Somogyi Hírlap, 2011. jamuár (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-10 / 7. szám
5 SOMOGYI HÍRLAP - 2011. JANUÁR 10., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g 'ü'í \ ggggggg , gg fsamm * ^ __ » s » , ; Vízbe ölhették, mielőtt a Balatonba dobták a rejtélyes tizenkét óra Tizedikét mutatott az órája, a halál hivatalos időpontja mégis kilencediké s:Éli»t© Ungvári Tamás ismét azt igyekszik bebizonyítani, hogy unokaöccsét, Elbert Jánost megölték „A DIKTATÚRÁKNAK az a természete, hogy abba sokan belehalnak, a halálos ítéletekre való utasításnak azonban nincs dokumentáltsága. A kollektív akarat füstjében megfogalmazni csak az áldozatoktól kicsikart vallomásokat kellett. Rákosi Mátyás Rajkra kiszabott halálos ítéletekor sem hangozhattak el a halál, a felakasztani szavak, csak valami általánosság arról, hogy az osztályharc most élesedett ki a legjobban, a kő- A kötet nemrég jelent meg nyörtelenség erény, meg hogy a dolog Sztálin elvtársnak sincs ellenére. Arról sem maradt fenn egyetlen írásos dokumentum, hogy Hitler valaha is utasítást adott a zsidóság gázhalálára, a koncentrációs táborok felépítésére. Nem volt ilyen parancsra szükség. A nácizmus ideológiailag fertőzött közegében a hierarchia már utasítás nélkül is úgy dolgozott, mint utasításra. ” (Ungvári Tamás: Nyomtalanul) Elbert Jánost megölték - legújabb dokumentumkötetében is erre a következtetésre jut Ungvári Tamás. A hivatalos verzió: a tudósember a siófoki mólóról a 80 centis vízbe esett és a Balatonba fulladt 1983. március 9-én. Fónai Imre Ungvári Tamás egy korábbi kötet után ismét nekilendült, hogy bizonyítsa: unokaöccsét, Elbert Jánost megölték. A neves irodalom- történész, műfordító halála után nem sokkal fia, majd felesége is öngyilkos lett - legalábbis ez a hivatalos verzió... A nyomozás azt derítette ki Elbert utolsó napjáról: valaki telefonon hívta budapesti irodájában, vonatra szállt, annyira sietett, hogy mivel Lepsénynél vágányzár volt, onnan taxival ment Siófokra. Odze György dokumentumregényben, a kereskedelmi tévék és az újságok oknyomozó riportban próbálták kideríteni a rejtélyes vízbefúlás hátterét az elmúlt 20 évben. A Nyomtalanul című Ungvári-kötetben az unokabáty új mozaikokból próbálja sokadszor ösz- szerakni a történteket. Ungvári csak mostani kutakodása során jött rá, hogy unoka- testvérét beszervezték. „Esztendőkig kerültem ama irattárakat, ahol Elbert halálának a nyomára lelhettem volna. A személyes ok nyilvánvaló. A szerző édes rokona volt annak, akinek boncolási jegyzőkönyvét újraolvasni képtelen, miként a holttest fellelésének fényképét, a vízfelszínen felduzzadt kabátét, a Balaton tükrén úszó százasokét, a vízből kicsúcsosodó koponyát, melyben immár kihűltek a lengyel, orosz, japán és svéd szavak, a nyelvtanok és minden olvasmányok emlékei. Ezeket a képeket már akkor megmutatták nekem, amikor a holttest azonosítására Siófokra utaztam. Húsz év múltán mégis eltökéltem, hogy újraírom az Elbert-ügyet. A Belügyminisztérium archívumába beengedtek, de ott csupán ijedt jelentéseket találtam rendőri középvezetőktől, akik Aczél vagy Sarlós elvtársnak jelentettek az esetről - lényegében azt, hogy „idegenkezűségről” nincs bizonyíték. Örülhettek a felsőbb pártvezetők.” A siófoki Bányász üdülőben Elbert János 1983. március 9-én 12 óra 55 perckor a karórájára nézett és kisétált az üdülőből. Mindezt azért tudja a rendőrségi nyilatkozat Uyen pontosan, mert Elbert mozdulatának ösztönzésére a portáskisasszony a faliórára vetette a tekintetét. Tíz perc múltán Elbert halott volt. A karóra úgy zúzódott össze a siófoki móló kisvízének kövein, hogy mutatói összeakadtak és megállt. „Az ismeretlen telefonálóval valószínűleg délután egy órakor lehetett randevúja - írja Ungvári. - Elbert azonban a rendőrségi változat szerint senkivel sem találkozott a mólón. 12.55-kor elmegy a Bányászból, 13.05- kor halott, még jó, hogy odaért. A mólón azon a napon különben sem járt senki. A 13.05- kor halott Elbertet a mólón se élve, a móló kisvizében pedig halva másnap reggelig nem látta senki. A halál másnapján járt arra valaki, aki jelentette, hogy vízi hullára bukkant úgy fél tíz körül. A mólónak nagyon néptelen- nek kellett lennie. Mert elképzelhető ugyan, hogy a holttestet a súlya húzza le a kövek közé, de ez a zakójára és a zsebéből kiázó holmira nem vonatkozik. A holttest körül zsebekből kimosott tárgyak úsztak, így piros hasú százasok. Ha valóban oly sokáig voltak a víz alatt, akkor lebegésük nem lehetett olyan könnyed, mint amilyennek a rendőrségi fotó ábrázolta. Az orvos szakértők is csak azt állapították meg: 1. Az áldozaton a zuhanásból eredő zúzódásokon kívül nem találtak külsérelmi nyomot; 2. Élve került a vízbe; 3. Az öngyilkosság motivációját kizárja a vízmagasság: ha vízbe ölni óhajtotta magát, néhány lépésnyire ott volt a mély.” A rendőrség egy verziója: hirtelen csaphatott rá az arcideg- zsábája. Elfoghatta a fájdalom, s kiment a mólóra, hogy hideg vízzel hűtse az arcát. Lemehetett a nyálkás kövek közé, levette 13 dioptriás szemüvegét, megcsúszhatott, ebben a pillanatban eszméletét veszítette, így eshetett a vízbe. A halál oka egyértelműen fulladás. Ungvári Tamás szerint azonban: „A mólón állva, iszonyú fájdalmában inkább visszarohanna a vízcsaphoz, mint a nyálkás kövek közé ereszkedve, félvakon keresne enyhülést. De hát nem ezt tette. Egy Budapestre szóló menettérti jeggyel a zsebében belefulladt a Balatonba... A taxisofőr és a portáskisasszony látta halála előtt a tanúvallomások alapján, se a vonaton utazók, se a mólón sétálók. És ha éppen akkor rendelte valaki telefonon Siófokra, amikor tudomást szereztek a lepsényi vágányzárról? Könnyűszerrel rendezhették úgy a dolgot, hogy a taxijukban az ő emberük üljön Lepsénynél. Az üdülőben sem látta senki más. Egyáltalán, járt-e Elbert a Bányászban? Volt- e taxis, aki odavitte? Vagy kloroformmal, vagy más kemikáliával (mely a vízben oldódik és nem hagy nyomot) elkábítva valahol belenyomták egy fürdőkádba, majd a holttestét dobták a Balatonba? A boncolás azt állapítja meg: élve került a vízbe. De vajon melyik vízbe, milyen vízbe? És mikor dobhatták a holttestet a móló kisvízébe?...Ami- kor azt olvastam a hivatalos nyilatkozatban, hogy Elbertnek 13 dioptriás szemüvege volt, félni kezdtem. Ilyen szemüveggel nem lehetett volna lefordítani a fél világirodalmat. És az órájának mutatói 1.05-kor az ütődés- nél akadtak össze. Az órán naptár is volt. Felnagyított képein, melyeket Siófokon, az azonosításnál mutattak meg nekem, a naptár nem március 9-et mutatott, hanem 10-et.” Elbertet a hatvanas években szervezték be, aztán elengedték. Állambiztonsági dossziéjának lezárása után kerek tíz évvel már neves tévékommentátorként próbálták újra beszervezni, s megnyerni valaminek, amiről sohasem fogjuk megtudni, micsoda. „Nemet mondott. Nem volt sebezhető pontja, talán csak egy, a családja - szövi nyomozóként a történet szálait az amerikai egyetemeken is tanító író. - Talán 1983. március 9-én azt mondták neki a telefonba: ha nem jön el egy meghatározott találkára, méghozzá azonnal, a fia bajba kerül. Akárhol volt a randevú, Elbert megjelent rajta - ő nem tudott olyan könnyen elfeledkezni az „ismeretlen” telefonálóról, mint a rendőrségi jelentés. Ifjú fővel Elbert akármire kötelezte el magát, ezt egész életével megsemmisítette, érvénytelenítette, más számon kérni való a halála előtti tizenkét órában (délután egy és hajnali egy óra között) nem volt rajta mint az, hogy az alkut hősiesen felmondta. Ha nem mondta volna föl, még ma is élne. Milyen információnak a birtokába jutott, amit az életével vettek vissza tőle? Először el kellett vállalnia a közreműködést ahhoz, hogy információhoz jusson. A külsérelmi nyomok hiánya arra utal, hogy nem kínozták meg.” A tudósember likvidálása Ungvári szerint előre eldöntött mérlegelés eredménye volt. „Elbert kezében a Szervezet egyik kísérleti stádiumában fogalmazott forgatókönyve lehetett, amire tán sohasem került sor, de az ismerete életveszélyes kockázatot jelentett. Kezdődhetett az adatgyűjtő szerepével: írjon jelentést a lengyel történelem 18. századáról, a krakkói kávéházak történetéről, a varsói orosz kolóniáról. Már benne volt, már izgatta a feladat, ekkor rukkolhattak elő a farbával. Készült talán egy forgatókönyv Lech Walesa likvidálásáról?...Ár- tatlan volt, tehát áldozat Egy korban, mely áldozatait hőssé nemesítette.” Lerántja a leplet a honlap az ádándi boszorkány átkáról hoax Fiatalok rémmeséjéből szőttek legendát, avagy rontásűzőkre, vajákosokra nincsen szükség Hoax aldozata lett a bulvársajtó, de még tán maga Ursinyi Julianna, az ádándi tisztánlátó is - derítette ki Ádánd község honlapja, az adand.hu. A Wikipédiából idézzük: „A hoax angol eredetű vándorszó, jelentése: beugratás, megtévesztés, átverés, álhír vagy kacsa; leggyakrabban az e-mailben terjedő álhírek, kacsa-lánclevelek különféle változatait jelöli, bár az átverés gyakran kiegészül honlapokkal, illetve nemritkán az írott sajtó vagy a tévé is hajlamos átvenni." Sarolta átkától védte meg Ádándot - nyilatkozta lapunk szilveszteri számában a 2011-ről is jövendőt mondó Ursinyi Julianna. Korábban a bulvársajtóban jelent meg: minden évszázad tizedik esztendejében lecsap Sarolta, a máglyán elégetett boszorkány. A férfiak százait elcsábító Saroltát állítólag 1510-ben vetették máglyára ledérségéért, s nyughatatlan szelleme azóta kísért Ádánd környékén. Az adand.hu azonban most azt írja: a történet eredete egy, vélhetően siófoki fiatalok (Ifjú írók Klubja) által az 1999-es The Blair Witch Project című amerikai film története nyomán megírt horrorisztikus rémmese 2000-ből, amely a következő címmel jelent meg: The Hungárián Blair Witch. Ebben a meglepő nevű Gunbachner Sarolta csupán mellékszereplő. Még nem ádándi, hanem foki (Siófok korábbi elnevezése - a szerk.) és egyelőre nem is férfifaló boszorkány, hanem egyszerű, fóldesurába szerelmes cseléd. Ez az asszony valamilyen különös okból gyalog elindul a 15-16 kilométerre fekvő Hetyére ebédet vinni a parasztoknak. Útközben elfogják, hamisan megvádolják, majd visszahurcolják saját falujába, Fokra a házához, amit rágyújtanak. A háza helyén (tehát Siófokon) később kolostor épül - ebben a kolostorban játszódik az eredeti rémtörténet A bulvárlap újságírója rábukkanhatott e mesére és kideríthette, hogy az abban még csak Újraírt múlt. Ez nem legenda: a hetyei Árpád-kori templomrom távoli üdééiként szereplő Hetye a mai Ádánd község területén feküdt. Könnyen lehet, hogy fantáziáját megragadta az ott álló, impozáns templomrom. A jámbor Sarolta asszony aztán már fiatal, ledér ádándi boszorkány, akinek pontos lakhelyét, esetleg a sírját is ismerjük, sőt, a cikk a történetet mint ősi ádándi legendát említi. Ekkor vesznek mulatságos fordulatot az események - írja Ádánd honlapja. - Különféle főboszorkák és vajákos asszonyok a cikkek nyomán azonnal meglátják a kínálkozó lehetőséget. Gonosz szellemeket érzékelnek, rontást űznek, átkot törnek meg. Derék helyiek kezdenek el úgy emlékezni, hogy Sarolta legendáját már korábban is ismerték... Ádánd község valódi története nem kevésbé izgalmas és színes - hívja fel a figyelmet a honlap. Ádánd, ahogyan a környező árpád-kori települések (Hetye, Éliás, Pössze, Kisfalud) mindegyike elpusztult a török hódoltság idején, illetve a török kiűzésekor, a hosszú és kíméletlen harcok alatt. A környék legnagyobb települése a török idők előtt Hetye volt. Ennek Árpád-kori templomtornya máig büszkén áll. Az adand.hu Könyves Kálmán király szavaival fejezi be: „Boszorkányokról pedig, mert ilyenek nincsenek, több szó ne essék!” ■ Fónai Imre A diktatúráknak az a természete, hogy abba sokan belehalhatnak
