Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-02 / 51. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 2., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Kincstárba költözik a műkincstár haza-megye A múzeum a volt illetékhivatalba és a taszári laktanyába költözhet (Folytatás az 1. oldalról) A kormányablak, s vele a kormányhivatal létrejötte adott lendületet a tíz évvel ezelőtti elképzelés valóra váltásához, miszerint a szotreál megyeháza 1984- es belakása után ismét évszázados helyszínére, a vármegyeháza épületébe költözzön vissza az önkormányzat. Ez a lépés a költségmegtakarítás miatt is indokolt, mondják a költözés ötletgazdái, hiszen a rezsiben több mint százmilliót takaríthat meg az önkormányzat, s emellett még egyszeri - vagy valószínűbben rendszeres - bevétel is megilleti. A megyeháza 1,5 milliárdos árát inkább lízingben lak- _ hatja le a kormányhivatal vagy J bérleményként fizet érte jelen- i tős összeget. Az események né- í hány hónapja pörögtek föl, amit s jól mutat, hogy a múzeum egyes helyiségeit még a kormányhivatalnak kezdték felújítani. A költözésekkel a közigazgatás nagy része Kaposvár belvárosába kerül, így amit ebben a 2-300 méteres körben nem lehet elintézni, az nincs is, mondják. Egyfajta láncreakció előtt áll a költözködés: amint a minisztérium és a közgyűlés rábólint, az ön- kormányzat és a kormányhivatal megegyezik, kezdődhet a kivitelezés. A Fő utca 101. kisebb, a múzeum nagyobb tatarozást igényel, utóbbinak csak a nyugati szárnyát újították fól korábban. A tárlatok maradnak a sétálóutcán, s a hozzájuk kötődő múzeumpedagógiai-szakmai egységek és kis költözés mellett a képzőművészeti osztály is, és az igazgatósági, gazdasági részleg. ■ Balassa T. Költözéstechnikai okok. A régi vármegyeházán elkezdődtek az előkészületek, a múzeum tárlatai maradnak, a munkatársak és az anyagok mennek Két és fél millió tárgy költözik el a Rippl-Rónai Múzeumból, és közkívánatra mennek Latinkáék is Ábrahám Levente igazgató és a közgyűjteményügyben dolgozók elkezdtek készülni új életükre. Biztonságtechnikai, állag és tűzvédelmi tervezés és engedélyeztetés után tudnak költözni a volt illetékhivatalba. Ott a restaurátori-preparátori gépészetet is szerelni keli A klasszicista épületben tárolt 2-2,5 millió tárgy egy 2100 négyzetméteres taszári laktanyaépületben kap helyet. Ebben a megyében szétszórtan lévő' régészeti raktárak összevonhatók. A költözés ütemezése bizonytalan: a kezdés után három hónap megy el Városlakók levele. A népakarat múzeumban sem szíveli a múlt idézését majd a tárgyak pakolására. Ekkora múzeum pár napra bezár majd. Az építéskor megragadják a lehetőséget, és kialakítanak egy múzeumi shopota bejáratnál. Ez lehetővé teszi Latinka Sándor és kommunista politikus- társainak, Szamuelynek és Tóth Lajosnak emléket állító tábla leszerelését. Ezt levelek sokasága követelte az elmúlt ■ évtizedekben. A válasz az volt mindig: ez egy múzeum. Nos, az alagsora is az, ahol azért még van hely az ismert múlt számára Leninék mellett... Siófoki bölcsőde: akkor fogadják más települések gyermekeit, ha fizetnek Papi egységmozgalom találkozója Marcaliban Más településről csak akkor fogad gyermekeket a siófoki bölcsőde, ha az érintett önkormányzat anyagilag hozzájárul az intézmény fenntartásához, így döntött a siófoki képviselő- testület. Ahogyan Balázs Árpád polgármester indokolta, a város nem kevés pénzt költ a bölcsőde jelenleg is zajló bővítésére: a kétszáznegyvenhétmilliós beruházásból csak het- venmillió forint a pályázati támogatás. Fölajánlották a környező önkormányzatoknak, hogy szánjanak be a költségekbe, ám erre egyik sem mutatott hajlandóságot.- A férőhelybővítést követően, ha lesz szabad hely és a városi ellátást ez nem akadályozza, hajlandók vagyunk más településről is fogadni gyermeket, de csak ha az érintett ön- kormányzattal együttműködési megállapodást kötünk ‘a hozzájárulás fizetéséről - így a siófoki polgármester. - Más esetben ez nem lehetséges. Korábban egyébként működött ilyen gyakorlat és az általános iskolai oktatásban is bevett módszer. ■ F. I. A Kaposvári Egyházmegyében is újraéledt a papi egységmozgalom. Egyik helyszíne Marcali, ahol a Környékbeli atyák jöttek össze. Először a plébániatemplomban, majd az X házban Csatlós István, inkei plébános előadását hallgatták meg, Wolfgang Kuhn: A darwinizmus buktatói című könyvről. Kiss Iván címzetes prépost, Marcali esperes-plébánosa elmondta: a papi egység- mozgalom célja, hogy az egyházmegyék papságának közösségi támogatást és megerősítést nyújtson, így testvéri közösség tagjaiként éljék meg papi szolgálatukat. Tagjai a személyes kapcsolattartáson túl, havonta egyszer részt vesznek a közösség összejövetelén, imádkoznak egymásért. ■ Vigmond E. JEGYZET VAS ANDRÁS Most múlik? Pontosan... nézzük meg, hogy hogyan adósodtunk el! Kezdtük úgy, hogy eladósodtunk - jelentette ki Matolcsy György, amire masszív lejtmenetbe kezdett a hazai tőzsde, s alig két óra alatt 600 pontos mínuszt produkált. Merthogy a nemzetközi pénzpiac azért ennél többet várt: a Csík zenekar Most múlik pontosan slágere még bizonyosan tetszett nekik, ám nagyjából ez volt a legkonkrétabb dolog, ami elhangzott a régóta lebegtetett reformok bejelentésének délelőttjén. Persze szóba került a költségvetési deficit, az államadósság, a bankadó - 26 intézkedés, mely állítólag alapjaiban változtatja meg az ország állapotát. AKÁR LEGY1NTHETNÉNK SS. ha a 26 pont jelentős része nem a mindennapi életre vonatkozna. Ám a kormány átalakítja a gyógyszer-finanszírozást, s egyértelmű, ki fizeti meg az ártámogatási különbözetet. A közmunka-program új szabályai miatt is sokan aggódni kezdhetnek a somogyi apró- falvakban, ahogyan a megyében egészen más hangsúllyal érvényesül a korkedvezményes és rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, mint Győrben vagy Sopronban, a felső- oktatási törvény módosítása miatt pedig a Kaposvári Egyetem vezetőinek főhet majd a feje. KÉTHARMADOS többségtől, ilyen felhatalmazás birtokában a keddi bejelentés kevés: megannyi kibontatlan terv és ígéret konkrétumok nélkül. Illetve azért akadt ilyen is: a forint azonnal gyengülni kezdett a svájci frankhoz és az euróhoz képest, amit a valutahitelesek igen konkrétan meg fognak érezni. NEKIK A DAL VÉGE juthat eszükbe: Egy indián üdére kísért itt bennem, Szemhéjain rozsdás szemfedő. A tükrökön túl fenn a fellegekben, Furulyáját elejti egy angyalszárnyú kígyóbűvölő... Akadálymentesek a megyei intézmények HIRDETÉS KAP és Hadházi Kaposváron humor A Hotel Dorottyában ad műsort a Dumaszínház A megyei önkormányzati intézmények mindegyikében megfordulnak olyan személyek, akik segítségre szorulnak az eligazodás és közlekedés tekintetében. Ezen okokból határozott úgy a megyei önkormányzat, hogy intézményeiben pályázati támogatással oldja meg az akadálymentesítéshez kapcsolódó feladatokat. Ennek keretében került sor Siófokon a Somogy Megyei Ön- kormányzat Perczel Mór Gimnáziuma, valamint Kaposváron a Somogy Megyei Önkormányzat EGYMI és Nevelési Tanácsadója általános iskolai részének akadálymentesítésére. A beruházások az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja "Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz" című pályázati felhívása keretéből részesültek támogatásban. A siófoki fejlesztéshez 29.697.064 forintot, a kaposvári projekthez pedig 29.040.862 forintot biztosított a pályázat. Ebből az összegből beszerelték többek között a biztonsági lifteket, valamint vezetősávokat, információs táblákat helyeztek ki a könnyebb közlekedés érdekében. Ezen kívül a projekt lehetőséget biztosított arra is, hogy korszerű, akadálymentes mosdókat és parkolók is kialakítsanak az épületben. Március 3-án, csütörtök este Kaposváron a két dumagép, Hadházi László és Kovács András Péter szórakoztatja a közönséget. Kovács András Péter (KAP) nem csak állandó fellépője a Showder Klubnak, de - a művészekre kevéssé jellemzően - precíz emberként ő tartja a kapcsolatot a többi előadóval, a reklám- ügynökséggel, segít a szövegírásban, egyúttal humor-koordinátorként hidat képez a fellépők és televíziós szerkesztők között. Az idősebb generációt képviselője Hadházi László igazi humorpartizán, aki csapatban is képes a maximumot hozni. Laci nem az örök létre és az emlékezésre pályázik, mivel véleménye Kovács András Péter és Hadházi László március 3-án ad műsort szerint a dumaszínház egy rock and roll műfaj. Akkor és ott kell megmutatni, egyedül egy színpadon. így lesz Kaposváron is. Az önfeledt nevetés garantált lesz, hisz a stand up comedy hazai nagykövetei látogatnak el Somogyország fővárosába, Kaposvárra. A március 3-án, a Hotel Dorottyában, 19 órától kezdődő előadásra (kapunyitás 18.00) belépőjegyek a kaposvári IBUSZ irodában (Kaposvár, Széchenyi tér 8.) elővételben 2400 Ft-ért vásárolhatók meg, hétfő-péntek 8- 16 óra között. További információ az esemény facebook oldalán olvasható: facebook.com/kapos- duma. Információs telefon: +36 30 304 3434 A hét végén lesz egy Jó tanácsunk A szombati számunk meüékle- teként megtalálhatják olvasóink a Jó tanács című egészség- és életmód magazin legfrissebb, tavaszi számát. Kemény tél és hűvös tavasz után természetes, hogy mindannyian a melengető napsütést várjuk. Csakhogy egyre gyakoribbak a napsugárzás káros hatásáról szóló hírek, figyelmeztetések is... El kellene bújnunk az oly nagyon várt napsugarak elől? Korántsem! De tény, hogy a napozásnak vannak fontos tudnivalói - ezekről és a védekezés módjáról sok-sok hasznos információt megtudhat a Jó tanács tavaszi számából.