Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-22 / 297. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2010. DECEMBER 22., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Tíz évre új bérlője lesz a Desedának horgászat A hetven centiméternél nagyobb pontyot a kifogás után vissza kell engedni Kilenc ponton változik a szabályzat - januártól új bérlője lesz a Desedának. A Kaposvári Sporthorgász Egyesület 2020-ig kapta meg a halászati jogot. Harsányi Miklós A kaposvári városgondnokság és az egyesület megkötötte a Dese- da halászati jogának haszonbér­leti szerződését. A Kaposvári Sporthorgász Egyesület (KSE) ja­nuár elsejével szeretné az éves és napijegyek forgalmazását megkezdeni - olvasható a város- környéki tó nevét viselő honla­pon. Kozári Miklós, a KSE elnö­ke azt mondta: csak az egyesület által kiadott és forgalmazott terü­leti engedéllyel szabad horgász­ni majd a Desedán.- Huszonhét év után új bérlő­je lesz a tónak, ez pedig sok fel­adatot ró az egyesületünkre - hangsúlyozta. - Azt szeretnénk, ha a Desedánál minél több hor­gász jól érezné magát, ezért több változtatásról döntöttünk. Az elnök úgy fogalmazott: né­hány szabályt „visszalágyítot­tak”, azaz logikus előírások sze­rint hódolhatnak szenvedélyük­nek a pecások. A részleteket szabályzatban olvashatják az érdeklődők.- Felnőtt horgász az éves en­gedély birtokában 60, méretkor­látozás alá eső halat foghat ­idézte az egyik sokakat érdeklő előírást az elnök. - Ez azt jelen­ti, hogy naponta öt méretkorlá­tozás alá eső halat lehet fogni, ebből három azonos fajtájú, egyéb halból napi 10 kilónyi fog­ható. A 60 nemes hal kifogása után egy alkalommal új enge­dély váltható. Kifogás után vissza kell engedni a 70 centiméternél na­gyobb pontyokat, az ekkora mé­retű halat tilos elvinni. (Eddig 10 kilóban határozták meg a ti­lalmat). A horgászati időpontok­ról szólva kifejtette: a nyári idő­számítás alatt öt órától 22 óráig lehet pecázni, az év további ré­szében a meteorológiai jelzés szerinti napkeltétől napnyugtá­ig. A horgászatot egyértelműen tiltják a műtárgyakról, a gáttól számított 50 méteren belül és az arborétum területén is. Csónak­ból kizárólag megfelelő enge­déllyel szabad horgászni. Új­donság, hogy a kikötőben - a bérlők zavarása nélkül - enge­délyezik a pecázást. Kozári kiemelte: nagyarányú haltelepítést terveznek az el­képzelések szerint tavasszal és ősszel.- El szeretnénk indítani a ra- gadozóhal-programot - tette hozzá a KSE elnöke. - Csukát és süllőt akarunk telepíteni a Desedába, a munkálatok előtt természetesen egyeztetünk a ha­lászati hatósággal. A halállo­mány és a Deseda értékeinek őr­Jégpróba. Huszonhét év után új bérlője van a Desedának, ahol jelentős haltelepítést terveznek Rendet raknak legyen tiszta a deseda és kör­nyéke - adta ki a jelszót a KSE elnöke. Azt kéri, hogy a tópart­ra látogatók vigyázzanak a rendre. Szemetes helyen tilos pecázni, a horgász az elfoglalt helyet köteles rendbe tenni. A horgászat során keletkezett hul­ladékot pedig mindenkinek ösz- sze kell gyűjtenie.- irodánkban a tudnivalókról bővebb tájékoztatást adunk - jelezte. A héten megkezdjük az engedélyek árusítását, amely­nek ára nem változik. zésére nagy figyelmet fordítunk. A több mint 1300 tagot tömö­rítő egyesület vezetője azt mondja: turisztikai látványos­ságra törekednek. Életet akar­nak lehelni a környékbe, nívós programokkal felkelteni az ér­deklődést. A tó két oldalán talál­ható részönkormányzatok, civil szervezetek képviselőivel felvet­ték a kapcsolatot, s a napokban több fővárosi cég munkatársa is jelentkezett a Kaposvári Sport­horgász Egyesületnél.- A tervek számos szakem­bert foglalkoztatnak, fantáziát látnak az elképzeléseinkben - folytatta. - Az egészen bizonyos, hogy jövőre jó pár erőpróba vár a desedai horgászokra, több verse­nyen bizonyíthatják rátermettsé­güket. HIRDETÉS A közösségért, Balatonszárszóért - ez már a jelszó lemondtak a pénzükről Kimagasló a nyugdíjasok és az álláskeresők száma a tóparti nagyközségben Elbontották a parti üzletsort, felmérték az idősek és betegek számát, felrázták a helyi közös­ségeket Balatonszárszón az el­múlt két és fél hónapban. A képviselők ez évi teljes tiszteletdíjukat, a polgármes­ter a munkabére felét ajánlotta föl jótékony célra. - Nem volt tehát rossz már az indulás sem; amúgy is, már az első be­nyomásaim is igen kedvezőek voltak az új képviselő-testület­ről - emlékezett vissza az el­múlt nem egészen három hó­napra Dorogi Sándor balaton- szárszói polgármester, aki ma­ga is újonc a tisztségében. - Mind a hat képviselő valami­lyen formában érdekelt vállal­kozásban. Ez azért jó, mert ér­tenek a pénzügyekhez és nem úgy tekintenek a közpénzre, mint Csáky szalmájára. Már az első hetekben felmértük, hogy nagyon magas Szárszón a nyugdíjasok (2200 lakosból 750 szépkorú) és a rokkant- nyugdíjasok száma. Ezen belül hatvan olyan idős, vagy beteg személyt regisztráltunk, aki ki sem tud mozdulni a lakásából. Magas a munkanélküliek ará­nya is. Ilyen adatokkal eddig nem rendelkezett a község. A felmérés egyben meg is hatá­rozta azt, hogy a szociális terü­leten ténykedőkre igen nagy feladat hárul a következő évek­ben. A képviselői és polgármeste­ri juttatásokból a helyi nyugdí­jasokat látták vendégül egy műsoros esten; közel 280 fő volt ott személyesen, a többiek­nek a nőklub aktivistáinak se­gítségével szállították házhoz a falu karácsonyi ajándékát. Ugyanebből a pénzből az isko­lás gyerekek mikulásünnepsé­gére is futotta. Még decemberben is vagy harminc közmunkásnak adott feladatot az önkormányzat; ki­magasló ez a szám is a térség­ben. - Három alkalmazottunk is azzal foglalatoskodik a köz­ségházán, hogy minél többek­nek értelmes feladatot tudjunk adni - így Dorogi Sándor. - Még ha kritizálnak is érte, fon­tosabb ennél, hogy akinek tu­dunk, biztosítsunk munkát. Az új polgármester a koráb­binál jóval szorosabbra fűzné a kapcsolatot a helyi közössé­gekkel, a civil szervezetekkel. - Örvendetes, hogy máris napi munkakapcsolat alakult ki. A napokban vállalkozói fórumot hívtunk össze, ahol rendkívül nagy volt az érdeklődés és az aktivitás. Elmondtam a helyi vállalkozóknak: nem pénzt ké­rek tőlük, annak is örülök, ha időben, rendben teljesíteni tudják a befizetnivalójukat. Cserében azt ígértem: a befize­tett pénzekkel el fogunk szá­molni, a helyi újságban (mely szeretném, ha havonta jelenne meg ezentúl és minden posta­ládába eljutna) mindig közöl­jük, mire fordítjuk az adójukat. Arra kértem őket, legyenek lo­kálpatrióták, vegyenek részt a döntések előkészítésében. A segítségüket is várjuk, fogad­juk például majd szakmunkák formájában akkor, amikor ne­kilátunk a mozi gyermekszín­házzá alakításának. >W,WK IVK&MVSlfa/ wn t*twtí4 irmn* vtAtomtimí n,'Crvb/ítc tSsti vimWima ‘ *****•'• Dorogi Sándor: azt szeretnénk, hogy a parti sétány legyen a település dísze Összefogást sürget ÚGY ALAKULT, hogy az el­múlt néhány hónapban há­rom helyi egyesület is jubi­lált: a néptáncosok, a ve­gyeskor és a Nők a Balato­nért szárszói csoportja. A zeneiskola és a kórus is a napokban adott karácsonyi koncertet. dorogi Sándor polgármes­ter minapi látogatása során megújította a kapcsolatot az erdélyi testvértelepülés, Gyergyóalfalu vezetőivel. Ehhez kapcsolódóan mond­ta: - Erdélyi vagy éppen len­gyel utamon is azt láttam: a kis települések is sokat vál­toztak előnyükre az elmúlt években. Az az egyik titka, hogy össze tudtak fogni a környező falvakkal és uniós támogatásból épültek, szé­pültek. Mi meg még mindig inkább széthúzunk, a bala- tonföldvári kistérség sem tud egységesen fellépni, mert akad, aki kihúz belő­le. Pedig egymásra vagyunk utalva. Balatonszárszó is fel tudja azonban mutatni egyediségét, szellemiségét, elég csak József Attilára vagy a Soli Deo Gloria-kon- ferenciatelepre utalni, de akár mondhatnám Csukás István írót is vagy az elmúlt évek nyári rendezvényeit (Zenés Vers Hete, Szárszói Kulturális Napok) sajátos, össze nem téveszthető bala- tonszárszói jelenségként. Mivel Balatonszárszón is az idegenforgalomban látják a jö­vőt, ugyancsak a napokban megalakították egyelőre 21 fő­vel a helyi turisztikai egyesü­letet, mely a vonzáskörzet tele­püléseinek a kínálatát is igyekszik összefogni. A pol­gármester újabb kuriózum­ként hozzátette: - Az egyesü­let elnöke Rácz Sándor lett, aki polgármesterjelöltként indult október 3-án velem szemben. S tagja lett például egy másik vetélytársam, Gyarmati László is. A választásoknak ugyanis már vége, most már egy a jel­szó: a közösségért, Szárszóért. Dorogi Sándor a közeljövő teendőiről szólva azt is meg­említette: húszpontos intézke­dési tervet fogadott el a képvi­selő-testület azokkal a sürgető feladatokkal, melyeket min­denképpen meg kell oldani a következő nyári szezon bekö­szönte előtt.- Örök téma Szárszón a partmenti sétány, a strand, az üzletsor jövője - sorolta a pol­gármester. - Mi most egy hatá­rozott döntéssel az öreg üzlete­ket lebontottuk, s a parti terü­letre egységes koncepciót ké­szítünk, hogy ez a sétány dí­sze és egyben a központja le­hessen Balatonszárszónak. Olyan környezetre van szük­ség és olyan szolgáltatásokat kel nyújtanunk a turistáknak, hogy azok vissza is térjenek. A polgármester ehhez egymaga kevés, összefogás kell, tenni- akarás és jó szándék; ez most úgy tűnik, mind együtt van Szárszón.

Next

/
Oldalképek
Tartalom