Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-02 / 280. szám
7 2010. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Hosszú a kívánságlista 2oii Költségvetési alkuk: több jut a hátrányos településeknek? Az általános iskolák támogatására, az egész napos tanításra az oktatási bizottság egymilliárd forintot csoportosítana át a költségvetésből JÓ TANÁCS Nehogy az oromhol üröm legyen KARÁCSONYI VÁSÁR Mivel közeledik a karácsonyi vásárlás időszaka, érdemes újra végiggondolni, mire kell figyelni az ajándékozónak fogyasztóvédelmi szempontból is. karácsonykor sokakat elragad az ajándékozási láz, így a vásárlás fogyasztóvédelmi szempontjaira nem figyelnek. Pedig érdemes ezeket számba venni. fontos tudni, hogy egy terméket, csak azért, mert nem jó a mérete, vagy nem tetszik, a kereskedő nem köteles visszavenni, illetve kicserélni. Sokan, főként a márkás termékeket forgalmazó cégek ezt üzletpolitikai okokból mégis megteszik. Érdemes vásárláskor megkérdezni, az adott üzletben van-e erre lehetőség, illetve ez milyen határidőig terjed. Ezt meg szokták szabni. A vásárlási blokkot akkor is meg kell őrizni, ha azt az ajándékkal együtt nem adja oda az ember. Ez tanúsítja ugyanis az adásvétel helyét és időpontját. Ha a termék hibás, az üzlet csak a bizonylat felmutatása után köteles kicserélni az árut, illetve megjavítani, ha elromlik, végső esetben pedig visszaadni a pénzt. A blokk akkor is legyen még, ha a termék tartós fogyasztási cikk, azaz egy év jótállás van rá. Ennek lejártával ugyanis megint csak a bizonylattal érvényesíthető a további két évre szóló szavatossági jog. SOKAN SZERETNEK kisebb ajándéktárgyakat vásárolni a kirakodóvásárokban. Ezekről érdemes tudni, hogy ha reklamáció van, a bódékban portékájukat kínáló kereskedőket a vásár után gyakran nehéz megtalálni. Előfordulhat, hogy székhelyük nem is azon a településen van, amelynek vásárában a sátrukat felállították. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Kormánypárti politikusok több módosító javaslatot nyújtottak be a jövő évi költségvetéshez, több pénzt és egyes források átcsoportosítását indítványozva a településeknek. Sztojcsev Iván kormányhivatalok. Az újonnan létrehozott kormányhivatalokkal a kormány saját befolyását növelné a megyei állam- igazgatásban. 2012-2013-ra bevezetnék az egyablakos ügyintézést. Eredetileg csak hét és fél milliárd forint állami támogatást kaptak volna társasági- adó-bevételekből. Szabó Erika fideszes képviselő javaslata ezt közel nyolcvanmilliárdra emelné fel. A regionális munkaügyi központok támogatását irányítaná át, de szintén jelentős ösz- szeget emelne át a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól és az Országos Tisztiorvosi Hivataltól. Rogán Antal képviselő javaslata csak 8,2 milliárd forintot juttatna nekik a költségvetési bevételekből, de 237 millió forint társaságiadó-bevételt arra szánna, hogy a hivatalok a szociális feladatokkal többen foglalkozzanak. oktatásügy. Az egyik legfontosabb terület. Az oktatási bizottság 700 millió forintnyi jövedé- kiadó-bevételt adna a Nemzeti Erőforrás Minisztériumon keresztül az önkormányzatoknak AZ MSZP szerint legalább 86 milliárd forint pluszforrást kellene átcsoportosítani az önkormányzatoknak, hogy reálértéken ugyanannyi pénzt kapjanak. a párt többek között 21 milliárd forinttal növelné a közfoglalkoztatásra fordítható összeget, 3 milliárdot adna a tűzoltók túlóradíjára, ötmilliárddal többet szánna lakásrezsi- és az általános iskolák támogatására, további 300 milliót pedig az önkormányzatok központosított előirányzataiból csoportosítana át erre a célra. Ebből az egymilliárd forintból az egész napos oklakástámogatásokra, 20 százalékkal emelné az ápolási díjat, 9,6 milliárddal többet adna szociális juttatásokra. MÉG ÚTFELÚJÍTÁSI pályázati forrásokra is több pénzt adnának: ötmilliárdot térfigyelő kamerákra, 4,4 milliárdot bölcsődei, iskolai és óvodai infrastruktúrafejlesztésre, valamint plusz 20 milliárdot a panelprogramra. tatást finanszíroznák, valamint a támogatást elnyerő iskolák működési költségeit és rekonstrukcióját fedeznék. Egy fideszes módosító javaslat a többcélú kistérségi társulásoktól vonna el 1,2 milliárd forintot, s ugyanennyivel csökkentené az önkormányzatoknak adott oktatási célú kiegészítő támogatást, az így felszabaduló összeget pedig közvetlenül az általános iskoláknak és óvodáknak adnák. kistelepülések. Több kormány- párti javaslat is a hátrányos helyzetű kistelepülési önkormányzatoknak csoportosítana át több forrást. Tasó László és Tiba István az önkormányzati fejezeti tartalékot 9 milliárd forinttal bővítené a 2009-es jövedelemdifferenciálódás mérséklésénél beszámítással érintettek támogatásának kárára. Az így összesen 23 milliárdos összeget az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok vehetnék igénybe. A nagyobb önkormányzatok bevételeit is növelné Kosa Lajos és több más kormánypárti képviselő indítványa. 2009 óta a közigazgatási bírságokból származó bevételek negyede az önkormányzatokat illeti meg, a javaslat ezt az arányt 30 százalékra emelné fel. MKHügaÜ Kgfb: mégsem lesz rekord A kétmillió új szerződést sem tartották kizártnak kötelező járműbiztosítás (kgfb piacán a teljesítményalapú díjszámítás bevezetése miatt, de tegnap délutánig mintegy 1,5 millió autós kötött csak új szerződést. A díjakat sem lehet ezután már tovább csökkenteni. Az átkötök száma februárban derül ki, a flottás kötések számát akkor közük a biztosítók. Januártól Pozsony megemeli az áfát Szlovákiában 19 százalékról 20-ra emelik az áfát jövőre. Az intézkedés átmeneti, a forgalmi adót 19 százalékra kell visszaáüítani, amint az államháztartási deficit 3 százalék alá kerül. A hiány az idei 7,84 százalékról 4,9 százalékra csökkenhet jövőre. Ukrán esélyek adóreformra Viktor janukovics ukrán elnök megvétózta a kisvállalkozások adóterheit radikálisan növelő törvénymódosítást. Ezrek tüntettek Kijevben, mert a módosítás „a nagyvállalatoknak kedvezett”. A Világbank 183 országot felsoroló rangsorában az ukrán adórendszer alulról a harmadik. Az elnök elkötelezte magát az adóreform mellett. Janukovics: Vissza az egész így kapnának többet a megyei kormányhivatalok Regionális munk-iugyl ko;pontoK ■ Nemzeti Közlekedési Hatóság ' ::-6:290,5* ♦♦ ^ ’ “ Országos Tisztiorvosi Hivatal ______________15 012,9______________9 570,4_______ Me zőgazdasági Szatdgazgrtásl Hivatal 14297,3 8 883,7 _ Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség_________________5 830,8______________4 328,2_______ Igazságügyi s zolgálat _____4834,6 " “________4 164.2 Nemzeti Fogy asztóvédelmi Hatáság 3 066,7______________2 249,1______ *A BEFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG, ILLETVE ENNEK MEGNÖVELÉSE, (FORRÁS: SZABÓ ERIKA IAVASLATA, PARLAMENT.HU, MILLIÓ FORINT) MSZP: plusz 86 milliárd kell az önkormányzatoknak Orbán: Uj energiát adunk januártól az uniónak eu-elnökség Magyar virtus és lengyel temperamentum - Matolcsy esete Brüsszellel Jövőre csak egy kormányzati portál lenne „A magyar és a lengyel elnökség új energiát fog adni az Európai Uniónak, amelynek még soha nem volt ilyen nagy szüksége a magyar virtusra és a lengyel temperamentumra” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Varsóban, miután tárgyalt Donald Tusk kormányfővel. Rámutatott: az EU történetének egyik legnehezebb éve következik, ezért mindkét ország sokkal nehezebb elnökségre készülhet, mint azt korábban gondolta volna. Az eddigi válságkezelő erőfeszítések ugyanis nagyon sok energiájába kerültek az uniónak, sok megoldatlan ügy és új kihívás halmozódott fel. Ilyen például a magyar nyugdíjreform is, amelynek részleteit kedd este Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter próbálta elfogadtatni Brüsszelben Olli Rehn pénzügyi biztossal, aki azonban aggasztónak nevezte a magán- pénztári tagok átléptetését az állami rendszerbe. A magyar miniszterelnök viszont nagy lehetőséget lát abban, hogy jövőre két olyan középeurópai ország látja el a soros elnöki tisztet, amely a megújulás útját járja, tele van energiával és optimizmussal. „Jó hír az Európai Uniónak, hogy a soros elnökséget egymás után betöltő Magyarország és Lengyelország hasonló álláspontokat képvisel a Donald Tusk miniszterelnök Orbán Viktort köszönti. Nehéz év elé néznek legfontosabb európai kérdésekben” - vélekedett Donald Tusk. A lengyel kormányfő szerint kétoldalú kérdésekről ezúttal nem kellett beszélni, mert nincsenek rendezetlen ügyek. ■ Szilveszteri partival indul A magyar elnökség jelmondata az „erős Európa”. Mintegy 80 millió euróba kerül majd, ez takarékosnak mondható. (Franciaország 150, Csehország 130, Svédország pedig 80- 90 millió eurót költött erre.) Felvezetője a budapesti Millenáris Parkban rendezendő szilveszteri buli lesz. A jövő év elején megszűnnek a kaotikus minisztériumi honlapok és a kormanyszovivo.hu és a kormany.hu is. Helyettük egy új, összevont kormányzati portál indul - közölte a szaktárca. Az új oldal létrehozása a megváltozott kormányzati struktúra, a korábbi minisztériumi honlapok alacsony általános színvonala és a pazarlás megszüntetése miatt vált szükségessé. De azt még nem tudni, az egységes profil mibe kerül. Emlékezetes: 2008-ban Cser-Palkovics András fideszes képviselő a kormanyszo- vivo.hu portál 200 milliós központi támogatását még arcátlanul soknak tartotta. ■