Somogyi Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-13 / 289. szám
HIRSAV Civilek tüntettek az elvonás ellen magánnyugdíj Kampányígéret volt a pénztárak megvédése - Pertársaságok alakulnak Megszavazták az MDF új nevét JÓLÉT ÉS SZABADSÁG (leSz) lett az MDF új neve, miután a párt vasárnapi országos gyűlésén a tagok 90 százaléka támogatta a javaslatot. Makay Zsolt elnök elmondta: az MDF lezárt egy korszakot, rendbe teszi szellemi és ideológiai alapkérdéseit. Filozófiai alapja az Antall József által megfogalmazott polgári eszme. Merkel már eurót adna a cseheknek angeia merkel német kancellár örömmel látná Cseh- és Lengyelországot az eurózónában. A két ország azonban nem akarja elsietni a csatlakozást, egyrészt a saját valuta előnyeinek megőrzése, másrészt az eurózóna iránti bizalom megingása miatt. Bottal ütötték a brit trónörökös feleségét? VALÓBAN ÉRTE FIZIKAI atrocitás Károly brit trónörökös feleségét, Kamilla hercegnőt a minapi, súlyos zavargásokká fajult londoni diáktüntetésen - az erről szóló sajtóértesüléseket erősítette meg részlegesen a brit belügyminiszter. Theresa May szerint ugyanakkor arra nincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy a támadók egy bottal ütötték volna meg a trónörökös feleségét. Kamilla: Dermesztő volt Orbán Viktor: Muszáj volt átalakítani NEM LESZ MAGYARORSZÁGON nyugdíjadó, s a folyó kiadásokat ezután sem a nyugdíjalapból fedezi az állam - ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta az egyik közösségi portálon tegnap közzétett videoiizenetében. A nyugdíj- rendszer átalakításáról azt mondta, egyetlen világosan érthető oka van: az állam- adósság. Orbán Viktor szerint a nyugdíjrendszer korábbi átalakítása miatt az ország a feje búbjáig eladósodott „Óriási összegeket kellett a magánnyugdíjpénztárakba fizetni, a gazdaság azonban közben nem termelj és ezért a mindenkori kormányzat óriási hiteleket vett fej amelyek most adóssághegy formájában nyomasztják az országot” - tette hozzá. Orbán Viktor szerint, ha ez így folytatódott volna, akkor maga alá temette volna az „egész gazdaságot, agyere- keink jövőjét, a mi jelenünket, és a már nyugdíjban lévők nyugdíját is. Ezért kellett be avatkozni". Szerinte az új rendszerben a nyugdíjasok hozzájutnak a nyugdíjukhoz, a fiatalok előtt pedig kiszámítható pálya áll majd, időskoruk biztonsága garantálva lesz. Sokadszor is megígérte: ha valaki visszalép a magánból az állami rendszerbe, és vesztesége volt, annak ezt az állam kompenzálja Akiknek pedig hozamuk van, és január 314g visszalépnek az állami rendszerbe, azt adómente sen kivehetik. AZ MSZP ELLENBEN inkább azt szeretné megtudni Csányi Sándortól, az OTP első emberétől, eltőzsdéztee a nyugdíj-megtakarításokat, ahogy azt a kormány állítja. „Valóban tud-e garantálni hozamot ez a cégcsoport” - tette fel a kérdést Török Zsolt szóvivő. Nyugdíjukat féltő demonstrálok a Hősök terén. Többen a kormányfő távozását is követelték, de a főszervező leintette őket: ez nem politikai gyűlés Egyre szélesebb a nyugdíjügyi tiltakozáshullám. Tegnap civilek adtak hangot elégedetlenségüknek. Ma szavaz a parlament. Vég Márton Nem kedvezett az időjárás, mégis mintegy kétezren tüntettek tegnap a fővárosban, a Hősök terén a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elvonása ellen. A civilek képviselői felszólították a de- monstrálókat, hogy írják alá azt a petíciót, amelyben többek között tiltakoznak az ellen, hogy a kormány visszakényszeríti a magánnyugdíjpénztári tagokat az állami rendszerbe. A tüntetők transzparensein szerepelt többek között a Ne nyűlkálj a zsebembe!, Te erre számítottál? felirat is. A rendezvény műsorvezetője, Kecskés György, Az én nyugdíjam nevű civil szerveződés egyik tagja úgy fogalmazott: megmutatják, hogy hárommillió pénztártag nem engedi megzsarolni magát. A csoport képviselői előzőleg visszautasították azt a sajtóban is megszellőztetett fel- tételezést, hogy a Stabilitás Pénztárszövetség szervezője lenne a rendezvénynek. Hangsúlyozták: a kezdeményezéshez kizárólag csak magánszemélyek segítségét vették igénybe és fogadták el. Kecskés György szerint demonstrációjukkal fel akarták hívni a figyelmet a kormány által tervezett nyugdíjkolhozra. Kijelentette, a politikusokat, nem érdekli, hogy az emberek miből fognak élni 20, 30 esetleg 40 év múlva, csak az új ciklus PPP-je, amely - a szavai szerint - „politikai pofátlanság, pénzéhség és pálinkafőzés”. Újhelyi Tamás, áld Fidesz-szavazó- ként mutatkozott be, emlékeztetett: a jelenlegi kormányerők tavasszal a kampányban ígéretet tettek a nyugdíjpénztárak megvédésére. Kijelentette, azért tűzött ő is kék szalagot a mellére, mert az a demokráciát és a jogaik megvédését jelenti. Lontai Tamás, a Magán- és Önkéntes Nyugdíj- pénztári Tagok Érdekvédelmi Szövetségének elindítója azt javasolta, mindenki maradjon magánpénztári tag, mert akkor biztosabb lehet abban, hogy később megfelelő nyugdíjat kap. Az ügyben pertársaságokat fognak alakítani, megszervezik a magánpénztári tagok jogi képviseletét, és segítik beadványaik eljuttatását az Alkotmánybírósághoz. Dániel Péter ügyvéd, a Kék Szalag a Jogállamért és a Demokráciáért mozgalom vezetője kijelentette, a választók nem arra hatalmazták fel a kormányt, hogy „lebontsák a demokráciánkat, s két lábbal tiporják jogainkat, zsarolással és sikkasztással elrabolják a nyugdíjainkat”. Egy vörös szalagon a „Nyugdíj-Einstand Nyugdíjkolhoz” felirat volt olvasható, míg egy másikon „Az én pénzem, az én nyugdíjam”. A beszédek alatt többször is a kormányfő távozását követelték, de Kecskés György arra kért mindenkit, ne tegyék ezt, mert a rendezvény hangsúlyozottan politikasemleges. Az Országgyűlés ma dönt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról. Tabajdi: A meccsnek még nincs vége NEM TEKINTHETŐ lefutott mBCCS- nek az Európai Bizottság (EB) és a magyar kormány vitája, és a magán-nyugdíjpénztári befize tések államosításával kapcsolatban további külföldi kritikák és megrovások érik majd a magyar kormányt - vélekedett Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője. Szerinte az EB olyan intézkedés bevezetését tervezi, amely szankcionálja a kötelező pillér felszámolását De nem fogják visszamenőlegesen büntetni Magyarországot, ez azonban semmiképpen sem jelenti a döntések helyességét Először választanak parlamentet Koszovó Koalíciókötési kényszer várható - A szerbek bojkottálták a voksolást Öngyilkos merénylő robbantott Stockholmban A függetlenség 2008-as kikiáltása óta tegnap rendezték ez első parlamenti választást Koszovóban. A kormányalakításhoz a győztes politikai erőnek hatvan plusz egy fővel kellene rendelkeznie a fiatal ország parlamentjében, de az abszolút többséget várhatóan senkinek nem sikerül megszereznie, hiszen 29 párt (ebből 9 szerb) küzd a voksokért. A pristinai törvényhozásban tíz hely a kisebbséget alkotó szer- beknek van fenntartva, de megfigyelők arra számítanak, hogy a bojkottot hirdető vezető politikusaikra hallgató szerbek nem mennek el voksolni. így tovább Hashim Thaci miniszterelnök lehet az esélyes erősödhet a Koszovó északi, zömében szerbek lakta része és az ország többi része közti megosztottság. A kormányzási válság miatt kiírt választás esélyese Hashim Thaci miniszterelnök Koszovói Demokrata Pártja. Fő riválisa Isa Mustafa, a főváros, Pristina népszerű polgármestere vezette Koszovói Dem okratikus Liga. A választási kampányban a pártok inkább a munkanélküliségre és a korrupcióra koncentráltak. Koszovóban a munkanélküliek aránya becslések szerint 48 százalék, és ezzel az ország Európa egyik legszegényebb állama. ■ Minden rendben - mutatja Hashim Thaci. Nem biztos az abszolút többség tályok voltak. A támadásoknak a merénylő volt az egyetlen halottja, két járókelő könnyebben megsérült. Egy szemtanú szerint a feltételezett terrorista valamit arabul kiabált, mielőtt feláldozta volna az életét. Hat házilagos készítésű csőbomba volt nála, s csak azért robbant fel egy közülük, mert rosszul kapcsolták össze a szerkezeteket. Hátizsákjában további robbanóanyagot és szögeket találtak. Tíz perccel az elkövetés előtt e-mailben figyelmeztették a svéd hírügynökséget a merényletre, s azt az afganisztáni svéd jelenléttel indokolták. ■ H 0 j0> Hivatalosan bejelentette Markó Béla, nem kíván újra ringbe szállni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki pozíciójáért. Ketten mar be is jelentettek igényüket a funkcióra. Erről a februári kongresszuson f . ; döntenek. Ecksteirt-Kovács Péter és Kelemen Hunor egyenlő eséllyel indul. | JL ^ ▲ JHB | Jffl Terrorista bűncselekménynek nyilvánította a svéd rendőrség a Stockholm belvárosában szombaton történt robbantásokat, s az ügyben a hírszerző szolgálatok vették át a nyomozást Vasárnap bejelentették: nem emelik a terrorfenyegetettség szintjét, csupán növelik a rendőri jelenlétet az utcákon. Stockholmban előbb egy autó robbant fel a karácsonyra készülődő bevásárlókkal tömött Drottning utcában, majd néhány perccel később alig 200 méterrel távolabb, az Olof Palme néhai miniszterelnök nevét viselő utqában történt robbanás. A felrobbant gépkocsiban gáztarElőbb egy autó, majd a csőbom- bás robbant.