Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-10 / 58. szám
Jobbak voltak a leányok az asztalitenisz diákolimpián Négy fő képviselte Somogy megyét az asztalitenisz diákolimpia országos döntőjén, melyet Budaörsön rendeztek. Az együttest Gaál Gábor, Balogh Dávid (mindkettő Lengyeltóti Általános Iskola), valamint Kovács Fruzsina (Balatonendrédi Általános Iskola) és Galambos Hédi (Mátyás király gimnázium, Fonyód) alkotta. Áz első napon a csapatversenyt rendezték, melyen 21 együttes (19 megye, valamint Budapest I. és II.) vett részt Az első fordulóban a somogyi alakulat a Nógrád megyeiekkel csapott össze. A 2-2-es döntetlennel és 8:6-os szett aránnyal végződő meccs után a somogyiak jutottak a legjobb 16 közé. Ott a veszprémiek ellen 3-1-re kaptak ki a somogyiak. A vigaszágon tizenhárom együttes folytathatta a küzdelmeket. Az első fordulóban Hevest 2-2 után ugyancsak jobb szett aránnyal sikerült verni. Ezt követően Baranya ellen újabb 2-2 következett, de ezúttal 6:5-el a riválisok jutottak tovább. ■ Az egyéni versenyen Galambos Hédi jutott legtovább a döntőben. Másnap az egyéni versenyek következtek. Negyvenkét leány és fiú vetélkedett a diákolimpiái bajnoki címekért. A három fős selejtezőcsoportokból az első és a második helyezett jutott tovább a főtáblára. Ez Balogh Dávidnak nem sikerült. Gaál Gábor másodikként lépett tovább, ám a 32 között búcsúzott a további küzdelmektől. A leányoknak jobban ment a játék. Kovács Fruzsina szintén csoport másodikként jutott főtáblára, ahol a legjobb tizenhatig menetelt. A legjobban Galambos Hédi teljesített, aki az első napi veretlensége jutalmául került főtáblára. Két győzelemmel már a tizenhat között volt. A legjobb nyolc közé jutásért összekerült a két somogyi leány. A rutinosabb Galambos nyert és ismét továbbjutott. A legjobb négy már nem jött ösz- sze, mert a későbbi bronzérmes óriási csatában 3:1-re verte a fo- nyódi gimnázium diákját. Ösz- szességében elmondható, hogy a somogyi résztvevők közül a leányok bravúrosan, míg a fiúk tudásuk alatt teljesítettek az országos döntőben. ■ Kun Z. Miroszlav Grumics néhány hetet kihagyni kényszerül Nagy volt az ijedtség a Kaposvári Rákóczi élvonalbeli labdarúgó csapatánál, miután a keddi Újpest elleni Magyar Kupa negyeddöntőn megsérült Miroszlav Grumics, akit le is kellett cserélni. A lilák ellen nem mellékesen két gólig jutó támadót tegnap megvizsgálták és az előzetesen felmerülő lehetőségek közül talán mondhatni, hogy a legkisebb baj igazolódott be. Miroszlav Grumics a jobb lábán részleges bokaszalag-szaka- dást szenvedett: operálni szerencsére nem kell a játékost, ám egy bokarögzítő „segítségét" igénybe kell vennie. Hasonló sérülések esetén két-három hét a felépülési idő. ■ T. I. SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2011. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK Egy gól és más semmi... labdarúgás Egy félidő alatt felnégyelték a Siófokot Kecskeméten Pénteken lesz Debrecenben az aranymeccsnek is beillő elődöntő A siófoki csapat nem tudott átlépni a kecskemétieken a kupameccsen Magabiztos hazai siker után ki lehet jelenteni, hogy tétnélküli visszavágó vár a BFC Siófokra a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A somogyiakon már csak a csoda segíthet... Keszthelyi Zoltán KECSKEMÉTI TE-BFC SIÓFOK 5-1 (4-0) Kecskemét, 100 néző. V.: Veizer kte: Ribánszki - Gyagya, Radanovics, Balogh B., Mohi - Alempijevics (Bartus, 64.), Szavics (Ebala, 72.) - Bori, Litsingi, Vujovics - Tököli (Foxi, 46.). vezetőedző: Tomiszlav Szivics. bfc siófok: Molnár - Mogyorósi, Fehér, Márton, László - Ludánszki, Katona (Horváth A., 46.) - Csordás (Marozsán, 64.), Melczer, Lukács - Délczeg. vezetőedző: Mihalecz István. GÓLSZERZŐK: Tököli (8.), Vujovics (10., 23.), Szavics (41.), Foxi (49.), illetve László (47.). A hazai edzője Tomiszlav Szivics magabiztosan nyilatko- _ zott a meccs előtt, mind mondta I a kétfrontos harc - Magyar Kupa és a bajnoki terhelés - nem okoz gondot az együttesének, hisz van húsz jó labdarúgója. Siófoki oldalon úgy tűnik már nem ennyire rózsás a helyzet, legalábbis ezt igazolta a kecskeméti vendégjátékuk. Horváth Károly szakmai igazgató - a hétvégi, fontos megyei rangadó figyelembevételével kialakított - együttese ugyanis negyedóra Újabb tavaszi fordulóval folytatódott a Somogy Kupa megyei sakkcsapatbajnokság. A várakozásoknak megfelelően ebben a fordulóban is az esélyesebb csapatok szerezték meg a győzelmeket. Magabiztosan nyert Balaton- berényben a Somogyaszaló csapata, úgy látszik mindenképpen szeretnék megszerezni a bajnoki címet Biztos vendég siker alatt kiejtette magát a Magyar Kupából. Ráadásként azért Molnár kapott még két újabb gólt az első félidőben, hogy a kecskemétiek biztosan tét nélküli meccset vívjanak a Balaton fővárosában... A házigazdák gyakorlatilag első két kapura lövésükből két gólt szereztek. Igaz az elsőnél, Tököli találatnál hevesen született Fonyódon. Akár szorosabb is lehetett volna az eredmény, de a hazaiak több játszmában sem tudtak élni a felkínált lehetőséggel. Marcaliba látogatott a KISE és mindkét csapatban frissen igazolt játékosok is asztalhoz ültek. Úgy tűnik ez a frissítés a hazaiaknál vált be jobban és biztos győzelmet arattak. EREDMÉNYEK: Balatonberény E-Comfort-Somogyaszaló reklamáltak a vendégek, hogy a labda nem haladt át a gólvonalon. Mindegy volt, ugyanis a házigazdák tempósabban és agresszívebben fociztak és a vendégek védekezése sem ütötte meg az elvárt szintet. Az utóbbit kihasználva Tököli után Vujovics szerzett újabb két gólt, majd a végén Szavics lőtt húsz 2,5-7,5. Az első három tábla eredménye: Rázsits Géza-Fe- rencz Miklós 0-1, Kóta István- Mihalecz Attila 0-1, Mike Já- nos-Bocska János 0,5-0,5. Fo- nyód-Balatonszemes/Balaton- lelle 3,5-6,5. Az első három táblán: Dégi János-Haszon Dávid 0-1, Sebestyén Zoltán-Bíró Tamás 1-0, Balogh István-Birkás György 0-1. Marcali SZVSE- KI- SE/Nagybajom 6,5-3,5. Az első méterről egy újabbat. Macskaegér játék volt. Hogy mit csináltak a siófokiak az első félidőben? Talán Melczer labdaszerzése volt említésre méltó (32.p), aki Alempijevicstől vette el' a játékszert, ám utóbbi a tizenhatos vonalánál szerelni tudott. Egyszer pedig Ribánszki öklözött rosz- szul, ám Katona az ajándékba kapott labdát tizennyolc méterről az üres kapu fölé lőtte. Ez utóbbi tény is mutatja: osztálykülönbség volt a két klub közt. A második félidőben az első kaput találó labdából szépített a Siófok egy szöglet utáni László fejessel. Nem örülhettek sokáig a vendégek ugyanis folytatódott a vesszőfutásuk, mert Foxi lövése után a labda újra Molnár hálójába került. A folytatásban csendesen zajlott a találkozó, helyzetek nélkül, ám ez nem zavarta a hazai nézőket, akik a kék-sárgák vérszegény játékát elnézve és az eredmény tudatában azt mondogatták: a négy között vagyunk! Kilenc perccel a vége előtt még Melczer lőtt a bal sarok mellé, majd az utolsó percben egy felpörgő labdát László bombázott a kapu fölé-mellé, így újabb vendégtalálat már nem jött össze.