Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-22 / 18. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 22., SZOMBAT 5 MEGYEI KORKÉP Kétségbeesett utóvédharc a kultúráért hellén tárló Takáts Gyula hitte: ha a villanyszerelőt megérinti a szépség, igényes lesz a konnektor is (Folytatás az 1. oldalról) Amidőn az 1823-as év hajnalán Kölcsey szatmárcsekei magányá­ban a Himnusz sorait tisztázta, amivel a krónikák szerint január 22-én végzett, Petrovics Sándor néhány hetes karonülőként Kis­körösön cseperedett. Akkoriban nem volt nyilvánvaló, hiszen a Himnusz első kiadására öt évet kellett várni, Petőfi első versére ti­zenötöt, de utólag tudjuk, az éle­dező polgári öntudat számára fontos értékek vertek gyökeret abban az évben. A Himnusz az összetartozás, s a kultúra napja lett, a Nemzeti dal költője pedig a függetlenség, a sajtószabadság megingathatatlan szobra, a feu­dális fóldhözragadtság levetett láncairól nem is szólván. A kaposvári Petőfi Sándor Em­lékkönyvtárban ünnepeljük hát a kultúra napját, az említett nagyságoktól elrugaszkodott - legkevesebb, mit mondhatunk: zilált - közéletből nyitva be a la­kótelepi tékába, miután odakinn megszakértettük a szocialista alumíniumipar emlékének adó­zó keretben a portál leamortizá­lódott gittelését. Nemecseknek is tartoztunk ennyivel. A fiókkönyvtárak nemcsak át­lépték létrehozásuk időpontjá­nak történelmi árnyékát, de azt is igazolták, hogy életképesek. Wágner Zita fiókkönyvtárvezető az olvasóközönség gyarapodásá­ról számol be: 1832. Ha évszám volna, Petőfit a sárszentlőrinci algimnáziumban találnánk, amint a latinnal és a szépírással barátkozik jó eredménnyel, amit a pesti piaristáknál lerontott, ott a német evangélikusok között magyarból tűnt ki, és rajzból. A róla elnevezett könyvtárban egy kislány szemlátomást náthával küzdve, iskolaidőben forgatja a színesen illusztrált meseköny­vet. És tényleg csak forgatja, fi­gyelme gyakran elillan, a fotóso­rozat jobban érdekli, majd eltö­rik nála a mécses az „objektív” képalkotó miatt.- A 14 évesnél fiatalabbak, il­letve az 50 év felettiek körében szaporodott meg látványosan az olvasóink száma - mondja Wágner Zita nem kis örömmel. Számára, mint mondja, az is a kultúra ünnepe, amikor óvodás- és iskoláscsoportok érkeznek. Ez nem ritka, a tavalyi 66 ren­dezvényük közül számos a ki­sebb korosztályhoz kötődött. Az aprónépek aztán kézenfogják otthon anyut- aput, és jönnek ve­lük is. Na, ez az ünnep minden könyvtárban! - tudom meg a té­ka munkatársától. A Petőfi igen innovatív fejlesz­tést vezetett be egy évtizede, amikor létrehozta a Sikerkönyv­klubot. Idejében észlelve a be­szerzési keret országos apadá­sát, kis kölcsönzésarányos több­letdíj fejében a legfrissebb köte­tekkel szolgál.- Az olvasók többsége az új könyveket keresi - így a fiók ve­zetője. - Akkor tesszük jól a dol­gunkat, ha kiszolgáljuk őket. A 18 ezer kötetünk mellett ötezer azoknak a címeknek a száma, amit így szereztünk be. A klub­tagok, az összes beiratkozott egyharmada, gyorsan hozzájut a legaktuálisabb megjelenések­hez, melyek három hónap után kerülnek át a mindenki által köl­csönözhető polcokra. A tagság elérhető felár az évi 500 forintos beiratkozási díj mellett. Kis olvasó, mint a nagy könyvben: a Petőfiben hétköznap is ünnepelnek Szótár: üres, abszurd, gyász, Jézus Mária, csoda bátai Sándor grafikusművész: - A kultúra ünnepén a kultúra gyá­szát élem meg. Nehéz úgy ünne­pelni, hogy színházbezárásokról, múzeumbezárásról, könyvtárak összevonásáról olvasni nap mint nap. Mivel á hétköznapokban nincs jelen a kultúra, mint ünnepelni való értékteremtés, ok sincs az ünneplésre. Ez így valami teljes kiüresedettség számom­ra. Abszurd. Különösen azoknak a kultúraszűkítő történéseknek az összefüggésében, amik körülvesznek bennünket az országban és szőkébb környezetünkben. Drasztikusabban fogalmazva: ka­tasztrófa, ami történik, és bár nem vagyok közvetlen elszenvedő­je, valahol mégis az eddigi munkám is megkérdőjeleződik. f WÉk Káplán Géza képzőművész: - Ha ez egy pszichológiai teszt, akkor az első reakcióm: Jézus Mária, nem , áj ÉL szoktam ünnepelni. Talán a foglal­'..jrt j' 1 * kozásom miatt Az inxiaiom, a kép­i#l művészetnek, ami megérintett, mindennapi szinten töltötte ki az életemet. Olyannyira benne vol­tam, hogy nem volt szükség egy napra, hogy gondoljak a kultúrá­ra vagy ünnepeljem. A mindennapok minden percét igyekszem ünnepként megélni, hiszen az élet a létező legnagyobb csoda. He­lyeslem, hogy Kölcseyből lehet kiindulni, és talán belőle is kell, mert előtte a különféle elképzelések és ízlések mindannyian meg­hajolhatnak, a legidiótább eszmék sem tudnak belérúgni. kelemen Lajos költő, folyóirat- szerkesztő: - Nem mint irodalmi tárgyra, hanem a Himnusz sorai­ra gondolunk a kultúra napján, és mindegyik sora nagyon fontos. Ilyen értelemben van valami ritu­ális ebben az ünnepben. Szá­momra nem telik másként, hiszen folyamatosan dolgozom, s ez alól ez a szombat sem lesz kivétel. Toronyban állnak a kritikára váró könyvek az asztalomon. A szombathelyi Életünk számára, Takáts Gyula születésének centenáriumára folyóiratszámot állí­tok össze Alexa Károly főszerkesztő felkérésére. A legidősebb Ágh Istvántól három-négy nemzedék jelenik meg a februári ki­adásban, ami a néhai költő személye miatt is szívügyem. Héja-nász a folyosón - nem koldul, verseket olvas a támogatásért a kaposvári hajléktalan ADD NEKEM A TE SZEMEIDET, Kék látásod, mely mindig épít, Min­dig irgalmaz, mindig szépít - halljuk már a lépcsőnél, de első blikkre azt hisszük, halluciná- lunk. kizárt, hogy valaki Adyt szaval­jon ebben a hidegben, pláne a Somogy Áruház folyosóján. Ha- marost kiderül, ebben nem té­vedtünk, a földön, pontosabban egy tömött bevásárlószatyron ülő férfi ugyanis nem fejből mondja a költő Lédához írt sze­relmes sorait, csak felolvassa az adományokért cserébe. Merthogy Ferenc nem koldus, nem kéregét, csak hajléktalan, aki elfogadja, ha valaki ad va­lamit a versek ellentételezése­ként. Most éppen Adyn a sor, egyszerű indokból, ezt a kötetet kapta egy ismerősétől, de szíve­sen olvasna József Attilát, Rad­nótit, Babitsot is. De más nyu- gatostól sem jönne zavarba.