Somogyi Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-09 / 57. szám
HIBSAV Harrach enyhítené a cigarettastopot harrach Péter egyetért azzal, miszerint vendéglőben és munkahelyi zárt helyiségben is rá lehetne gyújtani. „A dohányzás káros, de a fanatikus megoldások legalább annyira károsak” - mondta a KDNP frakcióvezetője. Gárdakapitány a bíróság előtt MEGKEZDŐDÖTT az Új Magyar Gárda főkapitányának büntetőpere. Kiss Róbertét folytatólagosan elkövetett hatósági rendelkezés elleni izgatással, két társával együtt egyesülési joggal való visszaéléssel vádolják. Zsiga: Költségtérítés után pénzbírság 150 EZER FORINT bírságot kapott Zsiga Marcell fide- szes képviselő, miskolci alpolgármester, aki az Országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését. A párt etikái bizottsága Papcsák Ferenc ellen is eljárást indíthat hasonló ügyben. Vádat emeltek Verók István ellen A FŐVÁROSI FŐÜGYÉSZSÉG tegnap vádat emelt Verók István volt MSZP-s terézvárosi polgármester és tizenhárom társa ellen különösen nagy vagyoni hátrányt (127 millió forint) okozó hűtlen kezelés miatt. A vádlottak szabadlábon védekeznek. Verók szabadlábon védekezhet Oszlatás után elfogott tüntetőt visznek a zsaruk, jelentős túlerővel. Az ítélet nélküli eseteket is ideszámítva 200-300 ilyen ügyet kell felülvizsgálni Leporolják az aktákat semmisség Nem törlik, csak vizsgálják a 2006-os ítéleteket A hétfőn elfogadott semmisségi törvénnyel rehabilitálnák azokat, akiket 2006 őszén ártatlanul ítéltek el. Balsai István szerint a bíróságok bírni fogják a munkát. Vég Márton Durva félreértésnek nevezte Balsai István azt, hogy az Országgyűlés a semmisségi törvény hétfő esti elfogadásával megsemmisített volna bírói döntéseket. Ugyanis a parlamentnek ehhez nincs joga. „Mindösz- sze a felülvizsgálati lehetőségét teremtettük meg azoknak a 2006. őszi tömegoszlatásokkal kapcsolatos ítéleteknek, amelyek kizárólag rendőri jelentéseken és vallomásokon alapulnak" - hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott. A törvény elsöprő támogatottságot szerzett, és a lobbik és a függeüen képviselők háromnegyede is támogatta. Az MSZP következetesen már az első perctől támadta az indítványt, és bár az LMP kezdetben üdvözölte, a végszavazásnál az egész frakció nemmel szavazott. „Az ítélet nélküli ügyeket számítva is mindössze 200-300 ügyet érint a törvény, ezért a fővárosi bíróságoknak e felülvizsgálat külön terhet nem fog jelenteni” - vélte a honatya. Megígérte: különös gonddal követi majd nyomon a törvény végrehajtását, a megszabott október 23-i határidőig. Balsai István szokatlan eljárásnak tartja, hogy a bírói, az ügyvédi és a rendőrszakszervezeti körök is kritizálták a jogszabályt. „A bíróság feladata a törvény végrehajtása, nem pedig annak kommentálása és vélemé„nem idegen a jogállamiságtól a semmisségi törvény”- mondta Rétvári Bence. Az igazságügyi államtitkár szerint a rendőrség olyan mértékben nem tartotta be a jogszabályokat, hogy indokolt egy ilyen fellépés. Emlékeztetett: a 90-es évek elején is születtek nyezése. A gyakorlatban ez úgy néz majd ki, hogy az illetékes bíróságok újra előveszik az aktákat” - üzente a képviselő Baka András főbírónak, aki korábban kifejtette: a felülvizsgálat alkotmányosan problémás, sérti a bírák szabad mérlegelési jogát. Bejelentette azt is, hogy még márciusban nyilvánosságra hozza a 2006. szeptember 17. és október 24. közötti napokban a fővárosban történt rendőri intézkedésekről, valamint a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról szóló jelentését. A fideszes politikus kitért a rendőrszakszervezetek hasonló törvények, azok az 1950-es, 1960-as években hozott ítéleteket semmisítették meg. Ellenben aggodalmának adott hangot a Helsinki Bizottság és a TASZ is. Utóbbi szerint a „lex Balsai” alkotmány- ellenes, és az „utolsó szeg a jogállam koporsójába". kritikáira is. „Négy éve kellett volna megszólalni, amikor néhány száz magából kivetkőzött, azonosítót nem viselő, rendőrnek látszó személy az ismeretlenség homályában elkövette tettét” - mondta Balsai István. Az MSZP szerint alkotmány- ellenes a semmisségi törvény, ezért arra kérték Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá és kezdeményezzen előzetes normakontrollt a jogszabályról. „Egyszer próbáljon meg ellensúly lenni” - magyarázta Bárándy Gergely. A szocialista politikus hozzátette: ha ez nem történik meg, akkor ők fordulnak az Alkotmánybírósághoz. Kijelentette: a törvény elfogadása a rendőri állomány megalázásának csúcspontja, támadás a független igazságszolgáltatás ellen. Bárándy szerint innen már csak egy kis lépés, hogy a parlament ne csak azt írja elő, kit mentsen fel a bíróság, hanem azt is, kit ítéljen el. „Fognak még szégyenpadon ülni, akik szerint minden rendőr hazudik, a bírók pedig elfogultak, dilettánsak és ostobák” - jósolta. Jogvédő szervezetek aggodalmai Honosítási kérelmek: ünnepélyes esküt tesznek A konzulátusok felkészülten végzik az egyszerűsített honosítással kapcsolatos feladataikat, minden zökkenőmentesen folyik - jelentette ki Németh Zsolt államtitkár a külügyi bizottság keddi ülésén. lanuártól márciusig a külképviseletekre 14 750 honosítási és 5795 névmódosítási kérelem érkezett. Március 15- től várhatóan a kormányablakoknál is benyújthatók a honosítási kérelmek. Az első ünnepélyes eskütételek március 14-15-én lesznek, Kolozsváron és Csíkszeredán, a nemzeti ünnepen Szabadkán, 16-án Berlinben, Londonban és Torontóban. A csángóknak és az egyéb szórványban élőknek átmenetileg a kihelyezett konzuli napok jelenthetnek megoldást. Megvárják a Szlovák Nemzeti Tanács döntését, hogy feloldják a jelenlegi tiltást. Addig a szlovák fél javaslatát nem is minősítik, és nem tárgyalnak róla. ■ r Medina lehet NATOMátor új helyszíne A Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül a Honvédelmi Minisztérium (HM). A tárca a harmadik háromdimenziós radarállomás felépítéséről március 9-én tájékoztatja a pártok képviselőit, és már megkezdte az egyeztetést Medina, valamint az objektum környékén lévő települések polgár- mestereivel. A radarrendszer harmadik eleme az évtizedek óta működő, nem természetvédelmi és nem lakott területen lévő medinai radarszázad objektumában, tehát jelenleg is katonai területen épülhet fel. A HM szerint a beruházás helyi szinten munkahelyeket teremthet, illetve hozzájárulhat Medina infrastrukturális fejlesztéséhez. ■ Kadhafi a lemondásáról egyeztet a felkelőkkel Halálos robbanás volt Zalaegerszegen tragédia Világháborús bombaarzenált találtak az elhunyt gyűjtőnél Ha Kadhafi, Líbia jelenlegi vezetője lemond és elhagyja az országot, az ellenzéki felkelők nem indítanak ellene bírósági eljárást - jelentette ki tegnap a Líbiai Nemzeti Tanács. Az ország keleti felét irányító felkelők ideiglenes vezető testületé egyértelműen azt szeretné, ha véget érne a vérfürdő. Az al-Dzsazíra arab hírtévé szerint Moammer Kadhafi javasolta a felkelőknek a parlament ülésének összehívását, amelyen kidolgoznák, hogy bizonyos garanciák fejében miként mondana le a hatalomról. A lemondásáért cserébe személyes, illetve családja biztonságára vonatkozó garanciákat kért, és ígéretet arra, hogy nem állítják bíróság elé. A magyar külügy szerint fokozott körültekintés mellett újra biztonságosnak tekinthető a szervezett tengerparti üdülés a tunéziai Szúsza, Monasztír, El Kantaui és Hammámet városokban, valamint Tuniszban és annak közvetlen közelében, Gam- mart, Szidi Bu Szaid és Karthágó városokban. Martonyi jános tegnap kétnapos látogatásra Egyiptomba utazott. A külügyminiszter az Európai Unió tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Magyarország képviselőjeként tájékozódik a kialakult helyzetről, és felveszi a kapcsolatot a hétfőn felesküdött új egyiptomi kormánnyal. ■ Egy 44 éves férfi meghalt, egy 19 éves fiú pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett attól a robbanástól, amely hétfő délután történt Zalaegerszeg botfai városrészében. A megyei rendőr-főkapitányság robbanóanyaggal való visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást. Lap- értesülések szerint az áldozat családi házának mellék- épületében régi lövedékeket és robbanószereket gyűjtött, feltételezések szerint egy ottani világháborús bomba okozta a detonációt. A rendőrség bűnügyi helyszínné nyilvánította a környéket, az ott lakók kitelepítésére azonban nem volt szükség. Salamon Róbert sajtó- referens beszámolt róla: a tűzszerészek folytatják a rommá lett melléképület visszabontását, az ott talált lövedékek elszállítását. A tűzszerészek nagy mennyiségű robbanószert találtak a család közeli borospincéjében is. Megsemmisítésükről később gondoskodnak. A megégett fiatalembert kórházba vitték. Kádasi lános, a Zala Megyei Kórház baleseti sebészetének főorvosa elmondta: miután ellátták felületi égési sérüléseit, a fiút Győrbe szállították a mélyebb égési sebek speciális ellátása érdekében. ■ Zs. A. ■ A családi borospincében is voltak bombák. maradt a családi ház melléképületéből, ahol robbant a bomba Ennyi 't