- Akik a Zalaegerszeg ellen a Ligakupában csődöt mondtak bebizonyították, hogy az ilyen szintű feladatokra még nem alkalmasak - mondta a mérkőzés után Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója. - Kényszer- helyzetben vagyunk a két frontos harc miatt, de azzal főzünk, amink van. Az összeállítást tekintve ezúttal nem volt más alternatíva. három táblán: Schaffer Károly- Simon Péter 1-0, Palotás Ká- roly-Cserti László 1-0, Király Máté-Pirka János 0,5-0,5. ■ Kun Z. A BAJNOKSÁG ÁLLÁ &A 1. Somogyaszaló SE 25 pont 2. Balatonszemes/Balatontelle 20,5 pont 3. Fonyódi Petőfi SE 14,5 pont 4. BalatonberényE-Comfort SE 13,5 pont 5. Marcali SZVSE 9 pont 6. KISE/Nagybajom 7,5 pont Szerdától péntekig Debrecen - egészen pontosan Magyarország második legnagyobb fedett sport- és rendezvénycsarnoka, a hatezer férőhelyes Főnix - a házigazdája a női és férfi röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének. A Fino-Kaposvár társulata - amely csütörtökön délután a Kalo-Méh Kecskeméti SE együttesével találkozik az aranymeccsnek is beillő elődöntőben - szerdán ebéd után kelt útra, s a csapat tagjai már a helyszínen nézték meg a 19 órakor kezdődött Dunaferr SE-Szolnok találkozót. Csak érdekességként: amióta Kántor Sándor hazatért külföldről - ennek már majd fél évtizede -, azóta megszakítás nélkül nyeri a bajnoki címeket és a kupákat a kaposvári egylet. Az előző négy évben Kántor játékosként, illetve játékosedzőként szerepelt, ezúttal viszont a pálya mellől irányítja a többieket.- A kisebb „nyavalyáktól” eltekintve - a csapatkapitány Hoboth Ákos a vállával küszködik, míg Bagics Balázsnak, Schulcz Istvánnak és Szabó Alpárnak a torka fáj - mindenki a fedélzeten. Csütörtökön délelőtt 10 és 11 óra között ismerkedünk majd a kupadöntőnek otthont adó Főnix-csarnokkal, délután 17 órakor pedig a kecskeméti egylettel csapunk össze - adott gyors helyzetjelentést Kántor Sándor. A cél egyértelmű: a Fino- Kaposvár nem egyről a kettőre, hanem 13-ról a 14-re szeretne jutni, már ami a Magyar Kupa- győzelmeinek a számát illeti. A férfidöntőt pénteken 20.30 órakor játsszák majd. A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT: Ka-SZap Tamás, Bagics Balázs, Nagy József, Gergye Balázs, Hoboth Ákos, Csorna Krisztián; a liberó Dömötör Lajos lesz. ■ Fenyő G. Dicső kupamúlt ARANYÉREM (13): 1992, 1994, 1997-2000, 2002, 2003, 2006-2010. EZÜSTÉREM (4): 1993, 2001, 2004, 2005. BRONZÉREM (2): 1987, 1996. A MAGYAR KUPÁBAN OZ első (bronz) érmet még 1987-ben, NB Il-es csapatként Kaposvári Dózsa néven szerezte a társaság. A Somogyaszaló vezeti a bajnokságot megyei sakkcsapatbajnokság Balatonberényben is nyert a tabella éllovasa * i * 12 A kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola felvételt hirdet a 2011-2012-es tanév ÖTÖDIK osztályába. Jelentkezési határidő: 2011 március 16. (Szerda) Kaposvár, Zárda u. 2. Telefon: 82/511-805 honlap: www.romaikat-kap.sulinet.hu Somogyiad Község Önkormányzata 10.445.908,- Ft összegű támogatóst nyert o TiOP-1.1.1 -07/1 -2008-0480 zonosító számú pályázaton. A projekt keretében 2011. március 1. és augusztus 31. között a somogyjádi, jutái és osztopáni iskolában valósítunk meg informatikai infrastruktúra fejlesztést. á prajakf a7. Európai Unió támogatósévá!. az Európai Szódéi is A.iop társfinanszírozásává: valósul mag m ÚMf? mfovemtf: 06 40 638 638 fjj IfajjV .-' nfu'fihneh.bu * www nfu.Fu —---------------——I----------------Ideg enforgalmi, Kereskedelmi szakmenedzser Banki szakügyintéző Utazásügyintéző Pénzügyi-számviteli ügyintéző Marketing- és reklámügyintéző További előnyök: kredit-beszámiuh a felsőoktatásban, Europass bizonyítvány- kiegészítő, tanulói jogviszony, diákhitel, diákigazolvány. Nappali tagozaton továbbá: ösztöndíj, laptop, kollégiumi elhelyezés, évi 146.400 Ft családi pótlék jogosultság egészségbiztosítási- és árvaellátásra. o*ws.w W Magyar Üzleteink-rkópző Szki Kaposvár, Rákóczi tér 12/A (a pályaudvarral átél lenben) tel:82/320-i 60 www.mua.hu