- Sikolt a zene, tornyosul, omlik Parfümös, boldog, forró, ifjú pá­ra - lapoz a kötetben, s csak biccent egyet, amikor egy arra járó húszast dob a táblájára. melyen szintén nem a megszo­kott szöveg olvasható, legalább­is eddig még sehol sem olvastuk Nagy László szívbe markoló, sá- pasztó sorait: Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem... A héja-nász a kedvencem - teszi le Ferenc a kötetet, s kezdi fújó- gatni elgémberedett ujjait, majd Általában száz Ady a napi penzum fejből idézi: - Útra kelünk. Me­gyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve... Ebből szerettem volna érettségizni. De aztán Ba­bitsot húztam. Béres Gyula ta­nár úr osztályába jártam a Munkácsyba... elhallgat egy pillanatra, aztán folytatja, mesél a moziról, ahol gépészként dolgozott, de volt de­koratőr és hivatásos katona is. Utóbbiról hiába kérdezzük, nem is szól, csak mutatja, nem akar róla beszélni Elmúlt, le zárta. A mából talán hihetetlen­nek is tűnik az a másik élet. AZ OKTÓBER 26. előtti. AZNAP KERÜLT UTCÁRA, azóta 87 éjszakát töltött fedél nélküL Pró­bálkozott ugyan a hajléktalan- szállóval, de ellopták az összes iratát, így maradt az utca, jobb esetben a vasút valamelyik fe dett zuga. Ha éppen megtűrik. a bank vttte el a lakásomat - mondja minden indulat nélküL- Apám betegeskedett, kölcsönt kellett felvennünk, aztán előbb anyám halt meg, majd az öreg is, ott maradtam egyedül, s nem bírtam törleszteni. A segélyem megszűnt, a nyugdíjam intézés alatt, azt mondták, bírjam ki valahogy addig... ha csak a körülményeken mú­lik, kibírja. Az első nap rettene­tes volt, szembesülni egy telje­sen új világgal, tudomásul ven­ni, hogy a társadalmi ranglétra legaljára került. fel kellett venni a fapofát - folytatja -, megerőszakolni ma­gam, hogy ne reagáljak semmi­re. aztán jött a következő csapás, rádöbbenni, olyan, hogy régi ba­rát, nem létezik. Régi osztály­társ, ismerős sem. Csak újak vannak, idegenek, akik segíte nek. Jórészt középkorúak és idő­sebbek, akiken látszik, őket sem veti fel a pénz. bolond hangszer: sír, nyerít és búg. Fusson, akinek nincs bora- veszi kézbe újra a kötetet, s kezdi olvasni A fekete zongorát, s úgy tűnik, a módszer hatásos, egy újabb pénzérme koppan a Nagy Lászlóidézeten; kucsmás, . hatvanas asszonytól... ma úgy a huszadik versnél jár­hat, általában száz a penzum, már, ha bírja a hangja. Egy-egy pohár borral próbál segíteni raj­ta, de két nappal korábban pél­dául suttogni is alig tudott, így elmaradt a felolvasás. El is küldték a rendőrök, hiszen kol­dulni tilos a belvárosban... de nem ezért olvasok - állítja -, egyszerűen szeretem a verse­ket Ötven elmúltam, 32 évet dolgoztam, ám nem sok örö­möm maradt Egyszer a gimi- ben tizenhat órán át olvastam fel József Attilát, ma is sókat tu­dok közülük fejből. tulajdonképpen emiatt nem hallgat az orvosokra, akik taná­csolták, amíg lehet, műtesse meg az agyában nemrég talált daganatot, de csak sugarazásra hajlandó eljárni. A műtéttől elveszíthetném az emlékeimet, elfelejthetném a verseket - mondja, inkább csak úgy a maga meggyőzésére. - Valahogy csak lesz, az Isten ed­dig is megsegített, hiszen nem hagyott megfagyni a legnagyobb hidegben sem. Ha pedig megha­lok... Az élet úgyis rettenetesebb, mint a halál - teszi hozzá, majd hirtelen a Héja-nász utol­só versszakát kezdi szavalni ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás húsába beletépünk S lehullunk az őszi avaron... VAS ANDRÁS Robin Cook, Paulo Coelho, Fe­jős Éva és Vass Virág: a best­sellertár néhány szerzője, de itt van a 2007-es Nobel-díjas Doris Lessing, a nemrég elhunyt Bé­kés Pál és Popper Péter, s az élő kedvencek között Moldova és Müller Péter. A legnagyobb sztár Frei Tamás regénye, A megmen­tő, Ken Follett trilógiájának első darabja, A Titánok bukása, vala­mint Csernus Felnőtt húslevese. A Petőfi könyvtártól a Takáts Gyula emlékház érintésével visz az út szinte egyenesen Kelemen Lajoshoz, de minket inkább a kultúra, sem mint a kilőtt nyíl­ként viselkedés érdekel. A köl- tőt-lapszerkesztőt nehéz nem kéziratok fölött találni, és biztos az is, van véleménye a kulturált- ság-kulturálatlanságról.- A válasz mindig attól függ, merre fordulunk - hogy más­hogy kezdődhetne egy filozofi­kus beszélgetés... -, hiszen ha az ember felüti a 20. század eleji, Nyugathoz kötődő szerzők írása­it, azok ma is aktuálisak. Babits írta, fogy az érdeklődés a líra kö­rül. Ha ugrunk negyven évet, és egy kultúrállamról beszélünk, akkor azt olvashatjuk Camus- től, korunk irodalmát zsurna­liszták kovácsolják. Amivel arra utalt, hogy a szépirodalom nagy része valamire reflektáló riport. Míg az irodalom arról is szól, hogy belenyúlhatunk a terem­tésbe, hozzátehetünk a világhoz. A költő a kulturálatlanság bor­zasztó jelei mellett is derűlátó.- Nem hiszek az értékvesztés miatti örök sirámban, szerintem mint oly sok minden, a kultúra­közvetítés is stílus és forma kér­dése - magyarázza. - Ha a köz elutasítja az irodalomnak azt a formáját, amikor három ember leül egy teremben és motyog va­lamit, akkor új forma és stílus kell. A magas fokú szépség, Shakespeare vagy Kant iránt so­sem volt tömeges érdeklődés. Takáts Gyula praktikus esztéti­kaelmélete ugrik be: ha a vil­lanyszerelőt megérinti a szép­ség, akkor a konnektoromat is másként fogja szerelni. Nem szonettmondás közben, hanem a régi mesterek igényességével. Nagy tévedés, hogy a kultúra ha­szontalan holmi, búvópatakként egészen praktikus is lehet, per­sze, nem csak ez a célja. A Képírás másik szerkesztője, Bátai Sándor grafikusművész a kiállítótereket, megszűnt galériá­kat hiányolja, és a „fellegvárság” helyett a Lóránt János által 1964- ben rögzített állapotokat érzi a jellegéből adódóan magányos képzőművészeti szféra körül.- Nehezen élem meg, hogy a Martyn-anyagot, a kortárs gyűj­teményt, a Bernáth-, Gyenes- vagy Bors-anyagot csak ideig- óráig lehetett látni, s most rész­ben vagy nem láthatók. Káplán Géza, a folyóirat szerkesztőbi­zottsági tagja osztja e nézetet.- Kétségbeesett utódvédharc folyik a számos ok miatt leszálló ágban lévő kultúráért. Hellenisz­tikus korszaknak látom a mait, ahol az élő kultúra elsekélyese- dik. Talán új népnyelv születik, de a kultúra nyelve visszaszorul a múzeumi tárlókba. Ebből már performansszel is fárasztó kilép­ni, de tavasszal megpróbáljuk: gyóntatófülkében fogok ülni, és várom az embereket. Nyissák rá az ajtót, mondja­nak véleményt, kéri a kultúra Káplánja. ■ Balassa Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom