Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-06 / 283. szám

SPORT 12 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 6., HÉTFŐ Zsákban futva vigadtak kistérségi sport Rendszeres mozgásra biztatnak a barcsiak Garantált volt a jókedv a váltóversenyeken, kicsik és nagyok egyaránt remekül szórakoztak a vetélkedőn A Homokszentgyörgy és a Barcs nyerte a teremlabdarúgó-tornát Szőnyi Ferenc embertelen távon lett biatlon világbajnok Szőnyi Ferenc nyerte a vasárnap Mexikóban rendezett ultratriat- lon-világbajnokságot, amelyen több mint 4500 km-t kellett tel­jesíteniük a résztvevőknek. A Monterreyben rendezett hússzoros (!!!) vb-n - amelyet a világ leginkább embert próbáló sportversenyének tartanak - az Indulókra 76 km úszás, 3600 km kerékpár és 884 km futás várt. Ez a táv megfelel annak, mint ha valaki hosszában átúsz­na egy Balaton nagyságú tavat, Észak-Norvégiából kerékpárral eljutna Budapestre, majd onnan elfutna Bukarestbe. Ez az olim­piai triatlonversenyek több mint 88-szorosa, az utolsó verseny­száma pedig a hagyományos maratoni futás hússzorosa. Az erőpróbán hárman képviselték Magyarországot, Szőnyi mellett- aki tavaly tízszeres távon, világ­csúccsal nyert - Vőneki Antal a tízszeres Ironman-távon negye­dik lett, ezzel összetettben 140 ponttal ő lett az idei Vüágkupa- győztes. Rokob József 7. lett a Deca Ironman tízszeres távján. ■ Szőnyi Ferenc elképesz­tő távokat gyűrt le és ráadásul riválisait is mind megelőzte. Szőnyinek a tavalyi tízszeres mexikói versenyével ellentét­ben nem naponta kellett egy- egy Ironman-etapot teljesítenie (3,8-180-42km felosztásban), hanem a résztvevők maguk osztották be, hogy mikor és mennyit alszanak. így történhe­tett meg, hogy Szőnyi az éllovas német Uwe Schiwont a futótáv 230 km-e környékén megelőz­te, a magyar versenyző ugyan­is riválisának alvását kihasz­nálva a 6 fokos mexikói éjsza­kában már hajnali fél négykor elindult futni, majd mire a né­met felkelt, már jelentős előny­nyel vezetett előtte. Végül a ma­gyar triatlonos közel 20 nap, pontosabban 481 óra 51 perc alatt teljesítette a távot. Közép­európai idő szerint 17 óra 54 perckor a nemzeti színű lobogó­val a kezében ért célba. Komáromban - Szőnyi lakhe­lyén - a vb alatt tömegsport-ren­dezvényeket szerveztek, ahol a rajongók ingyenesen úszhat­tak, kerékpározhattak, és fut­hattak neves sportolók és edzők vezetésével. Az „Egészséget a barcsi kistérségben” program keretében kétéves sport programsorozatot indított az idén ősszel a Barcsi Többcélú Kistérségi Tár­sulás. Kun Zoltán A szeptemberben kezdődő úszásoktatás mellett - ami tan­év végéig tart - az elmúlt egész napos sportprogramot is bizto­sítottak a szervezők a térség la­kóinak.- A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szo­ciális Alap társfinanszírozásá­val valóshatott meg - tudtuk meg Horváth Gábor barcsi sportreferenstől. - Az egészsé­ges életmódhoz kapcsolódóan neves előadó, Dr. Zacher Gábor toxikológus tartott előadást a mindennapos káros szenvedé­lyekről. A barcsi sportnap váltófutás- sal kezdődött. A váltócsapatok­nak hatszor hatszáz métert kel­lett teljesíteni. Ebben a viadal­ban a Homokszentgyörgy együttese váltott a leggyorsab­ban, Darány a második, a barcsi gárda a harmadik lett.- Érdekesség, hogy a szuloki váltóban a helyi polgármester is futócipőt húzott - fűzte hozzá Horváth Gábor. - Külön élmény volt a legkisebbek, vagyis az óvodások játékos sportvetélke­dője. Az apróságokat igazán nem kellett noszogatni. Talán őket a legkönnyebb rávenni a rendszeres testmozgásra. A ve­télkedőn a Pöttyös Labda csa­pat gyűjtötte a legtöbb pontot, megelőzve a Breki, a Bambi, a Zöldek és a babócsai Nárcisz együtteseit. Eredményhirdetés előtt a Széchényi Középiskola Vénus mazsorett csoportja tartott lát­ványos bemutatót. A Pápics Ju­dit vezette formáció az ír tánco­kat is megidézte. A látványos show után az ál­talános iskola 3-4. osztályos di­ákjai következtek, akik ügyes­ségi versenyben mérték össze tudásukat. A sok vidám percet is hozó vetélkedést követően az Arany János Általános Iskola csapata végzett az első helyen a másodikként végző barcsi Deák, a harmadik Szidok, vala­A kistérségi program része­ként a Dráva Völgye sport­csarnokban kilenc órától pat­togott a labda a felnőttek és a diákok teremlabdarúgó-tor­náján- A gyermekek tornáját a Fü- löp Gábor vezette Homok­szentgyörgy nyerte a Cseresz­nyés Géza tanár úr által irá­nyított Darány előtt - ismer­tette a végeredményt Horváth Gábor. - A versengésben Hengerics József csapata, a mint a negyedik Bolhó gárdája előtt.- Ezen a megmérettetésen is a jókedv és a szórakozás volt a legfontosabb - mondta Horváth Gábor. - A vetélkedők mellett két sportági bemutatót is tartot­tunk a sportnap keretében. A karatézók Flórián Oszkár és Vidák Balázs vezetésével, vala­mint a judósok Botka Gábor ve­zetésével látványos edzésgya­Szulok lett a harmadik, a Bolhó pedig a negyedik. Dí­jazták a legügyesebb játéko­sokat is. A gólkirály Simon Dániel (Bolhó) lett, míg a leg­jobb kapusnak Pintér Sán­dort (Homokszentgyörgy) vá­lasztották. A legjobb játékos­ként Szíva László (Ho-mok- szentgyörgy) kapott különdí- jat. A felnőtteknél a nyolc csa­patos mezőnyben barcsi győ­zelem született, a hazaiak korlatokkal népszerűsítették a sportágukat. A szervezők persze a hölgyek számára is szerettek volna ked­veskedni. A szép számú közön­ség előtt Bátori Ágnes tartott Bosu alakformáló női tornabe­mutatót. A sportvetélkedők sorában a felnőttek következtek, ahol a barcsi együttes a bolhói csapat­tal versengett. A tíz feladatból 2-1-re diadalmaskodtak a döntőben a Szülök ellen. A harmadik helyet a Vízvár sze­rezte mee, miután a kisdön- tőben 1-0-ra legyőzték a Lad csapatát A 9 gólt szerző szuloki Makai Márk kiemelkedett a mezőnyből, természetesen ő lett a gólkirály. A legjobb ka­pusnak Tuba Sándort (Barcs), a legjobb játékosnak Gulyás Pétert (Barcs) válasz­tották álló gyakorlatsort a Horváthné Bárdos Ildikó vezette bolhói ala­kulat nyerte a hazaiak előtt. A díjakat Karvalics Ottó, a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás el­nöke adta át az eredményhirde­tésnél. Abban pedig a részt vevők va­lamennyien egyetértettek, hogy szívesen jönnek a következő barcsi szabadidős sportese­ményre is. A Mikulás-kupáról is érmekkel tértek haza a barcsi karatékák Az idei évzáró versenyén, az Er­csiben rendezett XII. Fudokan Mikulás Kupa elnevezésű orszá­gos karateversenyen vett részt a Barcsi Városi Sportegyesület Ka­rate Szakosztálya. A színvolanas küzdelmeket hozó erőpróbán huszonkét egyesület, mintegy kettőszáz- húsz sportolója mérte össze tu­dását. A barcsiak eredményei, leá­nyok: 2003-2002-ben születet­tek: Hartmann Eszter, kumite 3. (utánpótlás). 2001-2000-ben születettek: Balassa Laura kumite 3. (utánpótlás). 2001­2000- ben születettek: Sülé Eve­lin kumite 2. (utánpótlás). Litter Katalin kata 2. (utánpót­lás), Frányó Dzsesszika kata 1., kumite 1. (utánpótlás). 1999- 1998-ban születettek: Gyúrás Fanni kata 1., kumite 1. (után­pótlás). Sípos Adél kata 1., kumite 1. (haladó). 1997-1996 - bán születettek: Sülé Zsófia kumite 1., (haladó). ■ Több korosztályban is letették névjegyüket a barcsi sportolók az ercsi utánpótlás-versenyen. Fiúk, 2004-ben születettek: Vida Áron kumite 1. (utánpót­lás). Hartmann Kevin kumite 2. (utánpótlás). 2001-2002-ben születettek: Igricz Ivó kumite 2. (utánpótlás), Berkics Soma kumite 3. (utánpótlás). 1999-1998-ban születettek: Erdelecz György kumite 2. (utánpótlás), Erdős Martin kata 3., kumite 1. hely (hala­dó), Soltész Báünt kumite 1. (utánpótlás). 1997-1996-ban születettek: Soltész Dávid kumite 2. (haladó). A 2000­2001- ben születetteknél a bar­csiak Frányó Dzsesszika, Ba­lassa Laura és Litter Katalin összeállítású együttese a csa­pat kata versenyszámban ezüstérmet nyert. A 1999-1998-ban születettek­nél ugyancsak csapat kata ver­senyszámban a Soltész Bálint, Erdős Martín és Gyúrás Fanni alkotta barcsi vegyes csapat lett második. A barcsiakat Flórián Oszkár, Vidák Balázs, valamint a veze­tőedző Erdős Zoltán készítette fel az Ercsiben rendezett a XII. Fudokan Mikulás Kupára. ■ Kun Zoltán A rangadó után a Mágusok csapata maradt veretlen megyei kosárlabda A Tüskevár együttesét is megverték, így már egyedüliként vezetik a bajnoki tabellát így folytatják a nyolcadik fordulóban A 7. forduló rangadóját az eddi­gi két veretlen összecsapása je­lentette. A Kaposplast Mágusok és a Tüskevár csatája rendkívül izgalmas, feszült és a végletekig kiélezett mérkőzést hozott. A végjátékban végül a Mágusok biztosította be győzelmét, így Horváth Ottóék maradtak to­vábbra is veretlenek. Nagy csa­tát hozott a Fiat KK-Henger KK rangadó is, ahol végül remek utolsó negyedének köszönhető­en a Henger legyőzte a címvé­dőt. A Meló-Diák KK és a Barcsi VSE is papírforma győzelmet aratott, előbbi ezzel a második helyre lépett előre a tabellán. So­mogy Megyei Kosárlabda-baj­nokság 2011,7. forduló: KAPOSPLAST MÁGUSOK- TÜSKEVÁR SE 77-68 (14-13, 24-17,12-18, 27-20) Vezette: Nagy L., Lakos. kaposplast mágusok: Hor­váth 0. (27/3), Szilágyi T. (11/3), Kiss B. (5), Szabó D. (5), Kalmár (-). csere: Várallyay (10), Hernesz (9/9), Csordás (6), Magyarfi (2). EDZŐ: Palócz Tamás. TÜSKEVÁR SE: Fehér I. (23), Mester (11/3), Filipovics G. (10), Kun (4), Jakó (2). CSERE: Földvári (6), Lázár (6/3), Pintér (6), Bodródi D. (-). edző: Bőd- | ródi Lajos. | BAROSS SZŐNYEG-FIAT KK- 2 HENGER KK 63-71 (18-11, 9-23, 25-15,11-22) A fehér mezes Meló-Diák biztosan verte az ATM-VTP KK csapatát SOMOGY MEGYEI KOSÁRLABDA­BAJNOKSÁG 2011: A NYOLCADIK FORDULÓ PÁROSÍTÁSA: A bajnokság nyolcadik for­duló kaposvári mérkőzéseit december 12-én, vasárnap a Táncsics Mihály Gimnázium­ban rendezik. DECEMBER 9., CSÜTÖRTÖK: (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium) 19 óra: Kosi Kadett-Baross Szőnyeg-Fiat KK. (Az ötödik fordulóból el­halasztott mérkőzés.) DECEMBER 11., SZOMBAT: (Somogyjádi Sportcsarnok) 15.30 óra: Somogyjádi SZKKSE-Tüskevár SE. DECEMBER 12., VASÁRNAP: (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium 9 óra: Kasi Kadett-Meló-Diák KK; 10.30 óra: Barcsi VSE-Baross Szőnyeg-Fiat KK; 12 óra: ATM-VTP KK-Kaposplast Mágusok; 13.30 óra: Volga BC-Nagyatádi KK. A nyolcadik fordulóban Hen­ger KK csapata szünnapos lesz. ld.: Csabai M. (14), Begovácz (13/3), Tóth Á. (10), ill.: Nagy G. (19/3), Marosi (18), Halász L. (15), Borovszky Gy. (12/3). MELÓ-DIÁK-ATM-VTP KK 111-65 (23-14, 29-17, 29-17, 30-17) ld.: Bodródi M. (25/15), Tóth Cs. (24), Mezriczky (16/6), Már­ton (15/3), Bogárdi (11/3), Bene (10/6), ill.: Németh L. (31/6), Vörös V. (11/3). KASI KADETT-BARCSI VSE 59-101 (12-26,11-28, 22-23,14-24) ld.: Herbel (18/3), Levárdy (14), ill.: Madarász (21/3), Ha­raszti L. (20), Schmidt Á. (20/6), Haraszti V., Kovács I. (13/3-13/3), Németh R. (12/6). A Volga BC csapata szabad­napos volt. ■ Kun Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom