Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-12 / 9. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 12., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 5 Egyenesen a Holdra tart a magyar Puli űrkutatás A kaposvári Orgel Csilla választja ki az űrjármű számára megfelelő leszállóhelyet Ifjú tudós a Képernyő előtt. Orgel Csilla még csak huszonhárom éves, de már komoly feladatot kapott az űrmisszió tervezésében Lehetőséget kapott egy nemrég alakult magyar kutatócsoport, hogy meg­mutassák: a nemzetközi űrkutatásban is megáll­ják a helyüket tudósaink, A Team Puli Space-ben a kaposvári Orgel Csilla is feladatot kapott. Meiszterics Eszter Egy kaposvári diáklány is tagja annak a Team Puli Space nevű kutatócsoportnak, amelyik be­nevezett a Google Lunar X Prize (GLXP) elnevezésű megmérette­tésére. A harmincmillió dollár összdíjazású nemzetközi ver­seny kiírása szerint a húszmillió dolláros fődíjat az a csapat nye­ri, amely először juttat el leg­alább kilencven százalékban magánerőből finanszírozott jár­művet a Holdra, és hajt végre megadott határidőn belül bizo­nyos feladatokat. Orgel Csillától, az ELTE földtu­domány szakos hallgatójától megtudtuk: a Holdjárónak az ér­kezési helytől számítva legalább ötszáz métert kell megtennie, valamint adatokat kell visszasu­gározni a Földre, amelyben egy 360 fokos panorámaképet kell adnia a Hold felszínéről, felvéte­leket a járműről és közel valós idejű videókat annak útjáról. Az új információk mellett egy előre tárolt adatcsomag Földre sugár­zását is meg kell oldania. Az első csapat, amely teljesíti a feladatot, húsz millió dollárt kap a GLXP-től. A második he­lyezett öt millió dollárban része­sül, míg további öt millió dollár kerül szétosztásra, ha egy érde­kes felfedezést tesz a rover. Vi­szont a díj tizenöt millió dollárra csökken, ha egy államüag finan­szírozott űrjármű előbb éri el a Holdat, ez 2013 környékén vár­ható. A verseny 2015. december 31-én zárul le. Az űrkutatás népszerűsítésé­vel foglalkozó Pacher Tibor, a Puli Csapat vezetője és alapítója, valamint Vizi Pál Gábor, a Köz­ponti Fizikai Kutatóintézet űr­technológiai fejlesztőmérnöke korábban azt nyilatkozták: a júli­usban teljessé vált csapatnak a szükséges szaktudás, a techno­lógia és az ambíció is rendelke­zésére áll a kihívás teljesítésére. A kaposvári Orgel Csilla fel­adata lesz kiválasztani a megfe­lelő leszállóhelyet a Holdon.- Azért jelentkeztem a csapat­ba, hogy megismerkedhessek egy űrmisszió tervezésének fázi­saival, és hogy tapasztalatokat szerezhessek leszállóhely-kivá­lasztás tekintetében - mondta. Csillagászok és mérnökök szá­mítják ki azt az ideális ellipszist, amelyen belül az űreszköz majd leszáll, nekem pedig az a felada­tom, hogy azon belül olyan le­szállóhelyet találjak, ahol nin­csenek nagy kráterek, nem aka­dályozzák a jármű mozgását sziklák, mélyedések, vagyis si­ma felszínt kell keresnem. Az űreszköz a látványtervek alap­ján egyébként egy pulira emlé­keztető szonda, ezért is lett Puli a neve, és a napenergia segítsé­gével mozog majd. A huszonhárom éves lány azt mondta: a helyszín keresésé­ben egy topográfiai térkép, nagyfelbontású űrfelvételek, és térinformatikai szoftver segítik majd a munkáját. Orgel Csillát egyébként gyer­mekkora óta érdekli a csillagá­szat, főleg a Naprendszer égi­testjei foglalkoztatják, már a kö­zépiskolás évek alatt a Mun­kácsy gimnáziumban országos pályázatokon vett részt, de az Országos Középiskolai Tanul­mányi Versenyen is kiváló eredményeket ért el földrajzból.- A Magyar Csillagászati Egye­sület (MCSE) és a Magyar Aszt­ronautikai Társaság szinte ösz- szes pályázatára beküldtem a munkáimat - mondta. Az MCSE kaposvári helyi csoportjának is évekig aktív tagja voltam. A Team Puli Space kutatócso­port munkáját nemrég William Pomerantz, a GLXP projektigaz­gatója is üdvözölte, Los Angeles­ből küldött vldeóköszöntőjében a csapat eddigi teljesítményét méltatta, és rámutatott a holdku­tatás korábbi magyar vonatkozá­sú eredményeire is, többek kö­zött Pavlics Ferencnek, az Apol­A támogatók neve a Holdra kerülhet az ötvenezer dolláros (10,7 millió forintos) nevezési díj megszerzése érdekében létre­hozta Puli Space Technolo­gies Kft a Kis Lépés Klubot, amelyen keresztül a nagyobb szponzorok mellett mindenki egyéni szinten, akár ezer fo­rintos összeggel is támogat­hatja a Puli küldetését Akik ezt megteszik, azoknak a szonda elviszi a nevét a Holdra, illetve számukra egyéni, sorszámozott hold­fényképet készít A nevezési díj összegyűlt, de továbbra is bárki beléphet a klubba. Az űreszköz akár egy pulikutya ló holdautók főkonstruktőrének kiemelkedő munkájára. Megtudtuk: a GLXP az úgy­nevezett challenge típusú kuta­tásfinanszírozás egyik kitűnő példája. Ez a modell kizárólag a sikeres teljesítésből adódó ered­ményt jutalmazza utólagos jel­leggel a magántőke bevonásá­val, míg az Európai Unióra jel­lemző pályázati jellegű keret- program - megelőlegezve a bi­zalmat a pályázati nyertesek­nek - az erőfeszítés folyamatát támogatja a tudományos ötletek előszűrése mellett, lobbitevé­kenységet integrálva a folya­matba. CZENE ATTILA TARCAJA Ugye élsz még, Erzsiké? Az egyik csupasz főemlős olyan állatfajjá alakult, amely járt már a Holdon is, Való Világot néz, fel­izgatja ha a nyakát puszilgatják, egyes vicceken nevet, fontos dol­gokat képtelen megjegyezni mi­közben egy Illés-dal soha nem megy ki a füléből. S ha úgy ala­kul, akkor az édesanya kukába dobja egészséges csecsemőjét. Érdemes volt ennyit tanulni, szenvedni tízezer évek alatt? 1\i- dunk-e még sírni, fennhangon, mások előtt és másokért is, vagy csak úgy, bele a végtelen sötét éjszakába? Sietek át a zebrán, Kaposvár egyik forgalmas útkeresztező­désében. Arcok jönnek szembe. Sorsok jönnek szembe. Egy ide­je szinte mindig arra gondolok, ha ismeretlent látok: vajon ő az? Ilyenkor azonnal kizárom a nevetgélő, mosolygó, álmodozó arcokat, a nagyon fiatalokat s persze a férfiakat. Remélem, él még köztünk a nő, aki egykor a jó vicceken so­kat nevetett, s imádta ha a férje a nyakát puszilgatta - persze ilyen tavaly karácsony táján történhetett utoljára. Úgy tudni, nem volt ez szerelem az első lá­tásra, mindketten sokat tettek annak érdekében, hogy boldog pár lehessenek. Nem is tetszett a férfi a nőnek, talán csak az, hogy magasra nőtt, és intelli­genssé tette a szemüvege. De kitartónak bizonyult, s jó volt a humora. Először a bizalmát nyerte el, majd a barátságát, s egy farsangi bál után az ágyá­ban ébredtek. A lagzi után is sok időt töltöt­tek a párnák között; az első időkben azért, mert kíváncsiak voltak egymás testére és érde­kesnek bizonyult a szex, utána pedig elkezdtek sóvárogni egy közös gyermek után. De a nő­nek nem sikerült teherbe esnie. Évek teltek el így. Már lemond­tak a saját babáról, s megbe­szélték, hogy idegenét nem fo­gadják örökbe, kettesben fog­nak megöregedni. Aztán a nő egy délután rosz- szul lett a munkahelyén. Szé­dült, hányingere lett. Nagyon megijedt, de nem ment el or­voshoz, mert attól félt: ha be­tegszabadságra megy, akkor ki­rúgja a főnöke. Tudta, hogy több tucatnyi jelentkezőből vá­laszthatná ki az utódját, s talál­na nála ha ügyesebbet nem is, de fiatalabbat biztosan. Otthon azonban nem tudta eltitkolni a baját, s a hét vége előtt a férje szinte erőszakkal elcipelte a háziorvosához. A doki a vizsgá­lat végén eltátotta a száját meg­lepetésében, hiszen tudott a pár régi problémájáról. A nővel hamiskás mosollyal közölte a gyanúját, s figyelte a reakció­ját, hiszen biztos volt benne, hogy nem a férje termékenyí­tette meg. Nagyon meglepte, amikor a páciens örömében majdnem a plafonig ugrott, föl­tépte a rendelő ajtaját, s sikol­tozva a férje nyakába borult Amikor a vizsgálatra várakozó betegek, egy tolókocsis néni és egy folyton orrát fújó kisiskolás megértették a nagy lelkesedés okát, egymásra nézve tapsikol­ni kezdtek. A nő nehezen viselte a terhes­ségét. Sokat feküdt, először csak munkaidő után és hétvégén, de aztán veszélyeztetettsége miatt táppénzre kellett mennie. A ba­ba szemmel láthatóan nődögéit a hasában, s a negyedik hónap­ban ahogyan kell, megmozdult. Nagy volt az öröm aznap a vá­rosszéli házban, még a hold is bemosolygott az ablakon, hogy fényében simogathassa a férj a kerek pocakot. Ez volt az az idő­szak, amikor a pár várta, hogy könnyebbé váljon a terhesség, hiszen ezzel biztatta őket több tapasztalt ismerősük, és a nő­gyógyász is. Hiába. Nem vették észre, s csak utóbb rakosgatták össze az aggasztó jeleket. A kismama állandóan fáradtságra panasz­kodott, s egy reggel fésülködés- nél félmaréknyi haj maradt a kezében. A nehéz terhességre fogták, s számolták a visszalé- vő napokat. Eldöntötték: ha lány lesz Zsuzsannának, ha pe­dig fiú, akkor Istvánnak ke­resztelik. Magyar nevet akar­tak, amit szépen lehet becézni; Zsuzsi, Zsuzska, Zsuzsikám, Pityu, Pistikém, Istu - ízlelget­ték a neveket. Szerdán történt, a férj leiké­be örökre beleégett az a nap. Elfogyott a rendes kávé, ezért csak instant jutott reggelire, a Somogyi Hírlap fele kilógott a postaládából s ezért megázott, megvágta magát borotválko­zásnál, a fogadott szülészorvos­hoz indulva majdnem elütött egy biciklist, a rendelőnél pe­dig nem tudott leparkolni. A bejáratnál kitette a feleségét, hogy ne kelljen sokat gyalogol­nia, aztán elindult helyet keres­ni az autónak. Két utcával odébb talált egy szűk placcot, alig tudta kitárni az ajtót a ki­szálláshoz. Öt nő ült az elegáns váróte­remben. A férj mosolyogva ke­reste szemével a párját, aztán hirtelen elkomorodott. Négyen nevetgélve pletykáltak, kisi­mult arcú kismamák. A legszé­lén ült félszegen a felesége, fe­héren, nyúzottan. Az orvos is észrevette ezt, hiszen a többiek­től elnézést kérve rögtön őt hív­ta be a szobájába. Hetekbe telt, amire kiderült, hogy Erzsiké - nevezzük így a nőt - rákos. A sejtjeit felfaló da­ganat a tüdejében alakult ki, bár soha nem dohányzott. Az orvosok versenyt futottak az idővel, hiszen Zsuzska - mert csinos kislány volt a magzat - napról napra nőtt a hasában. Végül leültek beszélni az édes­apával, Ferenccel. Elmondták neki: a daganat rosszindulatú, s a tüdőről kezdett átterjedni más szervekre is. Zsuzska akkorra már hat hónapos volt.- Az édesanya vagy a kis­gyermek? - kérdezte aztán a se­bész, kerülve a szemkontak­tust. Ferenc először nem is értette a kérdést. Aztán elmagyaráz­ták neki: csak egyikük élheti túl a betegséget. Ha szerencsés. Erzsikének már elfogytak a könnyei. Ha vigasztalni próbál­ták, mindig a temetőre gondolt, a kis fehér koporsóra, amit mó- ternyi vastag hideg föld borít. Mindig anya akart lenni, de a kislányt idő előtt meg kellett szülnie, hat hónaposán, hogy legalább ő maga életben marad­hasson. Már nem teszi föl a kérdést magának, hogy van Isten vagy nincs Isten. Szívesen szenved­ne helyette a kereszten, de neki nem engedték meg, hogy felál­dozza magát. Nem sír a kemote­rápiás kezelések után sem. Az orvosok biztatták, de a férje mindig hidegnek érzi a kezét, amikor leteszi az ebédre hozott meleg levest és leül az ágya mellé. Már két hete, hogy utoljára hallottam róluk, ezért nem tu­dom, merre kanyarodott a tör­ténetük. Csak azt látom nap mint nap, hogy jönnek velem szembe a zebrán, a járdán, a boltban, a postán, a parkolóban az ismeretlen, titokzatos, szo­morú sorsok. Lehet, hogy egyi­kük Erzsiké. Ha él még. Amióta egy picit összeért a lelkünk, még inkább dühöt ér­zek, ha arról hallok, hogy egy édesanya megölte a saját egész­séges gyermekét. Persze az már egy másik tragikus történet...

Next

/
Oldalképek
Tartalom