Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-06 / 283. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 6., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Endréd-Lulla: > folytatódhat a hányatott sorsú útszakasz építése (Folytatás az 1. oldalról) Fellegi Tamás válaszlevelében az áll: „Az Európai Unió és Magyar- ország nagy hangsúlyt fektet a természet védelmére, a Natura 2000-es hálózat fenntartására. Amennyiben egyes fejlesztések során nem a közösségi előírások­nak megfelelő eljárásrendben történik meg a környezetvédel­mi engedélyezési folyamat, az visszafizetési kötelezettséget, vagy akár komolyabb szankció­kat is vonhat maga után. ^1 A megkezdése jogszerű volt, az út építése ter­mészetesen folytatódik. A környezetvédelmi államtit­kár az építkezés helyszínén a környezetvédelmi engedélyezés szabályszerűsége kapcsán jelez­te aggályait. A Nemzeti Fejlesz­tési Minisztérium a kérdést részletesen megvizsgálta és megállapította, hogy jogszerűen kezdték meg a beruházást. Az engedélyek megfelelőségének vizsgálata körültekintő, helyes gyakorlatként értékelhető. így egy sokkal nagyobb esetleges probléma kiküszöbölésére nyílt lehetőség. Mindezen körülmé­nyek a projekt megvalósítását valóban hátráltatták, de közel sem leheteüenítették el.” Fellegi megnyugtatja az útért aggódó Kolber Istvánt: a beruházás megkezdése jogszerű volt, az építése folytatódik. ■ Fónai I. KOMMENTÁR Mégis megvezették? Az útépítés természetesen foly­tatódik - írja a miniszter. Ám ez Illés államtitkár emlékeze­tes „sáros félcipős" akciója óta egyáltalán nem tűnt magától értetődőnek. Hiszen akkor, majd „második eljövetelekor" is nyomatékosította: a jelenlegi nyomvonalon nem folytatódhat a beruházás, csak egy mási­kon. Fellépése egyszerre volt arrogáns és határozott, bár Fel­legi Tamás levele szerint csak az „aggályait jelezte”. Eszem a stílusát... De ami a lényeg: hogy is mond­ta Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere? „Az államtit­kárt megvezették..." (fi) Vízre szálló vendégkörök északi fürdőzés Siófoknak jól megy, Barcson hiányzik a szálloda (Folytatás az 1. oldalról) A régió tizennyolc létesítményét összefogó szervezet elnöke sze­rint azonban a sikerhez számos tényező együttállása szükséges, de kettőé feltétlenül. A minőségi fürdőszolgáltatásoké és a minősé­gi szállásoké. Somogynak, bár az elmúlt években számos fejlesz­téssel lépett előre, jócskán van le­maradása az országos neves léte­sítményeihez képest- A fürdők önmagunkban a legtöbb helyen veszteségesek, s csak a hozzájuk kapcsolódó szál­láskapacitások hozhatnak nye­reséget - mondta Iharosi István. - Régóta mondjuk, hogy a szál­lásokat is fejleszteni kell a gyógy- és termálfürdők mellett. Barcson és Nagybajomban, mint a szakember hozzátette, sajnos elakadt a beruházás, így a déli kisvárosban például hiába van igényes fürdő, minőségi szálláshely hiányában csak egy­napos program lehet. A horvát vendégkör kiaknázásához ez megfelelő adottság, de a több na­pos vendéglátáshoz kevés. Katz Zoltán, a Barcsi Turiszti­kai Egyesület elnöke, csokonya- visontai panziótulajdonos hoz­zátette: nagyon gyenge évet zár­nak, és ezen a következő hetek aligha változtatnak. Élénkülés a két ünnep között, és szilveszter­kor várható.- Egyre kevesebb vendég jön felénk, mert az általunk nyújtott szolgáltatáskor jóval vékonyabb a nagyokénál - mondta a „turisz­tikai deszünáció menedzsment” rangra pályázó egyesület elnö­ke. - Hiába van Csokonyavison- tának kiváló gyógyvize, ha a fej­lesztések nem követik az igénye­Vízben oldódás. A wellness iránti keresletet sok helyütt élénkíti az év vége két. A tulajdonos önkormányzat nem tud annyi forrást teremteni, amennyire szükség volna. Rá­adásul egy hosszú hétvégéhez elég messze vagyunk a főváros­tól, de Bükfürdő vagy Zalakaros legnagyobb erénye persze nem a közelsége... Önkormányzati tulajdonú für­dőként zár jó évet a siófoki Ga- lerius. Az első félévben elért hat százalékos forgalom- és nyolc százalékos bevételbővülés éves szinten is megmaradhat. Perjési Sándor igazgató elmondta: az üdülési csekkel fizetők számát az év eleji visszaesés ellenére visszatornászták, ami a család­barát létesítmény belföldi kere­settségének az elismerése. Ugyanakkor az év végén a ház- és nyaralótulajdonosok mellett a külföldiek közül is sokan talál­ják meg a kikapcsolódást a sió­foki élmény- és wellness- fürdőben Az egészségturizmus­ra alapozó létesítményben orvo­si és természetgyógyászati, álla­potfelmérő és masszázs-szolgál­tatásokkal igyekeznek helyt áll­ni. Somogy fürdői többségében visszaesést könyvelnek az idén. Iharosi István azt mondta: Ka­posváron az építkezés miatt tíz, Csokonyavisontán, Barcson és Marcaliban néhány százalékos a csökkenés. A profiljukat meg­találó szállodák azonban, Nagya­tádon például a Solár a nyugdí­jas korosztállyal, 70-80 százalé­kos kihasználtsággal üzemel. A regionális egyesület tagjai közül tizenhármán klaszterban dolgoznak a turisztikai ágazat fellendüléséért, s létrehozzák a. gyógyfürdők Kúraösvényét is. ■ Balassa Tamás A védőszent a régi, de a szobra már új szegerdő A régi szobrot elvitték a keszthelyi karmeliták, újat adtak cserébe Ünnepi harangszóval, vendég plébánosok, köztük a keszthe­lyi karmelitáktól is, celebrálták a szoborszentelő szentmisét va­sárnap Szegerdőn. A védőszent, Imre herceg új szobrát állították a főoltárra. A régi haza került: azaz a keszthelyi karmelita templomba, ahonnét egykor lo­vas kocsin, pokrócba takarva, széna alatt menekítették Szeg­erdőre. Megírtuk: ötven év után, irattárban talált dokumentum alapján találták meg a keszthe­lyi karmeliták Imre herceg szobrát a szegerdői templom­ban. Amikor Magyarországon be­tiltották a karmelita rend mű­ködését, akkortájt került a szo­bor a faluba. A karmeliták ké­rése, hogy visszakapják a szen­tet, nem évült el, mert az egy­kori szegerdői plébános írásba adta: amint kérik, visszaadja. A faluban viszont már feledésbe merült, hogy a szobor egykor megőrzésre került hozzájuk. Péntek József templomgondnok elmondta: a karmeliták vállal­ták, hogy másolatot készíttet­nek a szegerdői templomban álló Szent Imre szoborról. Ami­kor elkészült, akkor vitték el az eredetit, amit már fel is szentel­tek régi-új helyén, s egyben hozták is a másolatot, valamint a szegerdői felszentelési ün­nepségéhez is hozzájárultak. ■ Vigmond Erika JEGYZET Intelmek Adventben hajmeresztőnek, meg a ci­nizmus csimborasszójának nevezte a minden bizony­nyal gyorsasági vüágrekord- ra hajtó alkotmányozók te­vékenységét Schiffer And­rás, az LMP frakcióvezetője, de Török Gábor politológus intelmével szólva vigyázni kell a jelzőkkel, mert ha a „demokrácia vége”, vagy az „oda a jogállam” kifejezése­ket most elpuffogtatjuk, mit mondunk majd holnapután. MERT LESZ HOLNAPUTÁN IS rácsodálkozni való, ha a leg­jobb szándékú szavakra se hallgatnak a döntéshozónak felkentek. Pedig nem csak az ellenzékből, meg a bol- sisajtóból „lőnek”. No jó, egyelőre még a frakció kife­lé egységes, de Szájer EU- képviselő például Brüsszel­ből bátrabb, neki szabad egyet nem érteni a koronás zászlóval, a kétkamarás parlamenttel, meg a szüle­tendő alaptörvény megvál- toztathatatlanságáról szóló javaslattal. LEGALÁBB CSÖPP IDŐRE megállva e fene nagy roha­násban, most, az adventi békességes várakozásban meghallhatnák Balás Béla intelmeit is, ha már egyszer a véleményét kérte a Schmitt-hivatal az alkot­mány-koncepcióról. A ka­posvári megyéspüspök azt írja a Szent Korona-tanról, hogy „az ősi szabályozás be­tű szerinti folytatása ma so­kaknak nem csak érthetet­len, hanem fenyegető is.” KATOLIKUS ÁMOKFUTÁS - meg is kapta a megyéspüs­pök egy Jobbik-honlaptól. Ezek után kíváncsi lennék, hogyan értelmezik XTV. Be­nedek szavait a magyar al­kotmányozásról: „Az állam­tól nem azt várják el, hogy egy bizonyos vallást előír­jon, hanem sokkal inkább azt, hogy biztosítsa a hitval­lás és a vallásgyakorlás sza­badságát.” Persze, ha pápábbak a pápánál... Patrónust is szeretnének a polgárőrök fórum Beszámolók tapasztalatokról, javaslatok a falvak megerősítésére Mikulás: ejtőernyő helyett tűzoltóautón A régió polgárőrvezetői, rend­őrök és önkormányzatok képvi­selői találkoztak Mesztegnyőn, hogy tolmácsolják észrevételei­ket. A balatonszentgyörgyi vasút­állomáson bukott le az a férfi, akit a Zala megyei rendőrség keresett Karmacson elkövetett fegyveres rablás miatt. Ez a leg­frissebb eset, ahol eredményes volt a rendőr és a polgárőr kö­zös szolgálat ellátása - idézte fel Győréi József, a balatonszent­györgyi polgárőr egyesület el­nöke a mesztegnyői régiós talál­kozón. Pintér Sándor belügymi­niszter felkérte az Országos Polgárőr Szövetséget, hogy Ma­gyarországon több régióban tartson fórumot a kistelepülé­sek közbiztonságáról, ahol az önkormányzatok, a körzeti megbízottak, polgárőrvezetők értékelik: milyen eredményeket értek el, mely problémákkal szembesülnek, s milyen javas­lataik vannak. Mesztegnyőn so­mogyiak, baranyaiak, zalaiak találkoztak. Zámbó Péter rendőr ezredes, az Országos Polgárőr Szövetség és az Országos Rend­őr-főkapitányság összekötője- ként kérdésünkre arról beszélt, hogy az információk szüksége­sek ahhoz, hogy a jogalkotók, il­letve a jogalkalmazók az állam­polgárok igényeinek megfelelő­en tevékenykedjenek, valamint, ha a rendszerben hiba van, az Itt az idő, hogy rend legyen! S ehhez a polgárőrre is szükség van jusson el a döntési kompetenci­ával rendelkezőkhöz. A lényeg, hogy a kormányprogramban meghirdetett „Itt az idő, hogy rend legyen” célkitűzés ered­ményét minél hamarabb érez­zék az emberek. Peszt Péter, a Somogy megyei Polgárőr Szö­vetség elnöke szerint fontos az is, hogy stratégiát dolgozzanak ki, amelyben figyelembe veszik a helyi sajátosságokat,, s a hal­őrök, vadőrök, mezőőrök bevo­nására is mód nyíljon. Mergancz Sándor Somogy me­gyei rendőrfőkapitány és Tóth Tibor, az Országos Polgárőr Szövetség felügyelő bizottságá­nak elnöke is részt vett a talál­kozón. ■ Vigmond Erika A bogiári tűzoltók mentették meg a leilei Mikulást, a nagysza- kállú ejtőernyős érkezése az idő­járás miatt maradt el. Nem tu­dott felszállni a veszprémi repü­lőtérről a balatonlellei szabad­strandra várt Mikulás gépe a fel­szállópálya állapota miatt. A tél­apó a tervek szerint kétezer mé­terről, ejtőernyős ugrással érke­zett volna. A városban hagyo­mány, hogy valamilyen rendha­gyó eszközzel érkezik az ajándé­kozó az önkormányzat jóvoltá­ból. Szombaton látogatott el a Mi­kulás a somogyvári gyermek- otthonba is. Az intézmény lakó­inak egy Kaposvár környékén élő külföldiekből álló csoport kedveskedett ajándékkal és a kaposvári színészhallgatók mű­sorával. A jótékonykodók ki­lenc ország polgárai voltak, akik közül egy francia lány vál­lalta a Mikulás szerepét. ■ F. T. Hárman Somban nem ss egy, egyenesen három Mikulás járta a somi utcákat vasárnap. Tizenkettedik alka­lommal ment házhoz a falu nagyszakállúja az Egymásért Egyesület szervezésében. 93 tíz év alatti gyereket kereset fel idén. Saját keretből és az adók egy százalékából fizették az ajándékozást. F. I,

Next

/
Oldalképek
Tartalom