Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-05 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 49. szám
6 ELETMOD 2010. DECEMBER 5., VASÁRNAP Á szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozások statisztikai mutatói évről évre romlanak. Magyarországon az összhalálo- zás 50 százalékáért ezek a betegségek felelnek - 2008-ban 64.749,2007-ben 66.547 áldozatot követelt a betegségcsoport. A megelőzésben fontos tudatos életmód népszerűsítésének és gyakorlásának területén mégis megállt az idő: változaüanul minden második ember túlsúlyos vagy elhízott, keveset mozog, dohányzik, tartós stressz alatt él, kiegyensúlyozatlanul táplálkozik - ennek köszönhetően átlagosan évi 31,7 doboz gyógyszert fogyaszt. Közben több mint 400 ezer érszűkületes beteget tartanak számon, évente 30 ezer műtétet végeznek érbetegség miatt és 4000 esetben kerül sor alsó végtagi amputá- cióra. Mindez egy egyszerű boka-kar index vizsgálattal és egy alternatív kezelési módszerrel megelőzhető, az érrendszer állapota bizonyítottan javítható. Tudomásul kellene végre vennünk: egy betegségét megelőzni lényegesen egyszerűbb, mint később szembesülni annak jelenlétével. A sonoterápia klinikailag igazolt, bizonyítottan hatékony fájdalom- és mellékhatásmentes módszer az érszűkület, érelmeszesedés kezelésében. Nemzetközi kutatások igazolták, hogy az alacsony frekvenciájú hangok képesek befolyásolni az élő szervezetben a sejtek aktivitását, fájdalomcsillapító és keringésjavító hatásuk van. A speciális rez5 s A fájó láb már figyelmeztető jel gések úgy hozzák működésbe a test öngyógyító képességét, hogy közben nem keletkeznek, s nem válnak le rögök, apró részecskék. Az eljárás teljességgel ártalmatlan, az általa generált javulás az esetek 85 százalékában komoly előrelépést jelent a betegség megállításában vagy visszafordításában. A pulzáló hangok alkalmazásának köszönhetően mára több ezer beteg életminősége normalizálódott. Egy kúra 30-60 kezelésből áll, a kezelések 15 percesek. A terápia megkezdése előtt alapos vizsgálattal mérik fel a betegek állapotát a sonoterápiás centrumok szakorvosai. ■ Figyeljen a tünetekre! az alsó végtagban keletkező érszűkület a lábak hűvösségét, fehérségét, krónikus fájdalmát, helyi érzéketlensé gét, elszíneződését, elhalását okozza. Izomgörcs, nagyfokú izomfáradtság kíséri. A nya- ki vagy az agyi erek szűkülete koncentrációzavarban, fe- ledékenységben, szédülésben, fülzúgásban, látászavarban, a test féloldali zsibbadásában, mozgászavarban jelentkeznek. A szívkoszorúereknél fáradtságérzetet, fizikai megterhelésnél heves szívtáji fájdalmat okozhat az érszűkület. Sonoterápiás centrumok Település Nyitás Betegszám Budapest* 1996-2010 7100 Baja 2009 200 Dorog____________2008 400 Eger 2008 300 Győr _____________2007 800 Kap osvár________1999 1500 Kapuvár__________2007 350 Ke cskemét______2008 500 Ke szthely________2009 150 Komárom_______2009____93 Ma gléd___________2007 300 Mátészalka______2008____68 Me zőkövesd 2008_____58 Mi skolc 2008 471 Mosonmagyaróvár 2007 295 Pécs____________2010 100 So pron___________2008 280 Sze ged___________1996 1500 Sz ékesfehérvár 2008 650 Tatabánya ______2007 900 Ve szprém_________2008 650 ’A 7 FŐVÁROSI KÖZPONT ÖSSZESÍTETT ADATAI HIRSAV Csokoládéból a minőségit kedveljük A VÁLSÁG SEM okozott VÍSZ- szaesést a hazai csokoládéfogyasztásban, legalábbis ami a minőséget illeti. Noha kevesebb fogyott az édességből, mint 2009 előtt, a minőségre annál jobban figyeltek a vásárlók. Értéküket tekintve a csokoládék győztek a bevonómasszás termékekkel szemben. Csupán fél óra mozgás kell naponta AZ IMMUNRENDSZERT már napi harminc perc közepes intenzitású mozgás is erősíti. Akik legalább ennyit mozognak, ritkán lesznek betegek és gyorsabban gyógyulnak. A túlzásba vitt edzés azonban gyengítheti a szervezetet. Aki túlterhelt vagy fáradt, ne erőltesse a testmozgást, inkább pihenjen vagy tegyen egy sétát. A passzív dohányzás halláskárosodást okoz romolhat a hallása a pasz- szív dohányosoknak - derült ki egy kutatásból, amelyben 3307 felnőttet vizsgáltak. Megállapították, hogy akik korábban dohányoztak, nagyobb eséllyel veszítettek hallásukból, s ez a kutatók szerint arra utal, hogy ebben a csoportban még a passzív dohányzás is ronthatja a hallást. „Hittem, akartam és győztem!” fogyókúra A kényelmes élet és a nassolás hatása - 40 kiló súlyfelesleg Öt éve egy szálloda recepciósaként dolgozik Felbermayer Anita. Az ülőmunkának meglett a következménye: elkényel- mesedett, ráadásul rendes étel helyett rendszeresen nassolt. Fél év alatt hízott hét kilót, s mire megszülte első gyermekét, mázsás terhet cipelt. M. Fazekas Erzsébet Felbermayer Anita szállodai recepciósként dolgozott, mielőtt kismama lett. Munkája kényelmessé tette, ráadásul megismerkedett későbbi férjével is, aki olyannak fogadta el, amilyen volt. Ez sem késztette arra, hogy lefogyjon. „Esténként jókat vacsorázgat- tunk - mondja Anita. - Ennek az lett az eredménye, hogy másfél év múlva már 84 kilót mutatott a mérleg. Időnként diétáztam, s szép eredményeket értem el, de ha leadtam 5 kilogrammot, 7 jött vissza. Amikor 2008 nyarán megtudtam, hogy babát várok, 73 kilónál tartottam a diétának köszönhetően, de a kilenc hónapot 100 kilogramm felett fejeztem be. A kórházból 85 kilóval jöttem ki, de a szoptatás idején fogyókúrára nem is gondoltam. Ráadásul az első hetek bizonytalanságát, kialvatlanságát édességgel kárpótoltam, volt, hogy még éjszaka is szénhidrátot ettem.” Később mégis kiderült, tennie kell valamit az alakjáért. Felbermayer Anita előbb a bécsi diétával próbálkozott, amit azóta is csak brutáldiétának hív. „A végére megutáltam a salátát, a főtt tojást és a marhasteaket, noha sikerült leadnom 10 kilót. Az ősz és a tél beköszöntével azonban újra evéssel vigasztaltam magam, ha rossz idő volt vagy kicsit többet hisztizett a fiam, esetleg egy kis boldogsághormonra vágytam. Karácsony előtt ismét 85 kiló körül volt a súlyom, 44-46-os méretű ruhákat hordtam, elő kellett vennem a régi terhesnadrágjaimat. Utáltam tükörbe nézni és fotókon látni magamat.” ■ A harag és a düh óriási akaraterőbe csapott ét. Megfogadtam: lefogyok! A végső lökést egy találkozó adta. Két régi barátnőjével futott össze, akik rengeteget fogytak. Csinosak, vékonyak voltak. „Elszégyelltem magam, hogy ennyire akaratgyenge vagyok, és zsákba bújtatom a testem. A harag és düh óriási akaraterőbe csapott át: újévkor megfogadtam, hogy lefogyok.” Az első pár nap nagyon nehéz volt, de elég volt a két csinos barátnőre gondolni, hogy ne adja fel. Az elszánt anyuka a súly- csökkenést nem naponta, hanem hetente ellenőrizte. „Hétfőnként az eredmény újra és újra kitartást adott a folytatáshoz, mert láttam, hogy van értelme annak, amit csinálok. Nem éheztem, finomakat ettem, mégis mentek lefelé a kilók. 70 kilósán, amikor már biztos voltam benne, hogy a Szoptatás mellett nem volt diéta térdem nem fog tönkremenni, hetente kétszer kocogtam 8-10 percet, majd sétáltam fél órát. Mindig van rajtam pulzusmérő, ami beállítja a zsírégető tartományomat. Manapság már hetente legalább 3-4-szer futok, naponta Ma ismét hasizom- és erősítő gyakorlatokat végzek.” Anita már 61 kiló alatt jár, az álomhatár a 60 kilogramm. S van oka a büszkeségre: csaknem 25 kilót sikerült lefaragnia magáról január óta. „Kezd tetszeni a tükörképem, már hagyom magam egész alakosan fényképezni, és újra nőiesen öltözködöm. Az ösz- szes régi ruhámat elajándékoztam, ha visszahíznék, nem is lenne mit felvennem. Aminek külön örülök, hogy több ismerősöm és családtagom változtatott az életmódján, és sikerült nekik is fogyniuk. Megszerettem a sportolást: nincs jobb érzés, mint reggel 6- kor felkelni, 40-45 percet kocogni, és így kezdeni a napot” Anita fogyókúrás receptje bevált • Száműzte étrendjéből a kenyeret, a lisztet, a cukrot, a krumplit, a rizst, az édességet, a cukros üdítőket. • Sok vizet ivott, néha light kólát, zöld teát. A saláták mellé kenyér helyett puffasztottrizs-táblát evett párizsival, virslivel, zöldségkrémekkel, sajttal. • Este 6 után már semmit nem evett. • Kezdetben napi fél óra ducitréning, később séta, majd kocogás. Sonoterápia: esély az életre érszűkület Jobb megelőzni, mint szembesülni a jelenlétével I pmparJÜJh '• ~ ~ • Itijjj v 'I Hl. Z— Mr iMri •iwúrlw u CQR f. c, Wm A kék ponttal jelölt készítmények vény nélkül kapható gyógyszerek I rj A zöld ponttal jelölt termékek gyógyszernek nem minősülő, egyéb készítmények 71. A piros ponttal jelölt termék vény nélkül kapható, nem támogatott orvostechnikai eszköz fel Az akció időtartama: 2010. december 1-31., vagy a készlet erejéig. ) ||tS A feltüntetett összegek maximált akciós bruttó fogyasztói árak. ^1^. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót (orvostechnikai eszköz esetén a használati útmutatót), vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! B További részletek a Gyöngy Patikákban és a www.gyongypatikak.hu weboldalon.