Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-29 / 73. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 29., KEDD MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Kiszebábut égettek a Balaton-táncosok elégették a kiszebábut is a Balaton Táncegyüttes ha­gyományos balatonszabadi télbúcsúztatóján, tavaszkö­szöntőjén. Az iskolában tar­tott folklórbemutatót felvo­nulás követte, a siómarosi Kossuth-körben táncház zárta a rendezvényt, (fi) Gyalogtúrán a kiliti iskola diákjai intézményük és a belváros között gyalogtúráztak a siófok-kiliti általános isko­la diákjai azon az egész­ségnapon, ahol a felnőtte­ket is várták ingyenes mé­résekkel és termékbemu­tatókkal az egészséges életmód jegyében, (fi) Kémiából vetélkedtek a somogyi kamaszok malik vanda, a balaton- földvári Széchenyi Imre Általános Iskola diákja nyerte meg a hetedik osz­tályosoknál a Hevesy György országos kémia verseny megyei döntőjét, amit a hétvégén rendeztek Kaposváron. A nyolcadiko­soknál Pavlovics Dóra, a kaposvári Gárdonyi iskola tanulója győzött, (hm) Új modellek a csurgói esküvői kiállításon minden, ami egy esküvőhöz kell - a meghívótól a ruhán és süteményen keresztül a díszítésig - együtt volt a csurgói Csokonai Közösségi Házban a hétvégén. Esküvő kiállítást szerveztek, Már- ton-Szűcs Brigitta művelő­désszervező elmondta: első, ám hagyományteremtő szándékkal rendezték, (va) Napjaink divatos modelljei várták az érdeklődőket Kedden, szerdán lesz Kaposváron az óvodai beíratás Március 29-én, kedden és 30- án, szerdán lesz az óvodai beíra­tás Kaposváron. Kedden reggel 8-tól délután 5-ig, szerdán reg­gel 8-tól délután 4-ig várják az intézmények azokat a szülőket, akiknek a gyerekei december 31-ig betöltik a harmadik évü­ket. Azok, akiknek gyermeke 2012. május 31-ig tölti be a har­madik életévét, és szeretnék óvodába adni, előzetes felvételi igényüket jelezniük kell az óvo­dában. Azok a gyerekek, akik 2011-ben betöltik, vagy betöltöt­ték ötödik életévüket, az óvodai nevelési év első napjától, szep­tember 1-jétől napi négy órát kötelesek óvodai nevelésben részt venni. ■ M. K. Virágért jártak a temetőbe marcali Elfogták a növényfosztogató tolvajokat a rendőrök A rádió Református félórájának műsorvezetője Magyaratádon (Folytatás az 1. oldalról)- Az összes elültetett virágot, tujákat szabályosan kiásták - mondta a csömendi VargánéFe­kete Gizella. - Egyszerűen e fö­lött nem lehet napirendre tér­ni. Nem arról a tízezer forintról van szó, hanem az embert a fáj­dalmában sértik meg, és veszik semmibe a gyászát néhány e- zer forintért. Azt mondom, bár­ki is volt: költse patikára - fo­galmazott keményen az asz- szony, aki a hasonlóan járt ká­rosultak között szintén feljelen­tést tett a rendőrségen. A megszaporodott viráglopá­sok miatt a Marcali Rendőrka­pitányság a polgárőrséggel kö­zösen figyelőszolgálatot szer­vezett a temetőben. Laki Ist­ván, a marcali Polgárőr Egye­sület elnöke elmondta: a teme­tői alkalmazott figyelt fel csü­törtökön két nőre, akik földlab­dás virágpalántákat vittek a táskájukban. Szólt a polgár­őröknek és a rendőrök érkezé­séig fel is tartóztatták őket. A két nő már akkor elismerte, hogy úgy lopták a temetőből a virágokat, előállításuk után pe­dig további százötven lopásról számoltak be tavaly augusz­tustól kezdve. Bíró Gábortól, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivő­jétől megtudtuk: azokat is ki­hallgatták, akiknek a tolvajok eladták a növényeket. Azonban az még nem tisztázott, hogy tudtak-e arról: lopott növénye­ket vásárolnak. A tolvajoknál házkutatást is tartottak, ahol újabb virágokat, tujákat foglal­tak le. Ebből kettő kivételével Vargáné Fekete Gizella is visz- szakapta, amit édesanyja sírjá­ról loptak el. ■ Vigmond Erika Vargáné Fekete Gizella visszakapta az elültetett tujákat és a virágokat, amelyeket édesanyja sírjáról loptak el Fekete Ágnessel, a rádió Refor­mátus félóra című műsorának szerkesztőjével találkoztak a ka­posvári és városkörnyéki refor­mátusok Magyaratádon, mondta Török Béla vendéglátó lelkipász­tor. A műsorvezető beszélt a rá­diózás sajátos misztikumáról, a közszolgálati lét lehetőségeiről, s felelősségéről, hogy hangján, gondolatain keresztül Isten Igé­je és a Magyarországi Reformá­tus Egyház élete jut el a hallga­tókhoz. ■ G. A. Némedi Árpádé és Csonka Ibolyáé a Karzat díja A színházi világnap alkalmából kiosztotta az évad legjobb kapos­vári színészének és színésznőjé­nek járó Csiky Gergely Emlékla­pot a Karzat Színházbaráti Kör, melyet Némedi Árpád és Csonka Ibolya vehetett át az Erzsébetben nyújtott alakításáért Kaponya Ot­tótól, a Karzat elnökétől.* Vas A. Ökofesztivál nyitóprogramja Böhönyén Környezetvédelmi rendezvényso­rozatot indított a Böhönyei Fiata­lokért Kulturális Egyesület. Beck Zoltán elnök elmondta: a nyitó­programon kihirdették az alkotó­pályázat eredményeit, kiállítást nyitottak. Még két programja lesz a fesztiválnak, amire csaknem kétmillió forintot nyertek. ■ V. E. Fejszével kaszabolták a kábeleket vasút Baté és Taszár között próbálkozott a tolvaj, súlyos kárt szenved el a MAY Zalai robbanás: Nagybajomig vezettek a szálak (Folytatás az 1. oldalról) Az esti sötétséget használta ki a tettes, aki végül egy méternyi rézdrótot sem vitt el. Alighanem megzavarták. Más térségekben lakók kevésbé voltak ennyire szerencsések. A MÁV Zrt. kom­munikációs osztályától tudjuk: Somogybán tavaly januárban és februárban öt ilyen cselekmény fordult elő, idén már tizenegy. Országosan a rongálások 10 szá­zaléka Somogybán történt. A ko­rábbi időszakban a megyében voltak fertőzött gócok, de most nem lehet ilyenről beszélni. A tolvajok olyan helyeken is meg­jelentek, ahol eddig nem jártak. A MÁV Zrt. hálózatán csak az elmúlt hetekben 63 alkalommal loptak, illetve rongáltak meg ká­belt Szakértők úgy tartják: en­nek vélhetően az az oka, hogy a gazdasági válság csillapodásával ismét csillagokba szökött a réz felvásárlási ára. Egyesek tehát könnyű pénz- kereseti lehetőségként tekinte­nek a vasútra, kifogyhatatlan „rézbányának” tartják. Az ugyanis közismert, hogy a közle­kedésbiztonság érdekében a ká­beleket lehetőség szerint azon­nal pótolják. A meredeken ívelő statisztika is jelzi a bajt: tavaly­előtt 373, tavaly 646 esetben je­lentettek kábellopást, rongálást a MÁV hálózatán. Negyven al­kalommal összesen 75 elkövetőt sikerült elfogni. Leggyakrabban távközlési- (lég és föld), biztosí­tóberendezési-, földelési- és érin­tésvédelmi kábeleket lopnak. Fegyveres biztonsági őrök és vagyonőrök dolgoznak a ve­szélynek kitett területeken, s egy újonnan fejlesztett kábel­hibahely meghatározó berende­zést is tesztelnek a szakembe­rek. Rendszeresen akciókat szer­veznek a rendőrség és az adóhi­vatal munkatársaival a színes­fém-átvevő telepeken.- Nem értem, hogy tarthat­nak rettegésben egy vállalatot, sőt, egy országot a kábeltolvajok - fakadt ki egy nyugdíjas vas­utas. - Jó ára van a színesfém­nek: ez még eljut a tolvajok agyá­ig. Az már nem, hogy egy rossz fénysorompó miatt könnyen tra­gédia következhet be. Mit kell tenni, hogy megszűnjenek az ál­datlan állapotok? Egymás után alakulnak a biztonsági komman­dók. Csakhogy nehéz tetten érni a fémgyűjtögető embereket. Ta­lán nem ártana a színesfém átve­vők körmére nézni. Ha rajtam múlna, nem maradna el a bün­tetés. A legkisebb rongálásért legalább három évet sóznék a nyakukba. ■ Harsányi Miklós (Folytatás az 1. oldalról) A zalai robbanás után más hely­színeken is tartottak házkutatást, foglaltak le eszközöket, többek között Nagybajomban. Ismert: egy 44 éves férfi flex- szel próbált szétvágni egy 149 milliméteres rombológránátot, amely felrobbant. A szerencsét­lenül járt férfi lakásában több mint 1000 kézigránátot, II. világ­háborús lőfegyvert talált a rend­őrség. Magyarországon ehhez ha­sonló illegális fegyvergyűjte­ményre még nem bukkantak. Olyan robbanószerkezet is előke­rült, amit a tűzszerészek csak tankönyvekből ismertek. A rob­banás óta a rendőrség több ha­sonló gyűjtő otthonában tartott házkutatást, 3000 fegyvert és robbanószerkezetet foglaltak le. Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtórefe­rense lapunknak elmondta: Nagybajom külterületén találtak két repeszgránátot, amit a tűzsze­részek elszállítottak. Bővebb in­formációt a nyomozás érdekében nem kaptunk. A botfai eset miatt a Zala Megyei Kormányhivatal vezetője, Rigó Csaba törvénymó­dosítást kezdeményezett, hogy büntethető legyen, ha valaki a tu­domására jutott életveszélyes fegyvergyűjteményről nem tesz bejelentést. ■ Varga Andrea Százmilliós veszteség A tavalyi veszteségeket most összegzik, de hasonlóan az előző évekhez, százmilliós nagyságrendű lesz a kábel­lopásokból eredő kár - szá­molt be a MÁV Zrt. V GYORSSZAVAZAS H ön szerint hogyan lehetne visszaszorítani a fémlopásokat? Szavazzon hírportálunkon / ma 16 óráig: SONLINE.hu W A szavazás eredményét szerdai számunkban közöljük. A szétvágott vezeték miatt nem működtek a vasúti lámpák Taszárnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom