Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-07 / 5. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 7., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Kiemelik a jégből a siófoki mólót önerős fejlesztés Pályázat híján kétszázmilliót szánnak a balatoni kikötőre Pályázati támogatás híján is felújítja a siófoki kikötőt a Balatoni Hajózási Zrt. Több mint kétszázmillió forintot költenek rá. Fónai Imre Víz, illetve jég alatt van a mólóra vezető sétány és a Balaton-meder közötti rézsű - jobb időkben a horgászok egyik kedvelt előfor­dulási helye ami látványos, ám megoldandó gond a hajózási tár­saságnak. Ez is része a felújítás­nak, amit három ütemben valósí­tanak meg idén tavasztól, vala­mivel több, mint két év alatt.- Áprilisban nekilátunk a ha­jóállomás térburkolat-cseréjé­nek; a közműveket és utcabútor­zatot kicseréljük - mondta la­punknak Horváth Gyula, a Bala­toni Hajózási Zrt. vezérigazgató­ja. - Pünkösdre végeznünk kell, ez lesz az első ütem, 60 millió fo­rintos költséggel. Ősztől alakíta­nánk ki biztonságos partfalat a hajóbeállók és a Rózsakért kö­zött, mert a mostani jelenleg is víz alatt van. Ez és a sétány-fel­újítás 65 millió forintba kerül, s A jég is kárt tesz a kikötőben. A hajózási társaság saját pénzből újítja meg a fontos közforgalmú teret 2012 tavaszára végeznénk vele. A harmadik ütem lesz a legna­gyobb próbatétel és a legköltsé­gesebb is. Horváth Gyula erről azt mondta: a 300 méter hosz- szú mólón 150 centin van a járó­szint a Balaton vízállásához mérve, azaz 20 centivel maga­sabban, mint a tó. Erősebb szél­ben átcsap a víz a móló felett, ve­szélyeztetve az elektromos veze­tékeket is. 30 centivel megeme­lik a sétány szintjét. Megfelelő jégvédelemmel is ellátják a mó­lót és bár költségnövelő tényező, de pergolás megoldást is tervez­nek, ami egyedibbé, esztétiku­sabbá tenné. Százmilliót kőké­nének a harmadik ütemre, s jö­vő ősszel kezdenének. A vezérigazgató arról is be­szélt: nemcsak a települések közterei, hanem a hajókikötők is kiemelten fontos közforgalmú területek, amelyek szintén tá­mogatásra érdemesek, hiszen fontosak a turizmus szempontjá­ból. Ezért javasolják a döntésho­zóknak, hogy ilyen beruházá­sokra is lehessen pályázni. Ám - tette hozzá Horváth - a siófoki kikötő korszerűsítése ennek hí­ján sem tűr halasztást. Új védőnő a mernyei 2-es körzetben Segélyszállítmányok a kéthelyi gyűjtésekből Fatolvajokat fogtak el Csökölynél a rendőrök Negyven év után nyugdíjba vo­nult Fogarasi Lászlóné a mer­nyei kettes körzet védőnője. Munkakörét - miután megnyer­te az önkormányzat állásra kiírt pályázatát - Ágoston Diána ve­szi át A négyéves szakmai gya­korlattal rendelkező védőnő a körzet mellett ellátja a somodo- ri és szentgáloskéri kicsiket és kismamákat is. ■ F. Sz. Á. A Kéthelyért Egyesület saját for­rásából 58 ezer 100 forintért, míg a kéthelyiek és marcaliak által felajánlott, az egyesület tagjai­nak átadott összesen 74 ezer 770 forintból védőfelszereléseket, munkaeszközöket és tartós élel­miszereket vásárolt. A Vöröske­reszt kéthelyi alapszervezetével és a művelődési házzal közösen megrendezett adománygyűjtés során is egy kisteherautónyi fel­ajánlás gyűlt össze. A Kéthelyért Egyesület koordináló szerepet is felvállalt, melyben a balaton- berényi, a balatonkeresztúri, a balatonmáriafürdői és a balaton­szentgyörgyi önkormányzatok mindegyike 50 ezer forinttal, míg a vörsi önkormányzat 25 ezer forinttal támogatta a káro­sultakat. ■ Vigmond E. Fatolvajokat fogtak el a nagyba­jomi rendőrőrs járőrei Csököly külterületén. A jár­őrök a helyszín kö­zelében tartózkod­tak, amikor motor­fűrész zajára figyel­tek fel.- A hangot követve eljutottak két férfihoz, akik addigra már két köbméter akácfát vágtak ki- ismertette az eset részleteit szerdán Bíró Gábor, a megyei rendőr-főkapitány­ság szóvivője. - A személyek nem ta­gadták tettüket. Megtudtuk, hogy a két férfi ellen lo­pás miatt indított eljárást a ka­posvári rendőrkapitányság. ■ Harsányi Miklós ■ Sokan járják a somogyi erdő­ket, mert tűzi­fát keresnek. Jócskán a járványküszöb alatt a betegek száma vírus előtti csend Somogybán még nem mutattak ki HINl-fertőzést ebben a szezonban Gyógyír. Jelenleg a gyerekek körében van a legtöbb megbetegedés A hat év alattiak körében már járvány van (Folytatás az 1. oldalról) Az 52. héten az influenza figyelő­szolgálatra kijelölt orvosok 31, egyéb egészségügyi szolgáltatók 26 influenza-gyanús betegtől küldtek vizsgálati anyagot az OEK légúti vírus osztályára. Egy betegnél influenza A (HlNI) 2009-vírus, három esetben RSV, egy esetben parainfluenza-vírus volt felelőssé tehető az influenza­szerű megbetegedés kialakulásá­ért Az év utolsó negyedévében 9 betegnél igazoltak a virológiái vizsgálatok influenzafertőzést, a kórokozó minden esetben a 2009- es pandémiás influenza A/H1N1- vírus volt. Somogyot elkerülték a víru­sok. Szűcs Balázs kaposvári há­ziorvos a jelenlegi állapotokról azt mondta: átlagos téli napokat élnek a praxisban. A korábbi évek átlagához képest nem több a megbetegedések száma, bár az időjárás enyhülésével ez köny- nyen megváltozhat. A késő őszi, korai téli időszakban megszapo­rodott felsőlégúti panaszok eny­hülőben vannak, tájékoztatott a háziorvos. A fentieket erősítette meg kérdésünkre csütörtökön Papp Erzsébet, a kaposvári Ka­pós Mór Oktató Kórház fertőző­osztályának vezető főorvosa el­mondta: lényegesen kevesebb a vírusfertőzések száma, mint az ezt megelőző évek hasonló idő­szakában volt. Néhány tüdőgyul­ladásos, emésztőrendszeri prob­lémákkal járó megbetegedésen kívül nem találkoztak mással ezekben a napokban. Mindez az influenzavírus „lappangásának” is köszönhető, amely még alig- alig mutatta meg magát az idén. És ha nincs ami fertőzzön, ak­INFLUENZASZERU TÜNETEKKEL december 27. és január 2. között 6600 beteg fordult or­voshoz az országban, 12,5 százalékkal kevesebb, mint az előző héten. Akkor 7500 volt az orvoshoz fordulók száma. Szakemberek szerint ennek részben az az oka, hogy az év végi szabadságo­lások miatt általában csak súlyosabb panaszokkal ke­resik fel háziorvosukat a be­tegek. A kisebb betegszám hátterében áll az is, hogy az iskolai szünet miatt tényle­gesen csökkent a légúti kór­okozók terjedésének lehető­sége. az országos Epidemiológiai Központ tájékoztatásából megtudtuk: a betegek között kor szövődmény sincs, ami kór­házi osztályos kezelést és elkülö­nítést igényelhet. Az időjárás enyhülése kedvez­het a vírusos megbetegedések­nek, amennyiben egy-két napnál hosszabb időszakról lesz szó, tet­ei legnagyobb a 15-34 évesek aránya, 40 százalék, egyhar- madrészt középkorúak, ha­toduk gyermekkorú, s ugyanekkora a 60 éven felü­liek aránya is. A hat éven aluliak között ta­pasztalták a legtöbb megbe­tegedést, 264,6-ot minden százezer gyerek közül, ami korspecifikusan jelentősen meghaladja a járványküszö­böt, s közel négyszerese a la­kosságra jellemző átlagnak (65,8 százezrelék). A héten tizenhét beteget vettek fel kórházba influen­zaszerű megbetegedés miatt. Intenzív ellátás négy, gépi lé­legeztetés három beteg eseté­ben vált szükségessé, derül ki az OEK adataiból. te hozzá Papp Erzsébet. Elmond­ta azt is, a megelőzés továbbra is némi odafigyeléssel, vagyis higi­éniával, a tömegek kerülésével, vitamingazdag étrenddel és szel­lőztetéssel oldható meg elsősor­ban. ■ Balassa Tamás JEGYZET BALASSA TAMÁS Csapással a sodrás előtt szerintem a szövegírókkal lehet a baj, őket kellene egy kellően eltökélt és hideg­élelmes expedíciónak fellel­nie egy vastag falú minisz­térium épületében, és kikí- sémie az utcára. Tessék fia­im, ez itt az élet, ezek meg itt a helyesírás szabályai, a köztársasági mellett a ház­elnök is jobban járna. kövér László első alkalom­mal mondott beszédet a me­gyenap díszvendégeként, és mindjárt sportosan kezdett, vadvízi evezéssel. A kor­mány, mondta, igyekezett egy lépéssel megelőzni a fe­nyegető válságot, miként a jó raftingos is a sodrás előtt jár egy evezőcsapással. Ne­héz lesz a példánál marad­ni, és átültetni a csónakba az országot, mégis: mintha a kormány nemcsak a vál­ságot, de a csónakot is le­evezte volna. A folyó felha­talmazást adna a lendület­re. Gyorsan tették a dolgu­kat, így a politikus, de nem kapkodva. Műit jó vadvízi evezős, aki tudja, hová tart. RAFTINGKÖNYVEKBŐL nem derül ki, hogy Kövér László valaha is száguldott volna sebes vizű folyón, de nem életszerű, hogy egy vadvízi evezős máshová igyekez­zen, mint ahová a folyó tart. Ha mégis, akkor extrém­sportot tévesztett. somogy napján nem telje­sen érdemtelenül kapott az arcára a jövőt majdnem fel­élő elmúlt nyolc év is (az el­múlt nyolc évet úgy húzzuk magunkkal, mintha a csó­nakhoz volna kötözve), pe­dig, mondta Kövér, nem szabad iskolán, kultúrán, gazdaságon spórolni. A szö­vegíróknak, ha előkerülnek, első élményszerző kőrút­ként Somogy kmcseit, köz­tük a n. Ulászló címeres le­velét is őrző közgyűjtemé­nyeket javaslom, ezeken olyat szorít a majdnem fel­élt jövő rövidesen, hogy jó, ha az evező nem törik bele. Feloszlatták a kaposvári Jobbikot Feloszlatta a Jobbik kaposvári alapszervezetét a párt elnöksé­ge. Az indoklás szerint az el­múlt időszakban túl sok prob­léma és ügy kapcsolódott a cso­porthoz. A legemlékezetesebb, hogy az önkormányzati választá­sok előtt két választási lista került a választási bizottság elé, az egyiket a pártvezetés szerint olyasvalaki adta le, akinek nem volt erre jogosult­sága, az illetőt az akkori me­gyei elnökkel egyetemben ki is zárták a pártból -, és az or­szágos vezetés szerint a meg­újuláshoz teljesen új alapokra van szükség. ► Továbbiak: S0NUNE.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom