Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-03 / 1. szám

2 HÍRSÁV Árokba hajtott a személygépkocsi EGY személyautó árokba hajtott csütörtök délután Bárdudvarnok külterüle­tén. A balesetben ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, őket a mentők a kaposvári kórházba szál­lították be. Az anyagi kárt csaknem 500 ezer forintra becsülték. Koncz András, a megyei katasztrófavédel­mi igazgatóság ügyeletese elmondta: a kaposvári tűz­oltók áramtalanították a járművet, (hm) Ezernél többen a toborzóirodán 2010-BEN csaknem 1300- an jelentek meg a kapos­vári toborzó- és érdekvé­delmi irodán. Összesen 178-an adták be jelentke­zésüket, közülük 110 sze­mélynek sikerült az alkal­massági vizsgálaton olyan eredményt elérnie, hogy bevonulhassanak, illetve esélyük legyen az ismételt fizikai vizsgálaton megfe­lelniük - tudtuk meg Fe­hér Gábor alezredestől, a toborzóiroda parancsnoká­tól. A múlt évben 91-en ta­láltak munkát a honvéd­ség alakulatainál, (hm) Sikeresen pályáztak a somogyi civilek A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK megyei egyesülete eredmé­nyesen pályázott az Orszá­gos Foglalkoztatási Közala­pítvány pályázatán. Közel 21,3 millió forintot nyertek, amit a meglévő dolgozók tovább foglalkoztatására fordítanak. Az aláírt szer­ződést megkapta a somo­gyi civil szervezet, (hm) A hajtót eltiltották a járművezetéstől lengyeltótiban ellenőriz­ték a járőrök azt a 41 éves öreglaki férfit, aki lovas kocsijával közlekedett. Mi­vel a férfit a Kaposvári Vá­rosi Bíróság 2012-ig a jár­művezetéstől eltiltotta, va­lamint a vele szemben al­kalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, a férfit előállították, majd szabálysértési őrizetbe vet­ték. (hm) MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 3.. HÉTFŐ Átmulattuk magunkat az új évbe koccintás Sokan szórakozóhelyeken, mások az utcán köszöntötték 2011-et A jókedv minden évben ugyanaz. Sok kaposvári - főleg a fiatalok közül - idén is a megyeszékhely utcáin köszöntötte az új esztendőt Visszafogottan köszöntöt­ték az új esztendőt a dél­somogyi városokban. F. Szarka Ágnes Nagybajomban és Kadarkúton nem is szerveztek városi ünnep­séget. Igáiban a termálfürdőn rö­vidített nyitvatartással, zeneszó­val és Varjú László polgármester ünnepi köszöntőjével búcsúztat­ták az óévet. Elhangzott: Igái nem képzelhető el a fürdő nél­kül, az pedig vendégek nélkül. Ez utóbbiakat pedig akkor lehet megtartani és becsalogatni, ha a 21. századnak megfelelő színvo­nalú szolgáltatást kapnak. A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon is csendesen telt az ünnep. Mint azt az ügyele­testől megtudtuk, rendkívüli ri­asztás nem történt. Ugyanúgy, ahogy a megye rendőrei sem számoltak be kiemelkedő ese­ményről. A mentőknél sem tör­tént kirívó esemény, azonban egy átlagos hétvéginél nagyobb volt a forgalom. Az ügyeletes azt mondta, hogy főként a túl­zott alkoholfogyasztásból eredő esések miatt bekövetkezett kéz- és lábtörés, valamint a kihűlés veszélye miatt riasztották őket több mint harmincszor. Ez az esetszám a duplája volt egy hét­véginek. A részegeket detoxikáló intézet hiányában a megyei kórház sürgősségi osz­tályára szállították. Ami örven­detes, hogy egyetlen petárdázás miatti sérülés sem történt. A magasban koccintottak újévkor a horvát és a magyar tűzoltók a határvonal felett (Folytatás az 1. oldalról) EGYÜTT KÖSZÖNTÖTTÉK ÜZ Új esztendőt a magyar és horvát tűzoltók Berzencénél. Elsej' pontosan délben, a mű fokos hidegben, ki érkezett a hatwy€^j^Brin(t­sík iildtdnijjt A, hogv u'tktit emeljék tÍLzmQmíÉfflSrés kosaraikat, ékity Ferenc megbí- nagyatádi, és Levko Aikovíc kaproncai tűzoltó­parancsnok ezúttal nem töm­lőket, hanem pezsgősüveget és poharakat, valamint zászló­kat vitt magával. A tizenöt mé­teres magasságban összecsen­dült két pohár, majd a népes nézősereg is kapott némi ne­dűt égi áldásként a nyakába. A kosarakon percekig fújta a zord téli szél a horvát és a ma­gyarzászlót, valamint a 2011- es magyar, Európai Uniós el­nökség tisz-teletére az uniós lobogót is. MÁR HATODIK ALKALOMMAL kí­vántak így boldog és szeren­csés, sikerekben gazdag új évet egymásnak a két tűzoltó­ság dolgozói. Az ötlet szülőaty­ja, a tavaly nyugállományba vonult korábbi nagyatádi pa­rancsnok, Szabó Vilmos ezút­tal nem a kosárból, hanem a földről figyelte a magasba emelkedőket. ■ A GOLAI HARANG SZAVÁRA egy- indulunk el a határ . másik oldaláról, fölött tizenof találkozzunk mondta Szabó mmFMprTr* világon egyedülálló kezű nyezés. A magaslati találkozásra ez­úttal is közel százan voltak kí­váncsiak, magyarok és horvá- tok egyaránt. jeki g. Tengerparti koktélozás határtalan örömök - somo­gyiak százai külföldön szil­vesztereztek. Egyesek sítúrán kapcsolódtak ki, mások Lon­donban, Párizsban vagy Ró­mában bontottak pezsgőt éjfél­kor. Az igazán jómódú honfi­társaink Európán kívüli utat választottak. aki tehette, repülőre ült és több ezer kilométerrel távo­labb kapcsolódott ki. Báli, Egyiptom, Kenya felé vette az irányt. igen kedveltek a tehetősebb somogyiak körében a „télből a nyárba” típusú kirándulások. Egy szűk réteg körében felka­pottak az egzotikus túrák, egy- egy kiruccanás könnyen elér­heti a félmillió forintot is - ter­mészetesen fejenként... az egzotikus úti célok közül Srí-Lanka és a Maldív-szigetek a kedvenc - mondta el Wimal Morapitiye, a Jetwing Travel ügyvezető igazgatója.- koktélozás a tengerparton, hús vagy halgrillezés a luxus- étterem teraszán, egzotikus gyümölcshegyek - ilyen és eh­hez hasonló kulináris élveze­tekben lehetett része a hazá­juktól távol szilveszterező so­mogyi turistáknak, mindez persze szuperelegáns kiszolgá­lás közepette. kirándulás? Túra? Aktív ki- kapcsolódás? Természetesen erre is gondoltak a program- szervező házigazdák. így a so­mogyi utasok hajókirándulás­ra jelentkezhettek, s emellett kipróbálhatták a búvárkodást, de ha kedvük szottyant, ször- fözhettek vagy tengeri vitorlás túrára fizethettek be. Thaiföld továbbra is kedvelt célpont, akad olyan somogyi utazó, aki már visszatérő ven­dégnek számít a távoli ország­ban. Az évek során 8-10 alka­lommalfizetett be kirándulás­ra, más Afrikát kívánta felfe­dezni, s Kenyába repült. Szafari és tengerparti nyaralás- nagyjából ez töltötte ki a pár napos programot. a szlovén-, osztrák- és francia síparadicsomokban szilveszte­rező turisták között is szép számmal előfordultak somo­gyiak. Mások a jóval olcsóbb erdélyi utazást választották. HARSÁNYI MIKLÓS Kellően vastagra hízott a Deseda jege téli sportok Nemcsak korcsolyázók, hanem quadosok is rámerészkedtek Kaposvár a fürdőépítő vállalkozások pártján áll Kellő vastagságúra - nyolc, tíz centiméteresre - hízottá desedai víztározó jege, lehet rajta korcso­lyázni. Hartner Rudolf a város- gondnokság vezetője azt mond­ta, hogy a toponári szőlőhegy alat­ti öböl a kijelölt sportolási terület, ám a téli sportok szerelmesei szinte az egész jégfelületet birtok­ba vették. Sokan egy kis téli test­mozgással kezdték az új évet, mert szombaton és vasárnap szinte egy talpalatnyi helyet sem lehetett a Deseda környéki par­kolókban találni. A jégfelület megtelt korcsolyázókkal, faku- tyázókkal, quadosokkal. A jég elég vastag, de nem árt az alapve­tő biztonsági előírásokat betarta­ni. ■ F. Sz. Á. Kaposvár továbbra is kiáll a vá­rosi fürdő építésében részt vevő vállalkozások mellett, s Szita Ká­roly Navracsics Tiborhoz fordul az ügyben - tudatták lapunkkal a kaposvári városházán. Közle­ményükben hangsúlyozták: a vá­ros éppen azért nem fizetett a fel­számolás alatt álló Etalon Kft.- nek, mert a cég adósa maradt az alvállalkozóinak, s amikor a ka­posvári önkormányzat közvetle­nül akart fizetni a munkát vég­zőknek, az Etalon ehhez nem já­rult hozzá. Sőt, az Etalon Kft. pert indított a város ellen, hogy meg­szerezze azt a pénzt, amelyet Ka­posvár egy városi alszámlán he­lyezett el addig, amíg megterem­tődik a törvényi feltétele az alvál­lalkozók közvetlen kifizetésének. Kaposvár polgármestere Navrac­sics Tibor igazságügy-miniszter­hez fordult azt kérve, hogy vál­toztasson az Országgyűlés a je­lenlegi szabályozáson. Kaposvár vallja, a pénz azt illeti, aki meg­dolgozott érte. És ők a ki nem fi­zetett alvállalkozók. Kaposvár az Etalon Kft.-vel áll szerződéses vi­szonyban, ezért nem fizethet közvetlenül az alvállalkozóknak, dacára annak, hogy a munkát ők végezték el. A város annyit tu­dott tenni, hogy az alvállalkozói­val szemben tartozó Etalonnak nem fizetett két benyújtott szám­la ellenében sem, hanem vissza­tartotta a pénzt Azok érdekében, akiket megillet az összeg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom