Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-31 / 304. szám
10 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 31, PÉNTEK Gurítani is tudnak a zöld-fehérek sportos évbúcsúztató A tekecsarnokban is maradandót alkotott a Rákóczi Na erre varrjanak gombot: kosarasok a röplabdások ellen a tekepályán. Utóbbiak voltak a jobbak kerek öt fával A nők viadalát Koszorú Eva; míg az urakét Illés Gergő nyerte Ahogy azt előre borítékolni lehetett, szerdán még késő este is csatáztak egymással az amatőr verseny résztvevői - a kaposváriak mellett Balatonszárszóról, Siófokról, Fonyódról, Lengyeltótiból és Marcaliból is érkeztek végsőkig elszánt sportemberek - a hagyományos megyei évzáró asztalitenisz-gálán. A hangulatról elég legyen annyi: voltak, akik csak valamikor éjfél környékén hagyták el (némi segítséggel) a kaposvári városi asztalitenisz-csarnokot... A VÉGEREDMÉNY. NŐK (8 induló): 1. Tormáné Koszorú Éva (Stiga-Biga - Kaposvár), 2. Borda Ilona (Stiga- Biga - Kaposvár), 3. Herczegné Harcsa Erzsébet (Balatonszárszói NKSE) és Polányi Veronika (Balatonszárszói NKSE). FÉRFIAK (34 induló): 1. Illés Gergő (Balatonszárszói NKSE), 2. Oswald Bálint (Fonyód), 3. Hűvösvölgyi Péter (Balatonszárszói NKSE) és Balogh Ar- nold (Siófok). ■ Fenyő Gábor Ezüsttel zárták az évet a bajomi röpisek Győrben Győr volt a házigazdája az ország második legnagyobb mini (1988-ban születettek) nemzetközi röplabdatornájának; a 18 csapatot felvonultató mezőnyben a somogyi színeket a Zim- merei Schöner Nagybajomi DRC képviselte. Nagy Zoltán tanítványai a döntőig vezető úton a Tatabányát, a Veszprémet, a Dabroncot, a Komárno második számú egyletét és a Sümeget is egyaránt 2-0 arányban legyőzték, míg az aranymeccsen ugyanilyen arányban alulmaradtak a szlovák Komárno első számú alakulatával szemben. • Az ezüstérmes Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC: Mik- lai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Héjjas Szilvia, Dalovits Dorina, Budai Roxána, Farkas Hajnalka, Nagy Barbara, az edzőjük Nagy Zoltán. Jó évet zár a nagybajomi mini leány röplabda-együttes, amely 2010-ben nyolc tornán lépett fel. Az imponáló mérlegük: három első, négy második és egy negyedik hely. ■ Fenyő G. Meggyőző fölénnyel nyerték a Rákóczi FC (egykori) labdarúgói a hagyományos kaposvári sportos, pontosabban tekés évbúcsúztatót. Fenyő Gábor A már szokásos megszívlelendő jó tanácsok - miszerint a tekegolyót nem hajigáljuk összevissza a csarnokban, nem fejelünk bele és megpróbálunk csak a saját pályánkon játszani... - vezették fel a hagyományos kaposvári sportos évbúcsúztatót, ahol a legkü- lönbözőfélébb sportágak jeles képviselői mutatták meg magukat. A rutinosabbak jó fél óra csúszással érkeztek csak meg a csarnokba. Hiába na, tök egyszerűek és ráadásul mindig ugyanazok a szabályok - a hatfős csapatok tagjai kétszer tíz telit dobnak két pályán -, ám mindig akadnak új arcok, akiknek többször is el kell ismételni, hogy végre képbe kerüljenek. Azt mindenesetre már az elején látni lehetett, hogy lelkesedés ide vagy oda, ezen az embert próbáló viadalon lényegesen több lesz az üresjárat, mint a kilences; csak elvétve fedezni fel olyan mozdulatot, ami a tekére utal. A lelátón nem is igazán látni komoly tekést - nekik nem itt kell tanulniuk... -, kivéve a profinak számító Steinbacher Veronikát és Rapatyi Lillát, akiket aztán azon melegében be is osztanak két csapatba. Az első körben inkább a férfiA Balaton jégborításától és az időjárástól függően január második felében, illetve február első hetében rendezik a tervek szerint az újabb - második -Balaton-Átcsú- szást A Balaton-Átcsúszás fő rendezvényeit a balatonfüredi jégkarnevál részeként tartanák. Az időjárástól függően szerveznek a tó jegén túrákat Tihany-Szántód között, körtúrát Keszthelyről, átkelést Badacsony-Fonyód között és öböl-átcsúszást Szigligetnél - tájéak a főszereplők, a másodikban viszont - miután megérkeznek a BITT Női RC tagjai - a gyengébbik nem kerül előtérbe. Vannak, akik csizmában, mások a lábbelijüktől gyorsan megszabadulva zokniban lépnek a dobóállásba, a végén pedig a legtöbbjük sajgó végtagokkal és letört körmökkel fogadja a gratulációkat.- Könnyű nekik, együtt vagy koztatott az ötletgazda főszervező, Kardos Gábor. A szervezők szeretnék a vízimentőkkel közösen működtetett, jövő év elejétől induló www.atcsuszas.hu honlapon keresztül felváHalni az országos koordinációját az eddig többnyire kellő előkészületek nélkül indított jégtúráknak. A honlap folyamatosan információkat ad a balatoni jéghelyzetről, a jégen járás és sportolás jogi és technikai ötven bajnoki cím és kupaarany birtokosai - hallatszik a nézőtérről, amikor a Schulcz István, Kaszap Tamás, plusz Horváth Dániel alkotta Fino-trió - kiegészülve örökös magyar bajnokunkkal, a sebességi autómodellező Bogdán Endrével - készülődik játékra. Más kérdés, hogy hajszál híján (egészen pontosan három fával) mégis lecsúsznak feltételeiről, a szervezett, biztonságos jégtúrákról. A honlap fórumot biztosít ahhoz, hogy minden saját jégtúrát tervező, a túrázók biztonsága érdekében legalább azt jelezze, hogy mikor, hol, hányán és merre indulnak.- Egyedül vagy kellő információ és felszerelés nélkül senki ne induljon el, de megfelelő gyakorlattal és helyismerettel bíró vezető nélkül sem tanácsos nekivágni a jégtúráknak - figyelmeza képzeletbeli dobogóról. Amikor valaki megemlíti, hogy jövőre a tarolást is be kéne vezetni, kisebb lincshangulat alakul ki a csarnokban, majd megnyugszanak a kedélyek. A Városháza-Sportbizottság csapatát erősítő Gyenesei Istvánná - ahogy mondani szokás - egyik szeme sír, a másik pedig nevet. Az elképesztően nagyot produtetett a főszervező. Beszámolója szerint hamarosan sportolásra alkalmas, sok helyen tükörsima jég alakulhat ki a Balatonon. Tartós hideg esetén pár napon belül megfelelő lehet a vastagsága a téli sportoláshoz, jégtúrákhoz. Az ötletgazda idén év elején először vágott neki a Badacsony- Fonyód közötti Balaton-Átcsúszás megszervezésének, de mint mondta, a program „a körülötte keltett hisztéria miatt" nem az káló Rákóczi alakulata ugyanis letaszítja őket a trónról, ám a házipálinka már félidőben elfogy az utolsó cseppig. Ez persze még véletlenül sem azt jelenti, hogy üresen maradna a büfé; a csapatok tagjainak jelentős hányada ugyanis itt hangol... Ami igazán megdöbbentette e sorok íróját, hogy voltak nézők (is), akik megmagyarázhatatlan módon az elejétől a legvégéig kitartottak. A jó ég tudja, hogy a fogvacogtató hideg elől kerestek- e menedéket, vagy tényleg ilyen megszállottak, mindenesetre egy főhajtás nekik is (ki)jár. A végén férfitársaimmal egyetemben még vevők lettünk volna egy mezcserére, ám ehelyett a gálád rendezők egyéni versenyt hirdettek. Maradjunk annyiban: nem kevesen ; voltak, akiknek még ezután is maradt kedve - na meg ereje - tekézni... Aranykezű focisták A VÉGEREDMÉNY: 1. Rákóczi FC (Házi László, Horváth László, Köves Roland, Kárpáti Zoltán, Miovecz Zoltán, Barna László, Gémesi Csaba, Steinbacher Veronika) 552fa, 2. Városháza- Sportbizottság (Gyenesei Istvánná, Dér Tamás, Szerb György, Papp Attila, Kovács Zoltán) 500 fa, 3. Loco 4x4 (Wirth Péter, Nyári Béla, Kovács Amold, Budai Marcell, Esküdt Tibor, Takács Gábor) 469 fa, 4. Fino- Kaposvár 466 fa, 5. Kaposvári KK 461 fa, 6. RG 388fa, 7. BITT Női RC 374fa, 8. Zöldpont+ Targot Darts Club 336 pont. eredeti tervek szerint valósult meg. A jövő év elejére a helyi ön- kormányzatokkal együttműködve tervezett programok biztosításában közreműködést vállalt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, és egyeztetni kívánnak majd a vízirendészettel is. A szervezők tárgyaltak a partvédművek megóvása érdekében jégtörésre készülő vízügyesekkel is, akik felajánlották együttműködésüket. A jövő év elején csúsznának át a Balatonon szabadidősport Körültekintőbb szervezést és együttműködést ígérnek az ötletgazdák Wichmann gitárja is előkerült a vacsorán A Hidromobil nyerte a tornát labdarúgás Tíz csapat küzdött a Sportcsarnok Kupán Zdenek Scasny irányítja a Löki szakmai munkáját A BFC Siófok edzői, illetve a harmadosztályú labdarúgócsapatának játékosai voltak a főszereplői a BÚÉK Siófok tegnapi rendezvényének, akik a focista szülőkkel vívtak körmérkőzéseket. A trénerek közt parkettre lépett a még ma is aktív Perger András, Sallai Tibor, illetve Szilágyi Csaba a fiatalok szakvezetője. Az utóbbi saját játékosainak bizonyíthatta, hogy nem csak elméletben tudja ezt a játékot. A mini torna a fiatalok sikerét hozta, akik nagy küzdelemben egy góllal legyőzték a trénereket (2-1). A labdarúgók után a Siófoki Kosársuli utánpótlása is bemutatkozott, melyben akadt, akinek a bokáig ért a nadrág, de kétség kívül mindannyian barátságban vannak a labdával. Az utóbbiak mellett a két helyi pékség dolgozói, majd a rendőrök, tűzoltók, önkormányzati dolgozók, orvosok is fociztak, míg a napot a Siófok KC serdülői zárták. - Az olimpikonokban fantasztikus embereket ismertünk meg, a vacsorán Wichmann Tamás vitte a prímet, akiről kiderült, hogy remekül gitározik - mondta Lapos Gábor a rendezvény szervezője. - Sőt, remek szakács is. Benke Lászlóval dolgozott együtt, aki a tojásfesztiválunk „arca”. Meg is beszéltük, hogy az említett rendezvényre újra összeáll a páros. ■ Keszthelyi Zoltán A Hidromobil győzelmét hozta a IV. Sportcsarnok Kupa kispályás teremlabdarúgó torna. A kaposvári Városi Sportcsarnok immár hagyományosan a két ünnep között ad otthont a teremfoci hívei körében igen kedvelt eseménynek, melyen ezúttal tíz csapat küzdött meg a minél jobb helyezésekért. A sportszerű és jó hangulatú mérkőzés sorozat végén a Hidromobil örülhetett a sikernek, míg a második helyet a Sim Team, a harmadikat pedig a Böhi-Autó szerezte meg. A torna gólkirálya Mátés Balázs (Hidromobil) lett, a legjobb kapusnak pedig Bogdán Balázst (Sim Team) választották. ■ Temesvári I. Sportszerű, ám küzdelmes mérkőzéseket játszottak a csapatok A cseh Zdenek Scasny irányítja a jövőben a bajnok Debrecen labdarúgócsapatát, miután a felek csütörtökön mindenben megállapodtak, s kétéves szerződést kötöttek. A játékosként négyszeres csehszlovák válogatott tréner edzői pályafutása a ciprusi Anagenniszi Deriniánál indult, majd Csehországban irányította a FK Chmel Blsany, az FK Usti nad Labem együttesét és a Sparta Prahát is. Később a görög OFI Kréta, majd a Panathi- nai-kosz kispadjára is leült. Zdenek Scasny segítője az 54 éves Meszlényi Tibor lesz, aki több felvidéki együttest is irányított már, legutóbbi csapata a Du- na-szerdahely volt. ■ T. I.