illés Richárd nyert. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Te­ke Baráti Kör SZE Kaposvár- Horváth TKSE 4:0 (984: 848). A házigazda kaposváriak eredmé­nyei: Szilasi 496, Gyűrűsi 488. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Sopro­ni Sörgurítók SE-Ajka Kristály SE 6:2 (3369:3164); Mosonma­gyaróvári TE-Pápai Elekther- max-Vasas SE 5:3 (3330:3274); Zalaegerszegi TK-FMVas II.- Répcelaki SE 2:6 (3191:3343); Bábolna SE-Csákánydoroszló KSE 2:6 (3046: 3060); a Nagy- berkl-Attala SE csapata szabad­napos volt. ■ Fenyő Gábor A BKV Előre elleni rangadón Pákái Zsolt érte el a legjobb eredményt Mörtel Renáta megint Imre Vilmossal dolgozhat Magabiztosak voltak a harmadosztályú egyletek Győztesnek öltöztek a horvátok a focifarsangon labdarúgás A Bjelovar csapata valamennyi korosztályban győzni tudott Mézgáék tornáján Reggeltől estig a labda volt a középpontban a focifarsangon Teljes horvát sikert hozott a Méz- ga Pek-Snack Fociovi és Focisuli Klub farsangi tornája, melyet Immár tizenhatodik alkalommal rendeztek meg. A Kaposvári Vá­rosi Sportcsarnok ezúttal is jó házigazdája volt az eseménynek, amely a szép számú közönség­nek, no meg a mérkőzéseknek köszönhetően igazán remek hangulatban telt. Az ifjú focisták négy korosz­tályban küzdöttek a minél jobb helyezésekért, ráadásul a nem mellékesen minden fronton győztesként ünneplő horvát Bjelovar jóvoltából nemzetközi­vé is szélesedett a focifarsang.- Örömmel mondhatom, hogy szépen benépesült, sőt teltház volt a sportcsarnokban, ahol több száz kisgyerek, az őket elkísérő szülők, valamint a horvát szurkolók remek hangu­latot teremtettek - mondta Hor­váth János, a Mézga Focisuli el­nöke. - Beárnyékolta az ese­ményt a Satelit FC minden elő­zetes bejelentés nélküli távol- maradása, amely miatt menet közben a programon is változ­tatnunk kellett. Az első helyet valamennyi korosztályban a horvátok szerezték meg, ám a további helyezésekért nagy csa­tákat láthatott a közönség, amely a gálamérkőzések alatt is remekül szórakozott. Eredmények, U 18-as korosz­tály: 1. Bjelovar, 2. Mézga Pek­Snack Focisuli, 3. Nagybajom. Gólkirály: Jelics Balta (Bjelo­var), legjobb kapus: Szajkl Ta­más (Mézga FC), legjobb me­zőnyjátékos: Nagy Zoltán (Nagybajom). U 16-os korosz­tály: 1. Bjelovar, 2. Nagybajom, 3. Mézga FC. Gólkirály: Ács Gergely (Nagybajom), legjobb kapus: Marko Dokus (Bjelovar), legjobb mezőnyjátékos: Kordé Krisztián (Mézga FC). U 15-ös korosztály: 1. Bjelovar, 2. Kalo­csai Méhecskék, 3. Nagybajom, 4. Mézga FC. Gólkirály: Rakiás Milán (Kalocsa), legjobb kapus: Mayer Dániel (Mézga FC), leg­jobb mezőnyjátékos: Jakov Gogics (Bjelovar). U13-as kor­osztály: 1. Bjelovar, 2. Kalocsa, 3. Nagybajom, 4. Mézga FC. Gólkirály: Horváth Bence (Kalo­csa), legjobb kapus: Cseh Krisz­tián (Mézga FC), legjobb me­zőnyjátékos: Anton Komje- novics (Bjelovar). ■ T. I. Az első helyen álló Nagymizdót verték Kaposváron TEKE NB II - FÉRFIAK: 1. MCM SE­NAGYMIZDÓ SE 6:2 (3095:3075) eredmények: Lengyel D. 540, Kis R. 537, Csendes R. 533, Szommer 522, Gábor L. 504, Kovili (Molnár R.) 459. TK RESZNEK-EEE NAGYATÁD- VENCEL TK 7:1 (3151:2996) EREDMÉNYEK: Jankovics 555, Ignácz 517, Láng 489, Dávid Á. 489, Szőke 485, Jüngling 461. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: NK Te­ke SE-Budai TSE 4:4 (3029: 3248); Bázakerettye SE-Lauf-B TK 3:5 (3021:3047); Sztráda '92 Pécsi TSE-Halogy SE 2:6 (3205:3230); Komlói Bányász SK-Szentgotthárdi VSE 2:6 (3092:3120). ■ Fenyő G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom