Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-26 / 71. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 26., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Egyetlen tehetség sem kallódhat el géniuszok A szakemberek szerint a talentum mindenkiben benne lakik Géniusz Tehetségnap. Bemutatkoztak a közönség előtt a megyeszékhely kiemelkedő fiataljai A talentum mindenkiben benne van, a fellépők élni is tudtak vele Fergeteges kongázás, majd Bartók Béla köszönti a nézőteret. A Géniusz Te­hetségnap szervezői így tisztelegnek az éppen százharminc esztendeje született zseni előtt. Vas András A kaposvári tehetségnapra szé­pen megtelt a Szivárvány Kultúr­palota, tanárok, tanítók, vagy ahogyan Giber Vilmos, a Klebels- berg kollégium igazgatója nevez­te őket, mesterek ültek a székso­rokban. - A pedagógus ugyanis az ókori görögöknél rabszolgát je­lentett, aki bizonyos nevelési fel­adatokat látott el, illetve a szaba­dok gyermekeit kísérte az iskolá­ba - mondta Giber Vilmos. - A ta­nárok, mesterek színe elé. Az egyik kaposvári tehetség­pont, a Klebelsberg kollégium - melynek mottója a névadótól: A magyar nemzet nem elég gaz­dag ahhoz, hogy egyeüenegy ko­moly tehetséget is elkallódni hagyjunk - igazgatója hozzátet­te, végre a pedagógia napos olda­lát jöttek el köszönteni, hiszen nem felzárkóztatásról lesz szó az előadásokban, hanem olyan gye­rekekről, akik nem akarnak el­süllyedni a középszerűségben.- A talentum ugyanis min­denkiben benne van - folytatta az igazgató -, csak az a kérdés, tud-e élni vele. Szita Károly pol­gármester szerint ehhez szorga­lom, kitartás kell a diák, a tanár, a szülők részéről. És természete­sen megfelelő anyagi háttér.- Évente húszmillió forintba kerülnek a városnak az iskolai pluszórák az emelt szintekhez - sorolta a polgármester. - Másfél- millió forinttal támogatjuk a te­hetséges gyerekek tanulmányi versenyeztetését, 2,2 millió jut a tehetséges cigánygyerekek tá­mogatására. A talentumok felfe­dezését, megtartását segítik te­hetségpontjaink, a Festeücs óvo­da, a Kodály iskola és a Klebelsberg kollégium. Azaz a város számára nagyon fontos, hogy a talentumok ne kallódja­nak el. Ahogyan az volt a kezdetek­kor is. Szita Károly ugyanis em­lékeztetett rá, az Esterházy Pál herceg 1712-es letelepedési en­gedélyét követő harmadik évben már megindult a közoktatás a városban, mely ma óvodás kor­tól különböző programokkal se­gíti a tehetségek kibontakozását. Balatonlellén ezúttal is helyükbe vitték a tudoszurest Ötödik éve szervezte meg az ön- kormányzat és a helyi Vöröske­reszt a tüdőszűrőt a balaton- lelleieknek, akik így a környé­ken egyedülálló lehetőséggel él­hettek. Összesen 641-en ragad­ták meg az alkalmat egészségük érdekében.- A pécsi egyetem korszerű technikáját rendeltük meg, s 1700 forintért bárki részt vehe­tett a szűrésen - részletezte Szentesné Szekér Piroska ön- kormányzati képviselő, szerve­ző. Lelle 100 ezer forintot áldo­zott idén a kamion megrendelé­sére, mely nem csupán szűrést végez. A modern felszereltség­nek köszönhetően mellkas­röntgen is készül, így észleltek már daganatos betegséget és szívproblémát is. ■ Füleki T. Fejlesztési pontok vidéken, a Rinya és Dráva mentén Több mint 150 millió forint LEADER fejlesztési forrást ha­gyott jóvá a Vidékfejlesztési Mi­nisztérium a Barcsi és Nagyatá­di Kistérségben. A Rinya-Dráva Szövetség egy a napokban meg­jelent közleményből értesült a térség szereplőinek kedvező döntésről. A jelenleg is zajló He­lyi Vidékfejlesztési Stratégia fe­lülvizsgálatában így a májusi pá­lyázati lehetőségeknél már a megnövelt forrással számolhat az egyesület. Lantos Krisztina pá­lyázati referens elmondta: a ter­vek szerint 10 új célterületet dol­goz ki a szervezet, a március 4- ig beérkezett 52 darab projektöt­letek alapján. ■ J. G. Csukás István tölti meg a szárszói színházat lobbizó író Arra számít, hogy rövidesen újra forgatnak majd gyermek- és ifjúsági filmeket Neveléstudományi konferencia az egyetemen Gyermekszínházzá alakít­ják a balatonszárszói fe­dett kertmozit, Csukás István segít élettel meg­tölteni. A 75 éves író már a minisztériumban is „lobbizott” a jó ügy érde­kében. Fónai Imre Az év tizenkét hónapjából ötöt Balatonszárszón töltő Csukás István remek ötletnek tartja az évek óta kihasználatlanul álló kertmozi „felélesztését". - Azt a „halott területet” élettel lehet új­ra megtölteni; amikor a polgár- mester felkért, hogy segítsek a leendő gyermekszínház létreho­zásában, örömmel mondtam igent - így Csukás István. - S már bele is vetettem magam a teendők sűrűjébe, hiszen köze­leg a nyári szezon és június vé­gére már a nyitást tervezik a szárszóiak. jártam a minisztéri­umban, ahol támogatást ígértek, a lózsef Attila Színház műszaki vezetőjét pedig arra kértem, a színpadtechnika átalakításához adjon tanácsokat. A hamarosan, április másodi- kán hetvenötödik születésnapját ünneplő író szerint meg lehet tölteni műsorral a létesítményt. Csukás István Szárszón. Sok a dolga, a színház érdekében is lobbizik Moziból színház NAGY SZERENCSÉNK, hogy van egy ilyen szabadon álló létesítményünk és hogy van egy Csukás Istvánunk - fo­galmazott Dorogi Sándor balatonszárszói polgármes­ter. - Több mint tíz éve be­zárt, azóta áll üresen a kert­mozi, s bár kézenfekvő lett volna, eddig senkinek sem jutott eszébe a turisztikai hasznosítása. Azt tervezzük, hogy húszmillió forintot köl­tünk a felújítására és június 25-re már ki is tűztük a megnyitó napját. TELJES AZ EGYETÉRTÉS köz­tünk Csukás Istvánnal: na­gyon sok gyermekes család keresi fel a településünket és környékét, első sorban nekik szeretnénk programot kínálni. S hogy valóban le­gyenek is rendezvények, ab­ban tud nekünk segíteni az ebben a műfajban egyedül­állót produkált író, váro­sunk díszpolgára. Ugyan­csak hozzá, illetve meseh& seihez kapcsolódóan terve­zünk augusztusban Sár­kány-fesztivált, ezzel is bővít­ve Szárszó nyári kínálatát.- Több szabad színi társulat jár­ja az országot, de nyaranta szá­mos vidéki és pesti színház is turnézik és szívesen elhozza egy-egy produkcióját. Gyermek­darabja szinte mindegyik társu­latnak van. S bár elsősorban a gyerekeké lenne a leendő szár­szói nyári színház, de persze egyéb más előadások, koncertek megtartására is alkalmas lehet. Jó, hogy annyira azért nincs el­hanyagolva, hogy százmilliókat kelljen költeni rá. S fedett, ami nem teszi időjárásfüggővé a pro­dukciókat. Nagyot lendíthet Ba­latonszárszó turizmusán, mert bár a Balaton déli partja mindig is a gyermekes családok paradi­csoma volt és lesz a sekély víz miatt, kevés a program a szá­mukra, főleg akkor, ha éppen nem lehet fürdeni. Május végénél előbb idén nem üdvözölhetik Csukást a szárszói szomszédok, annyi a dolga. Születésnapjára meglepő módon felnőtteknek szóló pró­zakötetet jelentet meg, s fejében több gyermekfilm forgatóköny­ve „mocorog”. Süsü, Mirr-Murr és számos más mesehős kitalá­lója ugyanis arra számít, hogy végre újra forgatnak majd gyer­mek- és ifjúsági filmeket. Szín­darab-ötletei is vannak, verset pedig szinte minden nap ír. Négy évvel ezelőtt hagyományte­remtő szándékkal rendezett Kép­zés és Gyakorlat címmel nevelés- tudományi konferenciát a Kapos­vári Egyetem azzal a céllal, hogy megteremtsék és fenntartsák a hazai és a határon túli neveléstu­dományi műhelyek közötti kap­csolatot, valamint a neveléstudo­mány bármely területén dolgozó egyetemi oktatóknak, kutatók­nak, PhD-hallgatóknak, pedagó­gusoknak előadói és publikációs lehetőség biztosítson. Az idén már ötödször gyűltek össze a terület szakemberei, akik előadásaik során széles körben taglalták a kor kihívásait és az azokra adható válaszokat, valamint történeti áttekintést nyújtottak, hogyan lehet a válto­zó társadalmi-gazdasági viszo­nyok között évtizedeken, sőt év­századokon át olyan pedagógu­sokat nevelni, akik mindig a ta­nulók boldogulását szolgálják. Az előadások mellett kilenc szekcióban közel 100 előadást hallhattak meg az érdeklődők a kognitív-, az emocionális-, és tes­ti nevelésről, a filozófiai és törté­neti nevelés témaköréből, az interkulturális és multikulturá­lis nevelésről, s értekezések, ku­tatási eredmények hangzottak el a pedagógusképzés megújulásá­val kapcsolatban. ■ Vas A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom